Így december táján néha belefut az ember az összegzési kényszerbe, amivel elmondhatja mindenkinek: mi a fenét csinált egész évben. Merthogy az nem mindig látványos. Azt be kell vallanom, hogy pörgősen és nagyon zsúfoltan indult az év. Mondjuk az már csak ráadás, hogy épp Egyiptomban, ami évek óta óriási vágy és álom volt - és persze a valóság nem ért fel az álmokkal, de azt mindig is nehéz. Minél többet álmodozik az ember, a valóság annál inkább
Amint megszületik egy gyerek, új élet kezdődik az emberek életében, és ennek bizony sokáig a kaki áll a középpontjában. Valójában kezdetben hajlamosak vagyunk minden gondot ennek a nyakába varrni: Miért sír a kisbaba? Talán kakilnia kell, talán túl kemény, túl puha, túl gyakran jön, vagy épp már napok óta nincs. Aztán jön a bilire szoktatás, és ezzel ismét a kakigondok, majd hogy egyedül menjen el a WC-re, és egyedül törölje ki. Szóval
Igen, tudom, azt ígértem, hogy már másnap megírom mi is van Bíborral, de nem számoltam a természet gonosz erőivel - magyarul a betegségekkel. Amik ellentétben a boszorkányokkal, igenis léteznek. De ma már erőre kaptam, szóval folytatom, és elmesélem, hogy is áll Bíborkám jelenleg az egyetemi felvételivel. Szóval ó most 12-es, ami olyan gimis negyediknek felel meg, ami tekintve, hogy februárban 18 lesz teljesen időben van. Már jó ideje mondogatja
A kép nem illusztráció - Borsikám számára a nyár nagy része így telt. Bár Angliában csak hat hét a nyári szünet, azt most neki jól telerakták leckével. Ő meg csinálta, és közben még élvezte is. Írtam már, hogy Borsi egy hiper-szuper mérnökképző suliba jár, ahol nyilván a humán tárgyak nem igazán fontosak, a legtöbb diák nem is nagyon szereti ezeket. Így hát az amúgy 11-ik osztály végén lévő angol irodalom kisérettségit (GCSE) ebben a suliban
Nagyon sokszor akartam már Borsika lányom sulijáról írni, de valójában nem sokat tudok róla. Azt tudom, hogy jó, és hogy sokat kell tanulnia. De hogy miket... hááááát... az van, hogy időről időre leültetem, hogy meséljen róla, és akkor szuper dolgokat mond - de a felét se értem. Azt tudom, hogy nem csak elméletet tanulnak, de rengeteg a gyakorlat is. Például szerszámokat készítenek maguknak. Meg rengeteg műszaki rajzot kell elemezniük,
Aki régóta olvasgat, az tudja, hogy nem nagyon szoktam más emberekről (családokról, barátokról, ismerősökről) írni. Nem azért, mert önelégült nárcisztikus lennék, hanem azért, mert nem tudom, mások mit akarnak megosztani, mit nem, zavarja-e őket esetleg ha kiteregetem az életük, vagy sem. Szóval maradok én - és persze az én családom, mint téma. Ami azért elviekben nem kevés - gyakorlatilag mégis egyre karcsúbb. Az utóbbi időben azért is írok egyre
Emlékszem, amikor negyedikes gimnazista lettem, töriórán téma lett a kortárs politika. A tanár azt mondta: kezdjük el nézni a híradót, kezdjünk el napilapot olvasni, és a dolgok majd kitisztulnak. Majd lassan meg fogjuk érteni, mi zajlik körülöttünk. Sokszor ültem abban az évben a híradó előtt és próbáltam olvasgatni is - de tisztán emlékszem az érzésre: a dolgok nem tisztulnak ki. Kicsit sem értem, mi zajlik. Minden apró hír csak folytatás, aminek
Tudom ám, hogy nem nagyon írok már a blogra, de ennek oka van. Az életem radikálisan leszűkült a konyhaasztalra mostanság. Merthogy ott ülök egész nap és írok. Nem tudom mondtam-e már, nekem nincs dolgozószobám. A konyha az én terepem. Szó szerint. Felkelek, reggelit csinálok, elviszem a gyereket a suliba, aztán leülök írni, aztán ebédet főzök, míg az rotyog, addig persze írok, és aztán hazahozom a gyereket, és míg ő játszik, addig írok, közben
