#Post Title #Post Title #Post Title

Trollok nélküli világ


Sokan vannak a neten, akik kéjes szórakozást találnak abban, hogy beszólnak másiknak. Persze szigorúan névtelenül, ismeretlenül. Az első pár alkalommal idegesíti az embert, ha ilyesmivel találkozik különösen, ha ő a célpont- de ahogy telnek az évek, úgy lesz rutinosabb ebben is.

Múltkor találtam egy eléggé gyalázkodó kommentet egy régi blogbejegyzésem alatt. Nyilvánvaló volt, hogy aki odapöttyintette, az nem ismeri a blogot, tele volt olyan állításokkal, amiknek semmi valóságalapja nem volt. Nyilván bepötyögte a gugliba, hogy "Anglia, munka, élet" vagy valami hasonlót, feljött neki ez a találat, felbosszantotta, amit írtam, és jól odabaszott egy isteneset, úgy izomból. Mert megtehette. Névtelenül persze.
Nem idegesített különösebben - átolvastam kétszer is, kicsit csodálkoztam, mekkora az isten állatkertje, aztán töröltem. És kész. Ennyi. Egyrészt mert valótlan állításokkal nem érdemes vitatkozni, másrészt mert aki írta nagy valószínűséggel úgyse jön vissza. Ha mégis, akkor csak valami perverz örömből, hogy tovább sértegethessen, az meg kinek kell.
Büszke voltam magamra, hogy ilyen felnőtt módon, éretten kezeltem a helyzetet. Három évvel ezelőtt, amikor elkezdtem blogolni, még egészen másként reagáltam volna. Biztos, hogy megpróbálom meggyőzni, hogy téved, hogy rosszul látja, és napokig forrongott volna bennem a fájdalom, amiért bántanak, a csalódottság, hogy senki nem védett meg, és persze bizonygattam volna, hogy nem is úgy van, ahogyan ő írja, ami furcsa módon hozott volna egy csomó látogatót, mert hogy ahol balhé van, oda szeretnek vissza-visszatérni az emberek, hogy lássák, kinek a vére is fog majd végül hullani.
Ma már nincs bennem ilyen igény. Kimondhatatlanul unom a kötekedést, és egyre kevesebb örömöt, vagy akár izgalmat találok abban, hogy foglalkozzak vele.
De azért a trollok rombolnak. Az, akit megtalálnak, a következő bejegyzésnél kétszer is átgondolja: na, vajon erre mi lesz az ellenséges reakció? Hol lehet belekötni? Merthogy azért legyünk őszinték, mindenkinek, minden mozdulatába bele lehet, még abba is, ahogyan szuszog, nemhogy abba, hogy gyereket nevel, külföldön él és mit ad isten, néha még véleménye is van erről, pláne, ha nem ugyanazt bégeti, mint a többiek.
Így aztán ahogy telik-múlik az idő, az ember egyre többször átgondolja, kell-e az a bizonyos blogbejegyzés, és nem meglepő módon egyre gyakrabban jön rá, hogy inkább nem is. Inkább alszik, olvas, tévézik, fut ahelyett, hogy pellengérre állítaná magát. Pénzt úgyse ad érte senki. hogy ezt csinálja (kevés bloggernek van olyan látogatottsága) hát az a minimum, hogy ne verjék agyon érte. De tudom, ez elég nagy kérés lenne.
Van nekem is saját trollom, időnként jelentkezik, jól elmondja, hogy szarul élek, aztán ha nem válaszolok (vagy nem írok) elunja magát és körbenéz a bloglistámon, van-e még rugatlan fenék valahol. Mindig talál valakit. A pusztítás pedig terjed, mint a pestis.
