#Post Title #Post Title #Post Title
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A Levels. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A Levels. Összes bejegyzés megjelenítése

Oxford- pipa!


Legutóbb azt írtam - várjuk az A level eredményeket. Ami megjött, és gyorsan le is lövöm a poént: a gyerek bekerült. De azért ami nekünk happy end, és viszonylag sima menet volt, sokak számára igazi rémálommá fajult, és úgy tűnik most, hogy még évekig tartó hatása lesz.

Szóval amikor eljött az a bizonyos csütörtök reggel, én már persze 7-kor ébren voltam. A lányom közölte, hogy fel ne merjem ébreszteni, így aztán elcsórtam a telefonját, és azon csekkoltam percenként, jött-e már emil. Nyolckor már biztos voltam benne, hogy mindjárt meglesz, de akkor azért lehűtött a férjem, hogy Angliában egy órával később van, nyugodjak le, 9 előtt nem lesz eredmény. De hiába jött el a 9, a 10 (amikor már a gyereket is felvertem az ágyból) nem jött semmiféle eredmény semmiféle emiljére.

Közben persze néztem a FB-ot is, ahol kiírták az anyukák, hogy gyerek nem került be (A legtöbben ezt írták ki) és ez persze nem segített az idegességemen. Aztán ránéztünk az UCAS oldalára (12 jegyű azonosító, jelszó - persze egyikre se emlékezett hirtelen a gyerek, majd felrobbantam) ahol azt nem írták ki, hogy milyen eredményeket kapott, csak azt, hogy akkor bekerült Oxfordba. Ami szuper, gondoltam én, de ez most akkor tuti? Addig addig bénáztam a honlapon, amíg szerencsésen rányomtam arra a gombra, miszerint akkor elutasítjuk Oxford ajánlatát, mire jött egy újabb apróbb szívinfarktus, de akkor a gyerek kivette a kezemből a telefonját, hogy talán ne nyomkodjam, és szerencsére az is kiderült, hogy a rendszer hülyebiztosabb annál, hogy béna anyukák nyomogatása miatt elússzon az egyetemi felvételi.

Szóval azt megtudtuk, hogy a gyereket felvették, de azt nem, hogy milyen eredményeket kapott. De mivel aznap Pestre mentünk, és nem akartuk vinni a laptopját (csak azon látja a sulis emilt) így péntek este néztünk rá (egy nappal később) ismét - amikor is még mindig nem jött meg az eredmény.

Kiderült, hogy a gyerek sulis emiljére küldött levél elveszett (ez több osztálytársával is megtörtént, és az is, hogy spam folderbe került a levél - de hozzánk át se jött), mire írt aztán a tanárának, aki szombat reggel végül elküldte és kiderült, hogy a végeredmény akkor AAAB.

Tehát angol, történelem és spanyol A, szociológia B. Utóbbin azért felhúztuk a szemünk, mert egyrészt az volt a kedvenc tárgya, csomó dolgozatot adott be, mind A vagy A csillag volt, a tanár imádta és a szociológia és az antropológia némiképp testvértárgyak, sok a közös bennük, és ugyebár a gyereket antropológia szakra vették fel Oxfordba. De hát addigra már egy meglehetősen nagy botrány kerekedett Anglia szerte az A level eredményekből 50 ezer gyerek fellebbezett, gondoltam, mi nem fogunk. Végül is tök mindegy a jegy, Oxford a lényeg, örüljünk annak. De pontosan láttuk a szociológia jegyből: ez a rendszer igencsak igazságtalan, és meglehetősen randomnak tűnik, ahogy a gyerek a jegyet kapta.

Azt hozzátenném, az egyetemek mind három darab A level eredményt kérnek. Amikor anno Bíbor négyet akart csinálni (plusz egy felet, amit csak egy évig csinált) akkor a suli nagyon nem ajánlotta, mondván, hogy felesleges, fókuszáljon inkább a háromra, és csinálja azt jól. De persze a gyerek is szívesen csinált négyet, mi meg pusi kelet-európai szülők vagyunk, akik azt akarták, hogy jó sok tanulnivalója legyen, így aztán négy jegyet kapott, ami most azért nem jött rosszul, mert így belefért egy darab B jegy. De mondjuk ha csak három jegyet kapott volna, ott nem lett volna rontási lehetőség.

Szóval míg mi szépen belenyugodtunk a dolgokba, addig nyilván sok más diák ezt nem tette meg. Volt tüntetés, meg iszonyatos felháborodás, és akkor ahogy a Brexit kapcsán, elkezdett összevissza kapkodni a kormány. Először azt mondták, hogy a diákok nem fellebbezhetnek, csak a sulik, és nekik is 150 font egy fellebbezés. Aztán ez ingyenes lett, és a diákok is fellebbezhettek, végül a dolgod odáig eszkalálódott, hogy közölték, mindenki megkapja a tanárok által ajánlott jegyet, amire amúgy korábban azt mondták, hogy titkos.

Nos, most már így Bíbornak is más az eredménye, mert a változás most akkor rá is érvényes. Így lett két A csillagja, egy szociológiából (amiből B-t adott az algoritmus) és egy történelemből, és kettő A, spanyolból és angolból.

Összességében amúgy most minden angol gyereknek elég jó lett a bizije, mert a tanárok errefelé amúgy se genyózósak, most aztán meg végképp nem voltak azok.

Viszont ez újabb problémát keltett: most ugyanis ezekkel a jó jegyekkel, mindenki bejutott az első helyen megjelölt egyetemre. Csak példaképp mondom, Oxfordban 3200 hely van az első éveseknek, és 3700 offert küldtek ki, akik nagyjából most mind bekerültek, de nincs ennyi hely. Fizikailag. Pláne, hogy szeptembertől a Covid miatt itt is kisebbek lettek az osztályok, még a könyvtárba se mehet be annyi ember, mint eddig. Cambridge-ben nagyjából plusz ezer embernek kéne helyet biztosítani. Az biztos, hogy ezeket az offereket nem vonják vissza - és most azt mondja az egyetem, hogy hát okés, aki második körben került most be, az akkor lehet, hogy csak jövőre kezdhet, ki kell hagynia egy évet. Ami azért valljuk be, nem túl szerencsés. Még egy sima évben sem feltétlen ideális, de akkor még mondhatja a jómódú család, hogy menjen hátizsákos turistáskodni a gyerek egy évet, vagy mondjuk Párizsba auperkedni, és tanuljon nyelvet. De most a járvány alatt akkor üljön a gyerek otthon egy évet, és várja meg, míg kezdődik az élete? Gáz.

Ráadásul a kisebb egyetemek meg pont az ellenkezőjével küzdenek. Hiszen aki eddig a nagyokba nem került be, az ment hozzájuk. De most, hogy majd mindenki bekerült, akkor náluk meg nagyon is hiányzik a létszám, plusz az ezzel járó pénz. Ha ehhez hozzávesszük, hogy idén nem jönnek a tengerentúli és ázsiai diákok Európába, akkor még érthetőbb, mi a gond.

De aggódnak ám azok a diákok (és szüleik is), akik jövőre csinálnák az A leveleiket. Eleve ugyebár kimaradt nekik fél évnyi tanulás. Ezt eleve nehéz bepótolni. Másrészt most azzal kell szembesülniük, hogy bizonyos népszerű szakokon más elkelt a helyek harmada, mert azok kapják, akik idén nem is vizsgáztak, csak megkapták azt az A csillagot, amiért ők most véres verítékkel dolgoznak. Hogy ezt hogy lehet megoldani, fogalmam sincs - de nagyobb baj, hogy azoknak sem, akik ezért többszázezres fizetést kapnak a kormányban.

