Három gyerekkel irány Anglia!

The best new mobile solution for restaurants, hotels, bars, pubs and cafés
#Post Title #Post Title #Post Title

Welcome back hamarosan


Most nézem, hogy még mindig van 155 követőm, ami ahhoz képest, hogy hol ide, hol oda költöztetem a blogom, és ezzel erőteljesen nehezítem az embereknek, hogy rám találjanak, és még egy rendes FB oldala sincsen a blogomnak (vagy blogjaimnak) szóval ez nem kis eredmény. :-) 

Gondoltam, hogy aki csak itt követi a sorsunkat, és máshonnan nincs képben, annak szólok, hogy megyünk vissza hamarost. Mondhatni már visszaszámolunk. Persze dobozhegyek, pakolás, de már el se mondom, olyan unalmas számomra is. Nagyjából alapállapot kezd lenni a mi életünkben, hogy időről időre kipakolunk egy lakást,és próbálunk megszabadulni minden felesleges ballaszttól. Ami azért három gyerek mellett nem kis csomag. Ilyenkor óriási zsákokban viszem ismerősökhoz a cuccokat, hogy használják még egészséggel. És az sem kicsi mennyiség ami a kukába vándorol.
És ami döbbenet, hogy még mindig olyan sok cuccunk van, amit már nem is értek. Hogy a fenébe lehet, hogy még mindig venni kell dolgokat kérdem újra és újra magamtól - de persze ennek ellenére mindig szükséges egy csomó cucc, amint új lakásba költözünk, mindig kiderül, hogy millió dolog hiányzik.
Szóval a fogyasztói társadalom áldozata vagyok, nincs mentség számomra. (Pláne, hogy egy világítós bontatlan gyurma van most is a táskámban, pedig megfogadtam, hogy nem veszek már semmit, de ez olyan olcsó volt, hogy nem lehetett neki ellenállni, és Bende már olyan régen szeretett volna egyet. És meg is kapta volna, ha nem egy nagy doboz Legoval lett volna gazdagabb tegnap, amit hangsúlyozok nem is én vettem neki, hanem a nagymama meglepetése, a nagymamákat meg mint köztudott nem lehet kontrollálni. Az már kérdés, hogy Bende nagyobbat választott, mint amennyi pénze volt, de hát azon a kétezer forintnyi kipótláson, amit én adtam hozzá már nem múlik senkinek sem a sorsa.)
Az nagyon-nagyon jó, hogy most a saját házunkba költözünk vissza, mégiscsak más érzés, mint egy bérelt lakás. Ráadásul lesz végre kertünk is. Na most majd kiderül, hogy mennyire lehet azt kihasználni a mindennapokban, amikor suliba járnak a gyerekek.
Annak idején, amikor kiköltöztünk azt gondoltam, hogy semennyire, úgyis esik - de persze ez jó nagy tévedés volt, mert nem is esik annyit, nem is úgy, és ha mégis, az se zavar.
Nekem személyesen is nagy terveim vannak, már kinéztem tanfolyamokat is, de még az sem elképzelhetetlen, hogy valami munkát keresek magamnak, de még az is lehet, hogy első körben csak jótékonyságit. (És az is lehet, hogy aztán az itthoni munka annyira beindul, hogy nem is lesz rá lehetőségem, szóval ez még csak tapogatózás.)
Nem tudom, mi van a Brexittel, nem tudom, lesz-e rénk hatása, nem tudom, másként néznek-e majd rám az ott lakók, és hogy más jogszabályok vonatkoznak majd rám, vagy sem. Nem tudom, hogy ugyanolyan jó lesz-e nekünk, mint legutóbb, és főként azt nem tudom, hogy meddig maradunk most. Egy év az biztos. De vágyunk vissza Spanyolországba is, és jó lenne még egy nyelvet a gyerekek repertoárjába iktatni, és mivel én németül beszélek, Ausztria vagy Németország tűnik logikusnak. De ez még csak terv és tapogatózás, nem tudom, merre megy a világ majd. Néha úgy érzem Európa egyetlen országa sem biztonságos már - de azért alapvetően bízom benne, hogy helyre állnak majd a dolgok. Nem tudom, csak azt, hogy ha depizek és félek, akkor sem lesz jobb, és hogy én aztán semmit nem tudok tenni, hogy a dolgok másként alakuljanak.De a negatív gondolatok biztos nem visznek előre.
[ Read More ]

... folyt. köv.


Te ezt nem tudhatod - ezt mondták nekem legtöbbször az ismerősök, amikor Magyarország szóba került. Mintha az elmúlt négy évben minden megváltozott volna, de annyira, mintha egy idegen, soha nem látott országról lenne szó, amire rá sem fogok ismerni. Bevallom, soha nem értettem miről beszélnek. Merthát akármikor csak hazajöttem, mindig azt éreztem: itt bizony minden ugyanolyan, mint volt. 
És milyen is az? Hát ilyen:
http://3gyerekkel-irany-magyarorszag.blogspot.hu/
[ Read More ]

Ha múlik, akkor fájnia kell


Hát nem, nem lehet szívfájdalom nélkül megúszni a költözést. Elkezdődtek a könnyes búcsúk. Az utolsó találkozás, kávézás egy csomó emberrel, utolsó tanítási nap, utolsó séta a szeretett helyeken. Az eső pedig esik. Stílusos búcsú.

Sajnos az elmúlt hetekben olyan meleg, száraz idő volt, hogy vérszemet kaptam és a csomagokban hazaküldtem az ernyőket és a kabátokat is. Nem is értem mondjuk, mit gondoltam. Honnan a fenéből vettem azt a gondolatot, hogy Angliában el lehet lenni esőkabát nélkül is. Persze tudom, loigikusnak tűnt. Jó meleg van itt is, Magyarországon is - miért tömködném a hátizsákokba, hiszen úgyse fog kelleni. De hát most kéne. Zuhog. Durván.
Más kérdés, hogy nekem most zárt cipőm sincsen már, mert egyrészt a nagyját hazaküldtem - azt az egyet pedig, amit meghagytam, elkobozta a kisebbik lányom, aki az utolsó hétre persze hogy kinőtte a fekete iskolás bőrcipőjét. Mivel már jó ideje arról álmodozik, hogy Magyarországon piros cipője lesz (mert hát azt ott szabad) úgy döntöttem nem veszek neki most egy újat, főleg, hogy az enyém is jó ár. Icipicit nagy - de szerinte így csak még kényelmesebb. Ahogy látom amúgy én már erre keresztet vethetek. Egy éve vettem és szerintem eddig nem látszott rajta kopás - de egy hét a suliba leamortizálta teljesen. Naná, mert ott szaladni kell, meg a földön ülni, és persze kertészkedni. Mind az én cipőmben. Nem bosszantom magam, végül is úgyis akartam egy új cipőt. Ennek meg már nincs bőr az orrán, ha a fejem tetejére állok akkor sem.
Amúgy az tett kicsit szomorkássá, hogy olyan jól elterveztem, milyen jó is lesz visszajönni ide Halloweenkor például. Milyen jó is volt házról házra járni csokiért tavaly is a nagy csapat gyerekkel. Állatira élvezték. Meg előtte is jó volt Spanyolországban. És ez olyan jó kis hagyomány, amit nagyon szeretek. A beöltözés, a séta a sötétben, a feldíszített házak, a sejtelmes fények. Szeretem az egészet.
Aztán hirtelen belém vágott, hogy milyen elképesztően gyönyörűen ilyenkor, Halottak napján a magyar temető is. A sok színes mécses szívfájdítóan sejtelmes fénye egészen más élmény, nem mókás, de ha valakinek van már valakije a tetemtőben, mint nekünk, akkor igenis fontos, hogy ezen a napon ott legyen mellette. Persze lehet máskor is odamenni, ahogyan mi tettük ezt az elmúlt években - de ez olyan magyar hagyomány, ami szép és megható. Az angol is jó a maga vicces, mókás módján. De dönteni kell. Mindkettőt nem lehet.
Ahogyan nem lehet citromot és tejet is tenni a teába. Dönteni kell, hogy magyarosan, vagy angolosan issza az ember. De el kell döntenem azt is, hogy magyarul vagy angolul tanítom olvansi jövőre Bendét. Mert hát most az összes betűt megtanulta a kis négyévesem és most már nagyon érdekli az olvasás és most már bele is kezdenek itt az olvasástanításba. Ül mellette az esti mesénél és egymás után mutat rá a szavakra. "Mi ez a world?" - és örül, ha együgtt kiolvassuk. Logikus lenne ezt így, angolul folytatni, millió segédanyag van hozzá - de én nem vagyon angoltanár és nekem ez nem az anyanyelvem. És angolul olvansi nem könnyű - ugyebár gyakran tök mást kell olvasni, mint ejteni. Annyi speciális szabály van ehhez, hogy szerintem nem érdemes belekezdeni sem magyarként. Ha már így érdeklődik a gyerek inkább a magyart kellene elővenni - ha nem kéne ahhoz újabb 20 betűt megtanulnia. Még nem döntöttem, hogyan tovább, a biztonság kedvéért vettem egy csomó angol munkafüzetet és pár egyszerűen olvasható könyvet - de érzem én, hogy teljesen perverz, furcsa dolog Magyarországon egy magyar négyévest angol olvasásra tanítani.
De hát lehet, hogy visszajövünk, akkor meg bűn lenne nem folytatni. (Igen, azt hiszem a mi családunk esetében mindig, minden benne van a pakliban.)
Mindenesetre ma van az utolsó tanítási nap. Csomó köszönőkártya a tanároknak, csoki az osztálytársaknak, apró csecsebecsék a legjobb barátoknak.
Bíbor kapott egy füzetet a legjobb barátői egyikétől, amit az összes osztálytársa és tanára aláírt. Vannak benne rajzok, levelek. Elképesztő mennyiségű szeretet ömlik belőle. Ezt a sulit nagyon sajnálom itt hagyni, mert nagyon erős osztályközösség volt. Ő azt kérte, hogy had sétáljon ma haza busz helyett a suliból a barátnőjével. Így utoljára. Hát mondjuk az eső erre nem a legjobb alkalom.
Borsi is izgatottan várja a mai napot, mert ő a bizonyítványát fogja ma megkapni - ő az utolsó hetet saját kérésére dolgozatok írásával töltötte, hogy rendesen le tudják osztályozni. Nem lett volna kötelező - de megkérdezték és örömmel vállalta. Azt már tudom, hogy van olyan tárgy, amiből négy szintet is ugrott az utolsó héten.
Bende? Bár imád suliba járni, azt látom, hogy most jobban várja Magyarországot, mint a többi gyerek. Sokat mondogatja, hogy hiányzik neki a nagymama, meg a Balaton, meg minden. Attól meg különösen szenved, hogy a Legoi nincsenek már itt vele. (Pedig kapott egy kis doboznyit, de hiába, az nem képes pótolni ami már előre ment.) Tegnap be kellett vele menni a "city"-be, de hiába kérdeztem miért, nem volt hajlandó elárulni. Azt mondta, ha majd a buszon ülünk. Nem lehetett meggyőzni arról, hogy apa kocsival két perc alatt bevisz minket, minet buszoznánk. Hát végül engedtem neki és bebuszoztunk a belvárosba. Kicsit sétáltunk, vettünk egy zacskó gumicukrot és hazajöttünk. Azt hiszem csak magát a buszozást akarta még egyszer átélni. (Na jó, mozgólépcsőztünk is.) Hát igen, Magyarországon lesz troli, villamos és metró is - de emeletes busz nem. Az hiányozni fog. És még mennyi minden ilyen lesz...
[ Read More ]

Robotok a suliban


Amikor pár napja Borsika azzal érkezett haza, hogy ma robotokat kellett irányítania a suliban, fel se nagyon kaptam a fejem. Mert hát annyi tudományos projectük van, gondoltam, ez is egy a sok közül.

