Három gyerekkel irány Anglia!

Aki most otthon a 32 fokban izzad, talán irigyel is minket azért, mert itt nyoma sincs a nagy hőségnek. Az augusztusi nagy melegből itt, Angliában azonnal a novemberi esőzésbe csöppentünk.

Bevallom imádom az esőt. A párás levegőt, a vizes fű illatát és a sejtelmes vizes fényeket. Az már most nagyon jól látszik, hogy ezt a perverziómat itt nyugodtan kiélhetem. Mert az elmúlt napokban többször áztunk meg, mint otthon egy év alatt. Ez nem lepett meg, valahogy hallottam már róla, fel is készültem rá.
Azt azonban senki se mondta eddig, hogy az ablakon át látható időjárást kicsit sem kell figyelni, mert semmit sem jelent. Kinézek – vakító napsütés. Cipőt húzunk és kirohanunk. Mire kiérünk dézsából zuhog. Vagy megyünk haza a boltból, és beígérem a lányoknak a ház melletti játszóteret. Mire odaérünk, zuhog. De mintha dézsából öntenék. Hazasietünk de mire megtesszük a száz méteres távot és belépünk a kapun, már ismét teljes erőből nevet a napocska.
Mivel fogalmam sincsen, hogyan is kell ilyen időjárási viszonyok között felöltöztetni a gyerekeket, a régi jól bevált trükkömhöz fordulok – megfigyelem a többi anyukát. De ebből semmit sem tudok kibogozni. Van, aki zokni nélkül, kis szandálban, rövid ujjú pólóban jár. Mellette a buszon egy pufikabátos gyerek áll. És vannak a köztesek (mint mi) akik farmert hordanak, pólóval, és állandóan le-felveszik a kabátjukat attól függően, hogy merre mozdul (tényleg percenként) a hőmérő. Lassan kezdem megérteni azokat a történeteket, amelyeket az angol anyákról hallok. Hogy télen is egy szál pólóban járatják a gyereket, hogy vékony kiscipőben mennek a hidegben is iskolába, vagy hogy mindenki sapka nélkül jár. Lassan nekem is logikusnak tűnik, hogy ha nem tudok felkészülni a változékony időre, akkor a legjobb megtanulni elviselni azt. És ezen egy jó erős tea tényleg tud segíteni.
Annyit mindenesetre megtanultunk, mióta itt vagyunk, hogy nem várunk a napsütésre reggelenként. Elindulunk, amikor kell. Ha esik, hát esik. Ha fúj, akkor fúj. Ha süt a nap, hát az még jobb. De az időjárástól nem függ semmilyen programunk, mert akkor soha nem mozdulnánk ki a lakásból.
Pedig annyi minden van itt a városban! Egyre jobban tetszik. A lányoknak az volt a fontos, hogy megtaláltuk Lady Godiva szobrát, és vettünk egy csomó gyerekújságot. Nekem az, hogy beiratkoztunk a helyi könyvtárba, a férjemnek pedig, hogy van már netünk és tévénk is.
Bendének? Nos, ő rájött, hogy a legjobban enni szeret, és nem győzi kóstolgatni az új ízeket. Az alma és őszibarack után felfedezte a sütőtököt, a rizspudingot és a „creamy porridge”-t is, ami egyfajta zabkása. Ráadásul már naponta legalább kétszer akar enni, természetesen a szopizás mellett. Csak lesünk, mekkora huzata van. De hát nem csoda. Mindannyian habzsoljuk az élményeket.