#Post Title #Post Title #Post Title

A túlzások embere


A problémamegoldás módozatait az ember elsősorban a szüleitől tanulja. Nekem folyamatosan azt mondták, amit pénzzel meg lehet oldani, az nem gond. Nem találom az Egri csillagokat? Nosza, szaladjak, vegyek egy másikat. Nincs meg a piros ceruzám? Azon a pár forinton igazán nem múlik. Így esett, hogy mire elköltöztem otthonról, volt három kötet Egri csillagom, és egy teljes fióknyi színes ceruzám. Ehhez pedig az elmúlt 15 évben csak tovább gyűjtögettem.

Egy régész nem szembesül annyi újdonsággal a föld mélyén, mint én mostanság. A lakásban található dobozok egy részét én pakoltam, egy részét a húgom, egy részét a férjem. Így hát most senki nem tudja, hogy mi, hol található, és mindenhol meglepetések várnak.
Mivel a hétvégén vendégeink jöttek, hirtelen sürgetővé vált a dobozmentesítés. A pakolás során azonban sok-sok öröm ért, és igazi kincsekre is bukkantam. Itt van például a képen látható mini festőkészlet és ceruzakészlet. Mindkettő legalább 20 éves, és elismerem, mindkettő teljesen felesleges darab.
A legjobb, amit elmondhatok ezekről, hogy ma nagy örömet szereztek a lányaimnak. Bíborka megkapta a festőkészletet, mondván, hogy ha egyszer híres festő lesz, milyen jól jön majd, hogy van nála egy ilyen kis hordozható festőkészlet. Mert akkor ha odajön egy rajongója, akkor majd tud neki azonnal festeni egy képet, hiszen nála lesz a mini festőkészlete!
Én hitetlenkedve megjegyeztem, hogy ez elég valószínűtlen, mire a férjem pikírten hozzátette, hogy márpedig ennél jobb felhasználási módot én se gondolhattam volna ki ennek a kis vacaknak, és ugyan már meséljem el, miért is vettem meg. Azt már nem mertem neki se bevallani, hogy emlékeim szerint legalább hármat vettem belőle. Nagyon is jól emlékszem, hogy pontosan 99 Ft-ba került, ami már akkor se volt sok pénz. A többi példány sajnos már elveszett. Most bezzeg milyen jó, hogy többet is vettem belőle, így legalább ez az egy túlélte az idő múlását!

Hát igen, be kell vallanom, képtelen vagyok mértéket tartani. Ezért kezdtem az egyetemen öt szakba, ezért van ennyi könyvem, ezért vállalok el erőmön felül mindenféle munkát, ezért sütök 5-6 fogásos ebédeket és a férjem szerint ezért van három gyerekem.

Szerinte egyszerűen nem tudom, mikor elég.
Szerintem meg ami jó, az duplán (vagy triplán) még jobb.

Sajnos azonban a vásárlás terén mindezt nehéz bizonyítanom. A sors sajátos fintora, hogy anyukám épp most szembesül ugyanezzel. Merthogy náluk nagy lakásfelújítás és annak kapcsán óriási selejtezés van. És az én húgom, aki az egészet felügyeli azt vallja, hogy ami nem jó és használható, azt ki kell dobni. A szüleim azonban régimódi emberek, akik úgy vélik, minden jó lesz még valamire, és sokkot kapnak attól, ha valamit ki kell dobni a kukába. Legyen az foltos terítő, vagy lyukas fazék, vagy kifakult műanyag virág.
A húgom azonban szisztematikus munkával folyamatosan támad, és lassan felőrli az ellenállásukat. A múlt héten így dobtak ki legalább öt kiló terítőt. Anyukám, aki már legalább tíz éve nem mozdul ki otthonról, és nem megy el vásárolni, teljesen elképedt azon, hogy került a lakásba ennyi terítő?
- Hát mit csináltam én? - kérdezte tőlem értetlenül a telefonban - Minden nap vettem egy terítőt??? Honnan kerültek ezek ide? Miért kellett nekem ennyit vásárolnom?
És akkor még nem is beszéltünk a régi táskák, cipők, kabátok, ágyneműk és egyéb halomban álló selejteznivaló szükségszerű kidobálásáról.
Tanulva az anyai pálforduláson, én is szigorú szabályt hoztam erre a nyárra és ezt a lányaimmal is megbeszéltem. Semmi felesleges vásárlás. Csak és kizárólag élelmiszert veszünk - semmi apró csetresz, mini labda, radír, pici plüsi, apró baba. Úgyse tudjuk ezeket elvinni Angliába, arra a pár hétre felesleges újabb vackokat venni, majd kinn mindent bepótolunk.

Egy hete élünk szigorú shopping-elvonásban. Szigorúan tejért, tejfölért járunk a boltba, még a kenyeret is magam sütöm, hiszen van itthon jópár kiló liszt, és ugyebár minden élelmiszert el kellene használni, mielőtt útra kelünk.
Ám a dolgok nem egyértelműek - a 800 Ft-os Barbie újság a kis műanyag bigyóval vajon hová számít? Szükséges információforrás? Vagy újabb vacak? És ha nem veszem meg a lányoknak, akkor vajon hogyan vehetném le a polcról a Nők Lapját?
A magam alkotta szabályt nem mertem a gyerekek előtt megszegni, így lett a Nők Lapja nálunk titkos, pult alatt beszerzett termék.

Amiből azért ma vettem egyet. Mert nem kérdés, hogy arra igenis szükség van.

One Response so far.

  1. Unknown says:

    Hihi :)))

    Én a folyton selejtező típusba tartozok. Így szinte sosincs felesleg. Van néhány dolog, talán 4-5 kisebb doboznyi, amit Krisz még nem engedett selejtezni legutóbb sem, de azt hiszem, azok most már áldozatul esnek.

    Én úgy vagyok vele, ha már egy ideje nem használunk valamit, akkor már nem is fogjuk. Ellenben még valakinek jó lehet. Mindent el szoktam ajándékozni olyanoknak, akik örülnek neki, aki használni tudják.

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...