#Post Title #Post Title #Post Title

Orosz paraszt szorzás


Szóval a helyzet az, hogy túlvállaltam magam. Nem panasz, mert nagyon élvezem minden egyes feladatom, de bevallom sok. Folyamatosan fáradt vagyok, álmosan ébredek, hét végére úgy ki vagyok facsarva, mint egy citrom. Ez csak azért ijesztő, mert még csak október eleje van és ez az elfoglaltsági szint előreláthatólag júniusig nem enyhül. A baj az, hogy nem nagyon tudom, miből tudnék lejjebb adni. Mert amiből jó lenne (mosás, vasalás, főzés, takarítás) abból nem lehet. Amiből meg mégis, abból meg én nem akarok. Szóval csinálom.

A matek lett a kedvencem, ami még számomra is meglepő fordulat, de ez az, amit semmiképp nem szeretnék leadni. Legfőképp azért, mert a csoportban én vagyok az ügyeletes zseni. Az elmúlt három hétben kiderült, hogy nemcsak jól oldom meg a feladatokat, de nagyon gyorsan is, ami zavarba is hozza a tanárnőt, így odajutottunk, hogy nekem tilos a számológépet használni az órán, míg a többieknek szabad. Úgy tűnik ez se akadályozza meg, hogy én legyek az első, aki elkészül.
Egy darabig azt hittem, hogy elrejtett matekzseni vénám van, ami most fog kitörni, de aztán rá kellett jönnöm, csak az emlékeim elevenednek fel. Amikor olyan témakört érintettünk, amiről eddig még nem tanultam, akkor bizony én is bénáztam, bár nem annyira, mint mások, de eléggé.
A csoport elég vegyes - sok a brit, pár lengyel, litván, minimális ázsiai. A legérdekesebb egy vak fekete férfi, akinek beszélő számológépe van és minden órára egy segítő kíséri. Szerintem őrült nehéz lehet mindent fejben csinálni, de neki nagyon megy - azt viszont egyelőre nem látom, hogy a segítő mit is csinál, mert órán nem beszélnek, azt hiszem, hogy ők külön is összeülnek óra után és átbeszélik, ami nem világos. A legfurcsább számomra, hogy olyanok is vannak a csoportban, akik épp általános iskolai tanárnak készülnek és ahhoz, hogy megkapják a diplomájukat, most le kell újra tenniük a matek érettségit. Mert ami van az csak C vagy alatta van - most mindenképpen jobbat kell szerezniük.
A mellettem ülő srác is ebben a cipőben jár, és szegényt folyamatosan frusztrálja, hogy nekem könnyedén megy, amivel ő szenved. Folyamatosan kérdezgeti, hogyan csinálom, kér, hogy magyarázzam el neki, amiben elakad. A legszebb, amikor a szöveges feladatot én helyesen értettem - ő meg nem. Pedig hát angol a szerencsétlen és azt gondolom, hogy nem is buta, csak éppen a matek nem az erőssége.
Kicsit persze muris is, amikor olyan pasimódon bizonygatni akarja, hogy megy ez neki. Múltkor állította, hogy majd a törteknél meglátom, hogy ő milyen jó, mert az az erőssége. Fel is vázolt egy gyors törtes összeadást és bemutatta neki, hogy milyen gyorsan és ügyesen megcsinálja. (Meg nem mondom, miért csinálta ezt, épp tök más témát vettünk és engem nem is érdekel, megy-e neki a matek, van nekem elég bajom.) Aztán eljött a törtek napja és szegény öt feladatból ötöt csinált meg rosszul, aztán kiderült, hogy azt se nagyon érti, hogy ha negatív számból negatív számot kivonunk, akkor hogyan lehet a végeredmény magasabb szám. (Hát ja kérem, ez nálunk általános iskolai tananyag.)
Szóval a bénázás általános - nekem meg hízik a májam, amikor a tanár meg arról faggat, hogy nálunk Magyarországon mindenki ilyen jó matekból, vagy én voltam osztályelső? vagy azt mondja óra végén, hogy mindenkire ráfér egy kis gyakorlás, majd rámnéz és helyesbít: majdnem mindenkire.
