Három gyerekkel irány Anglia!

Most, hogy itt a húgom, kicsit én is friss szemmel látom Angliát. És újra feltűnik néhány olyan bosszantó kis apróság, amit már természetesnek veszek. Pedig először mennyire megdöbbentett engem is!

1. Ecet
Először az éttermekben tűnt fel, hogy nincs majonéz. (Sírnak is miatta a lányok, akik otthon mindent azzal ettek.) De hát jó helyette a ketchup is gondoltam, és automatikusan odanyúltam egy barna zacskó iránt. Gondoltam, paradicsomszósz. De nem. Ecet. Itt azt teszik a sült krumplira. De nem gondoltam még ekkor sem, hogy az ecet itt ennyire általános ízesítőszer. Gyanútlanul levettem egy zacskó gyerekmintás chipset a szupermarketben, a pénteki Diwali-suli partyra. Itthon azért megkóstoltuk. És köptük ki ugyanazzal a svunggal. Merthogy ecetes. De nagyon. Ehetetlenül. Rá volt írva ugyan, hogy "pickled onion", de nem gondoltam, hogy ilyen brutál savanyú lesz. Kukába az egész. Ezek után már kicsit aggodalmaskodva keresgéltem a polcokon, de gondoltam, hogy a Knorr tejszínes gombás szósszal nem nyúlhatok mellé. A csomagolás ugyanaz, mint otthon, sehol, semmi érthetetlen szó a csomagoláson. Aztán otthon kibontom, és jön a meglepetés - savanyú! Nézem a dátumot - nem romlott. Ecetes! De a a paradicsomos szósz is. És minden más is. Nincs más hátra, meg kell szokni valahogyan. És amit lehet, inkább otthon elkészíteni.

2. Csapok
Nem gondoltam korábban, hogy ezt el lehet rontani. Otthon ugyebár egyszerű. Van sima hidegvizes csap, és van olyan, ami meleget és hideget is tud. És ha az ember kezet akar mosni, beállítva langyosra. Itt ez ennél bonyolultabb. Merthogy teljesen külön csap van a hidegre és a melegre is. De nem csak a kádnál, hanem a mosdónál is. Tehát az egyik csapból jön a jéghideg, a másikból a tűzforró. Két teljesen külön csövön át. Langyosat csinálni belőle lehetetlen. Két megoldás van. Jobb kézbe hidfeget, balba a meleget és aztán a kézmosásnál összekeveredik a dolog. Az eredmény nem tökéletes - egyik keze megfagy, a másikat leforrázza. Megoldás lehetne, ha bedugom a csapot, abban majd összekeveredik a víz, és ott mosok kezet. De egy nyilvános WC-ben azért ez nem tűnik túl higiénikusnak. A sok kísérletezés után én ma már kerülöm a forró vizes csapot. Inkább mosok kezet a hidegben. Különösen, hogy sok helyen ki van írva, ha csak a forrót nyitom meg, az bizony égési sérüléseket okozhat. Köszi. Azért ha valakinek van ötlete arra, hogy ez mire is jó, és hogyan kell használni, akkor azt örömmel várom!!!

3. Padlószőnyeg
Mindenütt ez van. De nemcsak itthon, hanem a múzeumban, a pályaudvaron és még a játszótéren a focipályán is. Ezek a kültériek annyira nem zavarnak - szenvedjen velük, akit ezért fizetnek. Annál több a gondom az itthoni bézs színű pihepuhával. A bejárati ajtónál, ahová a sáros cipőmmel belépek, és a fürdőszobában is, ahol vizes lábbal kilépnék a kádból. Egyszerűen lehetetlen tisztán és szárazon tartani. És még szerencsések vagyunk, hogy a konyhában linóleum van. Értem én - a padlószőnyeg sokkal olcsóbb, mint a kő. És puhább is, ami most, hogy Bende járni tanul, sok buci-koppanástól ment meg minket. De azért ezt három gyerek mellett tisztán tartani nem kis kihívás.

4. Gombok
Aki kitalálta, hogy a matracot amin alszom gombokkal díszítse, azt elevenen dobnám a krokodilok elé. Lehet, hogy ez látványnak nagyszerű - de aludni rajta rémálom! Reggelenként vagy a derekamon, vagy a hátamon látom a mintáját. Mi értelme van???? Ráadásul nem is gombol semmit.