Nézegetem a bloglistám, és látom, hogy azok, akiket egykor annyira szerettem olvasni, egyre ritkábban írnak. Sok abba is hagyta már. Pedig hogy szerettem olvasni őket! Nézem a blogjukat, a régi bejegyzéseket és szinte minden alkalommal megvan az ok: a troll. Néha az "enyém", néha egy másik. Nyilván sokaknak megvan a maguk keresztje. Az enyém speciel névvel vállalja a véleményét - de a legtöbb névtelenül is szeret fröcsögni.
Ők aztán mindenben megtalálják a bibit, és akik el is mondják, hol burkoltabban, hol kevésbé. Egyre többször futok bele elképesztően agresszív megnyilvánulásokba, a legártatlanabb írások kapcsán is. Egy új recept? Hogy ez mekkora hülyeség, nincs ilyesmire szükség. Összevesztem a barátnőmmel? Mert egy idióta vagy, aki képtelen barátkozni. Baj van a gyerekkel? Szar anya vagy, te tehetsz róla.
Arról nem beszélek most, hogy az okoskodóknak nyilván tökéletes az életük, a lakásuk patyolat tiszta, a gyerekeik virágillatút finganak, a munkájuk tökéletes, a fogsoruk csillogó és a bőrük makulátlan. Legyen nekik, nekem aztán nem fáj.
De az sem, hogy az én életem nem ilyen. Nem gondolom, hogy minden kritika felett állnék - de bevallom, nem esik jól, ha valaki csak azért jön ide, hogy ráhúzzon egy nagyot a seggemre. Nem tetszik a blog? Nem kell olvasni, oszt ennyi.
Persze, lehet védekezni a trollok ellen. Én most csak annyit tettem egyelőre, hogy megszüntettem a névtelenül kommentelés lehetőségét. Nem mintha egy keresztnévvel és egy kamu emilcímmel ne lehetne kiosztani bárkit, de kicsit valóban nagyobb macera. Van olyan blogger ismerősöm is, aki egyáltalán nem engedi a kommentelést - de nekem azért jólesik, ha hallok az olvasóimról.
Mert az ember minden trollkodás után mérlegre teszi mit kapott a blogtól és mit szenvedett már miatta. Nekem pedig a mérleg elképesztően pozitív. Olyan sok-sok jó fej emberrel találkoztam, mióta elindítottam, hogy felsorolni se tudnám. A leveleket is szeretem, amiket kapok tőletek, de még jobban örülök, ha összejön egy-egy személyes találkozó és kiderül, hogy milyen jó fej emberek követik a sorsom.
Egy döntést azért hoztam, mert van rá lehetőségem: ezentúl bátrabban törlök. Nem mondom, hogy nem lehet velem vitázni, vagy akár ellentmondani is, de akinek a hangneme nem tetszik, annak fel is út, le is út. Nem pocsékolom rá az energiám, hogy megírjam, miért nincs igaza, mert a törlés csak két kattintás, a magyarázat meg több. Szóval ha valaki csak azért jön ide, hogy kötekedjen (és igen, kedves házi trollom, ez rád különösen vonatkozik) akkor kirakom a szűrét. Akinek meg nem tetszik a szabály, az menjen máshová fröcsögni.
Ez az én játszóterem, a személyes blogom és mostantól dolgozik benne egy parkőr is. Nem, még nincs rajta lakat, egyelőre nem tettem zárttá. De még az is benne van a pakliban. Csak hát azt vettem észre, hogy a zárt blogok meg előbb-utóbb elhalnak, új impulzus híján, nem pedig kiteljesednek. De lehet, hogy minden blognak ez a sorsa előbb-utóbb és nem is a trollokon múlik az egész.

