#Post Title #Post Title #Post Title

Az ovis dosszié


Pakolászás közben a kezembe akadt Bende ovis naplója, amit akkor adtak a kezünkbe, amikor kiírattuk. Ha másik oviba visszük, akkor ezt kell magunkkal vinni, mondták. De ha nem visszük, akkor meg tartsuk meg emlékként. Szép, vastag mappa, jó sok dolog van benne – és nagyon izgalmas olvasmány.

Bende alig három hónapig járt az angol nursurybe, amit csak azért nevezek ovinak, mert mi otthon így becéztük. Igazából ő a kicsik bölcsis csoportjába járt, és csak februártól, amikor majd betölti a három éves kort, akkor léphetett volna át a nagyok csoportjába. Ez nekünk amúgy megfelelt – jobb egy intézményt a kicsik között „nagyként” kezdeni, mint fordítva.
Előrebocsátom, hogy nagyon sok szempontból nem voltam elégedett az ovival. Főként az épülettel volt bajom. Az a szoba, ahol a gyerekek egész nap játszottak, kifejezetten sötét volt, nagyon kicsi ablakokkal. Ez amúgy elég sok ovira jellemző, ami azért is furcsa, mert a sulik nagyon tágasak és világosak.
Nagy bánatom volt az is, hogy a kicsiknek nem volt saját udvaruk, így hármasával vitték ki őket a nagyok udvarára, naponta 20-30 percre. Ez szerintem rémesen kevés – de ahogy hallottam, a legtöbb szülő még ezt is sokallotta, és ritka madár voltam én, aki arra kértem őket, engedjék meg, hogy Bende több ideig is kinn maradhasson. Nem tudom amúgy, hogy ez mennyire általános,mert láttam olyan ovit is, ahol állandóannyitva volt az ajtó és folyamatosan ki-be járkálhattak agyerekek. De mondjuk az is elég sötét hodály volt.
Bevallom őszintén, engem nagyon zavart az is, hogy láthatóan ritkán takarították az épületet. A kicsik terme mellett volt a babakocsi tároló a konyha és a személyzeti WC között. Amikor beiratkoztunk láttam itt egy eldobott joghurtitalos üveget – ez még három hónap múlva, amikor mi elmentünk is ugyanott hevert. Hangsúlyozom, a tároló nem az udvaron volt, hanem az épületen belül. Szerintem ez gáz. Ehhez képest nem volt túl meggyőző az az óriási oklevél a bejáratnál, amit a higiénikus konyháért kaptak. Ahol a folyosón nem mosnak fel, ott szerintem a konyha se lehet patikatisztaságú.
Ez a joghurtos palack dolog amúgy nagyon irritált, gondoltam is többször, hogy szólok miatta, de mivel hamar kiderült, hogy csak pár hónapig jár ide a gyerek, aztán elköltözünk, úgy voltam vele, hogy a fene se akar balhézni. Különösen azért, mert amúgy nagyon kedvesek és rendesek voltak és ha azt néztem, hogyan viselkednek a gyerekkel, ami azért egy anyának a legfontosabb szempont, akkor tényleg nem volt bennük semmilyen kivetnivaló.
Azt már írtam, hogy a gondozónő-gyerek arány Angliában hihetetlenül jó volt. Itt is négy gyerekre jutott egy felvigyázó – és ez itt teljesen normális, törvénybe iktatott kvóta. Megjegyzem, kell is szerintem ennyi ember a kicsikhez, mert tényleg folyamatosan kell etetni, tisztába tenni, nózit törölni, ringatni, kísérgetni. Kicsit mondjuk mókás volt, hogy reggel, amikor gyakran elsőként érkeztünk 5-6 gondozónő is fogadta az egyszem Kisbendét, de amikor délben érte mentem, akkor már nem láttam, hogy egy bölcsis néni is pihengetett volna, mindegyiknek szó szerint tele volt a keze gyerekkel. De legalább egyik pici se volt soha elhanyagolva, magányosan.
Azt pedig akkor még nem is tudtam, hogy micsoda munkát végeznek Kisbendével a színfalak mögött. Merthogy ahhoz képest, hogy ez a gyerek három hónapig járt oda, és csak heti két délelőttöt (csak a utolsó hónapban hármat) millió felmérést végeztek rajta, és annak az eredménye mind benne van abban a majdnem 40 oldalas kis dossziéban, amit odaadtak.
Szerintem ezalatt minden létező dolgot felmértek rajta – néhányat többször is. Természetesen amikor beírattuk, felmérték, hogy milyen képességekkel rendelkezik – mozgás, beszéd, szociális képességek, játék terén. Nincs-e olyan elmaradása, ami külön fejlesztést igényelne. Ilyen felmérő lap legalább öt van a dossziéban, különböző időpontokból. Ezek általában a gyerek megfigyelésével készültek – mondjuk, hogyan játszik a többi gyerekkel, mik a kedvenc játékai, miket mond már, ismer-e már számokat. Van egy olyan felmérés is közte, ahol a bölcsis szoba alaprajza van, és azt tüntették fel benne, hogy hol mászkált Bende, milyen polcokhoz nyúlt,milyen játékokkal játszott.
Rengeteg felmérő lapot fényképekkel is illusztráltak, nekem ezek a kedvenceim, mert olyanok, mintha beleshetnék a színfalak mögé, így látom most például, hogyan tanult Bende önállóan kezet mosni, csapot nyitni, de lefényképezték azt is, hogyan dobja ki önállóan a szemetet.
Nagyon kellemes olvasmány ez, mert az angol sulira is jellemzően, mindenben a jót keresik. Amikor például arról írnak,hogy Bende hogyan viselkedik ebéd kzben, nem azt mondják, hogy elkényeztetett és válogatós kis kölyök, aki csak a desszertet kéri és a főételt kiköpi (ami amúgy a valóság volt) hanem arról lelkendeznek, hogy milyen okos gyermek, aki már képes arra, hogy kifejezze, mit szeret enni és mit nem.
De hasonlóan kedves emlék a dossziéban lévő rajza is, a gondozónő szakértő kommentjével, miszerint milyen fantasztikus ez a mű, mert élénk színeket használ, ráadásul nem is egyet, hanem többet és lendületes a vonalvezetése. Persze fotó is van mellé, hogyan is készült ez az elképesztő műalkotás és hosszas leírás arról, hogyan milyen más dolgokat is kézműveskedik a fiam.
És a dosszié nem csak egyszerű leíró napló (bár szinte minden napja meg van benne örökítve) mert erőteljes utasításokat, pedagógiai célokat tartalmaz a jövőre nézve is. Mert az klassz, hogy megmossa a kezét ebéd előtt, de legközelebb akkor bátorítani kell arra, hogy törölje is meg, evés után pedig rakja el a regényt. És amikor játszik, akkor ne csak tologassa a vonatot, de mondják neki,hogy brümmögjön is hozzá és tanítsák meg neki az előre és hátra kifejezéseket. Vagy hogy szuper, hogy szeret kirakózni, akkor legközelebb kapja meg azt a kirakót, amin gombok vannak, hogy had kezdje azt is tanulni.
Jó érzés lapozgatni ezt a kis füzetkét. Egyrészt,mert tényleg emlék. Nekem nincs ennél pontosabb leírásom a kétéves Bendéről, nem is lehetne. Jó olvasni, hogy mások milyennek látták a fiamat, hogy töltötte az idejét távol tőlem, ráadásul mindezt fényképekkel, saját kezű alkotásokkal fűszerezve. És sok-sok szeretettel. Mert tudom, hogy ez a jegyzőkönyvezés adminisztrációs kötelesség, amiért nyilván nem voltak oda az óvónők sem – de azért a sorokból átjön a gyerekek iránti szeretet. Ami azért azt jelenti, hogy jó döntés volt idevinni ezt a kis krapekot, mert tényleg jó dolga volt. Remélem, hogy legalább ennyire jó helyet találunk neki Spanyolországban is. Csak kicsit nagyobb ablakokkal.

