Három gyerekkel irány Anglia!

A nyelvtudáson kívül azt reméltem, hogy Anglia színessége egy fontos dologra is megtanítja majd a lányaimat. A másság elfogadására. Már most látom, hogy ehhez a legjobb helyre jöttünk.

Hogy Angliában milyen sok külföldi él, eddig is hallottuk – de egészen már ezt személyesen is megtapasztalni. A mi utcánkban egymást érik az arab, pakisztáni, indiai boltocskák. Egzotikus illatú fűszerekkel, soha nem látott gyümölcsökkel és zöldségekkel, selyemszáriba öltözött elegáns hölgyekkel, fürtös hajú fekete gyerekekkel és persze turbános, nagy szakállú szikhekkel. Már ez, önmagában is nagy élmény, de azt gondolom, hogy a médiának óriási szerepe van abban, hogy ez a sokféle ember errefelé valóban békésen tud egymással élni.


Pár napja van már tévénk, de eddig csak egyetlen (ingyenes) gyerekcsatornát tudunk fogni, a BBC-ét. Amikor bekapcsoltuk, a lányoknak kikerekedett a szeme. A gyerekprogramot vezető négy fiatalból az egyiknek csak fél keze van. Egy csinos, mosolygós, szőke lány, de az egyik keze könyöktől lefelé hiányzik. Az egy dolog, hogy ebben az országban képernyőre kerülhet (gondoljunk csak bele, Magyarországon már ez is elképzelhetetlen) még nagyobb meglepetés, hogy el se takarja a kezét, ahogyan az nálunk otthon szokás. Rövid ujjú pólókat hord, és mindkét kezével egyformán gesztikulál, integet, hadonászik. És azt látom a lányokon – egy kérdés után ez már nem is téma számukra.
Ám jön a következő meglepetés – a Zenélő gorillák mesefilm jobb alsó sarkában föltűnik egy néni, és mindent, amit hallani lehet jelnyelvre fordít. Jön a kérdés, vajon miért? És itt a lehetőség elmesélni, hogy milyen nagy segítség ez a nagyot halló gyerekeknek.

Utána már nem is kérdezik, hogy a bohóc a következő műsorban miért beszél olyan lassan és miért mutogatja el minden mondatát. Inkább ők is lelkesen tanulják a jelelést, a szomorú, a boldog, az izgatott szavakat nem csak angolul, azonnal jelnyelven is elsajátítják.
Igaz, amikor arról van szó, hogy kit, mi tesz boldoggá, kicsit megakadnak. A képernyőn ugyanis azt mutatják, minek örül Joseph, a 8 éves Down szindrómás kisfiú. Vagy Katie, aki nem tud járni, de ha lebeg a vízben, akkor az neki is jó. Hát igen, úszni, játszani, sétálni mindenki szeret. De miért néznek ki ilyen furcsán ezek a gyerekek? És vajon a kerekes székes kislány is örült annak, hogy kirándulni vitték? Akkor miért nem mosolygott, miért tartotta olyan furcsán a fejét? Csupa-csupa kérdés, alig győzöm megválaszolni. Ezek otthon soha nem merültek fel – hiszen a másságot a magyarok nem szívesen látják, pláne nem ilyen kontextusban – méghogy azt keressük mi a közös bennünk, és ezekben a nyomorékokban? Nálunk csak akkor kerülhetnek képernyőre ezek az emberek, ha pénzt kérnek, ha pereskednek, ha sajnálni kell őket, és örülni, hogy nem vagyunk a helyükben.
Meg lehet persze kérdezni felháborodottan, hogy miért kell béna, vak, bottal járó embereket mutogatni egy gyerekműsorban – vagy meg lehet kérdezni, hogy miért nincs ez Magyarországon? Persze egy olyan társadalomban, ahol a fekete, arab vagy kínai emberek már a reklámokban is teljesen természetes mdon kapnak helyet (nagy vásárlóerőt képviselnek) nyilván még feljebb lehet tolni a tolerancia határait.
Persze ennek feldolgozásához nem csak a gyerekek, de a felnőttek is segítséget kapnak. Amikor pénteken beiratkoztunk a könyvtárba, a legtöbb időt a segítő irodalomnál töltöttem, mert csupa olyan könyvet láttam, amiknek idehaza még hírét sem hallottam. Ilyen címek keltették fel a kíváncsiságomat: „A nagymamának Alzheimer kórja van”, „A papa börtönbe került”, „Elválnak a szüleim”, „Messzire költöztünk”, „Bántanak az iskolában”, „Szégyenlős vagyok”, „A barátomnak asztmája van”, „Milyen az élet a kerekesszékben ülve?” - nyilván itt sem óriási példányszámú bestsellerekről beszélünk, de el kell ismerni, hogy ezek a képes, szép kiadványok valóban segíthetnek az adott szituációban a gyereknek, és főleg a szülőnek, akinek valószínűleg fogalma sincsen róla, hogy kellene beszélni ezekről a gondokról. Nincs hozzájuk se szókincse, se tapasztalata. E kettő nélkül pedig könnyen félrecsúszik a legjobb szándék is.