Néha úgy tűnik, nem is tanulnak ebben a suliban "rendes" tárgyakat, csak mindig ilyen kis izgalmas dolgokat. Elő is vettem egy papírt és arra kértem, diktálja le, hogy ebben az évben milyen dolgokkal is foglalkoztak - amit nem nevezne még ő sem tanulásnak. (Pedig dehogynem...)
Hát kérem, volt amikor helyszínelők jöttek el hozzájuk, hogy elmagyarázzák, hogyan dolgoznak, megtanultak ujjlenyomatot venni, a szerencsések kaptak "do not enter" feliratú sárga szalagot is, a kevésbé  szerencsések meg hasonló cerkát. Aztán volt amikor tüzes és jeges kísérleteket mutatott be nekik egy tudóscsoport, és olyan menőségekkel játszhattak, mint a szárazjég. De volt francia nap, francia vendég-gyerekekkel, pékséggel és kóstolással.
Mostanában a "Food Dudes" tréning van, ami a gyerekeket az egészséges életre akarja nevelni - a cél, hogy a gyerekek egyék meg az ideálisnak tartott minimum öt porciónyi zöldséget vagy gyümölcsöt. Ilyen már volt a suliban két éve (akkor írtam is róla) de nyilván egyrészt a gyerekek felejtenek, másrészt jön az új generáció, akiknek szintén érdemes ezt újra és újra elmondani, és persze mindenféle játékkal, ajándékkal belelkesíteni őket. Amit mindenki kapott, az két pici műanyag doboz - egy narancssárga és egy zöld. Arra kérik a gyerekeket, hogy ezt minden nap hozzák a suliba, az egyikben legyen gyümölcs, a másikban zöldség. Ha a gyerek ezt teljesíti, akkor kap egy matricát, amit egy kis füzetbe ragasztanak, és ezt újabb ajándékokra válthatják be. Naná, hogy minden gyerek lelkesen viszi most a gyümölcsöt. Ma reggel a suli melletti kisbolt előtt láttam is egy anyukát, aki épp őszibarackbefőttből szedegette ki a darabokat és pakolta a dobozba. Jó, hát ez nyilván nem ideális megoldás a gyümölcsre, de hát mégsem csipsz vagy csoki. Amúgy ezt azok a gyerekek is lelkesen hozzák a suliba, akik amúgy ott esznek. No, igen, ezt a korosztályt még olyan könnyű belelkesíteni.
Ehhez pedig itt nagyon értenek. Egyszerűen imádom, hogy milyen kreatívan tanítják őket egy csomó dologra. Az újságokban gyakran olvasok olyanokat, hogy a gyerekek az ebédszünetben üvegházat építenek a suli kertjében pillepalackokból, vagy hogy a tanárok szabadidejükben egy összetört UFO-t építenek és kirakják a suli udvarára, hogy arról minden gyerek írjon fogalmazást, mit látott, mit hallott, mit gondol, mi lehet ez. A barátnőmék sulijában könyvolvasó verseny is volt, ahol pontokat lehetett kapni minden egyes könyvért, amit elolvastak a gyerekek és egy-egy gyerek többszáz pontot összegyűjtött a verseny alatt.
Szeretem, hogy Bende ovis-sulis osztálya havonta teljesen megváltozik, attól függően, hogy milyen mesét vesznek éppen. Ilyenkor egy-egy mesét a mélységekig kielemeznek, és a terem egyes sarkait aszerint rendezik be erdőnek, gyümölcsöskertnek, vagy éppen Halloweenkor pókbarlangnak. Nagy kendőkkel, faliújságokkal, bábokkal, kirakós játékokkal. Nyilván ez pénz is, munka is - tudom. De szerintem ezek az apróságok igenis sokat számítanak.
És nem minden pénzkérdése. Borsiéknak például volt nem is egy alkalommal már anti-bully" tréningjük, amikor megtanulják, hogy ha valaki csúfolja őket, vagy bántani akarja a suliban, akkor mit kell tenniük, és nem csak azt, hogy mit kell válaszolni, de azt is, hogy kihez kell fordulni ilyen esetben, és ha úgy érzi, hogy a dolog nem javul, vagy nem veszik komolyan a gondját, akkor kihez mehet ezután.
De volt olyan program is, amikor azt tanulták meg, hányféle zaklatás létezik. Nem csak szexuális - de az is zaklatás, ha valakit mondjuk otthon vernek, és azt is elmondják, hogyan lehet ellene védekezni, hová fordulhatnak, megtanulták egy népszerű segélyvonal számát is, hogy ha bajba kerülnek, akár otthon, akár másutt, kit hívhatnak fel, mi történik a panaszukkal, milyen következményei lehetnek a zaklatóra és rájuk nézve is.
Szerintem ezek nagyon hasznos dolgok - hiszen ezek olyan dolgok, amik előfordulhatnak, és a legnagyobb baj ilyenkor, hogy maguk a szülők vagy a tanárok se tudják, mihez is kezdjenek ha bekövetkezik. Itt erre megvan a protokoll, és én nagyon hálás vagyok érte, hogy vigyáznak rájuk és a jogaikra.
De a robot az más tészta volt, mert nem vendégségbe jött, hanem megvette a suli. (Nyilván az igazgatónőnk királynői kitűntetése hozott egy kis pénzt a sulinak is.) Kicsit utánaolvastam, és kiderült, hogy azért ez Angliában se mindennapos segédeszköz, már itt élő ismerőseim még nem találkoztak vele, írtam is erről a Nők Lapja Caféra egy cikket. Miket tud a robot, mire lehet használni. Valójában furcsa dolog ez, nagyon idegen, nagyon új, nagyon más - de tagadhatatlanul menő dolog, nem? Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy a gyerekeim megtapasztalják ezeket a dolgokat. És igen, tudom, hogy Magyarország nem ilyen lesz. De ezek az élmények, tapasztalatok igenis jellemformálóak, és egy életre szóló élményanyagot adnak.
[ Read More ]

Négy és fél köbméter



Ennyi csomag gyűlt össze. Nagyjából be is fejeztem a pakolást. Dobozokban van megint az életünk. Minden fontos be van rakva végre. Minden. De miért érzem úgy megint, hogy semmi nem is hiányzik? Csak az, hogy vége legyen...

Azt hiszem költözésből lassan doktorátust írhatnék, teljesen profi lettem. Már nem is stresszel. Elkezdjük jó korán, hetekkel a kijelölt határidő előtt, minden nap egy-két dobozt megpakolva. Az elején főleg könyvek kerülnek a dobozokba, de nem baj, úgyis azok mennek legalulra. Aztán ahogyan telik az idő, úgy haladok a szekrények belseje felé, és lassan egyre több és több doboz kerül egymásra, szépen felcímkézve, hogy tudjam, mi van benne, hány kiló, és persze hová is fog menni.
Minden költözésnél eljön az a pillanat is, amikor már minimális nosztalgia sincsen az emberben a régi lakás iránt, mert üres, idegen és persze mocskos is, hiszen minden poros, régi vacak előkerült, és senki nem ér rá, hogy szépen kilgancolja a fürdőszobát. Majd a végén. Amikor már nincs mit kerülgetni.
Kerek 70 dobozt pakoltunk meg, több mint ezer kilónyi cucc van benne. Tudom, sokkal szigorúbbnak kellene lennem a csomagolásnál, és a legtöbb vackot kidobni. De hát nincs szívem elvenni a gyerekektől az emlékeiket. A füzeteiket, a rajzaikat, a dolgozataikat. Mert tudom, hogy nekem is milyen öröm, amikor egy-egy ilyen mementó előkerül a gyerekkoromból. Most csak azért ne adasson ez meg nekik, mert külföldön töltötték a gyerekkoruk egy részét? Hát pakolok, teszek el mindent rendületlenül.
Közben jókat röhögök azon, hogy Spanyolországban sikerült egy marék barackmagot is bepakolni, szépen újságpapírba tekerve, nehogy összetörjön. Senki nem vállalja érte a felelősséget - pedig ott volt az egyik dobozban szeptemberben.
Az is eszembe jut, hogy milyen könnyű is Magyarországra költözni. Kedden elviszik a dobozokat, hétvégén már meg is fog érkezni. Mire hazaérünk minden ott lesz. Spanyolországba három hónapig tartott a dobozok útja, hajón, konténerben, többszöri eltévedéssel.
Mondjuk az néha egy kicsit lelomboz, amikor a kamra mélyéről előkerül egy olyan doboz, amit tavaly óta nem sikerült kipakolni. No igen, a karaoké gép nem hiányzott senkinek az elmúlt egy évben. De nem baj. Majd talán otthon újra rákapnak az ízére a lányok. Persze, hogy visszük magunkkal. Hogy is hagyhatnánk itt? És igen, a spanyol iskolás füzetek jöttek ide is, mennek haza is. Nagy kérdés, hogy hol találok majd nekik helyet, mert azért otthon sincsenek gumiból a falak és a polcok.
De mindez lényegtelen. Pakol az ember, selejtezik, és minden nap brutális mennyiségű cuccot dob ki. Nem is értem, hogy volt ennyi szemét a látszólag normális és tiszta lakásunkban. Minden elromlott játék, amit ide-oda teszegettem, most megkapja a végső döfést, és a kinőtt cipők, ruhák hada is elkerül oda, ahol örülnek neki majd. Szóval alapvetően jó dolog a költözés - rákényszeríti az embert arra, hogy rendet tegyen a szekrényekben, a fejekben, a lelkekben. Kidobja, ami nem kell és megtartsa, ami fontos. Neki fontos.
Mégse szeretek költözni, mert van egy utálatos része, amit soha nem fogok megszeretni. Az, hogy a gyerekekre alig jut idő ilyenkor. Mert persze a munkában nincs szünet és főzni is kell, meg mosogatni, vasalni, teregetni. És a meglévő amúgy is kevéske szabadidőben zsigereli ki magát az ember a folyamatos pakolással. Ez pedig az az idő, amit eddig a gyerekekkel töltött az ember. Hát az most nincs. Van helyette tévé, tablet és mindenféle képernyő, ami pótolja a szülőket ideig-óráig. Szívem szerint kitépném a kezükből és mondanám, hogy sipirc játszani, de nincs igazán értelme, hiszen a játékokat már dobozba raktam, én pedig nem érek rá, hogy leüljek velük mókázni, vagy kivigyem őket a játszótérre vagy kitaláljak valami érdekeset. Jobb is, ha nincsenek körülöttem, hogy még a 12 éves is képes rá, hogy kiszedje a dobozból ámult csodálkozással, amit végre beleraktam. Hát összeszorítom a fogam és elviselem a látványt, hogy minden egyes gyerekem hipnózisban bámul valami mozgóképet. Mind mást, naná. Csak az tartja bennem a lelket, hogy mindjárt vége a szerintük idilli állapotnak, mert sem a nagymamáknál, sem a Balatonnál nincs wifi. Ott kert lesz, és jó levegő és medence. Szerintem nem lesz nagy elvonási tünet.

[ Read More ]

A szokásos para

A múlt heti zen állapotból tegnap este hirtelen átcsöppentem az idegbajos, gyomorgörcsös, kézremegős parába. Pedig semmi rossz nem történt. Szombaton jót kirándultunk, vasárnap szülinapi buliban voltunk, szóval látszólag minden idilli - persze azt leszámítva, hogy egyre több itthon a doboz és egyre koszosabb a lakás. A költözés nem tiszta munka.