És holnap jönnek a GCSE eredmények - valószínűleg újabb botrányhullámmal. Már most bejelentették, hogy akkor ők is a tanárok által ajánlott jegyeket fogják megkapni, nem az algoritmusosat, hogy ebből ne legyen balhé. De azt is, hogy ezek még nem a végleges jegyek, azt majd később kapják meg a diákok, amit meg végképp nem tud senki értelmezni. 

Szóval a szokásos Tory káosz, mióta a Brexitet megszavazták, isten bizony egy értelmes döntése nem volt ennek a kormánynak, kész vicc az egész.

De ami a lényeg: mi most örülünk Bíbor sikerének, és ő elvileg októberben kezdi a tanévet. Addig még van egy kis idő, így addig most a jogsi megszerzésén munkálkodik. A vizsgákat letette, jövő héten kezd vezetni. Aztán meglátjuk, hogy ez sikerül-e, illetve, hogy amikor visszamegyünk Angliába, milyen karanténszabályok lesznek érvényben. (Újabb elmebaj, el se kezdem magyarázni)

[ Read More ]

Balhé az egyetemeken

 

Amikor kiderült, hogy az angol gyerekek idén nem írnak se érettségit, se felvételit, bevallom, örültem a döntésnek. Hónapok beárt, stresszes karanténja után úgy éreztem, ez a jó megoldás. Minek a felesleges stressz? Az egész angol rendszer amúgy is arra épül, hogy folyamatosan tesztelik őket, és normálisan se jegyet adnak nekik, hanem úgynevezett "predicted gradet", ami nem a pillanatnyi tudásuk méri fel, hanem azt, mire lesznek MAJD képesek. Szóval úgy tűnt, minden jól alakul. De persze tudhattam volna, hogy amit el lehet cseszni, azt az angolok mostanság teljesen szétbarmolják. Miért épp ez lett volna másként?


Miután megjött a papír, hogy Bíbornak helyet ajánlanak Oxfordban, minden örömünk és büszkeségünk ellenére tudtuk, hogy még nem dőlhetünk hátra. Le kell tennie az írásbeli vizsgákat is, és három A-t kell szereznie. Négy tárgyból vizsgázott volna, és mind a négyre A volt a predicted grade-je, vagy A+. Szóval nem különösebben aggódtunk, bíztunk abban, hogy a gyerek ezt megugorja majd. Nyilván sokat kell tanulnia majd, és nem lesz könnyű, de nem is tűnt lehetetlennek.

Aztán jött a Covid, és azt kell mondanom, hogy az angol iskola teljességgel megbukott az oktatás területén.

Azt gondoltam amúgy, hogy az onilne tanítás errefelé nem lehet gond, hiszen a gyerekek egészen pici koruktól kezdve számítógépen kapják a házifeladatot, és eszméletlen sok oktatási anyag van fenn online. Sőt, a BBC-nek van külön online sorozata is minden témakörhöz (Bitesize néven van a honlapjukon), amit amúgy is használnak órákon a gyerekek. Azt gondoltam pikk-pakk átállnak, nem lesz gond. De persze lett.

Mindkét nagylányomnak komoly vizsgái lettek volna idén. Bíborkának az egyetemi felvételi, Borsinak meg a GCSE, ami eldönti, mehet-e az egyetemi előkészítőre a suliban. Mindkettő elmaradt. Az igazi baj azonban, hogy ezért márciusban minden tanulás befejeződött. Azt mondták ugyanis, hogy senki nem kerülhet hátrányos helyzetbe azért, mert mondjuk nincs otthon számítógépe, vagy wifije. Tehát ami a suli bezárása után történik, azt nem lehet negatívan figyelembe venni. Nyilván ha negatívan nem, akkor pozitívan sem. Így hát ugyan adtak Borsinak némi látszatfeladatot, de azért valljuk be, melyik gyerek csinálja lelkesen a leckéket, ha előre megmondják, sehová nem számít. 

Bíbornak még ennyi se volt, tőle csak azért kérték, hogy néhány régi dogáját scannelje be, hogy hozzá tudják csapni a dossziéjába, amit majd csatolnak az ajánlott jegyei mellé bizonyítékként. Aztán nagyjából csak heverés és pihengetés volt az össz feladata, ami azért néhány hét, hónap után meglehetősen unalmas.

Bendének volt suli - elvben. De gyakorlatilag semmi. Mondjuk ez valahol érthető, mert a sulik nem voltak zárva. A gyerekek közel 20%-a azért bement. Azok, akiknek a szülei "key workerek" tehát orvosok, ápolónők, bolti eladók, autós futárok, tehát olyan dolgozók, akiknek a munkája fontos, és a szülei nem tudták másként megoldani a felügyeletüket. A tanárok pedig amellett, hogy vigyáztak rájuk (nem nagyon tanították őket) küldözgettek feladatokat az otthon maradt gyerekeknek. Valljuk be, önmagában mindkettő teljes állás lett volna - így viszont mindenki rosszul járt, leginkább persze a gyerekek.

Mivel Angliában nincs tankönyv, nincs füzet, amit hazavinne a gyerek kaptunk egy "tanulócsomagot", amiben ceruza és füzet is volt (ez nem várható el alapból, hogy legyen otthon) és kettő darab munkafüzetet. Egyet matekból, egyet spellingből - utóbbiból a gyerek soha nem kapott leckét, nem is értem, miért adták. Bende napi feladata így lett 12 matekpélda (random témakörök összeválogatva, tényleg csak hogy ne feledje amit eddig tanult) egy rövid olvasmány a readingeggs nevű honlapon, ami bőven az ő szintje alatt volt, és egy másik honlapon valami kis játék. Mondjuk hogy hallgasson meg egy dalt a környezetszennyezésről, vagy efféle. 

Nem volt "zoom órája" és semmi újat nem tanult - legalábbis a suliból erre semmiféle erőfeszítés nem volt. Részemről persze igen - sokat olvastunk, vettem elő magyar feladatlapokat stb, de azért valljuk be, elég nehéz széllel szemben pisilni, minden egyes nap, amikor a gyerek azt hallja vissza, hogy az osztálytársai még a sima leckét se csinálják meg, mert minek, akkor én minek kínzom őt, miért nem mehet Minecraftozni az osztálytársaival online, akik várnak rá. (Nagyjából 0-24-ben.)

És valóban - nyilván sok gyerekkel nem haladnak otthon, így aztán amikor sulikezdés lesz, a gyengékhez kell igazodni, akik minden elfelejtettek, nem azokhoz, akikkel otthon foglalkoztak. Szerintem ez amúgy tanárként is iszonyat frusztráló lehet - szülőként is az, de a gyerekek számára se könnyű helyzet.

