#Post Title #Post Title #Post Title

Személyes vallomás - az egyetemhez

Tudom, régóta nem írtam - és bevallom, fogalmam sincs, hogy visszatérek-e valaha a rendszeres blogíráshoz, de néha néha felmerül egy téma, amiről muszáj írnom, mert annyira meglep. Ez tegnap a personal statement témaköre volt, ami itt kinn Angliában az egyetemi felvételihez kell.

 

Emlékszem, annak idején, a kilencvenes években nekünk is kellett a felvételi mellé csatolni egy önéletrajzot - és arra is, mennyire kínlódtunk vele mind. Mert hát hacsak az ember nem volt világklasszis sportoló vagy zenei tehetség, akkor mit írt volna bele? Nem is nagyon hiszem, hogy amúgy az egyetemi felvételinél ezt bárki különösebben megnézte volna. Bevallom, épp ezért én itt kinn sem néztem át egyszer sem, hogy a gyerekeim mit adnak be ezen a néven. Merthogy úgyse számít.

Oké, nyilván szar anya vagyok, figyelhettem volna jobban stb, stb. De nem tettem, mert fogalmam sem volt róla, hogy ez fontos, egészen tegnap estig, amikor is Borsika lányom örömmel mondta, hogy kapott egy offert Durhambe, ami az ő szíve vágya éppen. (Igen, már nem Oxford a célja - de erről majd egyszer máskor) Ráadásul, tette hozzá, ez az offer AAB. Ő ugrált örömében, én meg hümmögtem, hogy nagy kunszt, ez még semmi. Ez csak egy offer. Nyilván még a nagy munka előtte, ezen nincs mit örömködni.

De ez nem volt igaz természetesen, és az, hogy én nem ugrottam ki a bőrömből csak azt jelenti, hogy bár már van egy egyetemista lányom, még mindig lópikulát se tudok a rendszerről.

Mert ugyebár otthon az van, hogy az ember jelentkezik, megírja a felvételit és aztán a legjobb x-t felveszik. Naná, hogy ez Angliában bonyolultabb.

Kezdődik azzal, hogy az ember megírja a "personal statement" nevű irományt, amiben arról igyekszik meggyőzni az intézményt, hogy neki már régóta szívügye, hogy ott tanuljon, és hogy szenvedélyesen ez a szak foglalkoztatja. Ennek fényében (és persze a predicted grade-jeit látva - ami afféle jóslás a suli részéről, és azt próbálják megjósolni, hogy a végső vizsgán hogyan fog majd teljesíteni a gyerek) pedig az iskola megmondja, hogy hajlandóak-e felvenni egyáltalán (kap-e offert) és ha igen, akkor milyen feltételekkel. Nyilván ha valaki mondjuk egy Malala, és Nobel díjas már 18 évesen, akkor ez egy unconditional offer lesz, naná, hogy mindenki azt akarja, hogy ott tanuljon a csaj. Vagy ha valaki egy közepes intézménybe jelentkezik, miközben szuperek a jegyei, akkor is lehet ez "minden feltétel nélküli" ajánlat. Egyszerűen döntsön, hogy odamegy és örülnek. (Bíbor is kapott ilyet, aminek csak annyi volt a "feltétele", hogy őket válassza és még ezt tegye meg azelőtt, hogy levizsgázna. Aminek annyi az értelme, hogy ha mondjuk nem bízik benne, hogy jó jegyei lesznek, akkor ez egy biztos választás - de azért a hátrány, hogy bármit kiválaszt az ember, azon már utólag nem változtathat. Tehát választhatja az ember a biztonságot (közepes intézmény) vagy rizikózik, és megvárja, hogy talán egy jobb egyetemre is bekerülhet.)

Szóval amikor az egyetemek kiirják a jelentkezéseket, általában megmondják, hogy milyen jegyekkel érdemes az adott szakra jelentkezni, mik általában az elvárásaik. Például Durhamen a mérnök szakra A+AA. Tehát az A-levelen tanult három tárgyból ezeket kell megszerezni. Ez az ő standard ajánlatuk mindenkinek - amitől eltérhetnek, a personal statementet olvasva. Az, hogy az én Borsikámnak AAB-t is elfogadnak, azt jelenti, hogy nagyon szeretnék, hogy ott legyen. (Az Exeteri egyetemről is van egy offerje, ami AAC- tehát ez jelzi, hogy ott még inkább szeretnék látni, és egyben amúgy azt is, hogy Durham jobb, mint Exeter, tehát többet követelhet.) Mondjuk azért hozzáteszem, hogy azért látják azt is, hogy Borsi három tantárgya matek-fizika-francia - és mindkét ajánlat úgy érvényes, hogy a két A-t fizikából és matekból kell megszereznie (ami azért logikus, ha az ember mérnök akar lenni) és hogy a francia számukra nem fontos, ezért ahhoz nem ragaszkodnak, hogy ott jó jegyet szerezzen.

Hogy mitől lesz jó egy personal statement? Hát ezt nehéz megmondani. Ebből ugyanis csak egyet lehet leadni, és az megy mindenhová. Ez nyilván jó egy olyan ember számára, mint Borsi, aki mérnök akar lenni, és ennek érdekében mindent megtett az előző években. Bele tudja írni, hogy a Siemensnél volt gyakornok, meg hogy milyen szuper extra pályázatokon vett részt.

De például Bíbor annak idején nagy gondban volt - mert ő négy egyetem négy teljesen különböző szakára jelentkezett: volt közte szociológia, régészet, művészettörténet és nemzetközi jog is. De a personal statementjét kifejezetten Oxfordra kihegyezve írta meg, és azt, hogy mennyire érdekli az antropológia és az archeológia. Ami azért kicsit rizikós volt, mert nyilván a többi intézménynek azért ebből lejön, hogy ők már csak olyan "másodlagos" helyek. Ennek ellenére amúgy mind a négy helyről kapott offert, szóval ez nem volt hátrányára.

Egyébként nagyon ajánlott ezt már jóval (de tényleg jóval) a jelentkezési határidő előtt megírni, mert nekem például mindkét lányom nagyon sok segítséget kapott ehhez az iskolától, és többször is átíratták velük, hogy tökéletes legyen. Akkor, bevallom, nem is nagyon értettem, minek szőröznek vele ennyit és miért kell ebben ennyire sok energiát belefeccölni - egészen tegnap estig, amikor kiderült számomra, hogy bizony az angol egyetemek számára ez extrém mód fontos. Mert ennek függvényében változnak a követelmények. Ha a suli kedvel egy diákot, akkor leszállíthatja a követelményrendszert a kedvéért, vagy akár teljesen el is engedheti. De az is megtörténhet, hogy elolvassák a gyerek bemutatkozását és nem kérnek belőle, és nem kap offert (ahogyan az amúgy elég gyakran meg is történik - ami nekem nagyon fura, mert így tényleg a rajtvonal előtt elvágják a gyereket, MIELŐTT még bármilyen vizsgát letenne. Amúgy én erről se tudtam eddig)

Szóval kis jótanács: bizony érdemes ebbe sok energiát beletenni, mert túl sok minden függ tőle.

[ Read More ]

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...