Fogalmam sincsen róla, mi váltotta ki a pánikot, amitől aztán nem tudtam aludni. Csak forgolódtam, forgattam a fejemben a szavakat, hogy is tudnám ezt megfogalmazni, de persze reggelre mindent elfelejtettem. Csak azt tudom, hogy költözni hülye hobbi, és hogy nem vagyunk normálisak, amiért ezt lassan már minden évben eljátsszuk.
Mondjuk elismerem: van némi haszna, mert ez a legjobb selejtezés a világon. Mindent, de mindent az alapján kell kézbe venni, hogy megéri-e kifizetni az adott cucc értékének többszörösét a szállítóknak. Megjegyzem: a férj szerint semmi nem ér ennyit, és mindent ki kéne vágni a kukába, főként a könyveket, amiket már sokadszorra pakolunk és dobozolunk.
A gyerekek is az utolsó napjaik gyűrik a suliban - szerencsére sokkal nagyobb nyugalomban, mint mi, felnőttek. Igaz, őket ez a pakolás dolog annyira nem üti szíven, hozzászoktak na.
Érdekes amúgy, hogy mindenki azzal jön (már megint), hogy jajj, a gyerekeknek milyen sokkoló lesz majd Magyarország. A Nők Lapja Caféra írtam is erről egy cikket - hogy szerintem hogyan van ez. Nem nagyon akartam írni erről, de végül a szerkesztőm meggyőzött róla, hogy sokakat érdekel, és elismerem, ez valóban olyan téma, amihez kapcsolódva szinte naponta kapok leveleket is. Hogy vajon mi lesz.
Hát bevallom, nem tudom. Hogy is tudhatnám, mit hoz a jövő???? Remélni remélem, hogy jó lesz azért nekik, de simán benne van a pakliban az is, hogy nem annyira. És nem, még mindig nem kérdezzük meg őket arról, hogy akarnak-e jönni. A döntést nálunk továbbra is a felnőttek hozzák, nyilván úgy, hogy a gyerekeknek is jó legyen.
Megmondom miért. Egyrészt ők nem tudják felmérni továbbra sem a döntéseink következményét. Másrészt, mert a gyerek megvezethető. Nekem pl konkrétan 50 fontomba kerülne most éppen, hogy én legyen a Világ Legjobb Anyukája mondjuk Borsika lányom szemében. Ennyi pénzbe kerül egy delfin örökbefogadása - és ezt a pénzt én nem vagyok hajlandó odaadni neki karácsony óta, az ő szívének nagy fájdalmára. De mondjuk Bendének elég ehhez egy zacskó gumicukor is, de ha ezt egy Lego mellé pakolom, a hatás még hosszabb lenne.
Online cikket írni amúgy nagyon más, mint nyomtatottat és amikor elkezdtem, az elején egészen megdöbbentem azon, hogy ártatlannak tűnő témák, milyen brutális indulatokat képesek kiváltani az emberekből. Teljesen sokkolt az elején az a sok gonosz indulat, ami a hozzászólásokból áradt, bármilyen, de tényleg bármilyen cikk kapcsán. Mindenkinek markáns véleménye van és nulla megértés azokkal kapcsolatban, akik ezt másként gondolják. (Ez amúgy nem magyar sajátosság, elég megnézni a Daily Mail oldalát, körülbelül hasonló stílusban ölik egymást ott is a kommentelők.)
Szóval amikor ez az "Angliából hazaköltözöm" cikk megjelent, fel voltam már készülve rá, hogy leszedik a fejem. A szerkesztőm már régóta mondogatja, hogy ne is nézzem a kommenteket - nem érdemes ilyesmin idegesítenem magam, de persze ezt nehéz betartani, mert az ember kíváncsi, így hát aznap, amikor megjelent, egész nap a neten lógtam, és óránként csekkoltam, hogy hányan nézték már, és mit gondolnak róla.
A papírforma persze bejött. Első nap jöttek a fröcsögő gonoszok, akik szerint az egész cikk kamu, nincs ember, aki haza akarna menni Magyarországra és a cikk egyértelműen Fidesz propaganda.
Olvasva a kommenteket azt éreztem, hogy ez most nem fáj, nem bánt. Mert tudom, hogy én valódi vagyok, és nem a Fidesz bérelt fel rá, hogy hazamegyek. Aki nem tudja elképzelni, hogy valakinek nem Anglia a világ közepe és minden helyek legjobbika, azt nagyon sajnálom, mert teljes önáltatásban él. Nincs legjobb döntés, nincs legjobb hely és nincs tökéletes ország. Ebbe pedig belefér az is, hogy van aki Nepálban érzi jól magát, van aki Brazíliába vágyik és van aki haza, Magyarországra. Ha van, aki ezt nem fogja fel, az róla állít ki bizonyítványt, nem rólam.
Másnapra azonban megérkeztek a lágyabb hangú emberek is - akik megértették, amiről a cikk szól. (ŐK egyébként mindig, minden cikk kapcsán 24 óra elteltével írnak csak.) Mert igenis sokan éreznek hasonlóképp, mint én. . Mert azt is hiba lenne gondolni, hogy külföldön minden automatikusan jobb. Ez pont úgy nem igaz, mint ahogyan az sem, hogy külföldön mindenki jobban él.
Persze az egy kicsit szíven ütött, amikor azt írták, hogy "tönkreteszem a gyerekeimet" - mert nyilván a gyerekek jóléte, testi-lelki egészsége igenis központi kérdés nálunk. Meg is kérdeztem gyorsan a lányaimtól, hogy ők mit gondolnak erről. A 12 éves csak legyintett: ugyan anya, ha egy költözés tönkretenne minket, akkor mi már régen tönkrementünk. A kicsi meg szó szerint röhögött, közölve, hogy igen, Spanyolországban, amikor a medencés házban laktunk és minden nap suli után ment úszni, az tényleg nagyon tönkretette őt. Másnak is kívánja ezt a nyomort.
Persze, hangsúlyozom - ez nem azt jelenti, hogy jó nekik a költözés. De azt igen, hogy nem sokkoló, mert átélték párszor és megtapasztalták, hogy ez nem a világvége, sőt meglepően jó és izgalmas dolgok sülhetnek ki belőle. Nyilván más először útnak indulni és nagyon más ötödszörre. De azt gondolom, hogy ha rossz lenne nekik, azt látnám rajtuk.
Persze tudom, hogy nekik még kevesebb fogalmuk van arról, mi vár rájuk, mint nekünk. Nyilván szoktunk beszélni Magyarországról és tudják, hogy több lesz a házifeladat, meg a dolgozat, de azt is, hogy Magyarországon simán lehet olyan államelnök, aki ellopta valakinek a dolgozatát és azt is, hogy röhejesen sok stadion épül mostanság arrafelé. De Magyarország nem csak ez. Van ott nagymama, van ott sok barát, rózsa alakú fagyi, Balaton és brutál hosszú, forró nyári szünet.
Tudják, hogy az életünk más lesz - de hogy ez hosszú távon előnyükre vágyik majd, vagy épp ellenkezőleg, arról fogalmuk sincsen. Mi sem.De bakker, amikor Angliába jöttünk, akkor se tudtuk, hogy milyen lesz. Minden költözés, iskolaváltás, új munkahely ugrás az ismeretlenbe. A változás az élet maga. Mi talán egy kicsit többet élünk, mint mások és ez bizony néha a kívántnál több stresszel jár. De azért megyünk, mert szeretünk menni. Nem beszélek rá senkit - de nekünk eddig jó.
[ Read More ]

Búcsúmorzsák


Szeretem visszaolvasni a blogom régi bejegyzéseit. Annyi sok emlék, érzelem felbukkan közben, amit nyilván rég elsodort volna az élet, ha nem örökítem meg. Ezért is nehéz abbahagyni a blogírást (bár időnként fel-felmerül bennem) mert jó dolog látni, hogy mennyi mindent éltünk át. Persze tudom, meg lehet ezt írni a nyilvánosság bevonása nélkül is - de valójában még ez is jó. Hogy ti, ismerős-ismeretlenek olvastok.

Most csak azt akarom megírni, hogy milyen boldogan jöttem hazafelé ma matekóráról. Hogy ezt ne feledjem el, mert fontos dolog. A boldogság mindig fontos. Pedig nincs sok ok az örömre, holnap geometria vizsga (nehéz anyag) és inkább szoronganom kellene, meg tanulni, semmiképp nem blogot írni. De a boldogság, az a felszabadult érzés, ami elöntött, most kisöpör minden rosszat.
Mert nekem szeptember óta a csütörtök a hét fénypontja. A matekóra. Jövök ilyenkor haza a házifeladattal a táskámban, és alig várom már, hogy nekiláthassak. Hogy elővehessem a feladatokat, hogy megoldjam a rejtélyeket, amiket tudom, korábban undorral löktem volna félre. Matek, brrr. Most meg: matek, jippi.
Ültem ma is az órán, és egy kúp térfogatát kellett kiszámolni, de nem volt meg hozzá egy csomó adat, és csak ültem és ültem, és törtem a fejem, hogyan is kéne megcsinálni, és egyszer csak megláttam, mi a megoldás és egyszerűen szuper volt érezni, hogy megy ez nekem. Hogy nincs mitől félni, mert ez a matekot értők társasága, nem olyan kaszt, ahová én nem juthatok soha be. Nyilván ezt a matektagozatos ismerőseim nem fogják érteni, de nekem olyan most, mintha amikor egy születése óta vak ember hirtelen meglátja, milyen szép is a világ. Persze, nem akarok túlozni, de a helyzet az, hogy ha maradnánk, akkor isten bizony jövőre a science GCSE-re is elmennék, hogy egy újabb tabus-rémálom is lerombolódjon a fejemben. Van egy olyan érzésem, hogy azt is nagyon tudnám élvezni.
Ez az elmegyünk-elköltözünk érzés viszont nagyon más, mint két éve volt, amikor Spanyolországba készültünk. Akkor úgy éreztem, hogy a szívem szakad bele, hogy itt kell hagynom ezt az országot, mert ez milyen csúf és végleges döntés (közben meg dehogy volt az) és igyekeztem az utolsó pillanatokat is kiélvezni. Jártam a várost vérző szívvel, keserédesen (mert azért persze annak is örültem, hogy megyünk.) és minden kis követ, régi helyet végigsimogattam könnyes szemmel.
Most meg úgy érzem, hogy ennek itt a vége és ez így tökéletes. Nincs bennem hiányérzet, nincs fájdalom, sóvárgás, hogy még ezt is kellett volna csinálni, és hogy jajj, oda nem jutottam el.
Persze igyekszem minél több dolgot hazamenteni az angol életünkből, ami abban nyilvánul meg, hogy eszeveszett vásárlási lázban égek. Igyekszem minden olyasmivel bespájzolni, amit majd nem kapok otthon. Vagy nem ilyen áron. Gyűlnek hát a csetreszek, ami azért így a dobozolás környékén nem feltétlen okos dolog. De aztán mindig azzal nyugtatom magam, hogy most befér a csomagba, végül is a költözés végső árában már nem számít, hogy 100 vagy 101 dobozunk van. Otthon meg milyen nagyon fogok örülni annak, hogy megvan már a lányok színházba járó ruhája, vagy hogy vettem pár szélforgót a kertbe akciósan. A férjem szerint úgy gyűjtögetek, mintha azt gondolnám, hogy a harmadik világba megyünk, ahol nincsenek is boltok. És lehet, hogy akciós itt a körömlakk, de biztos, hogy erre tényleg szükségem is lesz? És biztos, hogy most akarom megvenni azokat a dolgokat, amiket majd hónapok múlva fogok majd használni?
Persze neki is igaza van - de nekem is. Mert hát ne feledjük, hogy mi a Balatonhoz megyünk, ahol mint tudjuk, minden nevetségesen drága. És hogy itt a strandpapucsot most egy fontért veszem, ami 370 Ft, de a Balcsinál biztos, hogy minimum egy ezrest kellene érte kipengetnem.
Mindenesetre a szállítási útvonalat már kidolgoztam későbbre is - az amazonon otthonról is megrendelhetek bármit, azt majd kiszállítják az unokahúgomhoz, ő pedig majd csomagküldővel elküldi, ha összejön egy dobozni. Merthogy a magyar posta nemcsak baromi drága, de megbízhatatlan is. Múltkor Borsinak rendeltem pár speciális finomságot Magyarországról (amit itt nem lehet kapni) egy aprócska doboz több, mint tízezer forintért jött meg. Ehhez képest a csomagküldő háztól házig egy tízkilósat visz fele ennyiért. Abba pedig jó sok minden befér. Én pedig eldöntöttem, sok dologról nem akarok lemondani, amit itt megszoktam-megszerettem. Újságok, könyvek, játékok - de persze főként nem is az anyagi javak a fontosak.
Ahogy a férjemmel megállapítottuk, a magyar tévéműsor rémes - és inkább néznénk otthon is az angolt. Szerencsére ez nem megoldhatatlan, szóval az előfizetést tuti, hogy visszük magunkkal, csak még egy parabola antennát kell vennünk. Vicces, mert korábban azt gondoltam, hogy sznobok, akik azt mondják, hogy mennyivel jobb eredeti nyelven nézni valamit, mint magyar szinkronnal (mikor az utóbbi, ugye tudjuk, világhírű) de most már én is ezt a vonalat erősítem. El se tudom képzelni, hogy a kedvenc sorozataim hirtelen magyarul beszéljenek - azt meg még kevésbé, hogy fél-egy évet is várjak vele, hogy hazakeveredjen. (Ha egyáltalán.)
Sokat gondolkodtunk ám, hogy megérte-e visszajönni, nem lett volna-e jobb rögtön Spanyolországból hazacuccolni, de igazából egyikünk sem bánja, hogy így alakult. Nem mintha tökéletes év lenne mögöttünk. Zsolt még mindig nem egészséges, még mindig zajlanak a vizsgálatok és még mindig nincs diagnózis, hogy mi a fene történik vele, noha egyre több rút dolgot zártak már ki. Ám azt sajnos még mindig senki sem tudja megmondani, hogy akkor mi is van vele, és mit is kellene csinálnunk, hogy teljesen felépüljön. Mivel ez már január óta tart, nem tagadom, ez elég komoly teher már a lelkünkön is.
Ehhez képest a tény, hogy elkezdtünk pakolni, már igazán nem stresszforrás. Lassan megint dobozok terítik be a lakást, nő a káosz - és a feszültség is egy hangyabokányit, mert legyünk őszinték, a költözés nem gyerekbarát project, nekünk meg itt ugyebár nincs kihez leadni a csemetéket pár napra, hogy mi hatékonyabbak lehessünk. Kapkodunk ide, oda, két doboz közt mosok, főzök, takarítok - és persze dolgozok is, hiszen a költözésre már sehol nem is akarok hivatkozni. Röhejes minden évben előadni ugyanazt a műsort, meg felesleges is, hiszen az a pár óra, amíg írok, voltaképp még jót is tesz a lelkemnek. Meg aztán azt is tudom, hogy most tudom még igazán megírni, milyen jó helyeken jártunk - ha nem teszem, ezek elvesznek az emlékekben, pedig olyan jó, hogy néha visszalapozok a blogban és azt látom, hogy milyen klassz helyen jártunk, igaz, azt is tudom, hogy ezeknek a bejegyzéseknek van a legkisebb látogatottsága. (Mondjuk megértem, nevesincs kis kastélyok ezek, az esélye annak, hogy valaki Magyarországról pont ezeket akarja megnézni és nem a hivatalos, nagy szépségeket, voltaképp elenyésző.)
De ez mind nem fontos. Ami lényeges, az a felfokozott, boldog várakozás, amit Magyarországra gondolva érzek. Hogy egy országban legyenek már a holmijaim, ne ezerfelé. Várom a forró balatoni szelet, a moszatos-iszapos édesvíz aromáját, ami a tóból árad és azt a klórosat is, ami a strandokon van. De várom az őszt is, a levélhullást, a dértől megcsípett sütőtökök aromáját és persze a hó illatát. Különösen az utóbbit. Elkezdtem egy magyar ötvenes listát is összeállítani, hová akarom elvinni a gyerekeket, milyen jó helyeket akarom, hogy lássanak. Mert az biztos, hogy valami nagyon átkattant bennünk, és most már el se tudom képzelni, hogy négy fal között töltsünk egy hétvégét, új felfedezés nélkül. És ne tagadjuk, szépségből Magyarországon is bőven akad, amit muszáj látni.
Ja, és hozzáteszem, nincs illúzióm. Pontosan tudom, hogy nagyon-nagyon fog hiányozni Anglia és időnként ettől szenvedni fogok, mint egy kutya. Mert Spanyolország is hiányzik. Nagyon. De azt hiszem ezen nem lehet segíteni. Ez a hátránya annak, ha az ember hosszan él egy helyen - ott hagy a szívéből egy darabot, és többé sehol sem lesz igazán és 100%-ig tökéletes az élete, mert mindig tudni fogja, hogy van egy másik hely, ami tök másmilyen módon csodálatos.
[ Read More ]

Vizsgázgatok


Szóval nekiláttam a vizsgákat gyűrni. Múlt héten volt az angol, ezen a héten az első matek a háromból. 