Mindegy - túléltük, elkezdődött a nyár, a vakáció, hagyjuk a sulit, gondoltam, és visszatérve Oxfordra, bizakodva vártam az eredményeket, amikor is elkezdtek érkezni a rossz hírek. Amikor ugyanis beérkeztek a központi adatbázisba a tanárok által megajánlott jegyek, kiderült, hogy a tanárok túl jószívűek voltak, és ha így maradnának az általuk ajánlott osztályzatok, minden idők legjobb bizonyítványát kapná a 2020-as évfolyam. Ami nyilván nem igazságos, értem. Ezért hát kitalálták, hogy egy algoritmus segítségével helyre hozzák a tanárok jó szívéből eredő eltéréseket, és a végső jegyeket úgy alkotják meg, hogy a tanárok ajánlása mellé nézik a suli eddigi eredményeit az adott tárgyból. Tehát ha amúgy évek óta mindenki mondjuk B-t szerez abban a suliban, akkor nyilván a most A-re értékelt gyerek is nagyobb eséllyel lesz végül B, mint A. Ami elvben igazságosan és jól hangzik. Ám a valóság ennél persze bonyolultabb.

Nézzük például az én lányom esetét. Borsika nagyon jó nyelvekből. A francia megjósolt jegye 9-es. Ami a legjobb jegy amit kapni lehet és a diákok 5%-a kapja csak meg. A gyerek okos, a francia megy neki, szereti is tanulni. De egy mérnöksuliba jár, ahol amúgy rajta kívül senki mást nem érdekel a francia nyelv, azt osztálytársai 3-4-5-ösöket szereznek franciából. Ha átlagolunk, akkor lehet, hogy Borsikám végül csak 7-t fog kapni. Ami amúgy még mindig nagyon jó jegy (A-nak számít), de nyilván jóval alacsonyabb eredmény, mint amire képes lenne.

Ez a rendszer most úgy tűnik, hogy a jó iskolába járó buta gyerekeknek kedvez (felhúzza a jegyük) a szar iskolába járó okos gyerekekkel viszont rendesen kibabrál. Méghozzá kétszeresen. Nem elég, hogy egy rosszabb iskolában kellett eddig helyt állniuk, nehezebb körülmények között - most még az esélyt is elveszik tőlük, hogy jó egyetemre kerülhessenek.

Skóciában a múlt héten megkapták már a diákok az eredményeiket - és óriási botrány van abból, hogy a diákok 40%-ának lejjebb vitték az osztályzatát legalább egy jeggyel. A címlapokra került például egy lány, akinek 5 A-t jósoltak, kapott helyette 3-t, és két B-t, ezzel úszik az orvosi egyetem, ahová menni akart. Különösen felháborító, hogy pl. matekból úgy kapott B-t, hogy soha nem volt A-nál rosszabb jegye egész életében.

Fellebbezésnek helye amúgy nincs. Legalábbis a diák nem fellebbezhet. A suli igen, de ez pénzbe kerül nekik, és a korábbi 7 nap helyett 6 hét most a fellebbezések átfutási ideje, ami azt jelenti, hogy mire a gyerek esetleg kiharcolja a jobb jegyet már elkezdődött az egyetem, és lekésett róla.

Nos, mi még nem tudjuk, Bíborral mi a helyzet. Azért ő város egyik legjobb sulijába járt, ahol nagyon jók pl a matek eredmények, de fogalmunk sincs, hogy szociológiából vagy történelemből mik voltak a suli előző évi átlagai, mert ez soha nem volt fontos. Most lehet, hogy megkapja a 3 A-t, és minden rendben, de az is lehet, hogy nem. Egyébként akkor sincs minden veszve, mert Oxford amúgy már kiadott egy sajtóközleményt, hogy tekintettel a jelen helyzetre, minden egyes diák jelentkezését, aki most a kapott jegyek miatt lemarad, egyedileg fogják elbírálni, mert szerintük nem elfogadható, hogy egy okos diák kimaradjon az oktatásból csak azért, mert rosszabb környéken él. (Hozzáteszem, ők ezt megtehetik, mert minden egyes hozzájuk jelentkező diákkal találkoztak személyesen - de ez Angliában amúgy nem bevett dolog, csak Oxford és Cambridge tart szóbeliket, ahogy én tudom)

Mindenesetre a jegyek aug 13-án derülnek ki, aznap majd többet tudunk erről. De szorongós hónapok vannak mögöttünk emiatt is, és nagyon sajnálom a gyereket, hogy semmit nem tehetett azért, hogy ez csökkenjen, mert a sorsának az alakítását kivették a kezéből és ez soha nem jó érzés. (Megjegyzem, nem ő az egyetlen a családból, akinek most ezzel kell szembesülnie.)


[ Read More ]

A (sikeres) oxfordi felvételi története


Folytatom a dicsekvős bejegyzések sorát: Bíborkámat felvették Oxfordba antropológia és archeológia szakra. És most jöhetnek a fanfárok.
 
