Borsikám terve, hogy jobbá tegye a világot

 

Amikor Borsika lányom azt kérdezte tőlem, hogy elkölthet-e 800 fontot egy hétvégi online tanfolyamra, csípőből nemet mondtam, és azt hiszem ennek az okát nem kell különösképp hosszan magyarázni. Azért átszámolva magyar pénzre, 320 ezer forint nem kis összeg. Nem is vitatkozott velem a gyerek, csak elment a szobájába. Két nap múlva tért vissza, és azt mondta, sikerült a tandíj 90%-át lealkudnia. Így már elengedem?

Erre már nem mondhattam nemet. Meg aztán bevallom, büszke is voltam rá, hogy ilyen élelmes. Én eddig, ha számomra túl drága tanfolyamot láttam, csak nyeltem egyet irigyen és hagytam az egészet. (Kb így vagyok a Courtland Institute tanfolyamaival, akikhez egyszer benéztem, és azóta rendületlenül küldik a prospektusukat minden évben, és én kb 15 éve mindig megállapítom: erre idén se telik.) Őszintén mondhatom hát, hogy Borsikám jóval leleményesebb, mint én, kérvényezett és mivel megkapta a kedvezményt, befizettünk 80 fontot. Ekkor tudtam meg, mi is ez a tanfolyam, amire jelentkezett.

Nos kérem, ez egy három hétvégés Young Leadership Summit - tehát a jövő fiatal vezetőit képzik ezen az online kurzuson, és ahogy én megfigyeltem, az volt az egész hátterében, hogy összehozzák őket minél több olyan emberrel, akik a maguk területén egyrészt elértek valamit, másrészt tudnak nekik segíteni, hogy elérjék amit akarnak. De hát ugye a nagy kérdés, mit is akar egy tini, és bár az én lányom pontosan tudja, mi akar lenni (űrhajózási mérnök), azért azzal is tisztában van (jóval pontosabban, mint én valaha), hogy ehhez azért hosszú és kanyargós út fog elvezetni, ami sok-sok tanulással jár.

Első körben csapatokra osztották őket és ki kellett találniuk egy "ügyet" azaz vélt, amit megpróbálnak megvalósítani. Rengeteget ötleteltek, és közben beszélgettek a tavalyi nyertesekkel (mert hogy volt 12 csoport, és csak a legjobb ötletet támogatta a szervezet). A tavalyi nyertesek mesekönyveket készítettek bangledesi árvaházakban élő gyerekek számára - ami meglepően szűk keresztmetszet, de a tervezett öt könyvből hármat már megvalósítottak, kiosztottak és a másik kettő is hamarosan elkészül. És az egész project fő-koordinátora most fog még GCSE-zni, szóval hát hű, meg ha, tényleg le a kalappal, mert azért ha belegondolunk, milyen iszonyat komplex munka a könyvkiadás, akkor azért még békeidőben sem kis feladat megcsinálni, nemhogy így a Covid által bezárva.

Sok izgalmas projectetet találtak ki a gyerekek. Voltak, akik azt tűzték ki célul, hogy Mexikóban növeljék a lányok beiskolázási lehetőségeit, mások iskolai után szakkört szerveztek volna Dél-Afrikai gyerekeknek, egy harmadik csapat Horvátországban a kisvállalkozások támogatását tűzte ki célul. Mint ebből is látszik - meglehetősen nemzetközi volt a csapat.

 Az én lányomék a buszközlekedés biztonságosabbá tételét tűzték ki célul, és mivel erre nézve a legtöbb adatot Londonban találtak, úgy döntöttek, hogy akkor az ottani buszmegállókat terveznék át. Rengeteget kutattak ehhez, felvették egy csomó emberrel a kapcsolatot (például a londoni busztársasággal, az angol közlekedési minisztériummal, a londoni polgármesterrel) és amikor elmondták, hogy mi is a tervük, mindenütt meglepően nyitottan fogadták őket - mondjuk ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy magát a szervezetet, aminek képviseletében érkeztek is ismerték már.

Szóval előadást csináltak, meg prezentációt - és nyertek! Övék lett a fődíj, azaz 400 font, de ez nyilván csak a kezdet, ennél sokkal fontosabb, hogy megismertek egy csomó embert, kialakítottak egy csomó kapcsolatot, ami segíthet abban, hogy valósággá váljon, amit kitaláltak. Nyilván a közelmúltban Angliában történt eset (Sarah Everard ügye, akit hazafelé menet ölt meg egy rendőr) is hozzájárult ahhoz, hogy a téma kiemelt fontosságú legyen mindenütt most, de azért a teljes képhez hozzátartozik, hogy ezt ők hamarabb kitalálták - és pont az én lányommal történt eset volt a kiindulópont, akinek a fenekét megmarkolta egy iskolatársa a buszmegállóban. Ebből indult ki a beszélgetés, meg az adatgyűjtés - és kiderült, hogy a buszmegállók olyan helyek, ahol meglepően sok nőt ér szexuális zaklatás.

Első lépésként egyelőre annyit csináltak, hogy felvették a kapcsolatot a Women is Transport nevű szervezettel, akiknek szintén tetszett az ötletük - bár ők nem Londonban látják a megvalósulás esélyét a legnagyobbnak, inkább kisebb városokban, ahol a közbiztonság szintén gondot okoz, de kevesebb buszmegállót kell átalakítani a változáshoz. Ez egyébként arra is jó lenne, hogy legalább lássák, a gyakorlatban hogyan is válik be, amit kitaláltak.

No, de ami a lényeg, ez nem kevés munka, és nyilván önerőből nem is tudják megvalósítani, de ha valaki úgy érzi, hogy szívesen nézné, mit csinál egy csapat lelkes fiatal, ha megkapja a megfelelő támogatást, akkor követheti az Instagram oldalukat: https://www.instagram.com/yldzoomies/

Ha pedig úgy érzi, hogy esetleg támogatná is a projectet, vagy csak régóta olvassa a blogom, és úgy érzi meghívna egy kávéra, akkor ehelyett támogassa a lányomat és a csapatát. Ezen az oldalon gyűjtik hozzá az adományokat: https://gofund.me/3c11ef7e

Hozzáteszem, én meg csak ámulok, bámulok, hogy mindez az én okos nagylányom műve (és persze a társaié) és azért is büszke vagyok rá, mert tényleg egy éve itthon ülünk már, és ő spec szeptember óta annyira bezárva él velünk, hogy személyesen egyetlen kortársával se találkozott, és azért valljuk be, ez úgy 17 évesen rettenetes dolog. Ez egy olyan helyzet most, amiben nagyon könnyű beleroppanni. Ezért az egyébként is érzett büszkeségemre rátesz még egy lapáttal, hogy látom, milyen iszonyatos erővel készül az A-Leveljeire, tényleg tanul minden egyes nap, és közben folyamatosan keresi az extra lehetőségeket, tanfolyamokat, online végezheti work-experiencet, és minden olyan lehetőséget, ami közelebb viszi a majdani álmaihoz, hogy amikor a világ egyszer majd újra normális lesz, ő elmondhassa, hasznosan töltötte a bezártság hónapjait. 

Az, hogy közben a világot is jobbá teszi, már tényleg csak bónusz.