Mindezt a költözéssel összeszervezni nem volt valami nyerő ötlet, de nagyon nem lovalom magam bele már egyikbe se. Egyrészt voltaképp tök nyolc, hogy milyen eredménye lesz a GCSE-nek, csak az én hiúságomat legyezgeti, ha jó. Másrészt, meg a költözést is annyiszor lezavartuk már az elmúlt években, hogy a vérnyomásom ez se tudja már igazán megemelni.
Nézem ezt a rengeteg vicket vackot, amivel tele a lakás és pontosan tudom, hogy ha ezek háromnegyedét soha többé nem látnám, akkor nem is hiányoznának.Rémes, mennyi tárgya van az embereknek, és hogy ezek milyen kicsiny töredéke valóban hasznos cucc.
De persze a csomagok nagy részét most is a könyvek teszik ki, komolyan mondom, ez az én nagy keresztem, ez a sok könyv, amit viszünk magunkkal mindenhová. A dobozok legalább 85-90%-ba ez kerül. Pedig isten bizony, én úgy érzem, hogy a könyvek nagy része ott maradt Magyarországon, és azt is érzem, hogy én, magamnak már alig-alig veszek könyvet (legalábbis cipelniveló papírformátumban, hála néked Kindle). De mégis sok.
(Az igazsághoz tartozik azért, hogy ez a "nem veszek könyvet" dolog jó nagy hazugság, ha jól belegondolok, most is épp úton van egy spanyol gyerekkönyv a postán, amit a gyerekeknek rendeltem. Ilyenkor azzal mentegetem magam, hogy hát milyen nehéz is lesz Magyarországon spanyol gyerekkönyvhöz jutni, itt meg házhoz hozza az amazon. De persze ez egyáltalán nem igaz, mert egy köpésnyire van tőlünk a Spanyol Kultúrintézet, baromi nagy könyvtárral, sőt, amikor a férj legutóbb Magyarországon járt, a Wesselényi utcában egy spanyol-francia könyvesboltot. Amúgy is teljesen elbűvöl, hogy úgy érzem most innen Coventryből nézve, hogy Budapesten minden van. Nincs olyan hülyeség, amire ha ráguglizok, ne találnám meg a belvárosban, tőlünk max 20 percnyire.
Legutóbbi nagy felfedezésem, hogy nem csak angol nyelvű iskola van Budapesten, de angol anyanyelvi tanárokkal működő GCSE vizsgaközpont is, ahol a gyerekeim simán letehetik azt az angol érettségit, amit amúgy a világ nagyon sok országában aztán elfogadnak. Persze a célközönség nyilván az angol gyerek, vagy akinek egyik szülője angol, esetleg több éven át élt kinn. De őket heti 2x2 órában felkészítik az érettségire. Potom félmilláért persze, ami azért szerintem nagyon sok, pláne, hogy nekem legalább két gyerekre kéne kifizetni, és nem is egy éven át. (Közben meg ugyebár én erre itten ingyen járok.)
Amúgy ez a GCSE vizsga nem egy nagy truváj, a tanfolyamon tényleg maximálisan felkészítik az embert a kérdésekre. De az idő - na ott el lehet csúszni.
Tudni kell rólam, hogy kifejezetten gyorsan dolgozom. A matekon például azt szoktam csinálni, hogy amikor kiosztanak egy feladatsort, én akkor megyek ki magamnak kávét tölteni, pisilni. Utána visszajövök, nekilátok és amikor a lap végén járok, a többiek akkor még csak a felénél vannak. A tanár amúgy plusz feladatokat szokott nekem hozni pont ezért is. Szóval a gyorsasággal elvileg nincs bajom.
De a vizsgán még én is szenvedtem a nagyon rövid határidők miatt. Egyszerűen mondjuk matekon 1 óra volt 16 feladatra, és ezek között volt olyan is, amin el kellett gondolkodni. Én háromnegyed óra alatt csináltam meg 14 feladatot és bizony kellett az a maradék 10-12 perc, hogy elgondolkodjak kettő nehezebben. Aztán persze még béna voltam, mert visszatértem az egyik olyan feladatra, amit már megcsináltam és azt gondoltam, hogy rossz a megoldás, így pánikba esve az utolsó pillanatban kihúztam a jó megoldást és odakanyarítottam a rosszat. Hát ennek nem örülök. De még van két vizsga, ahol feljebb húzhatom a jegyem.
A magyar érettségin olyan emlékeim vannak amúgy, hogy kicsit sem kell sietni, rengeteg idő van, és miután már megcsináltam a feladatokat és ellenőriztem és kijöttem, még akkor is maradt olyan egy-másfél óra. Semmi sietség nem volt bennem, az tuti.
Az angol hasonló érzés volt. Két óra alatt kellett hat fogalmazást megcsinálni, három szövegrészlet alapján. Az első három feladatban meghatározott szempontok szerint kellett elemezni a három szöveget. A negyedik feladatban összehasonlítani két szöveget. Aztán az utolsó két feladat két újságcikk, blogbejegyzés, vagy levél megírása. Az egyik téma most a Facebook volt, hogy vajon elidegeníti az embereket vagy sem. A másikban egy levelet kellett írnom a környékbeli Nyári Fesztivál szervezőjének, hogy mit javasolok, milyen programokat csináljanak. Igazából nekem ez az utolsó kettő elvileg nagyon könnyedén megy (hiába no, ez a szakmám, írok egész nap) és az első rész se nehéz, hiszen magyar szakot végeztem az egyetemen, elemezni azt tudok. Nyilván itt csak az angol nyelvtanon, helyesíráson lehet pontokat veszíteni, de mivel az első részben ezt nem értékelik, nem sokat számít. A másodikban annál inkább.
Nos, nem árulok el azt hiszem nagy titkot: hat fogalmazást-elemzést két óra alatt elég kemény meló megírni. Konkrétan a kezem fájt utána.
És nem vagyok igazán elégedett. Egyfelől nem tetszettek igazán a szövegek, nem éreztem, hogy sokat tudnék írni róluk, az egyik olyan nehéz szöveg volt, hogy elég sok időt eltöltöttem az elolvasásával, és valahogy úgy érzem, hogy a szabad fogalmazásaim se lettek zseniálisak. Arra pedig egyáltalán nem volt időm, hogy újraolvassam amit írtam és ellenőrizzem mondjuk vesszők vagy helyesírás szempontjából.
De hát ez is csak ugyanarról szól: idő, idő, idő.
Megjegyzem, nem csak az én panaszom ez. A litván matektanár barátnőm pl. tavaly az angolon azért vérzett el és szerzett D-t, mert nem volt arra sem ideje, hogy az utolsó fogalmazásba belekezdjen. Idén már meg se próbálta az emelt szintű érettségit, maradt az alapon. A matek csoporttársaim pedig kivétel nélkül azt mondták, hogy az utolsó 2-3 feladatba bele se tudtak kezdeni, mert nem volt rá idejük.
Szóval a fene se tudja, hogy milyen jegyre számíthatok. Az majd csak augusztusban fog kiderülni, merthogy a ponthatárokat mindig utólag húzzák meg, attól függően, hogy milyen az átlagos eredmény. Van olyan, hogy egy évben nehezebb a feladatsor, sokan elbuknak - akkor kicsit lejjebb viszik a ponthatárokat. Ha túl sokan, túl könnyen megugorják, akkor feljebb viszik. Szóval az én eredményem attól is függ, hogy mások hogyan teljesítenek. Meg persze attól is, hogy megy a geometria pénteken és a statisztika kedden. :-)
Persze az eredmény, ahogyan mondtam, nem sokat számít. Az már csak a hab a tortán. Ami igazán lényeges, hogy kiderült: 1. A matek nem mumus, igenis egy szerethető, izgalmas tantárgy. 2. Nem is olyan vacak már az angolom, ahogyan gondoltam. Persze nem tökéletes - de ezen már nem görcsölök. Soha többé.
[ Read More ]

Az angol bakancslista - azaz újabb 50 dolog


Valahogy rákattantam a listákra, ami tudom, kicsit gáz. Nem is akartam ezt ennyi ideig folytatni, de ma, ahogyan rendezgettem a régi újságjaimat, és dobáltam ki, ami már nem kell, egyszerre rátaláltam erre: Mi az az 50 dolog, amit meg kell csinálnia az embernek, ha Angliában él. Ezt egyébként ezer brit megkérdezésével rakták össze. Nem bírtam hát ellenállni neki.
Szóval következzen hát Nagy-Britannia veleje. Megvastagozom (beboldozom), ami nekem már megvolt - meglepően kevés. Pedig azt hittem, hogy elég sok mindent csináltunk már. De úgy tűnik, nem a megfelelő dolgokat. (Azért engedékeny vagyok, pl. Stonehenge szerintem ér akkor is, ha nem éppen napfordulókor jártunk ott. Tudom, más olyankor. De azért nekem anélkül is tök jó volt. És így is csak tízet sikerült kipipálni az ötvenből...)

1. Egyél fish and chips-et egy tengerparti mólón

















2. Lesd meg a bálnákat Walesben
3. Menj egy az Albert Hallba a Prom estéjén

















4. Látogasd meg az Óriási útját Írországban (ez egyébként a világ tíz modern csodája között is helyet kapott egy másik listán)
5. Piknikezz egy szabadtéri koncerten


6. Menj egy kört a London Eye-on
7. Vonatozz végig Skócia nyugati tengerpartján
8. Nézz meg egy Shakespeare darabot Stratford-upon-Avonban (a szerző szülőhelyén)

 9. Vacsorázz meg Gordon Ramsay éttermében
10. Menj egy a Brit Grand Prix-re
11. Nézd meg belülről a Parlamentet


12. Menj fel a Snowdonra a Ffestiniog vasúttal
13. Menj el a glastonbury-i pop fesztiválra
14. Fogd a kezedbe az FA kupát

15. Nézz körbe a Shard tetejéről

16. Töld a nyári napforduló éjszakáját a stonehenge-i kőkörben


17. Nézd meg júniusban a királynő szülinapján a katonai felvonulást
18. Menj el egy krikett-meccsre
19. Látogasd meg a "The Prisoner" nevű sorozatban szereplő falut Walesben, Portmeirionban


20. Teázz egyet Bettynél, Harrogateben
21. Nézz meg egy hagyományos karácsonyi pantót
22. Szurkolj a brit versenyzőnek Wimbledonban
23. Sétálj egyet Wainwright nyomában a tóvidéken


24. Menj körbe kocsival a Brands Hatch-i versenypályán
25. Látogass meg egy whisky lepárló üzemet
26. Menj egy egy Six Nation rögbi meccsre
27. Menj el egy Hasfelmetsző Jack túrára Kelet-Londonban

 28. Igyál egy pint sört a Rover's Return nevű kocsmában

29. Hajózz ki a Windemere tóra
30. Menj el Londonban egy történelmi pub-túrára


31. Éld át a Notting Hill-i karnevált
32. Próbáld ki a sült Mars csokit


33. Nézd meg a szilveszteri tűz-felvonulást Skóciában(Hogmanay)
34. Hajózd körbe a Wight szigetet
35. Menj el a Grand National, Guineas és Gold Cup lóversenyekre
36. Menj el a Darts világbajnokság döntőjére

37. Csinálj egy szelfit John O'Groats-nál és a Land's End-nél (tehát a legészakibb és legdáélibb pontján Nagy-Britanniának, ezeket a helyeket egyébként híres jelzőpóznák mutatják)

 38. Menj át komppal a Mersey-n

39. Mászd meg a Ben Nevist

40. Nézd meg, hogyan nyitják ki a London Bridge-t


41. Látogasd meg a londoni Borough piacot
42. Egyél Haggis-t Skóciában


43. Nézd meg, milyen a Morris Dance egy vidéki pubban

44. Gyönyörködj az Oxford Street karácsonyi fényeiben
45. Menj el egy X-Factor vagy Britain"s Got Talent felvételére


46. Nézd meg a Blackpool esti fényeit
47. Nézd meg az "Only Fool and Horses" című sorozat egy évadát
48. Nézd meg az oxfordi vagy cambridge-i hajóversenyt
49. Menj el az első nap a Harrods árleszállítására
50. Nézd meg élőben a London Marathont


[ Read More ]

A százas lista - haladó kalandkeresőknek


  
Na, hát ha valaki úgy véli, hogy a tegnapi 50-es lista elég gyengécske - egyetértek vele. Igazából nem nagy kihívás egyik sem. Pénz és különösebb erőfeszítés nélkül egy tanyán lakó gyerek szerintem 45-t legalább biztosan ki tud azonnal pipálni. 