Azért gyorsan hozzáteszem, ez még csak "ajánlat" (offer), mert nincsenek meg az érettségi eredményei. Azt majd májusban teszi le, és a felvételi feltétele, hogy három darab A-t szerezzen, és hogy ez sikerült-e neki, csak augusztusban derül ki. De mivel négy tárgyból megy, és az előrejelzések (eddigi munka, próbateszek) alapján A-t és A+-t jósolnak neki a tanárai, azt reméljük, hogy talán, talán megugorja ezt az utolsó akadályt. De gondoltam, ha már így elértük ezt a mérföldkövet, leírom, hogyan is zajlott a felvételi, mert érdekes, és nagyon más, mint az otthoni.
Szóval kezdődött mindez azzal, hogy Bíbor sokáig nem tudta, mi is akar lenni, aztán kitalálta, hogy jogra megy, de ezzel nem voltunk beljebb, mert sok az egyetem, sokféle szak van, sokféle út. Akkor találtam neki ezt az oxfordi egy hetes nyári sulit, amiről múltkor írtam, és ami annyira nagyon tetszett neki, hogy úgy döntött, Oxford a nagy szerelem, és oda akar menni mindenképp.
Ugye mi akkor az "antropológia-archeológia" szakot választottuk sok gondolkodás után, és nem csak azért, mert oda láttuk a legnagyobb esélyt, hogy bekerülhet, de azért is, mert a suliba szociológia A-levelt csinál épp és azt nagyon imádta, és ahhoz az antropológia elég közel áll.
Az egy hét alatt, pedig amit ott töltött, az is kiderült, hogy maga ez a tárgy, ez a szak is nagyon tetszik neki, és onnantól már nem volt kérdés, hogy ez a cél.
De azért hozzátenném, ez nagy falat. Akkora falat, hogy kicsit meg is akadt első harapásra a gyerek torkán, aki az első felbuzdulás után begörcsölt, és annyira nem hitte el, hogy ez neki sikerülhet, hogy elkezdte jó tini módjára szabotálni önmagát, és ahelyett, hogy a dolgozatait írta volna, vagy tanult volna, egyre több időt töltött a képernyője előtt, és hiába látta ő maga is, hogy ez nem jó így, nem tudott egyedül túllendülni rajta. Mielőtt azonban a dolog igazán elfajult volna, felhívtuk azt a csodálatos pszichológust, aki Borsikának is sokat segített tavaly előtt, amikor egy osztálytársa rászállt, és pánikrohamai lettek. Ő pedig pár alkalom alatt (azt hiszem 3-4 kellett) kicsit gatyába rázta Bíbort és visszaterelte a helyes útra. Hozzáteszem, azért is voltelég ennyi alkalom, mert igazából nem volt nagy baj a gyerekkel, de néha sokkal jobban meg lehet fogadni a bölcsességeket ha egy idegen mondja, mintha az ember saját szülei. (Mindezt csak azért írom le, mert szerintem ez a 18 éves, érettségizős, felvételizős időszak iszonyat nehéz minden család életében, és olyan könnyen kisiklanak ilyenkor a gyerekek, és még amikor egy olyan viszonylag jó tanuló, normális gyerekről is van szó, mint az én lányom, még akkor is kellhet extra támogatás, és lehet, hogy kívülről úgy tűnik, hogy hú, nekünk milyen könnyű, minden megy simán és egyenesen, azért távolról sem ez a helyzet.)
Az oxfordi feltévelihez először is le kellett adni egy "personal statementet" arról szól, hogy miért is akar odamenni, miért érdekli, miért tartja fontosnak, hogy ezt tanulja. Ez nagyon, nagyon fontos, mert ez az alap, és ilyet minden jelentkezőnek írni kell, bárhová is jelentkezik.
Emellé pedig kellett írni egy 500 szavas esszét erre a szakra, ahol maga a kérdés elég tág volt. Szerintem amúgy Bíbor ebből elsőre nagyon jót írt (és ebben más, szintén egyetemen tanuló-tanító ismerőseim is megerősítettek), de a suliban, ahová Bíbor járt azt mondta a tanára, hogy ez nem elég, írja újra. És mivel ez a tanára amúgy Oxfordban végzett, valószínű, hogy ő jobban tudta mi kell.
Az ő sulija amúgy ahhoz képest, hogy itt a gettó közepén van, iszonyat jó suli, és nagyon sokat segítettek Bíbornak a felvételire felkészülésben. Nem csak elolvasták, javították az ilyen beadandóit, de például a szóbeli előtt külön tréninget tartottak neki, ahol olyan oxfordi vizsgahelyzetbe hozták, hogy gyakorolja. (Megjegyzem, ahhoz képest, hogy Midlands, ahol mi lakunk, viszonylag szegényebb környék, és kevés gyerek kerül be innen Oxfordba, csak az ő sulijából öt gyerek került be Oxbridge-be (Oxford-Cambridge vegyesen) a hétből, aki jelentkezett. Szóval ez elég király eredmény!)
A personal statement és az esszé mellé még le kellett adnia az elmúlt hetekből 2-3 beadott dolgozatot, amit a tanárai már értékeltek és még emellé adhatott be valamit, amit ő fontosnak gondolt, ő pedig a tavalyi EPQ-ját adta be, ami egy olyan esszé, amit egész évben írt és ami a "Kommunizmus hatása a mai magyar társadalomra" címet viselte.
Ezek alapján a beadott dolgozatok (és persze az eddigi jegyei) alapján döntötte el Oxford, hogy behívja-e szóbelizni egyáltalán. Ezen a körön amúgy a diákok 80%-a elbukik, szóval az már nagy szó volt, hogy behívták szóbelizni, és már akkor is nagyon örültünk.
Közben elkezdtek érkezni a többi egyetemről is a visszajelzések, ahová jelentkezett, mert bár Oxford volt a terv, és Bíbor eredetileg meg se akart jelölni egyetlen másik egyetemet sem, végül rábeszéltük, hogy legyen B, C és D terve is. Nagyjából mindenhová felvették, ahová akart menni, szóbeli nélkül, a jegyei alapján, nemzetközi jogra Londonba, olasz-művészettörténet szakra Warwickba. Mivel a gyerek nagyon-nagyon eltökélt volt Oxford iránt, mi nagyon kevés nyílt napra mentünk el vele, és voltaképp egyik hely se bűvölte el, amit személyesen látott, így végül a Top10 legjobb Angol egyetem listáját vette maga elé, és onnan nézett ki olyan szakokat, amelyek legalább egy éves kötelező külföldi tanulmányokat is előírtak, mert hogy ő is akar utazni, és ugye ha nem Oxford, akkor legalább ez legyen jó benne.
Visszatérve Oxfordra. Kicsit meglepődtünk, amikor kiderült, hogy a szóbeli három (!!!!) napig tart. Azalatt a gyereknek ott kell laknia a koleszben, és legalább kettő, de akár hat szóbelije is lehet ezalatt az idő alatt. Mert előfordulhat, hogy a jelentkezése alapján több kollégium is érdeklődik iránta.
Elolvasni semmit se kellett, nem volt igazán egy olyan anyag, amit mondtak volna, hogy ezt tanulja - és ugye azért ez az archeológia-antropológia nem igazán olyasmi, amit a középsuliban tanul az ember, így nem nagyon tudtuk, hogy mi vár majd rá.
Azt viszont tudtuk, hogy ez jó élmény lesz, mert vannak ismerőseink, akik már voltak oxfordi szóbelin, és akár bekerültek, akár nem, ez életük egyik nagy élménye volt.
Bíbor pontosan ugyanezt mondta. Imádta a társaságot, ami összejött, hogy tucatnyi országból érkeztek emberek, hogy mindenki okos, hogy mindenki kedves,és segítőkész. Külön kiemelte, hogy a kaja is isteni volt, mert hogy azt is ingyen és bérmentve, helyben adtak nekik a szállás mellé.
Maga a szóbeli pedig nem arról szólt, hogy milyen adatokat, évszámokat tud visszaböfögni a gyerek, hanem hogy tud-e gondolkodni, van-e véleménye a világról, és tud-e vitatkozni, következtetni.
Olyan kérdéseket tettek fel neki (nyilván ez is szak-specifikus), hogy kezébe adtak egy karkötőt és egy nyílhegyet, és azt mondták neki: ezt találtad most egy sírban az ásatáson. Mire következtetsz ebből az emberre, aki a sírban volt, és mit lehet tudni erről a társadalomról.
Aztán adtak két pénzérmét. Az egyik hamis, a másik igazi. Szerinte melyik, melyik - és aztán arról beszélgettek, hogy vajon mit gondol, miért hamisítottak régen (és ma) pénzt az emberek.
Aztán mutattak egy képet, ahol egy ember a múzeumban egy nagy kalapáccsal régi szobrokat tör össze. Mi az oka szerinte annak, hogy ez megtörtént Irakban pár éve. Miért rombolnak az emberek (úgy általában a történelem során) műtárgyakat.
Szóval csupa olyan kérdés, amire nincs egyetlen válasz, és ami összetett gondolkodást igényel, széles körű tudást, logikát.
Persze az is előkerült, hogy milyen kulturális különbségeket figyelt meg Anglia és Magyarország között, és az is kiderült, hogy bizony az össze beadott dolgozatát elolvasták, meg az életrajzát is, és azokba is jócskán belekérdeztek.
Bevallom, titokban, amikor megtudtam, hogyan zajlott a felvételi, én már sejtettem, hogy felveszik, mert Bíbor ebben a logikát, gondolkodást igénylő kérdésekben piszok jó. Eredeti, okos meglátásai vannak, értő szemmel nézi a világot.
Másfelől (és igen, most hazabeszélek) ezt csináltuk egész életében! Múzeumról-múzeumra rángattuk, és ott megálltunk egyes műtárgyak előtt, és azokról beszéltünk, néztük, mit lehet róluk tudni akkor is, ha nem ismerjük a hátteret. És igen, bevallom azt is, hogy mindig azt gondoltam, hogy Borsika lányom lesz majd a régész, mert ő volt az, aki csillogó szemmel hallgatta amiket mondok, míg Bíbor forgatta a szemét, és vágta a pofákat, hogy már megint miért kell ezt, és ne fárassza. Hogy aztán persze séróból benyögje a helyes választ, és utána azon siránkozzon, hogy teljesen elrontottam őt, amiért teletömtem a fejét ilyesmikkel.
Szóval innen kezdve már nagyon tudtuk, hogy ez lenne a tökéletes számára, az igazán neki való - és ő is úgy érezte, hogy jól szerepelt, de aztán persze mindig jönnek a kételyek, hogy mennyi okosat lehetett volna még mondani, és persze azt se tudhatjuk ilyenkor, hogy mások hogyan szerepelnek, úgyhogy azért míg a levél meg nem érkezett, izgultunk rendesen.
A drukknak azért még most sincs vége, hiszen ahogy írtam, ez "csak" ajánlat, ami csak akkor lép életbe, ha mostantól minden belead, és iszonyat jó érettségit ír - ami azért nem akkora kihívás, hiszen ő már csak a kedvenc tárgyait tanulja: angol irodalom, történelem, szociológia és spanyol. A négyből csak sikerül három kitűnőt összehoznia. És ha igen, akkor elkezdhet készülni Oxfordba, mert persze a felvételi levél mellé egy harminc könyvből álló kis olvasmánylistát is csatoltak, aminek az ismeretét elvárják az évkezdésre.