A büszkeség mellett persze aggodalom is eltölt, mert hát nem csak tanuló vagyok, de anya is, és amikor ilyesmiket hallok, vészvillogók gyúlnak a fejemben: akkor ezek szerint nekem itt nagyon erős matek korrepetálást kellene tartani a gyerekemnek? Mert különben végleg lemarad?
Az nyugtatott meg aztán, hogy másnap az angolon egy litván csaj mellé kerültem, aki tavaly csinálta meg a matekot és szomorúan mesélte, hogy csak A-t kapott és nem A+-t. Mondtam neki, hogy az is jó, mire kibökte, hogy ő középiskolai matektanár volt Litvániában és kicsit többet várt magától. De hiába.
Azért maradt le a plusz-ról, mert nem ismerte eléggé az angol mértékegységeket: inch, yard, stone... és bizony ez is a GCSE része. Tőle kérdeztem, hogy mi a véleménye az angol matekoktatásról. Mert hát mint afféle keleti blokkos lakos, náluk hasonló az oktatás.
Mondta, hogy régebben ő is úgy vélte, hogy az itteni csapnivaló - bezzeg a hazai, ott megtanulja a gyerek. (Van neki is kettő.) Aztán, hogy jobban megismerte a rendszert rájött, hogy ez nem igaz, több okból sem.
Egyfelől az itteni oktatás gyakorlati központú - tény, a mi feladatainkban nincsenek elvont képletek, fogalmak, mindig, mindent, amit veszünk a felhasználhatóság szintjéig leegyszerüsítjük.
Mert jó azt tudni, hogy ha a negatívból negatívat kivonva az plusz jel lesz, de mit érek vele, ha nem értem, hogy mi van mögötte? Üres tudás. Itt elmagyarázták, hogy ha nekem van 8 font adósságom egy számlán és 2 font adósságom egy másikon, akkor a kettőt összeadva 10 font adósságom lesz. Ám ha valaki elveszi tőlem a 2 font adósságot, akkor gyakorlatilag ad nekem pénzt. És minden efféle szöveges feladatnak ez van a központjában: értsd meg, mire is kell a dolog. (Nyilván otthon is vannak jó matektanárok, akik igyekeznek mindent kézzel foghatóvá tenni, de alapvetően az én tapasztalataim szerint ez nem cél, a legtöbb matektanárnál megáll ott a tudás, hogy nyisd ki a könyvet 36 oldal 4-es feladat, oszt jónapot.) Az, hogy valaki jó-e matekból, Magyarországon egyenlő azzal, hogy okos-e. Aki jó matekból, azt felhúzzák a többi tárgyból is (mondjuk tesiből, rajzból nehogy hármast kapjon és lerontsák a szép bizijét. Aki ezzel szemben mondjuk magyarból jó, az nem részesül ilyen kivételes bánásmódba, mert az nem fontos tárgy.
Angliában a gimiben pedig három csoportba sorolják a gyerekeket. A legalacsonyabb csoportban nem sok vizet kavarnak, oda kerülnek a totális reménytelenek, akik ha korbáccsal kényszerítik őket, akkor se fogják érteni a témát. Otthon is vannak ilyenek, bukdácsolnak sok-sok megaláztatás közepette, folyamatos szégyenben. Itt nincs alázás, nincs szégyen - lassan haladnak, sokat dicsérik őket, hátha valamelyik lesz majd valami. Különben is, vannak későn érők.
Van a közepesek csoport, akikkel lehet dolgozni, de nagy affinitásuk nincs a téma iránt. Őket nem fogja egy szép osztás fellelkesíteni, de csinálják a leckét, szorgosak, normálisak. Velük lehet haladni, de nem terhelik őket halálra, viszont sok-sok dicséretet kapnak.
A harmadik csoportban vannak azok, akik akarnak, tudnak és élvezik. Na, ők ugyanazt a képzést kapják a suli végére, mint a magyar gyerekek.
A három csoport között természetesen van átjárás, azt hiszem 10 hetente mérik fel őket újra és újra, szóval nem ragad be senki egy rossz helyre, és nem biztos, hogy élete végéig a kiválók között maradhat. De ez itt nem ciki.