De még tavaly olvastam egy cikket egy szülőpárról, akik úgy döntöttek, hogy az előttük álló egy évet a kalandnak fogják szentelni két leányukkal. (Akik olyan 10-12 évesek voltak.) A lányaiknak is tetszett az ötlet, különösen mert úgy vélték, hogy a cserkészkedés, amire járnak totál átment kézműveskedésbe igazi, rendes kihívások helyett.
Leült hát a család és megalkottak egy százas listát, amit ráadásul egy év alatt kell teljesíteniük. Na, ezek többsége nem kispályás. Kíváncsi vagyok ebből ki, hányat tud kipipálni! (Nekünk szerintem húsz sincsen meg...)
A lista lefordítása nem könnyű, ezért beszúrok pár képet, ahol nem egyértelmű, illetve van, ahol nekem sem volt teljesen világos, hogy mit értenek rajta. Meg hát van, ahol én nem láttam különbséget pl. a "night-time wood walk" és a "night walk in the forest" között. Lehet, hogy vannak itt finomságok - de ehhez én nem vagyok elég jó angolos, vagy eléggé rutinos kalandtúrázó. A lista végefelé (szerintem) egyre több az átfedés - de mondjuk valóban nem könnyű 100 különböző dolgot kitalálni. (És hangsúlyozom, lehet, hogy ezek itten olyan finom különbségek, amiket a magamfajta városi lány nem érez.)
Megjegyzem, e lista teljesítése elég drága mulatság, sok helyen speciális eszközökre van szükség, illetve, nem mindenkinek könnyű "átugrani Párizsba" vagy épp elmenni síelni, vagy kipróbálni a szörfözést... De hát kérem - azoknak nem ez a lista való. :-) Térjenek vissza nyugodtan az előzőhöz - vagy készítsenek magunka olyat, ami a saját családjuk képességeihez és pénztárcájához illik.

1. Séta egy kifeszített kötélen, két fa között
2. Kismotorozás
3. Barlangászás
4. Töltsd az éjszakát függőágyban
5. Kenuzz le a folyón
6. Tervezz meg és vezess el másokat egy kalandra
7. Aludj az erdőben
8. Figyeld meg a szarvasbőgést
9. Tanulj meg egy túlélési készséget
10. Töltsd az éjszakát a tengerparton
11. Szedd le a termést ami kell az ebédhez
12. Tarts előadást az iskolában
13. Merülj le a víz alá pipával
14. Keress fosszíliát
15. Találj egy mások által nem használt, elhagyatott tengerpartot
16.Utazz Párizsba
17. Kajak szafari (ez nem tudom milyen lehet...)
18. Táborozz a városban
19. Fürödj meg egy kiépítetlen, vad tóban
20. Tölts egy éjszakát faházban










21. Próbáld ki a "coasteering'"-et - ami a wikipédia szerint olyan vizes mulatság, amit köves tengerparton lehet csinálni és van benne fürdés, meg ugrálás a köveken, meg beleugrás a tengerbe a szikláról, szóval a sziklamászás és a tengerezés laza keveréke
22. Próbáld ki a tájfutást
23. Tarts szabadtéri szülinapi partit (februári gyerekek kicsit hátrányban...)
24. Menj végig egy erdei kötélpályán
25. Csinálj kötélhintát
26. Aludj az erdőben sátor nélkül, hálózsákban
27. Nézz meg egy kőkorszaki körszentélyt (hát ugye Angliában sok helyen van ilyesmi, Stonhenge csak egy a sok közül)
28. Aludjon az egész család egy nagy családi hálózsákban
29. Kajakozás megtanulása
30. Közösségi munka
31. Próbálj ki a köteles sziklamászást
32. Vitorlázás
33. Sétálj körbe egy félszigetet












34. Puffin megfigyelés (ez nagyon cuki madár, Angliában is él)
35. Vad fókák megfigyelése










36. A tegnapi listában is szereplő conker nevű játék játszása, ami abból áll, hogy  a gesztenyén madzagot fűznek át, és azzal csinálnak valamit. (Fogalmam sincsen a játékról, aki okosabb írja már meg mi ez, nekem most nem volt kedvem kibogozni.)
37. Kirándulj olyan helyen, ahol nincs út
38. Aludj általad épített menedékhelyen
39.  Tervezz meg egy igazi nagyszabású hegymászást
40. Kirándulj lakókocsiban
41. Főzz és egyél a vadonban egy ebédet
42. Ébredj fel és fuss (Lehet, hogy a "wake and run"-nak van jobb fordítása is...)
43. Aludj hálózsákban a folyóparton
44.Vegyél részt egy bicajosversenyen (pontosabban "tag team cycle trail" - ami a wiki szerint váltóversenyt jelent... de igazából fogalmam sincsen, mi ez)
45. Tanulj meg egy csillagászati konstellációt
46. Faragj ki valamit séta közben (de örülnék, ha járás közben kés lenne a lányaim kezében, de lehet, hogy nem a konkrét séta, inkább a kirándulás alatt, de ülve...)
47. Fagypont alatti táborozás
48. Séta a hóban
49. Etess hattyút (már ha a "floodlit swan fed"-ben, a floodlit mit ad hozzá, de a kihívás azzal lesz igazán teljes, elismerem)
50. Fedezd fel a lakóhelyed történelmét
51. Juss el egy hegycsúcsra
52. 24 óra elektromosság nélkül
53. "Weaseling" (Sziklarepedésekben mászkálás)
54. Éjszakai lemászás a hegyről
55. Egyél csalánlevest
56. Nevezz be egy versenyre
57. Fedezz fel egy sziklás tavat
58. Főzz a tengerparton
59. Építs gátat egy patakra
60. Fedezz fel egy barlangot (Meg nem mondom, miben más ez, mint a 3-as pont)
61. Fedezz fel egy repülőgéproncsot (Mert azt könnyű találni????)
62. Találj egy vízesést
63. Győzd le az elemeket (Bármit is jelentsen ez)












64. Próbáld ki a hullámlovaglást
65. Ússz egy vad folyóban
66. Próbáld ki a hegyi terepbicajozást
67. Pisilj egyet az erdőben
68. Nézd meg, mi van a vízesés mögött
69. Sétálj a tengerparton
70. Menj el egy zenei fesztiválra
71. Látogass meg egy nevezetes emlékművet
72. Nézd meg a dagályt
73. Aludj sátorban
74. Találj vörös mókust (ez nehéz, mindenütt csak szürkék vannak)












75. Mássz meg egy Matterhorn-hoz hasonlító hegyet
76. Találd meg egy patak forrását
77. Geocaching (Tudjátok, GPS-es kincskeresés)
78. Takaríts ki egy tengerparti strandot
79. Mássz fel egy dombra (szerintem ez se más, mint az 51-es)
80. Sétálj körbe egy várost
81. Térképpel és iránytűvel találd meg az utat
82. Éjszakai erdei séta
83. Túrázz a hóesésben
84. Főzz hóból
85. Látogass meg egy függőhidat
86. Teljesítsd a három hegycsúcs - három nap alatt kihívást
87. Mássz föl egy hegytetőre télen
88. Gorge-walking (Tehát, ahogyan írtam pár napja Borsi túrája kapcsán, bele a patakba és irány fölfelé a vízben a sziklákon át)
89. Készítsd el egyedül anyák napján az ebédet
90.  Játssz a hókupacok között
91. Hátizsákos túrázás
92. Térképes tájékozódás (tökre ugyanaz, mint a 81-es)
93. Menj el Londonba
94. Építs hidat
95. Fogj egy rákot
96. Éjszakai séta az erdőben (82-es, hallo....)
97. Táborozz a szabadban (szerintem ez meg legalább háromszor volt eddig)
98. Síelj
99. Terem-falmászás













100. Aludj egy "tentsile" nevű cuccban, ami a függőágy és a sátor keveréke (bakker, én aludnék, de tartok tőle nem olcsó mulatság....)




[ Read More ]

National Trust 3. - 50 dolog


Amikor elkezdtük ezt az intenzív utazgatást, akkor még volt bennem egy erős vágy a szuvenír gyűjtésre. Merthogy ugyebár alapesetben az ember évente egyszer megy nyaralni, én onnan hozni kell valamit, amit kirak az ember a vitrines szerkénybe. Csak hát mi nem egyszer megyünk, meg nem kétszer, hanem szinte minden hétvégén. De ezt az elején még nem tudtam, hogy így fog alakulni, így hát kezdetben minden helyen vettem legalább egy hűtőmágnest. Vagy logós tollat, füzetet, apró csetreszt. Aztán ezekből annyi lett, hogy lassan kezdtünk nem férni tőle. Meg az is kiderült, hogy a szuvenírek többsége nem is egyedi, csak a logót változtatják, a cucc ugyanaz. Ami azért elég lehangoló. 

Szóval a helyzet az, hogy mostanában már nem veszünk szuveníreket, de azért a boltba benézünk - sőt ott szoktunk kezdeni. Merthogy a National Trust tagsággal egy napon vettünk egy "útlevelet" is, aminek a lapjaira minden egyes helyen lehet pecsétet kérni. Ez jó kis emlék - a pecsét mindenütt egyedi, és legalább emlékezünk rá, hogy hol jártunk. Egy ilyen pecsételés alkalmával vettünk észre egy tök jó kis könyvet, aminek az volt a címe: "50 things to de before you're 11 and 3/4" - azaz 50 dolog, amit meg kellene csinálnod 11 és 3/4 éves korod előtt. Szerencsémre Bíborka lányom volt épp mellettem, aki már 12 is elmúlt, így a könyvet nem kellett megvennünk, de azért végiglapozta és megállapította, hogy szerencsére már szinte mindet megcsinálta. Ennyiben maradtunk.
De aztán amikor Walesben kirándultunk családilag (majd megírom milyen volt) a kertbe menet az őr megszólított minket, hogy csináljuk-e a "50 things"-et (Amúgy azt nagyon szeretem, hogy itt ha egy őr, vagy más hivatalos személy hozzám szól, akkor 99%, hogy nem kioktatni akar, vagy megtiltani valamit, hanem segíteni és ajánlani valami szuper dolgot.) Szóval mi csak néztünk, mint a bambák, hogy mi is az az 50 dolog, amit csinálhatnánk, mire előhúzott egy térképet, hogy na akkor itt a kert és számokkal meg van jelölve, mi az az 5 dolog, amit itt ajánlanak, hogy csináljunk. A mezítlábas sétától a bogárvadászaton át a kavics-kacsázásig a kerti tóban.
Borsi (akinek a tesója persze mesélt A könyv létezéséről) persze azonnal kapcsolt és természetesen lecsapott az ötletre. Így kaptunk ingyen egy füzetet, amiben mind az 50 dolog fel van sorolva, és amibe gyűjteni lehet majd a próbatételt igazoló matricákat. (Megjegyzem, azóta újra megnéztem a könyvet és összehasonlítottam a füzettel, amit kaptunk és fogalmam sincsen mi a különbség a kettő között, azon kívül, hogy a könyvesbolti 6 font, a füzet meg ingyenes. A tartalom, a design, a layout tök egyforma - csak a miénk puha fedelű, az meg kemény.)
Szóval mondanom sem kell - Borsi átnézte a füzetet, és pillanatok alatt kiderült, hogy az 50-ből már 36-ot meg is csinált. Ment is vissza a nénihez, hogy akkor kérne 36 matricát. Az meg röhögni kezdett, hogy hát itt csak ötöt lehet, ő nem adhat 36 matricát, majd kicsit gondolkodott és közölte, hogy de azért mégis ad, csak ne dicsekedjünk nagyon vele.
Persze a matricák beragasztása önmagában még nem elég - mivel minden oldalon van egy kis hely, rám maradt a feladat, hogy keressem ki a számítógépen őrzött pár ezer fotóból azokat, amelyek bizonyítják mondjuk, hogy az én drága lányom mászott már fára, sziklára, fogott bogarat a kezébe, játszott a zuhogó esőben vagy épp fürdött a tengerben. Persze amihez nincs kép, oda rajzolni is lehet. De azért persze a kép jobb, szóval persze, hogy megtettem, amit kért. (Ő meg ragasztgatta egy teljes délutánon át, de persze nem lett készen - 36 lapnyi díszítés azért sok.Ö
Amúgy azt gondolom, hogy nagyon jó dolog arra buzdítani a gyerekeket, ami régen teljesen természetes volt - hogy játsszanak minél többet a természetben. Szomorú is, hogy ami a mi szüleinknek még magától értetődő volt, az most már "úri gyerekek drága mulatsága" lett. Mert azért elég gyakran olvasni olyan felméréseket, hogy a 10 éves gyerekek fele nem mászott még fára, vagy nem szokott erdőben kirándulni.
Szerencsére mi túl vagyunk a nagyján (ami megerősít abban, hogy jó dolguk van az én gyerekeimnek), de maradt még hátra pár extra dolog. Mint mondjuk a főzz ételt tábortűzön vagy a rákhalászat, meg a fosszília vadászat. Meg előttünk állnak még az olyan nehezebb próbatételek is, mint a geocaching, vagy a kenuzz le a folyón, építs tutajt és tanulj meg lovagolni. Szóval maradtak még kihívások - de ahogy Borsit ismerem, addig úgyse hagy minket békén, míg meg nem csinálja mind az ötvenet. (Szerencsére még egy éve van a határidőig.)
Hogy jobban haladjunk, a National Trust honlapján minden egyes kirándulóhely mellé leírják, hogy ott milyen próbát lehet elvégezni, és szerencsére keresni is lehet ezen kritériumok alapján. Mert ha ugyebár az embernek már csak egy pár kihívás hiányzik a listáról, akkor tudjon célirányosan is kirándulni. Szóval a hétvégén fosszíliakeresőbe megyünk. Végül is... hát nem mindegy?