Kiegészítés: és mindezt most nem (csak) azért írtam le, mert iszonyatos büszke vagyok a lányomra. Hanem azért is, mert az évek alatt iszonyat sokan támadtak azért, hogy miért hozom ki a lányom Angliába, miért viszem Spanyolországba, miért viszem haza Magyarországra, miért nem hagyom egy helyen tanulni, miért kell ideoda rángatnom, miért, miért, miért - és mindig ott volt a néha amúgy teljesen kimondott ítélet is, hogy elrontom az életét. Közben meg pl. ezen a szakon kifejezetten előny volt, hogy ilyen izgalmas élete volt, hogy ennyi kultúrát ismer.
Másfelől meg Oxford egy elérhetetlen álomnak tűnt mindig is, ahová a zsenik mennek, de azok a Stephen Hawking félék, vagy a nagyon gazdagok, akiknek magánsuliba járt a gyerekük, és még az önéletrajzuk is profi szakember készítette. Aztán tessék meg lehetett ugrani. Nekünk sikerült, és szerintem sok-sok okos magyar gyerek van még, akinek ez menne!


[ Read More ]

Dicsekvős poszt 2. (Bíborkáról)



Igen, tudom, azt ígértem, hogy már másnap megírom mi is van Bíborral, de nem számoltam a természet gonosz erőivel - magyarul a betegségekkel. Amik ellentétben a boszorkányokkal, igenis léteznek. De ma már erőre kaptam, szóval folytatom, és elmesélem, hogy is áll Bíborkám jelenleg az egyetemi felvételivel.