8 Responses so far.

  1. Nagyon szeretem olvasni a bejegyzéseidet. Nekem is három gyerekem van csak nem Angliában, hanem Svédországban élünk. Élvezettel olvasom a tapasztalataidat, sokat tanulok belőlük. Remélem nem hagyod abba az írást!

  2. elem29 says:

    Szeretem a stílusod, olvasom a blogod és azokat az orgánumokat(NL), ahol írsz. A trollok menjenek a búsba..........

  3. Orsy says:

    Ne is mondd... Minden szavaddal egyetértek. Remélem nem bánod, ha belinkelek egy oldalt: http://hataratkelo.blog.hu/2013/10/13/nezd_mindennek_a_jo_oldalat_934#more5565654 Október elején jelent meg a Határátkelő blogon egy bejegyzésem részlete.
    800 komment érkezett arról, hogy én már sem magyarul, sem angolul nem tudok beszélni, miért is írok blogot, miért is van a blogomnak Facebook oldala (350taggal, akik nyílván mind utálják és haszontalannak tartják a bejegyzéseimet), hogyan lehetek így egyetemist Angliában és egyáltalán.. Természetesen levontam a tanulságot- a helyesírás. Ezen kell javítani, de másban én nem látok hibát.
    Majd persze sokan átjöttek a blogra nézelődni (ami rendben is van hiszen megjelent a bejegyzés részlete) és ott kezdtek el pocskondiázni. Egy darabig visszaírtam, de már nem fogok. Még mindig lehet névtelenül kommentelni, mert az ilyen emberek úgyis lemorzsolódnak. Legalábbis remélem.

    Szerintem helyesen döntöttél, ez a te játszótered tele hasznos információval, úgyhogy csak hajrá. :)

  4. Tudod, Orsy időről időre felmerül bennem a gondolat, hogy írjak a Határátkelőre, mert olvasni is szeretem, mert jó kis infókat is kaphat onnan az ember. De aztán belegondolok: kell nekem, hogy az a sok véresszájú troll nekem essen? Aztán idejöjjön? Így aztán mindig maradok nélküle. De sajnálom, hogy úgy elfajult ott a helyzet, mert szerintem sok félénkebb ember azért nem is mer odaírni, noha szeretne. Mert egyszerűen félnek. És az nagyon gáz.
    Amúgy érdekes, hogy mióta elkezdtem írni a Nők lapja Caféra, nyilván az ottani cikkeim nagyon sok kommentet kapnak - te, minden szarba belekötnek az emberek, de a legtöbbje pőre hülyeség, tisztán látszik, hogy a cikket se olvasták el, csak a címet jó esetben és máris köpnek valamit. Elképesztő agresszív a hangnem - és az pedig még sokkal normálisabb, mint a Határátkelő. De mondjuk azért legalább fizetnek. :-)

  5. Kedves Marcsi! Még előző angliai tartózkodástok alatt találtam rá a blogodra, azóta olvasom.Nagyon szeretem az írásaidat, remélem néhány troll miatt nem hagyod abba.Én már régen nyugdíjas vagyok, nem tervezek külföldre költözni, mégis szeretem olvasni ezeket a történeteket. Köszönöm, hogy olvashatlak.Üdvözlettel: Klári néni

  6. mariann says:

    Ugyanezt gondolom a Hataratkelovel kapcsolatban, en is olvasom; olvasom a sok, sokszor erdektelen tortenetet az angliai ujrakezdesrol, es arra gondolok, hogy az igazan kiveteles torteneteket megelok sose fogjak elmondani az o sztorijukat.
    Mint peldaul en es a fiaim.
    Mert nekunk tobb eszunk van ennel.
    Nagyon sajnaltam Orsyt, mert o akaratan kivul kerult be a Hataratkelobe, ez meg sokkal rosszabb, mintha onkent irt volna oda.

  7. Bergamott says:

    Ez nagyon jó összefoglalás.

    Én évekig nem töröltem a trollokat, mert azt hittem, hogy az valamiféle megfutamodás. Aztán arra jutottam én is, hogy az én blogom az én portám, nehogy már. És tényleg sokkal könnyebb őket így elviselni.

  8. Orsy says:

    Mariann,
    ÉN írtam a Határátkelőbe először kb. egy évvel ezelőtt, aztán most pedig tudtam róla, hogy meg fog jelenni az írásom. Azt persze elfelejtettem az első Határátkelős poszt után, hogy persze akad egy két ember akinek segítek, de ott csak a trollkodás megy.
    Mindegy, tanultam belőle, ahogy az előbb is írtam, levontam a következtetést. :) Én még mindig vállalom amit írtam, mert sokan azt írták, hogy azért nem szálltam be a komment csatába, mert szégyenlem magam. Ugyan.. :D

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...