A kiváncsiak kedvéért íme az 50-es lista
1. Mássz fel egy fára
2. Gurulj le egy magas domb oldalán
3. Aludj az erdőben
4. Építs kunyhót
5. Kacsázz a tavon
6. Szaladj körbe az esőben
7. Eregess sárkányt
8. Fogj halat hálóval
9. Egyél meg egy almát egyenesen a fáról
10. Próbáld ki a "conker" nevű játékot (gesztenyegolyó madzagon és azzal kell harcolni)
11. Menj el egy hosszú bicajtúrára
12. Csinálj útjelzést botokból
13. Csinálj sárpogácsát
14. Építs gátat a patakra
15. Játssz a hóban
16. Fűzz virágkoszorút
17. Versenyeztess csigákat
18. Csinálj művészeti alkotást az erdőben talált cuccokból
19. Dobj a hídról vízbe egy ágat és nézd meg, hogyan úszik
20. Ugorj át egy hullámon
21. Szedj vadon növő szedret
22. Fedezd fel egy óriás fa belsejét
23. Látogass meg egy farmot
24. Menj mezítláb sétálni
25. Csinálj fűből trombitát
26. Keress fosszíliát és régi csontokat
27. Figyeld meg a csillagos eget
28. Mássz meg egy nagy hegyet
29. Menj barlangászni
30. Fogj a kezedbe egy igazán ijesztő állatot
31. Keresd meg, hol laknak a bogarak
32. Keress ebihalat
33. Kapj el egy fáról leeső levelet
34. Figyeld meg a vadállatok nyomait
35. Figyeld meg, kik laknak a tóban
36. Csinálj otthont a vadállatoknak (sün, méh, madár...)
37. Figyeld meg, milyen állatok élnek a sziklás tavakban
38. Nevelj fel egy pillangót (és rajzold le minden héten!)
39. Kapj el egy rákot
40. Menj éjszaka sétálni a vadonba
41. Ültess el egy zöldséget, neveld fel és edd meg
42. Fürödj meg a tengerben
43. Építs tutajt
44. Menj madár megfigyelésre
45. Találd meg a helyes utat térkép és iránytű segítségével
46. Mássz sziklát
47. Főzz ételt tábortűzön
48. Tanulj meg lovagolni
49. Találj GPS-szel kincset (geocaching)
50. Kenuzz le a folyón

[ Read More ]

A walesi osztálykirándulás (azaz kalandtúra)

Azok után, hogy múltkor írtam, mennyire hiányzik, hogy nincs itt osztálykirándulás - legalábbis nem minden évben rendszeresen, eljött a május, amikor rádöbbentem, hogy Borsika lányomat mégiscsak befizettem egy ilyenre. Mert nem teljesen igaz azért, hogy itt soha, sehová nem viszik a gyerekeket - csak jóval ritkább, mint otthon és inkább a nagyobbaknak 10 éves kor fölött szerveznek ilyesmit. Na és persze sokkal drágábban, mint otthon. Igaz, a sok pénzért nem akármilyen kalandokat kínálnak. 

Bíbort annak idején Párizsba és Disneylandbe vitte az iskola (a hivatalos közlemény szerint első és második világháborús emlékeket néztek meg Bretagne-ban, de ebből a részből a lányom természetesen semmire nem emlékszik.) Borsikát viszont Walesbe vitte az iskola, ami első pillantásra azért jóval unalmasabb programnak tűnik - de természetesen a látszat többszörösen csal.
Egyrészt természetesen nem IGAZI osztálykirándulás volt, mert csak az osztály fele tudta kifizetni a kirándulás árát, másrészt pedig egy nagyon jól előkészített kalandtúrában vettek részt akik elmentek, ahol szülőszemmel elég rémisztő programokat kínáltak. Én mondjuk ilyen szempontból nem vagyok paramama, mert tudom, hogy az angoloknál a biztonság mindenekelőttvaló, és semmi kockázatosat nem csináltatnak a gyerekkel. A PKU miatt meg már régen nem parázok, végül is Borsi négy éves kora óta folyamatosan jár táborokba, igaz azért elég más, ha az ember gyereke 1-1 napra megy el és otthon alszik, meg az is más, ha 4-5 napra előre kell elkészíteni a menüjét. De leültünk már jó előre a tanárbácsival, ő odaadta a menüt és átbeszéltük, ebből mit ehet Borsi, mit nem (a vega opciók egy része elég jónak tűnt), illetve, hogy mire vigyázzanak (inkább ne igyon a gyerek szörpöt, mert az mindig aszpartámos). Mondjuk az vicces volt, hogy a négy napos túrára két bőrönddel ment, de hát az egyikben csak kaja volt, meg a napi menüje, mikor, mit ehet három példányban is kinyomtatva. (És amit persze az első nap jól el is kevertek utazás közben, de szerencsére vacsorára előkerült.)
Szóval mondták, hogy lesz mindenféle jó kis program a barlangászástól, a sziklamászásig, és hogy valószínűleg kajakozás is, de mivel azért a kihívások egy része időjárásfüggő, ezért nagyon nem ígértek semmit. Arra pedig egészen biztosan emlékszem, hogy NEM mondták, hogy két cipőt is pakoljunk a gyereknek, csak arról beszéltek, hogy lesznek vizes programok is, de még gumicsizma sem kell, mert minden, de minden van a központban. (Én azért két cipőt raktam be neki. Nem volt hiba.)
Ehhez képest a gyerek a zuhanyozáshoz betett kispapucsában érkezett haza, ami azért 12 fokban nem éppen ideális viselet, és amikor kinyitottam a ruhás bőröndjét, az tele volt vizes ruhákkal. A cipőjéből meg konkrétan még három nappal később se lehetett belelépni, merthogy az olyan csurom víz volt. (Mondjuk a váltócipője az száraz volt, amikor megkérdeztem, miért nem abban jött haza, azt mondta, hát azt már elpakolta.... ááááá!!!!!)
A diétát viszont gyönyörűen tartották, nagyon figyeltek rá, és ami még nagyobb meglepetés, hogy mind a négy tápszerét megitatták vele, ami azért nehéz, mert általában ha nem otthon van, akkor csak három szokott lecsúszni, mert három étkezés van - a negyedikről mindig elfeledkeznek, így azt hazahozza, de itt ezt a hibát nem követték el, szóval nagy pirospont a tábornak. Ahogyan azt is megoldották, hogy külön tésztát főzzenek neki, mert mondtam, hogy azért a 2-3 napos már nem olyan finom, szóval nem szívesen csinálnám meg előre. Bevállalták, és be is tartották a szavuk, ami tudom, alapdolognak tűnik - de azért vannak már tapasztalataim, és ez nem mindenütt magától értetődő.)
De mitől lett olyan vizes a cipője? Kérdeztem én döbbenten amikor pakoltam, és kiderült, hogy a bűnös a gorge walking. Ez pont így néz ki, mint itt a képen. Az ember a folyómederben sétálva megy a hegyen felfelé. És igen, a mederben víz is van. Néha olyan mély is lehet ez, hogy a derekukig, mellkasukig ér. Persze nem gond, kapnak az elején vízhatlan ruhát, mentőmellényt és persze bukósapit is. De cipőt azt nem. Mert hogy a gimicsizma nem biztonságos, hiszen abban csúszhat a lábuk. A rendes cipőt felvéve kell teljesíteni a túrát. Hát mondjuk így nem meglepő, hogy a gyerek csukájából aztán itthon csavarhattam a vizet, még akkor is, ha ez az első nap történt és az idő hátralévő részét a szárító-szobában töltötte a szóban forgó cipőcske. Megjegyzem: hiába.
Amit még fénypontként kiemelt a gyerek az a kenuzás volt, és a magas szikláról a vízbe ugrás. Amire többen nem vállalkoztak, de ő kétszer is. (Hangsúlyozom, itt most nem meleg spanyol klímát kell elképzelni, hanem kifejezetten barátságtalan, hideg, 12 fokos időt. Hmmm.) De volt még barlangászás és hegymászás is.
Azt is mesélte, hogy volt olyan nap, amikor a túráról este fél 10-kor értek haza és minden reggel 7-kor keményen keltették őket, merthogy a csapatnak kellett a házat is rendben tartani, mindent felsöpörni, felmosni, kitakarítani. De a legnehezebb feladatnak Borsi szerint az ágynemű felhúzása bizonyult, mire magamba kellett néznem és elismernem, a beágyazásban ugyan profi a lányom, de ezzel a kihívással idehaza még soha nem találkozott.
Persze szuvenírt is hozott haza - apróságokat, amiket egy prospektus alapján még utazás előtt pár nappal kellett kiválasztani, és beküldeni a pénzt. Emlékszem, még morogtam is, mert persze mindenféle vicket-vackot meg akart rendelni, de aztán beadtam a derekam, mert hát emlék, na. Legyen neki. Aztán amikor hazaért, persze kiderült, hogy miért kért annyi mindent - egytől egyig mindent kiosztott köztünk. Mert hát ő ilyen. Szeret adni.
Aztán jó étvággyal evett és feltérdelt a díványra és kibambult kicsit az ablakon, nézte a kocsikat. Fel se tűnt, hogy milyen csendes, csak úgy jó félórával később. Akkor láttam, hogy elaludt. Mint a bunda. A fotózás után persze odavittem egy párnát és lefektettem rá. Így aludt estig. Akkor evett, fürdött és aludt tovább reggelig. Utolsónak ébredt, ami amúgy nagyon nem jellemző rá.
Azt gondolom rendesen kifáradt. Azt meg tudom, hogy nagyon-nagyon jól érezte magát. És minden félelmem és aggodalmam ellenére vizes cipő, mezítlábas hazatérés és jeges vízben fürdőzés mellett sem lett beteg.
[ Read More ]

A csodálatos White Board, azaz a fehér tábla

Lehet, hogy már írtam róla, de biztos, hogy nem domborítottam ki eléggé, milyen fontos kelléke az angol oktatásnak egy egyszerű, fehér, filléres fehér műanyag tábla. Minden nap használják és minden gyerek imádja. Az enyémek is.

Amikor elkezdtem itthon tanítani, akkor az elején nagyon sokat szenvedtem azzal, hogy Borsika lányom ugyan szívesen megcsinált minden feladatot, de ha hibát találtam benne, akkor zokogni kezdett és nem volt hajlandó folytatni a munkát. Egyszerűen nem viselte el, ha én mondjuk egy matekpéldát pirossal áthúztam, és mondtam, hogy ott bizony tévedett. Fizikai fájdalmat okozott neki, hogy az ő füzete, tankönyve mostantól nem tökéletes és mindörökké ott marad a nyoma annak, hogy ő tévedett. 
Persze ezt így nem tudta akkor még megfogalmazni, csak elvonult duzzogva vagy épp sírva és hiába volt addig tök lelkes, akkor befeszült, én meg nyilván nem is értettem, hogy mi itt a baj. Hiszen ott volt a nagyobb lányom, akinek semmi gondot nem okozott, ha kijavítottam a hibáit, és én sem emlékeztem rá, hogy valaha is a lelkemre vettem volna a suliban, ha a tanár ilyesmire vetemedett.
Szóval időbe telt, míg kibogoztuk a szívfájdalom forrását, és azóta ügyelek rá, hogy ha hibát találok, akkor inkább radírt adjak neki és a füzetébe kizárólag pipákat, csillagokat és piros pontokat írhatok. De hát az otthon oktatásban ez a szép: maximálisan tudok alkalmazkodni a gyerek igényeihez, úgy tudom dicsérni, ahogyan neki jó, úgy tudom értékelni a munkáját, hogy az ne bántsa meg.
Lehet azt mondani, hogy ez jó nagy marhaság - hiszen szigor kell, meg nem kell annyira tutujgatni a gyerek lelkét. De a helyzet az, hogy az nekünk nagyon is jó, hogy az itteni suliban pontosan ugyanígy gondolkoznak erről.