Szóval ó most 12-es, ami olyan gimis negyediknek felel meg, ami tekintve, hogy februárban 18 lesz teljesen időben van. Már jó ideje mondogatja is, hogy ügyvéd akar lenni, sajnos nem olyan válóperes, sztárokat képviselő majdan majd jól kereső ügyvéd - ő jó célok, meg szegények érdekében akar majdan dolgozni. De végül is ez se rossz cél, meg aztán persze meg is gondolhatja még magát, szóval nyilván támogatjuk. (Meg amúgy ez legalább egy kézzelfogható rendes szakma, nem olyan hókuszpókusz, mint ami nekem van.)
Aztán persze azóta már finomodott a kép - mert kiderült, hogy ügyvédnek sokféle úton mehet az ember, és nem olyan egyértelmű, mint otthon, hogy megyek a jogi egyetemre, aztán jónapot, öt év múlva kiköp az épület a végzettséggel a kezemben.
Bíborka most már az A leveljeit csinálja, ami azt jelenti, hogy 16 évesen letette az érettségit az általános tárgyakból, és utána két évig már csak azt tanulja, ami az egyetemi felvételihez kell. Bár itt választhatott volna jogot, de sok helyen azt olvastuk, hogy az nem feltétlen előny aztán a felvételinél. Sőt, az alapképzésen sem kell feltétlenül jogot választania, jobban jár, ha nyelvet, vagy szociológiát, vagy valami mást tanul, és csak aztán, MA képzésen megy a jogra.
Ez egyébként nagyon is tetszik az én lányomnak, mert most spanyolt és szociológiát is tanul, és mindkettőt szereti, és mivel ő az első évben a szokásos 3 helyett 5 A-level tárgyat is csinált, ezért arra kérték a tanárjai, hogy tegyen is le év végén egy úgynevezett AS vizsgát. Amit akkor szoktak, ha az ember A levelezik, de egy év után lead egy tárgyat, és ilyenkor kap belőle egy olyan fél A levelt, így ez a tárgy se vész el.
Miután A-t kapott szociológiából és EPQ-ból is (ami amúgy csak egy éves tárgy volt, és szemináriumi dolgozat írást tanult, erre készült el a Kádár utáni magyar politika értékelése napjainkban című dolgozata.) Szóval miután ezek jól sikerültek, nem kell a maradék négy A leveles tárgyából leadnia még egyet, hogy három legyen, maradhat a négy.
No, de nem is erről akartam mesélni, mert hogy a gyerek okos és jól tanul, az nem olyan nagy meglepetés minálunk. Arról akarok mesélni, hogyan is került Oxfordba.
Nos, leszögezném: Oxford Borsikám álma. Mindig is az volt. Ő találta ki azt is, hogy elmenne Oxfordba egy nyári iskolába egy hétre, és hozta is a linket. De miután megnéztem, hogy mennyibe kerül (olyan másfél milla), közöltem vele, hogy álmodj királylány, ez esélytelen sajnos. De persze nem olyan anya vagyok, aki egyhamar feladja, és megkérdeztem a Kamaszt nevelek az Egyesült Királyságban nevű Facebook csoport tagjait, hátha van valami más alternatíva. És volt. Csak nem Borsinak.
Kiderült, hogy létezik egy alapítvány, (belinkeltem ide!) amely hátrányos helyzetű, de okos fiatalokat visz Oxfordba, hogy megmutassa nekik, nem kell feltétlen a high society gazdag tagjának lenni, hogy odajárhasson az ember. Ahhoz, hogy az ember jelentkezzen, Angliában kell élni, 11-be kell járni, és rendelkezni kell legalább 5 db A szintű GCSE vizsgával. Ha mindez megvan, akkor jönnek a további kritériumok: előnyt élveznek az állami gondozottak, akik idős, beteg hozzátartozójukról gondoskodnak (young carer), vagy olyan szegények a szülei, hogy ingyenes suliebédet kap. Na, mi ezek közül egyiknek se feleltünk meg DE! csóró környéken lakunk, ahonnan kevés gyerek jut be Oxfordba, ezért gondoltam, hát adjuk be, mit veszíthetünk.
Amúgy nem kellett sokat dolgozni rajta - egy emil a gyerektől, hogy miért is akar odajárni, és meg kellett adni egy tanára elérhetőségét, aki támogatni.
Annyit trükköztünk, hogy megnéztem, melyik szakra mekkora a túljelentkezés - mert mondjuk az orvosira és a jogira olyan 30-szoros, de például az antropológiára (szociológia nem volt) csak négyszeres. És annak a programja is iszonyatosan izgalmasnak tűnt - az élelmiszerek kultúrtörténeti fejlődése az elmúlt évezredekben.
A programban amúgy egy fillért se kellett fizetni - az alapítvány fizeti az útiköltséget, a szállást, a kaját - cserébe a gyerekek rendes oxfordi koleszekben laktak, egyetemi könyvtárba jártak, egyetemi profok tartottak nekik előadást és végig úgy kezelték őket, mintha odatartoznának, és ezt sokszor el is mondták ott nekik, hogy aki erre a programra bekerült, annak a rendes szakra is van esélye.
Amikor amúgy megkapta a levelet, hogy bejutott a programra, a visszaigazoló emilben arra is felhívták a figyelmünk, hogy más ilyen nyári sulik is vannak:
The Sutton Trust
K+/Spotlight (at KCL, generally London based applicants ONLY)
Aberystwyth Summer University (Welsh Applicants ONLY)
Bath University Science and Engineering Summer School
Így hát kicsit vérszemet kapva, megpályáztuk a Sutton Trustosat is - ami mindenben hasonló az oxfordihoz (tehát fizetnek mindent, és egyetemi kurzuson vehet részt a gyerek) de annyiban más, hogy nem Oxford a cél, hanem 20 másik egyetem 100-féle szakja, így azért ebből kicsit nehezebb volt választani. Itt teljesen Bíborra bíztam a döntést - ő pedig a közeli Warwick University Politikatudományi programját választotta ki, mert azt tartotta a legizgalmasabbnak. (Ez egyébként Anglia ötödik legjobb egyeteme, szóval nem szar hely) És ezt is megnyerte!
Szóval ami hátrány - hogy az amúgy is rövid 6 hetes angol szünetecske neki 2 héttel rövidebb lett, a két nyári suli miatt - másfelől viszont iszonyatosan izgalmas két hete volt, és imádta mindkét sulit.
De az is kiderült számára, hogy miért van olyan óriási hype Oxford körül - merthogy az fényévekkel jobb volt. A légkör, a hangulat, az okos emberek, minden. Szóval megszületett a döntés: hogy ő oda akar felvételizni, és most ez az Antropológia szak lett a cél, mert ez is megtetszett neki. (Aztán, hogy továbbmegy-e jogra, vagy marad ennél, már részletkérdés.)
Megnéztünk amúgy nyílt napok keretében pár másik egyetemet is - de hát az a baj, hogy amikor egy egyetemen azt kezdik el neki mondogatni, hogy ne aggódjon, mert oda B és C eredménnyel is be lehet jutni, az én lányom forgatni kezdi a szemét, hogy hát őneki a "predicted grade"-je A+, és nagyon nem szeretne B-C-s diákokkal együtt járni. (Ami tűnhet persze nagyképűségnek is, de én megértem őt, jobb okosok között hülyének lenni, mint hülyék közt okosnak. Utóbbi ugyanis nem nagyon visz előre.)
Persze azért a neten, magyar anyukák közt megy a vita rendesen, érdemes-e Oxfordot megcélozni egyáltalán - mert sznob, elit, és egyáltalán nem biztos, hogy jobb állást kap utána az ember. Másfelől én bármilyen cikket olvasok, azt hogy "Oxford graduate" vagy "Cambridge graduate" mindig megjegyzik ha mondjuk elgázolnak valakit az utcán, mintha ez még súlyosbítaná a tragédiát, soha sehol nem mondják, hogy "Leeds  graduate" vagy akár "London University graduate". Szóval van azért valami pátosz ebben az Oxbridge dologban (így említik a két intézményt, és fura módon nem lehet mindkettőbe jelentkezni - el kell dönteni, hogy ide vagy oda).
Hát mi most Oxfordba - ami azért nem könnyű, mert oda extra felvételi van októberben, és nem csak az angol gyerekekkel, de a világ minden tájáról érkezőkkel meg kell a helyért. (Egyébként kifejezetten sok magyart vesznek fel, ami jelzi azért, hogy általánosságban szar ugyan a magyar oktatás, de pl reáltárgyakban nagyon ott vagyunk az élen. Sőt olyan ismerősöm is van, akinek azt mondták, hogy ha matek szakra akar jelentkezni a fia, akkor inkább vigye haza egy otthoni versenyistállóba, mert nagyobb eséllyel kerül be majd onnan, mintha itt végez...)
Szóval Oxford, antropológia a cél, de azért én persze mondom a gyereknek, hogy legyen B terve, meg talán még C is - mert én már felnőtt vagyok, és láttam már sok dolgot, de jelenleg ő azt mondja, hogy ha nem veszik fel inkább kihagy egy évet, de nem adja alább. Ezt azért még igyekszem majd csiszolgatni. (Bár maximálisan értékelem az elhivatottságát, de elég sok jó más egyetem és szak is akad azért errefelé)
[ Read More ]

"...csak én bírok versemnek hőse lenni"

Aki régóta olvasgat, az tudja, hogy nem nagyon szoktam más emberekről (családokról, barátokról, ismerősökről) írni. Nem azért, mert önelégült nárcisztikus lennék, hanem azért, mert nem tudom, mások mit akarnak megosztani, mit nem, zavarja-e őket esetleg ha kiteregetem az életük, vagy sem. Szóval maradok én - és persze az én családom, mint téma. Ami azért elviekben nem kevés - gyakorlatilag mégis egyre karcsúbb.

