Három gyerekkel irány Anglia!

Aki azt mondta, hogy három gyerekkel a költözés majd könnyen megy... no, hát az én voltam. És bizony nagyot tévedtem.

Eredetileg úgy terveztem, hogy ameddig a lányok táborban vannak, én majd reggeltől estig tudok pakolni. Hiszen "csak" egy darab öthónapos gyerkőcöt kell közben ellátnom. Mellette fél kézzel bepakolom majd a holmikat, mindent szortírozok, csinos dobozokba rendezek, és mire itt a hét vége, minden tisztán csillog. Mielőtt kilépek az ajtón, még kisöpröm a lakást, hogy a (jelenleg még nem létező) albérlő tiszta lakásba jöhessen. És irány a Balaton, ahol alaposan kinyaraljuk magunkat, mielőtt nekivágunk Angliának.

Nos, a valóság egy kicsit más.

Először is - az a bizonyos táboros hét a múlt hét volt. És valahogy nem akart összejönni ez az "egész nap csak pakolnom kell" dolog. Hiszen ameddig a lányok oviban-suliban voltak, addig se tudtam igazán haladni. Mert minden napra adódik valami kis intéznivaló, ha más nem, akkor egy "búcsútalálkozás" egy régi barátnővel. És pont ettől fosszam meg magam? Hiszen Angliában úgyse lesz kivel beülnöm... Szóval a napok peregtek, a dolgok lassan haladtak és a költözési határidő folyamatosan csúszik. Eredetileg hétfő volt, aztán lett kedd, szerda és most a csütörtökben reménykedünk

A mai nap volt a mélypont.

Itthon mind a három gyerek, valamelyik félóránként megéhezik, és ugyebár nálunk mind mást eszik. Szóval csináltam PKU-s szilvás gombócot, aztán túrós derelyét, aztán szoptattam. Közben persze fél kézzel dobozoltam, szortíroztam a régi fényképeket. Ami persze minden gyereknek tetszett, és csak azt vettem észre, hogy ezt a képet már háromszor is beraktam, azt meg nem is a selejteznivalók közé akartam tenni. A lányokat is megbíztam némi pakolással, aminek az lett a vége, hogy nagy könyvkupacok között ülve olvastak lelkesen, és valahogy az is kikerült a földre, amit én még tegnap beraktam.

Szóval rá kellett jönnöm, hogy ez így nem megy, és ettől hirtelen és váratlanul kitört rajtam a hiszti. Mert mindjárt megyünk, és még annyi tervem volt! És rájöttem arra is, hogy segítség nélkül ez nem fog menni, mert ha máskor a három gyerek ellátása is kitölti a napom, akkor most hová fér még bele a pakolás, dobozolás, selejtezés? Ráadásul úgy, hogy kidobni csak titokban lehet akármit is, mert a lányok minden egyes kis csetreszhez ragaszkodnak. Mindezt csak tetézte, hogy délután 2-kor még nem ettem az idegességtől, és attól, hogy összevissza rohangálok a lakásban, de semmit nem tudok befejezni, mert mindig akad egy még sürgősebb dolog, szóval már majdnem a sírni kezdtem a kétségbeeséstől, amikor drága uram hazajött és átvette az irányítást. Kiküldött a konyhába enni, és azt mondta nyugi, legfeljebb pénteken megyünk, sőt, ő a jövő héten úgyis visszajön a Balcsiról, tehát ami kimarad, majd ő befejezi. Ráadásul a csajokat is elvitte moziba (ezer éve megvan a jegy) így szusszanok kettőt. Máshogy úgyse tudok pihenni, mert már se TV, se könyvek, így gondoltam leírom mennyire szenvedek - hátha kapok pár bíztató levelet. :-)