5. Balra tarts
Azt mindenki tudja, hogy Angliában a másik oldalon közlekednek az autók - de arra a zsigeri bizonytalanság érzésre, ami ezzel jár, lehetetlenség felkészülni. Az ma már alapdolog, hogy hogy mielőtt lelépek az úttestre, kétfelé is nézek, és mindenfelől várom az autókat. De a mai napig elbizonytalanodom, ha fel akarok szállni egy buszra - merről is fog az jönni? És merre fog továbbmenni? Ki lehet persze logikázni, de az ember minden sejtje, ösztöne, zsigeri érzése mást súg. Azt, amit otthon évtizedek alatt megszokott. Tisztára Alice Tükörországban érzés. Egyszerűen alapjaiból zökken ki az ember.
Persze a buszon könnyű, legfeljebb magamban kicsit sikongatok, mikor látom, hogy a sofőr a szemben jövők sávjába sorol be (legalábbis szerintem). Kocsival kicsit már neccesebb. Még akkor is, ha én nem vezetek. Béreltünk már itt kocsit, és Zsoltnak nagyon jól ment a vezetés (pár órás gyakorlás után) De akkor azért ő is röhögőgörcsöt kapott, amikor elindultunk, és én lazán beszálltam a kocsiba. Természetesen jobb oldalra. És az, hogy előttem a kormány, percekig fel se tűnt nekem. Miután átültem se szűnt meg a fura érzés. Ha nagyot kanyarodott, én továbbra is jobb kézzel nyúltam a magasba, hogy megkapaszkodjak, és amikor leparkolt, bal kézzel nyúltam a biztonsági öv csattja felé. A körforgalom pedig valóban rémálom! Nem hittem volna, de tényleg a fene se tudja, hogyan kell kijönni belőle!

6. Saláta-meglepi
Csodás előre elkészített salátákat lehet kapni a szupermarketekben - de nagyon meg kell nézni, hogy mit vesz az ember, mert bizony érhetik meglepetések. Az első ilyen akkor ért minket, amikor egy nagy darab fűszervajat találtunk az egyikben. Merthogy ezt nem nyers evésre, hanem párolásra tervezték. De az is gyakori, hogy vastag tésztacsík van középen - nyilván, hogy laktató legyen. És persze erősen megöntik szósszal. Főleg ecetessel. Brrrr!!! Szóval bármilyen csábítóan szép és praktikus - a zöldséges biztonságosabb megoldás.

7. Kuponvilág
Itt tényleg mindenhol kupont adnak, és hűségkártyát, és gyűjteni kell a pontokat. Nekem már tucatnyi kártyám van, és külön dossziém a kuponok rendezgetésére. Nem megyek csak úgy, spontán pelenkát venni, ki kell számolni, hogy inkább a Bootsban vegyem meg 10% kedvezménnyel, van a Sainsburyben, 2.5 fonttal olcsóbban. Esetleg a Tesco egyet fizet kettőt kap akciójában. De van még kuponom borra, könyvre, játékra, arckrémre. Van amit azonnal felhasználhatok, van amit csak két hét múlva, van amit csak januártól (!), de figyelni kell a helyi újságot (kuponhegyek) és a szórólapokat is, amik a pályaudvarokon vannak. Merthogy egy múzeumba se érdemes itt beugrani - kicsit körbenéz az ember, tuti, hogy feleannyiért is megúszhatja. Szóval tervezni kell mindent, csak semmi spontaneitás. Ez mondjuk engem nagyon idegesít. De mszáj alkalmazkodni hozzá: a birminghami Sealife Centerben egy teljes órát álltam sorba - miközben azok, akik a neten 30%-kal olcsóbban megvették a jegyet, külön pénztárnál, azonnal bemehettek. Szóval ezután átértékeltem a spontaneitásról alkotott nézeteimet.
Persze nem mindig örülök az akcióknak. Mert mi van, ha két babához ingyen adnak egy harmadikat is? Naná, hogy elhozom. De mit csinálok vele? Nekem csak két lányom van - 1-1 játéknak örülnek. A harmadik melyiké legyen? Csak a baj van vele. De ott nem hagyhatom, mert ingyen van. Akkor vegyek hatot? És ha csak egy pizzát akarok venni, akkor mit kezdjek a második ingyenessel, ami be se fér a mini hűtőnkbe? Ugyanez van a keksszel, a sütivel és mindennel. A vége mindig az, hogy az ember csomó ingyen cuccot is hazavisz - aminek persze valahol nyilván megfizeti az árát.

Hogy senki ne vádolhasson elfogultsággal, összegyűjtöttem azokat a dolgokat is, amelyeket annyira nagyon nem kedvelek itten a briteknél.