Az utóbbi időben azért is írok egyre kevesebbet, mert ahogy nőnek a lányok, egyre inkább azt érzem, hogy az ő életükben ők a hősök immár, és ki vagyok én, hogy eláruljam a titkait. Na, nem mintha sok lenne amúgy, és amikor megkérdem őket, hogy írhatok-e valamiről, nem is szoktak tiltakozni. Nyilván más lenne a helyzet, ha az itteni haverjaik olvasgatnák a blogom, de ez nem jellemző. (Bár tény: előfordult, hogy egy ismerősük a gugli fordító alapján próbálta kibogozni mit is írtam.)
Mert azért az tény: előbb-utóbb minden suliban eljön a pillanat, amikor az emberek rákeresnek az osztálytársaik nevére. Általában nulla eredménnyel.
Aztán mindig jön a döbbenet, amikor az én csemetéim kerülnek sorra, és kiderül, hogy például a Borsi PKU-járól szóló cikket még az India Times is átvette. Meg persze rengeteg cikkben szerepelnek, amiket az évek alatt írtam róluk. Ilyenkor mindig előkerül a kérdés is: akkor ők most celebek? És ilyenkor jót röhögünk mind, mert persze nem azok, és én se vagyok az, de azért mégiscsak jó érzés, ha ezt feltételezik az emberről, még akkor is, ha rendes tiniként azért persze panaszkodnak emiatt és forgatják a szemüket.
De az van, hogy ha róluk nem írhatok (és ez nem az ő kérésük, hanem az én döntésem), akkor maradom én, akivel meg ugye semmi nem történik, csak ülök a konyha asztalnál és írok. (Nincs se saját szobám, se íróasztalom) Körülöttem persze mindig káosz, és külön erőfeszítést igényel, hogy legalább a vasárnapi közös ebédekre letakarítsam, mert állandóan könyvek, jegyzetek halmozódnak körülöttem.
Amúgy a konyha nem rossz hely - két cikk megírása közben megfőzöm az ebédet, elindítom a mosást és kipakolom az edényeket a mosogatógépből. Nem mondom, hogy ideális - de az asztal elég nagy, és ha már elegem van az ülésből, akkor egy lépés csak a kert, ahol kifújhatom magam.
Én amúgy jól elvagyok azzal, hogy belemerülök a cikkekbe, minden héten (vagy nap) másik témába, és élvezem ezt a változatosságot. A család persze nem mindig értékeli - mert simán előfordul, hogy leülnének enni, én meg közben az asztal másik feléről érdekes kis tényeket osztok meg velük, amit aznap tanultam, csak hát mivel egészségügyi lapnak is dolgozom, simán előfordul, hogy ezek undi betegségek lesznek, vagy gusztustalan népszokások, és akkor nem is olyan nagy boldogság, hogy az ember anyja újságot ír - de az tagadhatatlan, hogy nem unalmas, és totálisan kiszámíthatatlan, mire jönnek le reggelenként.
De nyilván a cikkekről nem írhatok. A készülő könyvekről sem írhatok. (Pedig kész van a második is már!). A francia tanfolyamról, az egyedüli programról, amire mostanság eljárok, nem nagyon van mit írni. Béna vagyok, még mindig, nem újság. Hogy valaha is eljussak arra a szintre, amiben angolból vagyok, elképzelhetetlen álomnak tűnik. 
De ami igazán bénító - hogy minden rendben. Egy olyan világban, ahol mindenki panaszkodik, ezt nagyon nehéz felvállalni. Nincs gond a suliban, mindhárom gyerek jól érzi magát, tudom, és félve mondom ki, még tinidrámák sincsenek itthon. A csajok jól tanulnak, nem járnak el bulizni, nincsenek gázos haverjaik, nincs semmiféle veszekedés itthon, amit a kamaszkornak köszönhetnénk. Se ajtócsapkodás, se "utálom az életem/anyám/iskolám".
Ez annak a fényében különösen meglepő, hogy mióta elkezdtünk velük költözni, mindenki azt mondogatta, hogy meg lesz ennek a böjtje. Hogy majd kamaszként mennyire szenvedni fognak. Hogy tönkretesszük a tanulmányaikat. Hogy nem lesznek barátaik. Hogy Albert Györgyi is azért lett öngyilkos, mert ideoda utazgattak vele a szülei. Hogy mentálisan sérülni fognak. Soha nem tanulnak meg rendesen magyarul, pláne írni-olvasni. Szóval egy szó mint száz: a kiköltözés (pláne több országba is) egy szar ötlet és ne csináljuk, mert ártani fogunk vele.
Mindezt nem csak laikus ismerősök (és ismeretlenek!!!!) szajkózták lelkesen - de szakemberek is. Amikor Bendének tavaly gondja volt az előző suliban, akkor persze a pszichológus azonnal erre fogta az egészet. Amikor Borsinak pánikrohamai lettek, ez lett a bűnbak. Amikor Bíbornak nem ment a szorzótábla, akkor is ezt találták ki indoknak: a sok suliváltás. Meg persze, hogy a gyakori költözés nélkül nincs állandóság az életükben.
Persze a szülő nem szakember és nyilván ha gond van, akkor felébrednek benne a kételyek, hogy talán mégse volt jó ötlet. Akkor is, ha valójában végig és most is egészen erősen éreztük, hogy nem ez az ok, és hogy időnként minden gyerekkel vannak gondok, akár költöztetik, akár nem.
És aztán eljött az új tanév és kiderült: Bendének az új iskolában nincs gondja, imádják a tanárok és eredményei szerint a suli legjobb 5%-ában van. Borsi összes szorongása elmúlt, ahogy kikerült a régi suliból, ahol durván rászállt egy osztálytársa, és tele van barátokkal, és jelenleg a legnagyobb álma, hogy a hivatalosan engedélyezett három A-leveles tárgy helyett hogy intézhetné el, hogy hatot csináljon (ami szerintem teljesen reménytelen amúgy). Bíbor pedig azóta is konstansul utálja a matekot, (és ezt lelkesen hangoztatja is) de azért még a matekérettségije is B lett (ami azért nem rossz) és jelenleg két suliban is végez A-leveleket.Megjegyzem, ő sem hármat, hanem ötöt csinál (igaz az egyiknek idén vége, szóval jövőre már csak négy lesz neki) A legnagyobb gond amit az iskola megfogalmaz róla, hogy túl rövid szoknyákat hord. (Mire a gyerek reakciója, hogy akkor kénytelen lesz még ennél is rövidebbeket venni, mert az emberi jogait nem korlátozhatja senki.) Ráadásul heti két este dolgozik is, és nem iPhone-ra gyűjt, hanem saját lakásra. (Amitől azért elég messze van még persze, de mégiscsak tiszteletreméltó, hogy van egy terve és gondol a jövőre.)
Tényleg azt kell mondanom, hogy nem panaszkodhatok. Jó gyerekek, segítőkészek, udvariasak, okosak, és amikor kilépnek az ajtón, mindegyik úgy köszön el, hogy "Szia, szeretlek!"
Az egyetlen ami tényleghiányzik az életünkből egy nagyobb lakás - mert jelenleg mindhárom gyerek egy szobában alszik. De amikor megkérdeztük tőlük, hogy mire költsük szerintük a pénzünk, akkor mindegyik leszavazta a nagyobb lakás ötletét, és azt mondták, inkább utazzunk többet. Vagy  vegyünk Spanyolországban egy szoba-konyhát. És bár mind imádja a suliját, de ha esetleg úgy döntenénk, hogy mondjuk jövőre Franciaországba vagy Olaszországba költözünk, akkor saját állításuk szerint nem tiltakoznának. Mert utazni jó. És durván hozzá lehet szokni.
[ Read More ]

Háromból három


Ahogyan a jó, úgy a rossz dolgok is jönnek-mennek az életben, senkinek sem tökéletes és állandóan boldog az élete. Különösen így van ez, ha több gyerek is van a családban - mert ha egyik is szenved valami miatt, akkor azért az a többi ember boldogságát és elégedettségét is érinti. Tavaly nekünk nem volt jó - idén úgy tűnik a helyzet sokat javult.