Ennek egyik példája, a white board, amit nagyon gyakran használnak. És most nem arra a fehér síkos felületű táblára gondolok, ami Magyarországon is sok iskolában van, és a régi, krétás tábla helyett tették fel a falra. Mert az nagyjából a hagyományos táblának egy modern változata. A tanár ír rá - és szünetben néha a gyerekek is.
Angliában azonban minden egyes gyerek kap egy táblát, filctollat, letörlőt és ezen gyakorlatoznak. A pedagógiai gondolat emögött az, hogy ha hibázik is a gyerek, nem marad nyoma, így hát nyugodtan és stresszmentesen próbálkozhat. Meg hát sok olyan dolog van, amit egy iskolában le kell írni, de nincs értelme megőrizni. Mondjuk matekpéldák, vagy helyesírási gyakorlatok. Ezekkel minden gyereknek tele a füzete otthon - de nyilván aztán lapoz az ember és soha többé nem nézi újra. Az eredmény pedig sok teleírt papírlap, ami megy a szemétbe, tök feleslegesen.
A matekórákat például gyakran azzal kezdik, hogy előveszik a táblát, a tanár mond pár összeadást, kivonást, szorzást, amit fejben kell elvégezni és csak az eredményt kell leírni a táblára, felmutatni és meg is van az ellenőrzés, sikerélmény, bemelegítés. Francia órán a tanár diktál, és erre írják le a nehéz szavakat.
Az enyémek imádják - ezért hát itthon is van egy. Főként azért, mert erre nyugodtan lehet firkálni. De kifejezetten szeretik a gondolatot is, hogy ők most ezzel védik a környezetet.
Ha belegondolok, hogy mennyi papír megy nálunk pocsékba, egyet kell velük értenem.


Most, hogy már Bende fiam is egyre inkább érdeklődik a "feladatozás" iránt, nem elég a sok könyv, vagy újság, amit erre a célra veszünk, kifejezetten kéri, hogy én magam is csináljak neki feladatlapokat.
Régebben a netről nyomtattam ki párat, aztán rajzoltam neki. De hát ezek ugyabár egyszerű feladatok - kösd össze az egyforma formákat, betűket, a számot a megfelelő mennyiségű pöttyel, karikázd e a legnagyobb vagy legkisebb házat, fagyit, karikát. A szívem szakadt ilyenkor, hogy egy feladat, egy A4-es lap, 10 másodpercnyi élvezetést. A tanulás végén meg maroknyi szép fehér papírlapot vittem a kukához.


Egészen addig, míg rá nem döbbentem, hogy mennyivel egyszerűbb, jobb ugyanezt a letörölhető fehér táblácskán csinálni. Persze van más ilyen letörölhetős rajzolós játék is - de nekem a mi fehér táblánk azért is tetszik, mert sokféle színű tollunk van hozzá és mert mágneses, tehát egyéb meglévő cuccokat is rá lehet tenni. Azokat is be lehet karikázni, össze lehet kötni egymással.
A lányok is szeretik, hogy ha pl. helyesírást diktálok, akkor könnyen tudnak javítani. A matekra is találtam egy érdekes, új módszert, a neve "Big Maths" és bár a mi iskolánkban nincs, sok más helyen ezzel segítik a matematikai készségek kialakulását. A lényege az, hogy a gyerekek belekezdenek egy hatszintes képzésbe, aminek során időre kell megoldaniuk a matekpéldákat. Ha sikerül, továbbléphetnek. Minden pénteken van teszt - egész héten meg gyakorolnak. A trükk az, hogy az idő állati kevés, tehát nagyon jól kell tudni, maximálisan készségszinten a dolgokat, ahhoz, hogy továbbléphessen az ember.
Az első szinten (amit a 6 évesek csinálnak) kapnak 7 egyszerű matekpéldát (tízes átlépés nélkül) amit 20 másodperc alatt kell megcsinálni. A második szinten 17 összeadás van (tízes átlépéssel) amire 30 másodpercet kapnak a gyerekek. Aztán egy kis csavar: egyszerű szorzások és bonyolultabb összeadások keveréke (csak egyjegyű összeadások) itt 40 darabot kell 90 másodperc alatt megcsinálni. Ha ez megy, a szorzásra fekszenek: a teljes szorzótáblából 24 példa, 60 másodperc alatt. Aztán tízesátlépéses összeadás és bonyolult szorzás - 42 darab 60 másodperc alatt. Majd a hatodik szinten ugyanez van, csak még szorosabb idővel és még több feladat: 72 darab 100 másodperc alatt.
Akkor léphet a gyerek szintet, ha hibátlanul tudja megoldani a feladatot. A cél az, hogy ahogy mondani szokták "álmából felébredve is" tudja ezeket a gyerek, mert ennyi idő alatt (ez nyilvánvaló) gondolkodni nincs idő, meg az ujjacskákon kiszámolni, vagy elálmodozni.
Bár az én lányaim már nagyobbak (mert azért ezt negyedikes korig kell befejezni, ami olyan 9 éves kort jelent) és maguk a példák nem is okoznak gondot nekik - azért a gyorsaság, amit a feladatsor megkövetelne, meglepte őket. Így hát mi most a fehér tábla segítségével ezt gyakoroljuk mostanság. Kicsit frusztráló, de mint mondtam: nyoma nem marad a kudarcnak.
[ Read More ]

Angol-magyar mérleg


Kis mérleg arról, mi az, ami nagyon fog hiányozni, ha elmegyünk, és mi az, amit viszont Magyarországról hiányzik és nagyon örülök neki, hogy amikor hazamegyek, akkor lesz. A teljesség igénye nélkül, nem említve a barátokat, rokonokat, ismerősöket. Mert azok mindenütt vannak és mindenhol hiányozni fog valaki most már. 

Dolgok, amiket nagyon várok Magyarországról:

- Dohszag
Az a hűvös, dohos pinceillat, ami a belvárosi házak pincéjéből árad. Ha találok egy jó helyet, képes vagyok percekig ott állni és inhalálni.
- A hóesés
Mióta elköltöztünk egyszer láttunk csak havat, akkor is csak pár napra. Bende még alig volt egy éves (most négy), tehát ő nem is emlékszik rá, csak könyvekben és filmekben látta, milyen is a hóesés. A lányok őszintén irigyelnek mindenkit, aki hógolyózhatott az elmúlt években. Mert hogy jó volt ugyan tavaly a tengerparti, pálmafás karácsony is - de hát... valljuk be, a hó hiányzott.
- Az epres stand
Na, nem mintha itt nem lenne eper, esszük is. De van a Hunyadi téri piacon egy asztal, ahol tavasszal csak és kizárólag epret árulnak. Legalább 5-6 különféle epret lehet ott kapni. Van ananász illatú, aprószemű, hatalmas kerek, meg sokféle más is. Már messziről lehet érezni az eprek illatát, és ez valami isteni. Nem tart sokáig ez az árusítás, hiszen a szabadföldi eper szezonja nem hosszú. De abban az időszakban öröm arrafelé sétálni.
- Az estig tartó munka
Igen, ez gondolom nem teljesen érthető. De az a helyzet, hogy ugyan dolgozom én, és persze gyakran ez éjszakába nyúlik itt is, de annak idején, amikor a szerkesztőségben lapzárta idején néha egész sokáig benn kellett maradni, az jó volt. Meg persze rossz is, értitek, mert hát az ember menne haza - de közben meg jó is, mert hát imádtam a munkám és jó érzés volt olyan szenvedélyesen csinálni, hogy eszembe se jutott lerakni a lantot, és élveztem, hogy belevethetem magam a fejem búbjáig. Alapvetően nagyon várom, hogy végre újra emberek között dolgozhassak, ne csak egyedül, itthon, a négy fal között. Igen, akár estig is, mert megvan annak is a varázsa.
- Az interjúk
Igen, lehet újságíróskodni távolról is. És igen, lehet Skype-on is interjúkat csinálni. De nem mindenkivel. A szakértőknek egyszerűbb a telefon, és bevallom gyakran nekem is. De ha egy emberi sorsról akarok írni, akkor nekem látnom kell a másikat, az apró gesztusait, a kimondatlan, elharapott félmondatait, az arcjátékát és az auráját. Ezt meg csak személyesen lehet.
- A tanulás
Jó, tudom, most is tanulok, és ez a matekérettségire való felkészülés életem egyik legjobb ötlete volt. Még nem tettem le, de egész évben folyamatosan azt tapasztaltam, hogy képes vagyok erre is. Hogy azzal ellentétben, amit hittem, nem vagyok tök hülye matekból. De az igazi szerelmem azért nem a matek, hanem a művészet és eldöntöttem, hogy otthon elvégzek egy festménybecsüs tanfolyamot. Egyrészt mert érdekel, másrészt mert amikor az egyetemen ezt a 19-20-ik századi festészetet vettük én már Bíborkámmal voltam otthon, és bár bejártam, csináltam, levizsgáztam - érthető módon már nem fókuszáltam rá annyira, mint korábban a középkorra. Pedig hát ez egy olyan jó és izgalmas témakör. Nyelvtanfolyamot is néztem már ki magamnak - ez is olyan luxus, ami errefelé nincs, otthon meg minden sarkon van egy nyelviskola.
- Kávéházak
Az egyik legnagyobb bánatom, hogy itt a környéken nincs olyan kávéház, ahová be lehetne ülni dumálni valakivel. Tehát nincs olyan, hogy egy anyukával összecimbizünk, dumálnánk és iszunk reggel egy kávét. Vagy teát, na. Mert errefelé nincs ilyen hely. Van sok kis bolt, zöldséges és pár gyorsétkezde is, de ilyenkor délelőtt még azok sincsenek nyitva. Persze bebuszozhatok a citybe és ott van Starbucks és Costa is, szóval azért a műfaj létezik, de azok meg olyan egyenkaját-piát kinálnak. A budapesti kis kávéhzázak viszont mind-mind másfélék. Más ételt kínálnak, más kávét mint a szomszédjuk.
- A menza
Ez csúnya, önző szempont, tudom. De nekem azért Budapesten nagy könnyebbség volt, hogy az iskolában ebédet adtak a gyerekeimnek, méghozzá meleget. Így amikor délután hazajöttek, akkor elég volt egy szendvicset adni nekik és aztán némi könnyű vacsorát. De alapvetően tudtam, hogy különösen egy óvodás esetében már túlvannak a napi játszótéri tomboláson, délutáni alváson, és a tápláló ebéden. Itt úgy van, hogy Bende hazaér délben, Borsi 3-kor, Bíbor 4-kor - és napközben csak szendót esznek, mert itt a hideg ebéd a divat. Tehát nekem kell minden meleg és tápláló ételt eléjük rakni, és valójában egész délután folyamatosan főzök és etetek. Mivel emellett dolgoznom is kell itthon, nem könnyű az idővel zsonglőrködni.
- Anna, Peti és Gergő
Na, nem mintha Bartos Erika könyveiből itt ne kapnék óriási adagot. Bende imádja, így szinte minden nap előkerül. De hát ez egy magyar mese és a történetek többségét egyszerűen nem lehet átültetni Angliára. Persze sütünk együtt palacsintát meg gyúrunk szilvásgombócot, de nincs troli, libegő, Medvefarm és egy csomó olyan dolog, amit annak idején a lányokkal mind-mind végigcsináltunk. Mint minden budapesti család. Nekik a könyvben szereplő összes helyszín ismerős - Bendének viszont nem. Neki csak mese, ami a lányoknak valóság. Márpedig arról lehet ugyan vitatkozni, hogy értékes irodalom-e az Anna-Peti-Gergő, de az tény, hogy a gyerekek szeretik és nem véletlenül. Azért, mert róluk szól. Alig várom már, hogy Bende is átélhesse ezt a rácsodálkozást.
- A szülinapi bulik
Tudom, ebből a szempontból rossz környéken élünk, de errefelé nem szokás a gyereknek szülinapi partit szervezni. Éles ellentétben áll ez azzal, hogy annak idején, amikor a lányok oviba jártak, ritkán telt el gy hétvége, hogy sehová nem voltunk épp hivatalosak. Előfordult a heti kettő, sőt három is. Ami mondjuk a másik véglet, és nem mondom, állani fárasztó volt azt is végigcsinálni. De ez se jó így.  Arról nem is beszélve, hogy milyen összetartó, jó ovis szülői társaság jött össze ezeken a hétvégéken. Itt ilyen sincsen. Hiányzik.
- Belvárosi pezsgés
Ne feledjük, Budapest főváros. Tehát csomó olyan izgalmas programot kínál, amit Coventrytől nem kérhetek számon. Itt egy színház van - ott meg több tucat, itt egy mozi, ott rengeteg. És igen, most már nagyobbacskák a csajok és el lehetne menni velük pár felnőtt-előadásra is. De szerintem eljönnének Bendével még a bábszínházba is. Meg gyerekelőadásra, meg kakaó koncertre, meg Halázs Juditra és Szalóki Ágira, vagy a Pozsonyi Pagonyba egy Bogyó és babócás diavetítésre.Operaházba, balettre, komolyzenei koncertre. Szóval bárhová, merthogy Budapesten azért minden van, és ha nincs, akkor majd előbb-utóbb megérkezik.
- Éttermek
Nem mondom, itt is elmegyünk időnként - de azért az nem az igazi. Néha ugyan meglepően finomakat is ki lehet fogni - de azért az "alapéttermek" (ami nem Michlein, nem többcsillagos, nem méregdrága) alapvetően a pie-párolt zöldség-sült krumpli szentháromságban utazik, ami azért eléggé unalmas. A magyar éttermek többsége ennél jóval izgalmasabb és nagyobb választékkal operál, arról nem is beszélve, hogy jóval olcsóbban.
- Cukrászda
Az én családom nincs oda a muffinokért. Ez van, bevallom. És én ugyan eleszegetem a cukros-vajas tortákat, azért a Daubner E80-as tortájával vetekedően finomat itt még nem ettem. Mondjuk jó cukrászdát találni otthon sem könnyű, mert ott is egyre több az egyenízű, műanyag vacak - de azért vannak kivételek, ahol igazi kulináris csemegéket találhat az ember, nem is kevesen.
- Zenetanulás
A zenetanulás ahogy én látom errefelé drága és nem olyan hatékony, mint Bartók és Kodály hazájában. Erre nyugodtan büszkék lehetünk. Szerintem Magyarországon nincs olyan iskola, ahol ne lenne zeneoktatás (legalábbis Budapesten biztos) ráadásul külön zeneiskolák is vannak. Mondjuk a kötelező szolfézs, amit emellé raknak sok gyerek életét megkeseríti, de hát ezt a pirulát le kell nyelni. Bevallom, alig várom, hogy a gyerekeim végre újra rendes zenei oktatásban részesülhessenek. És ők is így vannak vele.
- A kontinens
Anglia szigetország, és sok szempontból zárt a kultúrája. A tévében alig látni mást, csak angol és amerikai filmeket, sztárokat. Márpedig egy jó francia filmnapok, egy dán kis művészfilm, vagy épp egy török milyen izgalmas tud lenni. És otthon, ez a tévében is van, de művészmozikba is el lehet menni, meg vannak fesztiválok, filmnapok is. (Nyilván itt is, de nem Coventryben.) Arról nem is beszélve, hogy milyen könnyű kocsival elindulni, és kiugrani a bécsi adventi vásárba, vagy Horvátországba egy hosszú hétvégére, esetleg Olaszországba. Nem kell repülőre szállni, becsekkolni és tervezni. Magyarország ráadásul Európa közepén van - minden irányba el lehet indulni.
- A saját lakás
Szeretem ezt a kis lakást, amiben lakunk. Világos, jó elrendezésű - csupa olyan erény, amivel a mi otthoni lakásunk nem büszkélkedhet. De hát a bérelt az nem saját, nem alakíthatja az ember kedve szerint. A szőnyegpadló utálatos dolog, a fürdőszobában meg egyenesen elmebaj. Az meg, hogy bútorozottan vettük ki egyre inkább zavar, én teljesen máshogy rendeztem volna be. Jobb híján minden kreatív energiánkat most az otthoni átalakításába öljük, és nagyon várjuk már, hogy nekikezdhessünk. (Nagyobb persze nem lesz, és világosabb sem. De legalább oda verhetek szöget, ahová akarok, és vizes lábbal is kiléphetek a kádból!)


