Három gyerekkel irány Anglia!

Ha már eljött Halloween éjszakája, jöjjön egy kis borzongás, és pár kíséret történet. A helyszín Glamis, Skócia leghíresebb kísértetjárta kastélya, amit ezért muszáj volt nekünk is megnéznünk.

Legendák özönét találtam a neten, amikor nekiláttam feltérképezni mit is kell tudnunk Glamisról, mielőtt odalátogatunk. Ami történelmi tény, és biztos adat, hogy a jelenlegi uralkodó, Erzsébet királynő itt született, és itt töltötte gyermekkorát. Láttuk kicsi székecskéjét, amelyen gyermekkorában a kandalló mellett üldögélt, az ágyat, ahol a nászéjszakáját töltötte, egy rajzot, amelyet a nagypapájának készített, és más efféle emléket. Állítólag ő is érezte a természetfeletti jelenlétét, méghozzá a kék szobában, ezért kiköltözött onnan lánykorában, és azóta is egy másik lakosztályban alszik, ha hazatér.
Előre bocsátom, mi nem láttunk semmit. A legijesztőbb a kisállat temető volt, amely közvetlen a kastély melletti Olasz kert mellett található, és ahol bizarr módon a kastély gyermek-urai valódi faragott sírköveket állítottak a "szeretett tengerimalacnak" és a "igaz jó barát" kedvenc kutyának. De ezek az állatok legalább nem járnak vissza kísérteni, ellentétben az elmúlt évezred sok más itt meghalt alakjával.
Kezdjük talán azokkal, akik biztosan nem itt hunytak el. A legfontosabb ilyen személy Duncan, akit Shakespeare szerint Macbeth, glamis thánja ölt volna meg. Az angol történészek azonban manapság egyet értenek abban, hogy Macbeth jó király volt, és nem is ölte meg elődjét, pláne nem itt. Szóval ez szép anekdota volt, de lapozhatunk.
Ugyanígy kamu a hír, miszerint a mai napig láthatóak a falon II. Malcolm skót király vérnyomai. Valóban van Malcolm szoba és halott király is. Ám a király vadászbalesetben halt meg, jó háromszáz évvel a kastély megépítése előtt. És bár a kastély egy vadászlak fölé épült, és bizonyos elemeit beépítették a mai várba, vér nincs a falakon.
Nem igaz az a legenda sem, mely szerint egy titkos szobában a mai napig kártyázik a földesúr az ördöggel. Ezt onnan tudjuk ilyen jól, hogy Borsikámat nagyon érdekelte, miféle kártyaparti tarthat ennyi ideig, és mit is játszanak ezek. Így hát megkérdeztük, és kiderült, hogy ugyan mindenki kártyát emleget, valójában kockáznak. Innen ered az angol "dicing with the devil" azaz "kockázik az ördöggel " kifejezés. Bármit is játszanak, állítólag a mai napig tart a játék, és szombat éjszakánként hallani vad mulatozásuk hangjait. Ezt nem tudom cáfolni, mert szerdán jártunk ott. Sajnos színét sem láttuk a fehér hölgynek sem, aki más források szerint szürke. Ő állítólag a kápolnában szokott materializálódni. Ő egyébként a kastély úrnője volt, akit a 15.században boszorkánysággal vádoltak és azzal, hogy meg akarta mérgezni a királyt. Ezért hát máglyán végezte. De mivel ártatlan volt, a szelleme nem talál nyugtot, és néha visszajár imádkozni.
Van még itt állítólag fekete szolga, aki Erzsébet királynő szobája előtt szokott őrködni, szomorú szemű nő, aki a lépcsőkön járkál sóhajtozva, befalazott nyomorék gyerek, a halálra éheztetett család, aki itt kért menedéket, de hiába. És persze a titokzatos átok, amelyet minden 21-ik évé betöltött férfi Strathmore megtud, de ami olyan rémisztő, hogy ezután már soha nem lesznek boldogok. Ne feledjük el a legendát sem, miszerint az ősök bűnei miatt minden generációban egy vámpír születik a családban.
Be kell vallanom, a sok-sok borzasztó történet ellenére Glamist gyönyörűnek találtuk. Vörös téglás karcsú tornyaival olyan volt, mint egy tündérpalota. Bár állítólag kívülről több ablaka van, mint amennyit belül meg lehet találni, én nem ezek között találtam meg azt a bizonyos pluszt, ami érdekessé tesz egy helyet.
Én azt láttam, milyen irigylésre méltó az a nép, amelynek nemesei vannak, ahol a műkincsek generációkon át gazdagítanak egy-egy családot, és persze az egész nemzet történetét. Ahol nem romokból és töredékékekből kell visszakövetkeztetni a múltra, hanem valódi, kézzel fogható tárgyakból, könyvekből, iratokból. Izgalmas egy ilyen hely, ahol pár szobát megmutatnak a látogatóknak, de hátsó kert és a szobák nagy része le van zárva, mert ott lakik a család. Láttuk is a hazatérő grófot, aki épp pakolta ki a puskáját és a frissen lövött fácánokat. Ebben a kontextusban sokkal többet jelent, amikor bevezetnek az ebédlőbe, ahol bemutatják, milyen az ünnepi módon megterterített asztal, és ott áll a biliárd szobában a méter magas fából faragott szolga, kezében hamutartóval. És ilyenkor bosszant csak igazán, hogy a művészettörténet szakon kicsit sem foglalkoztunk Angliával, még érintőlegesen sem! Pedig van itt mit nézni, akármerre járunk is. Merthogy Glamis valós története egyébként sokkal gazdagabb és izgalmasabb mint a kísértetek.
A lányokat sem a kíséretek foglalkoztatták, inkább az, amit tényleg látni lehetett. Nem csoda, hogy Bíbor fél óra után már nagyon szomorú volt, amiért ő nem született hercegnőnek. Mert ugyebár ha itt élne, akkor biztos játszhatna a porcelánfigurákkal. Vagy legalább lehetne az egyik hercegnő barátnője, és akkor alhatna a baldahinos ágyban. És egyáltalán, miért kell siettetni minden szobában, mikor ő itt órákig el tudna álmodozni.
Az egyetlen, akit végül sikerült jól megijeszteni a kísértetekkel, sajnos én voltam. Miután ugyanis már mindenki beszállt a kocsiba, én még visszaszaladtam pisilni a kastélyba. Teljesen egyedül. Sehol senki nem volt. A falak visszhangzottak, én hűvös fuvallatot is éreztem. Ugyan csak a hely szellemét éreztem, de nekem az is elég volt, amit beleképzeltem. Rekord tempóban végeztem.