Amit én ebből szülőként látok, annyi, hogy Bíborka lányom nagyon élvezi a sulit, és még a matekot is. Igaz, olyan dolgokat tanul, mint az "orosz paraszt szorzás" aminek már a neve is varázslatos és vicces, hát még ha belevág az ember.
Ha mondjuk össze kell szorozni két számot, mint a 37-t és az 56-ot, nincs más dolga a diáknak, mint az első számot megfelezni, a másodikat megszorozni kettővel.
Hát persze jön az első gond: a 37 nem osztható kettővel. De hát orosz paraszt egyszerű ember volt, nem lacafacázott a tizedesjegyekkel, a 18.5 helyett írjunk csak 18-t és számoljunk ezzel. És mindig ez a metódus, ha nem páros számot kell osztani.Ezt meg kell csinálni, míg aztán tovább már nem lehet osztani (és mellette szorozni) és egy a végeredmény. Ezután az összes pár számmal kezdődő sort kihúzunk (vagy bekarikázzuk a páratlanokat, ahogyan a fenti ábrán van) és összeadjuk a második oszlopban szereplő számokat. És voilá, máris megvan a végeredmény!
Ez speciel az én lányomat annyira elbűvölte (pedig nem egy matekimádó gyerek) hogy mindenkinek elmagyarázta, aki hajlandó volt meghallgatni és mivel mi magunk se ismertük a módszert, mi is próbálgattuk, hogy jé, működik.
Szóval nincs ezzel gond, otthon is sokan vannak, akik képtelenek számológép nélkül osztani és szorozni, vagy nem tudják kiszámolni, hány négyzetméter csempét is kéne venni a konyhába. Csak azokkal ritkábban találkozunk, mert egyfelől nem ülnek be az iskolapadba és ha mégis, hát nem velem, mert hogy én se ülnék be otthon újra, maximum ha korbáccsal kergetnének, de biztos nem blogolnék róla lelkesen. Amúgy meg ahogy a GCSE matek tesztkönyvemet nézegetem, a végére itt is megtanulnak mindent a gyerekek, amit otthon, mert a feladatok azért nem könnyűek és magától értetődőek, ami azért riasztó, ha arra gondolok, hogy júniusban vizsga!
Nekem úgy tűnik, könnyű és logikus a tanfolyam felépítése, amit otthon soha nem éreztem egy tárgyból sem (kivéve töriből, de ott zseniális tanárunk volt, nem a tankönyvet követte) de az is igaz, hogy tiniként nincs meg az a rálátása az embernek a tantárgyakra, ami felnőtt fejjel megadatok. Annak azért így utólag örülök, hogy akárhogy is utáltam a matekot, azért mégiscsak beleverték a fejembe és végeredményben nem is lettek rosszak az eredményeim. (A négyes érettségim legjobban a matektanárt lepte meg, aki az érettségi napján azt mondta, hogy hiába erőlködöm, úgyis meg fogok bukni, ami szerintem azt bizonyítja leginkább, hogy pedagógiailag nulla volt ez a nő...)
Szóval itt lehúzás nincs, dicséret van, nem is kevés (és milyen jólesik még felnőttként is) aki pedig akar, az tanulhat, akár felnőttként is - aki meg nem, azt legalább nem húzzák le, ha már fel úgyse lehet.

2 Responses so far.

  1. Kriszta says:

    Nagyon érdekes volt, amit írtál, élveztem minden sorát. Nagy kérdés, mikor fog eljutni a magyar oktatás erre a szintre?
    Remélem nem a blogírásból adsz le, szívesen olvasok rólatok, főleg az iskolás élményeitekről, az én fiam Bíborkával egyidős.

  2. Efacska says:

    Ez tok jo! En Irorszagban elek, most kezdtem el szamvitel-penzugy szakon az egyetemet es a matek a kedvenc targyam! Es leesett az allam, h az itteni egyetemistak miket nem tudnak...

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...