Többször
írtam már az angol cserkészekről, és hogy az én lányaim büszke
Brownies-ok. Mivel egy tündéri csapatvezetőjük van, akivel jól
összehaverkodtunk, gondoltam, felajánlom neki, hogy szívesen
önkénteskedek mellette. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam,
hová fajul ez a kérés.
Debbie,
a vezető kapva kapott az ajánlatomon, és rögtön kitalálta, hogy
ne is a 7-11 éves Brownies korosztállyal foglalkozzak, legyek
inkább az 5-7 éves Rainbows-okkal. Ez a korosztály sokkal aranyosabb,
kezelhetőbb és könnyebben elvarázsolható - mondta. Mivel
segíteni akartam, nem is akadékoskodtam. Gondoltam végül is
mindegy, oda megyek, ahol kellek.
Úgy
képzeltem az egészet, hogy olyan leszek, mint egy "teacher
assistant." Ott segítek, ahol kellek, csinálom, amit mondanak.
Mondjuk előkészíteni a játékokat, összepakolni, leülni 1-1
kislány mellé, ha épp lemarad a kézműveskedéssel. Azzal
bíztattam magam, hogy tavaly már csináltam effélét, amikor
elmentem párszor lefotózni a csapatot, majd egyesével leültem a
lányokkal és segítettem nekik kiválogatni, hogy a többszáz
képből melyik legyen az az öt, amit ingyen rendelhetnek maguknak.
Debbie
azonban kicsit másként gondolta az én szerepem. Sokkal nagyobbat
álmodott nekem, mint én valaha is akartam vagy épp mertem.
Én
ugyanis nem tudtam, hogy a cserkészkedés iránt a környéken
hirtelen nagy érdeklődés támadt és sokkal több lányka
jelentkezett idén, mint ahány csoport van. Egy csomóan várólistán
vannak, és egyszerűen nincs annyi szakképzett csoportvezető,
ahányra szükség lenne, így kitalálta, hogy belőlem akkor azt
csinál. Méghozzá expressz gyorsasággal. Ha minden jól megy,
februárban már a saját csoportom fogom vezetni.
Amikor
ez kiderült, enyhén szólva is bepánikoltam. Merthogy azért
szerintem ez nem ilyen egyszerű feladat. A Brownies-ok
hagyományairól, játékairól tudok pár dolgot (korántsem
mindent) de a Rainbows-ok közé egyik gyerekem se járt. Egyszerűen
már túl idősek voltak hozzá, mikor idejöttünk.
Pedig
azoknak is vannak ám dalaik, játékaik, meséik, könyveik,
hagyományaik. Szóval sok-sok dolgot kellene megtanulni egy
vezetőnek - gondolom én. Meg azt is, hogy erre azért nem hónapok
kellenének, hanem évek. Rajtam kívül azonban mindenki állati
pozitív és bizakodó, menni fog, mondogatják, és azt mondják,
nem engedik el majd a kezem, segítenek mindenben.
Én
egyfelől örülök, hogy tagja lettem most egy jó kis csoportnak,
akik foglalkoznak velem, ha már a kórust otthagytam. Másfelől
azonban riasztóan sok munka vár rám, és nem tudom, hogy képes
leszek-e megfelelni az elvárásoknak.
Mindenesetre
a dolog pedig brutális gyorsasággal be is indult. Megérkeztünk
szerda délután, csütörtökön négy, pénteken pedig öt órát
töltöttem a képzéssel kapcsolatos teendőkkel, és aznap délután
már játszottam is egy csapat félénk, új ötéves kislánnyal.
Csütörtökön
egy továbbképzést volt, amit havonta tartanak a Rainbows vezetőknek
és ahol tanultam pár játékot, meg mellé a Rainbows-ok öt
alapelvét meg esküjét, és hogy ezt hogyan lehet elmagyarázni az
ötéveseknek. (Merthogy azért egy ötévesnek a „hit” kérdése
még elég elvont.)
Pénteken
bemutatkoztam a kerületi vezetőnek, aki akkora rakás információt
öntött rám, hogy kis híján összeroskadtam alatta (fel se fogtam
a nagy részét) és elkezdődött a CRB csekkolásom, azaz az angol
erkölcsi bizonyítványom megszerzése, merthogy enélkül nem
maradhatok kettesben gyerekekkel. (A képzést elkezdhetem, mehetek
is segédkezni, de mondjuk pisilni senkit nem kisérhetek ki – ami
miatt nem sír különösképp a szívem.)
Aztán
találkoztam is már azokkal a kislányokkal is, akik az én leendő
csoportomba vannak beosztva. Szegények nem lehetnek igazi
„Rainbows”-ok, ameddig én le nem teszem a vizsgám, így nem lehet
egyenruhájuk és nem szerezhetnek jelvényeket sem. De mivel Debbie
nem akarta elküldeni őket, így most egy úgynevezett klubot
szervez nekik, amit ő tart (jobb híján, bár ez nem túl jó
megoldás, mert így ő csinál most mindent, és mivel túl sok
minden van most rajta, ezért nem kap engedélyt a vezetőktől újabb
csoport indítására) szóval el nem küldi őket, mert azért jó,
hogy vannak, de nem lehetnek igazi Rainbows-ok, így a köztes időben
egy nagy karácsonyi előadást fog velelem. Meg persze sokat
játszunk.
Szóval
bekerültem azonnal a mély vízbe. Ameddig Debbie a szülőknek
elmagyarázta a helyzetet, addig én élesben kipróbáltam a
gyerekekkel az előző napi tréningen tanult játékokat. Aranyosak
voltak, élvezték. Van köztök mindenféle náció, szőke, barna,
fekete, félénk és nagyszájú egyaránt. Többségük alig öt
éves és tényleg borzasztó aranyosak, de azért rá kellett
jönnöm, hogy nem lesz ez egyszerű vállalkozás, mert amikor
halkan suttogva angolul selypegnek, azt nem kis kihívás megérteni.
Mindenesetre
elindultam egy úton, amiről egyelőre fogalmam sincsen, hogy merre
vezet, de az biztos, hogy érdekes lesz!