Bende sulis mizériájáról már írtam - na, az tényleg rémes volt,és rendesen megszenvedtük. Nagyon örülök, hogy kivettem a régi sulijából, mert az újban semmi gond nincs vele. Mondjuk szuper tanára volt (aki amúgy tökre úgy nézett ki, mint Majka) akit imádott a gyerek és akit én rendszeresen faggattam, hogy mit gondol Bendéről - és ő minden alkalommal megnyugtatott, hogy semmi gond nincs vele, ő nem is érti, hogy az előző suli miért autistázta le. (És most hangsúlyoznám, hogy semmi gondom nincs az autistákkal - a gondom a seggfej tanárokkal van, akik cukorkaként dobálják az alaptalan diagnózist ahelyett, mindenféle szaktudás nélkül, és ez valóban a mai napig roppant dühít.)
Az egyetlen (kicsiny) félelmem, hogy sajnos itt minden évben más tanárt kapnak a gyerekek, szóval hiába jött ki Bende tökéletesen a tavalyi tanárával -idén egy új tanítónénit kapott, akiről persze még nem lehet tudni semmit. De eddig Bende se panaszkodik és a tanár se kereste még velünk a szemkontaktust egy hét után, szóval bizakodó vagyok.
Bíborral effektíve nem volt gond - csak hát ő ugye csinálta a GCSE vizsgáit, ami az itteni "kis érettségi", amit 16 évesen tesznek és ez az első igazi megmérettetés a gyerekeknek, ettől függ, hol folytathatják a tanulmányaikat. Erősen leegyszerűsítve a rendszert, az "okosak" mennek a Sixth Form-ba, ahol két évig már csak az egyetemi felvételi tárgyaikat tanulják. Akiknek kevésbé sikerül a vizsgájuk, vagy nem céljuk az egyetem, azok mennek a College-ba, ami olyasféle, mint a szakközép - itt szakmát is tanulhatnak, vagy akár ha felzárkóznak és összeszedik magukat, akkor ők is mehetnek az egyetemre. De ők is már csak az általuk választott tantárgyakat tanulják.
Maga a GCSE amúgy nem könnyű, egy teljes hónapon át szinte minden nap van vizsga (Bíbornak 25 volt) mert pl. matekból három, angolból négy vizsga is volt, a nyelvekből külön van írásbeli, szóbeli, hallás utáni teszt stb. És nincs pótlás! Ha beteg vagy, akkor az a jegy elvész.
Bíbor is megszívta, mert az elején még nem vette elég komolyan a határidőket - és artból, ahol projecteket kellett leadni, a novemberi határidőt lekéste, így a jegye harmada elveszett. A tanár többször telefonált nekünk, írt levelet, adott halasztást - valahogy mégse tudta befejezni.
Az art amúgy nem olyan kis "pimfli" tárgy, mint ami otthon volt a gimiben, inkább úgy kell elképzelni, mintha a kisképzőre járna az ember. Rendes portfoliót kell összeállítani, és ehhez a gyereknek több füzetet kellett telirajzolnia-festenie, művészéletrajzokat kutatnia. A végén éjfélig volt fönn hetekig, és még így se sikerült mindent teljesítenie, és sajnos ez a végső jegyen is meglátszott. Így is hatost szerzett (új értékelési rendszer van, ez a régiben egy B-nek felel meg) ami nem rossz - de tekintve, hogy a tanár szerint is az egyik legtehetségesebb diák, mégiscsak fájó. Viszont mivel nem tanulja tovább, nem sokat számít, szóval nem szomorkodtunk rajta.
Talán még jól is jött, mert ez rádöbbentette Bíbort, hogy bizony ezt a sok vizsgát nagyon komolyan kell venni, és iszonyat sokat tanult - és fantasztikus eredményei lettek. Majd mindenből 8-t kapott (1-9-ig van a skála, de a 9 a top 1%, jobb, mint a régi A+), ami fantasztikusan jó eredmény - kivéve a matekot, de abból is jobb lett, mint reméltük (5, még mindig B) és ez azt jelenti, hogy ha nem akarja, akkor többé ezt nem kell tanulnia.
Természetesen ezekkel a jegyekkel tárt karokkal fogadták a választott sulijában, és ugyebár, ahogyan mondtam, mostantól csak azt tanul, amit szeretne. Mivel ő most épp jogász akar lenni, így angolt, történelmet mindenképp fel akart venni - emellé jött még a szociológia (amibe teljesen beleszeretett), a spanyol (ami úgy volt eredetileg nem indul, de Bíbor mindenképp szerette volna, mert a nyelvi A level a feltétele sok egyetemen a külföldi ösztöndíjnak) és még emellé jön egy olyan tárgy, amiből nem fog vizsgázni - ez egyetemi esszéírást tanít, önálló projectként, csak egy éven át.
Bíbor az elmúlt egy hétben minden nap lelkendezve jött haza, hogy milyen szuper a suli, milyen izgalmas projectjei vannak, imádja a tárgyakat, amiket felvett - és nem mellesleg mivel ide mindenki tanulni jön már, és nem csak azért, mert suliba járni kötelező, így hallgatók értelmi színvonala is magasabb - és ez magával hozza, hogy a tanítás színvonala is sokkal jobb. Nyilván, okos, érdeklődő diákokkal jobban lehet haladni.
Ja, és hozzáteszem: nincs többé egyenruha, amivel amúgy nem volt soha baja a lányaimnak, de most aztán végre lehet szabadon öltözködni. Az egyetlen kikötés, hogy "smart casualban" kell lenni, tehát farmer, meg szakadt póló nem lehet. Elegáns, irodai öltözék kell, ami azért elég csinos.
A legjobban azonban Borsikáért aggódtunk tavaly, mert ő sok-sok szempontból rosszul érezte magát tavaly az iskolájában, és nagyon akart más helyre menni. Egyfelől nagyon alacsony színvonalú volt a tanítás, voltak tárgyak, ahol szó szerint kéthetente más tanárt kaptak, nem tudtak haladni semmiből. Másfelől volt egy lány, aki csúnyán rászállt, és bizony sok szívfájdalmat okozott a lányomnak, ami aztán végül pánikrohamos tünetekben csúcsosodott ki. Valójában már hónapokkal korábban el akartuk hozni - de Borsi azt mondta, hogy nem hajlandó akármilyen suliba átmenni, ő jó sulit akar, ezért kitartott, míg végül átkerülhetett a mérnök-suliba.
Egy hét telt el - és bizony a sulinak sok hátránya van az én szememben. Először is nagyon messze van (majd egy óra) és extra hosszúak a napok. Nem háromig, hanem fél ötig tart a tanítás. Tehát Borsi reggel 7-kor indul és este 6-ra ér haza. Ez eszméletlen sok idő. Félek is bevallom, nehogy összeroppanjon a fáradtságtól, mert persze azért lecke is van. Sőt, pótolnivaló is bőven akad, mert hát ugye tavaly sok tárgyból rendesen lemaradt a lányom.
Viszont ami nagyon jó: Borsi minden este fáradtan, de halálos boldogan jön haza. Úgy látja szuper a suli, izgalmasak az órák, és még azt is élvezi, hogy végre nem ő a legjobb tanuló mindenből, mert más is jelentkezik, nem nézik furának, amiért jelentkezik és örömmel tanul, és van húzóerő, mert nem mindenből ő a legjobb. Ráadásul jó a társaság, mindenki barátságos ("még a menők is" - ezek a lányom szavai) Nagyon remélem, hogy ez a lelkesedés kitart, mert azért a távolság kérdésével nem vagyok teljesen kibékülve, főleg, mert Borsi tavaly rengeteget betegeskedett, iszonyat gyenge volt - nyilván azért is, mert gyűlölte az előző sulit és a teste fellázadt. Reméljük, hogy az új suli elég lelkesítő erőt ad neki.
De akárhogy is nézem - a gyerekeimnek most éppen jó. Nyolc éve, amikor kijöttünk, még nagyon odavoltam az itteni oktatási rendszerért. Most, hogy már több iskolát is kipróbáltunk, már több negatív dolgot is látok benne - nyilván itt is emberek dolgoznak, akikből nem mind tökéletes. Még mindig ezerszer jobbnak tartom, mint a magyart - de mint minden a világon, ez is elromolhat. Tavaly háromból kettőnek nem is volt jó, és ez eléggé elszomorított, hiszen azért mi elsősorban a gyerekek miatt vagyunk még mindig itt. (A mi munkákat akár Grönlandon is ugyanolyan hatásfokkal lehetne csinálni) Most, hogy a háromból három örömmel jár és élvezi, azért kicsit érthetőbb számunkra is, miért vagyunk még mindig itt.
[ Read More ]

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...