Ami hiányozni fog, ha hazamegyünk:
- A reggeli virágillat
Fura módon az összes eddigi lakhelyünk közül Coventryben van a legjobb levegő. Ezt nem übereli sem a Balaton, sem a spanyol tengerpart. Egyik helyen sem éreztem ezt a hihetetlen friss, pormentes üdeséget, amit itt. Az mondjuk már bónusz, hogy az iskola udvara tele van orgonával és már messziről érzem a virágillatot.
- A 9-es iskolakezdés
Szerintem ez egy zseniális dolog. A két kicsi 8-kor ébred, és mivel közel a suli, ebbe még a kényelmes, kiadós reggeli is belefér.
- A "lunchbox"
Borsi a maga kis diétájával itt egyáltalán nem számít különlegesnek. Mert hát nem ő az egyetlen, aki viszi magával az ételt, hanem átlagosan a gyerekek fele. Azt meg, hogy kinek, mi van a kis táskájában, nem nagyon nézik a gyerekek. Tehát nincs az a rácsodálkozás, kérdés, hogy ő miért más, miért eszik mást. Nem téma. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon azért elég macerás azt elintézni, hogy a gyerek felmentést kapjon az iskolai ebédelés alól. Kellett hozzá annak idején kórházi igazolás, háziorvosi papír, ÁNTSZ engedély, külön evőeszközök, tányér (amit persze soha nem látott a gyerek). Pedig hát mint itt Angliában is látszik, ez azért nem olyan eszméletlen bonyolult és kivitelezhetetlen dolog, mint ahogyan otthon megpróbálják beállítani, és tudom, hallom, sok embernek lenne igénye rá, különösen ha mondjuk vega vagy paleo a család, vagy egyszerűen csak nem elégedettek a menzakoszttal.
- A politikamentesség
Nem számít, hogy ki, merre húz: a politika Magyarországon sok embert tesz ingerültté. Persze a hírek ide is eljutnak, de általában az indulat nagyja lekopik róla, mire ideér. Márpedig az is épp elegendő. Gyakran az az érzésem, hogy Magyarországon mesterségesen keltik az indulatokat, hogy elfoglalja magát a nyilvánvaló idiótaságokkal a nép, hogy ne legyen ideje-ereje az igazán lényeges dolgokkal foglalkozni. Szinte biztos vagyok benne, hogy az itteni nyugalmunk gyakran vissza fogom sírni.
- A National Trust
Emlékszem arra, hogy Budapesten gyakran szenvedtünk amiatt a hétvége közeledtével, hogy hová is kiránduljunk, mit csináljunk. Nem mintha ne lett volna millió program, de a legtöbbre meg kellett volna venni már hetekkel előtte a jegyet, vagy messze volt, ha későn keltünk, vagy fogalmunk sem volt róla, hogy mi vár ott minket. Nekünk a National Trust azért jó, mert kaptunk egy könyvet hozzá, ahol mint az 500 helyszín benne van, és sok meglepően közel hozzánk. Szóval nem kell keresgélni - adott. Mindegyik szép, gondosan karbantartott, érdekes programokat kínál - ráadásul már nem kell érte fizetni.

- A tiszta WC-k
Aki sokat utazik, az megérti a gondom. Nincs annál rosszabb, amikor két órát autózik az ember, kiszáll a kocsiból, pisilni menne - és nincs olyan hely, ahol ezt megtenné. Most üljön be csak azért kávézni, ebédelni? Vagy kérezkedjen be? Vagy próbáljon meg belógni? Ha van nyilvános WC, az általában irdatlan mocskos - WC papír meg szinte sehol nincs, tehát 2-3 csomag papírzsepi két lánygyerekkel elindulva alapvető táska-tartozék. Ez a gond azért Angliában eléggé ismeretlen - valahogy itt minden turistákat vonzó helyen gondolnak rá, hogy az emberek pisilnek és ezen senki nincsen meglepve. Van benne WC papír, papírtörlő, szappan és óránként, vagy még gyakrabban takarítják, szóval az ember nem érzi, hogy azért most nagyon undis helyre került. (Kivéve a Buckhingam Palotában, ahol nincs lehetőség a pisilésre, nem is értem miért nem lehet ezt ott is megoldani, még akkor is, ha az a királynő palotája, hát ő is pisil, nekem ne mondja senki, hogy nem!)
-Az "egyfontos"
Amikor először kijöttünk, akkor teljesen elvarázsolt, hogy milyen olcsón lehet itt, Angliában dolgokat beszerezni. Mostanra persze erősen megkopott a vásárlás varázsa, de azért azt sejtem, hogy vissza fogom még sírni, hogy itt egy fontért (370 Ft) tudok venni Domestos toalettkacsát, Johnson's popsitörlőt (mindig jól jön ám), 100 lapos csíkos füzetet, jó minőségű hajkefét, tortaszedő lapátot hat kis desszertvillával és millió szezonális apróságot. Halloween, karácsony, húsvét - az egész házat kidekorálom az ott található dolgokból, amik többsége olyan jó minőségű, hogy évek múlva is simán elő lehet venni. Most épp a kertfelújítási szezon van - be is tankoltunk egy csomó apróságból, a kertitörpétől kezdve a lépőkövekig, az ágyásokat elválasztó kerítéstől a napelemes szitakötőn át a szélcsengőig. Igen, tudom, nem feltétlen fontos kellékei ezek egy kertnek, de ahol három gyerek van, ott azért ezekre felmerül az igény - és a balatoni boltokban ezek az apróságok is ezer forintnál kezdődnek, ami azért az itteni ár fájdalmas többszöröse.
- Az amazon
Annyira hozzászoktam ahhoz, hogy bármit, de bármit megtalálok rajta, méghozzá azonnal és olcsón, hogy fogalmam sincsen, hogyan fogok tudni élni nélküle. Szerintem egy dolgozó anyának, akinek nincs ideje órákon át böngészni a boltokat meg járkálni minden vacak után tényleg áldás az amazon. Egy természettudományos projecthez átlátszó lufit kerestem, és múlt héten voltam is a belvárosban, szóval be tudtam menni pár boltba - de mindenütt csak fehér volt, meg persze színes. De nekem csak az átlátszó jó. A megoldás két kattintás, 3 font/20 darab és két napon belül itt van, nulla postaköltséggel. Könyvek mind 20-30%-kal olcsóbban (Vagy még ennél is kedvezőbb áron), de múltkor 12 félliteres festéket vettem 2000 Ft-nál kevesebb összegért valami akcióban. (Szerintem ez olyan évekre elegendő mennyiség, még ennyi gyereknél is.) Időnként Lego őrült fiammal szoktunk nézelődni a neten, mit is lehet kapni. Múltkor azt akarta tudni, lehet-e kapni Lego hókotrót. Még soha nem láttam - de persze "amazon bácsi" (ahogyan ő nevezi) ilyet is tart raktáron, szóval meg van már a karácsonyi kívánságlista első darabja.
- A sorban állás
Itt nem vágnak eléd, türelmesen kivárják az emberek a sorukat és soha, senki nem tolakodik. Mintha soha, senki nem sietne. Először furcsa, hogy a megállóhoz közeledve nem kezdik el letiporni az emberek egymást, aztán hozzászokik az ember, hogy akkor is ráér felállni a buszon, ha az már megállt. Vagy hogy a pénztárnál nem kell gyorsan arrébb húzni a beled, nehogy meglincseljenek - nyugodtan elpakolhatod a pénztárcát. Nem néznek rád csúnyán, ha kicsit lassabb vagy. Itt mindenki az. Ezt azért nagyon lehet szeretni.
- A folyamatos dicséret
Ez otthon nem divat. Kész, ezt el kell fogadni. Otthon azt szeretik az iskolákban nézni, mi nincs meg, mi hiányzik - itt meg talán több is a dicséret, mint kellene, ami azért szintén torzítja az ember saját magáról alkotott képét. Bár ha őszinték akarunk lenni, inkább torzuljon a gyerek énképe pozitív irányba, semmint elhiggye magáról, hogy buta és semmire nem képes. Én most azt remélem, hogy az én gyerekeim személyiségben eléggé megerősödve térnek haza, és szorítok, hogy ezt ne nagyon rombolják le otthon. Remélem, hogy ki tudnak, mernek állni magukért - de azt is, hogy nem mennek fejjel a falnak. Nem könnyű megtalálni a határvonalat. Majd igyekszem segíteni nekik és finoman terelgetni őket. De azért alaposan átformálódott az egész családunk világképe, ez nem kérdés.
- Az egyenruha
Lehet szeretni, vagy utálni - nekem nagyban megkönnyíti az életem. Minden nap tudom, mit fog felvenni a gyerek, nincs vita, nincs divatozás, nincs egyénieskedés. A gyerekek is szeretik, mert jelzi az iskolai összetartozást. Szerintem szép is. Tartást ad az embernek, hogy fehér blúz és kosztüm van rajta. Ráadásul olcsó, és elnyűhetetlen. Sokkal kevesebb ruhát veszek azóta, hogy egyenruhában járnak, hiszen másféle csak otthonra kell és hétvégére. Magyarországon jó kis érvágás lesz megint feltölteni csupa csinivel a ruhatárukat. Igaz, egy nagy előnyét látom az egyenruhanélküliségnek is: lényegesen csökkenni fog a vasalnivaló, mert heti 15 ing kivasalása időigényes dolog. (Durván gyűr a szárítógép, nem lehet megúszni a vasalást.) A lányok meg már most arról álmodoznak, milyen jó lesz színes cipőt venni és nem mindig feketét hordani.
[ Read More ]

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...