Én mindig szerettem a történelmet - csak nem egészen azt, amit az iskolában tanítottak nekünk. Mert engem az érdekelt, hogyan öltöztek föl a királynők, hogyan mentek WC-re a kalózok, vagy hogyan tudták úgy karban tartani a lovai páncélt, hogy az nem rozsdásodott meg. Na, hát ilyesmire nem lehetett ötösöket kapni a nyolcvanas években. Bár a tanárok már akkor is elmesélték, hogy mennyire másként nevelték a gyerekeiket a spártaiak, mint az athéniek,
Tudom, mindenki a körmét rágta már ezerrel, hogy mi lett a Vitaverseny eredménye. Vagy a Disputáé, ha úgy jobban tetszik.De persze mi lett volna. Borsika lányom mindenki lesöpört. A versenyen tíz csapat indult (ez az elődöntő) mindegyik négy fős csapatban volt egy edző, egy főszónok (ez volt Borsi) és két segítő. Miután a főszónok elmondta a beszédét, válaszolnia kellett a másik csapat felvetéseire és kritikáira is. Itthon, amikor gyakoroltuk,
Borsika lányom olyan gyerek, aki mindenért azonnal és nagyon lelkesedik. Ha megkérdezik a suliban, hogy ki akar kertészkedni, neki már fenn a keze. Énekkar? Kettőnek is a tagja. Női focicsapat? Gyűjti is az aláírásokat, hogy ki jelentkezik. Mentsük meg a delfineket? Már gyártja is a szórólapot. Vitaklub? Hogy is maradhattunk volna ki belőle. Nem tudom, hogy a "Debate Club"-nak mi a jó magyar fordítása, mert hát itt a gyerekek nem vitatkoznak,
Nézem a Facebookot és azt látom, hogy a külföldi fórumokon két téma van, amely minden egyes nap felmerül, óriási indulatokat kavarva. Az egyik, hogy lehet-e munkát vállalni külföldön nyelvtudás nélkül, a másik, hogy hol jobb az oktatás, Magyarországon vagy külföldön. Kompromisszum nincs, személyeskedés, vérre menő alázás annál több. A nyelvtudást illetően az ember azt gondolná tiszta a helyzet, hiszen ki a fene venne fel Magyarországon egy