5 Responses so far.

  1. Ann says:

    Hát ez szuper jó ötlet....

  2. Melinda says:

    Aranyos,szuper kis otlet!
    Nekem mar az is tetszett amikor arrol irtal,hogy nap vegen kapnak az anyukak egy osszesites arrol,hogy napkozben mi tortenik a gyerekkel(mit evett-ivott,meddig volt kint,hanyszor ment pisilni stb...)
    Nekunk pont aktualis a tema,ma megyunk talalkozni az igazgatoval
    bemutatja a nagyoknak a sulit,huginak az "ovit" :)

  3. Enikő says:

    Én is őrzöm Linda ovis naplóit, bár az nem ennyire részletes :-D De tény, hogy szép emlékek, miket csinált 2 éves korától :-)
    A leírásból ítélve az ovitoknál már csak a gibraltári ovi lehet szörnyűbb, amit a kabinos felvonó alá, egy hatalmas parkoló végébe építettek. Én rosszul voltam az "udvar" méretétől, attól, hogy folyton bűz van, oda viszik ki őket - igaz mellette volt a botanikus kert profi játszótérrel.... viszont az épület szintén sötét és borzasztó kicsi. Viszont ott a gondozónők kint lebzseltek az udvaron és füstöltek...

  4. Mariann says:

    Hűha, de messze vagyunk mi ettől...

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...