Ügyintézni Magyarországon sem éppen leányálom, de itt, Angliában valahogy még körülményesebbek a dolgok. Kezdjük a bankszámlánál. Ennek elintézése itt életbevágóan fontos dolog, mert a lakás számláit csak átutalással lehet kifizetni. De az angol bankszámla nyitásához rendelkezni kell angol címmel. Ennek bizonyításához pedig nem elegendő a bérleti szerződés felmutatása. Rendelkezni kell olyan számlával, amit az ember nevére állítanak ki. De ilyet nem kaphat a szolgáltatótól, csak ha már van bankszámlája. Tipikus 22-es csapdája.
A gordiuszi csomót a helyi önkormányzat levele oldotta meg, amiben közölték, hogy nagyon örülnek, hogy itt lakunk, akkor mostantól számlázzák a helyi adót is nekünk. Ami a mi családunkra havi szinten kb 30 ezer Ft. Ezzel hozzájárultunk a rendőrség és a tűzoltóság működéséhez is.
Magyarul, ezzel sajnos havi kiadásaink növekedtek. De öröm az ürömben, hogy ezt a számlát a bank is elfogadta, így végre számlánk is van.
Megjegyzem, valahogy minden kicsit drágább, mint az ember gondolná. Otthon például ha kiadja az ember a lakását, akkor a kiadó fél fizeti az ügynökséget. Itt az fizet, aki kiveszi a lakást. Minden órát azonnal átírnak a nevünkre és azonnal elkezdenek jönni a számlák. (Mondjuk a vízműveké vicces volt, mert kérték, hogy becsüljük meg, hogy naponta hányszor megyünk WC-re, milyen gyakran fürdünk, van-e mosogatógépünk és mennyit főzünk itthon.)
Ugyanez a körülményeskedés jellemző a kirándulásokra. Nem nagyon éri meg csak úgy, spontán módon nekiindulni a világnak. Ha aznap veszem meg a buszjegyet, majdnem háromszor olyan drága, mintha két héttel előre beszerzem. Ha helyben veszek jegyet a múzeumba, akkor 20%-kal drágább, mint ha az interneten keresztül lefoglalom és kifizetem. Ráadásul akinek megvan a jegye, sorba sem kell állnia. Szóval a nem úgy megy, hogy jajj, de szépen süt a nap, induljunk neki! Hanem két héttel előre mindent leszervezek – és imádkozom, hogy legyen majd akkor szép idő.
Ugyanilyen merev a buszok működése is. Az nagyon szép, hogy alacsony padlós, és van kijelölt hely a babakocsik számára. Ám az már megdöbbentő, hogy csak és kizárólag ide állhatnak a babakocsik. És ha ez a rész tele van, akkor nem számít, hogy a busz többi része üres, a sofőr nem engedi meg, hogy felszálljon az ember, csak kiinteget, hogy teli vannak, sorry. És simán hagyják az embert 3 gyerekkel, babakocsival 20 percig szobrozni a zuhogó esőben. A szabály, az szabály.
Mint ahogyan a Shakespeare nevű pubból is kiküldtek minket, mert ott gyereket nem szolgálnak ki. És olvastam már olyan szálloda hirdetést is, amely kikötötte, hogy 10 éven aluli gyereket sajnos nem fogadnak.
Ehhez képest apró zűrzavart okoz csak a fejemben, hogy a városban 3 busztársasg is működik, és ha az egyikre bérleted van, attól még a másikon fizetned kell. És vasúttársaságból, áramszolgálatóból, is több van, és ezek közül szabadon lehet választani. Múltkor a bevásárlóközpontban állított meg egy nő, hogy mely gáztársasághoz tartozunk, és tudom-e, hogy van olcsóbb megoldás is. (Olyan zavartan néztem rá, hogy egyből levette, fogalmam sincsen ezekről a dolgokról – amikor otthon meséltem Zsoltnak, ő is nevetett, és közölte, az elmúlt két hétben igazán rájöhettem volna, hogy a lakásunkban nincs gáz. Hoppá.)
Ez a spórolás amúgy jellemző az angolokra. Itt mindenki kuponokkal szaladgál, millió hűségkártyája van, regisztrál a neten és gyűjti a pontokat. Ha hármat veszek, az nem drágább, mint a kettő, és a kettő is csak hajszálnyival drágább, mint ha egyet veszek. Aki pedig csak egyet vesz, az is kísértésbe esik, ha a másodikat ugyanabból féláron kínálják. A bevásárló utcában egymást érik az „egyfontos” boltok, ahol egyébként nagyon is klassz dolgokat lehet kapni. Ennél már csak a 99 pennys boltból van több, aminek a reklámja az, hogy „minden penny számít” Szóval vásárolgatni sem érdemes spontán módon, jobb ha az ember megnézi előre a helyi újságban, hogy hol van akció, és ügyeskedik.
Nem mondom, hogy ezek a dolgok elviselhetetlenül nehezek, vagy zavaróak – csak hát hozzá kell még szoknom. Meg aztán nem is szeretek a rossz dolgokon rágódni. Sokkal boldogabbá tesz, amit ma este a lányom énekelt, egy röpke zenés műsor keretében: „Bár nem akartam Angliába jönni, be kell vallanom, hogy tévedtem, mert itt minden nagyon jóóóóóó!"