Három gyerekkel irány Anglia!

A cardiffi várkastély kicsit olyan volt, mintha meseországba érkeztünk volna. A falak, a bútorok, a plafon minden tele festményekkel és faragásokkal. Állatok százai (!), mitológiai lények, királyok és királynők. Még minket is teljesen elvarázsolt, nemhogy a lányokat!

Cardiff jól két és fél óra út vonattal - akinek vannak gyerekei nem kell magyaráznom, miért is féltem ettől a kihívástól. Bár az angol vonatok pontosak, tiszták és alacsony padlósak, azért három gyereket öt órán át elszórakoztatni nem kis munka. Hogy minimalizáljam az idegrendszerünket érő károkat, azt találtam ki, hogy feladatos könyvet készítek a lányoknak az útra. Jópár éjszakám ráment, de sikerült. Az én saját tervezésű 27 oldalas Wales könyvecskémben volt térkép, mese, feladatlap és színező egyaránt. Minden adat, amit tudni kell Cardiffról és Walesről - beleértve a népviseletet, a népszokásokat, a mondákat és a jellegzetes állatokat. Nagyon büszke vagyok rá, mert még a visszaútra is elegendő municíót tartalmazott, és a két lánynak szavát se hallottuk. Végig lelkesen olvastak, színeztek, rajzoltak. Ráadásul tényleg egy csomó dolgot tanultak. Mire megékeztünk Walesbe, tudták, hogy milyen a walesi zászló, boldog sikongatással ismerték fel a walesi szerelemkanalat a piacon, és a különleges walesi pónit a plüssök között. (Bende persze nem aludt, de kézről kézre adtuk, így vele se volt gond.)
Az időjárást már napokkal előtte aggódva néztük, különösen, hogy a vonatjegyet jó előre megvettük, mert így sokkal olcsóbb. Ám amikor előző este a zuhogó eső verte az ablakot, bizony megfordult a fejünkben, hogy visszaváltjuk a jegyet. De aztán úgy döntöttünk, megrizikózzuk. És a sors megkegyelmezett rajtunk. Hideg, fújt a szél - de cserébe sütött a nap és nem esett az eső. Cardiff pedig a legszebb arcát mutatta. Sok időnk nem volt a városra (így is csak este 9-re értünk haza) de nagyot sétáltunk a belvárosban, a piacon és a kastély körüli arborétumban.
A legtöbb időt azonban a cardiffi várban töltöttük. A vár több mint kétezer éve itt áll, de természetesen sok-sok háború, viszály és tulajdonoscsere következtében az alapfalakon kívül sok emlék nem maradt a római korból. A várfalakon belül van egy régi, középkori torony, és egy meglepően gyönyörű kastély is. Valójában ez utóbbi miatt éri meg leginkább idelátogatni. Bár csak 150 éves, de olyan, mintha a lovagkorba csöppent volna az ember. No nem egy történetileg pontos középkori világba, hanem olyanba, amiről minden kisfiú álmodik. Tele kalandokkal, egzotikus díszletekkel, csodákkal.
Ez a kisfiú Bute harmadik grófja volt, aki 150 évvel ezelőtt felbérelte a kor leghíresebb romantikus építészét, William Burgest, hogy váltsa valóra álmait. Hangulatában (és nyilván céljában is) erősen hasonlít a magyar Bory várra, de amit ott két kézzel és sok-sok verítékkel valósított meg Bory Jenő, az itt sok-sok pénzből, bőkezű módon valósult meg.
A játékos vonalat erősíti, hogy ahogy Angliában szinte minden múzeumban, itt is gondoltak a gyerekekre. Az én lányaim teljesen extázisba estek, amikor megkapták az állatos feladatlapjukat. Mivel ennek a kastélynak minden egyes négyzetcentimétere ki van díszítve, ezernél több állatfigurát lehet látni. Mindnek neve, története és egyénisége van. A gyerekfeladatlapon ezekből merítettek és lerajzoltak 20 állatot és leírták azok történetét. Két feladatlap is volt - a kisebbeknek egyszerűen csak megtalálni kell az állatokat és kipipálni, ha megvannak. A nagyobbak több történetet is olvashatnak emellé.
A megoldás pedig nem volt könnyű, mert az ember ezerfelé nézett minden szobában. És néha egészen apró dolgokat kellett megtalálni. A könyvtárban például az egyik asztal sarkára faragott hangyákat adták feladványul, de kerestünk kaméleont, kacsacsőrű emlőst, 24 majmot a boltíven (megszámoltuk), csigát a kandallópárkányon, kisegeret az oszlopra faragott fa gyökerei között és kutyát a festményen.
Szóval aki errefelé jár, ki ne hagyja, különösen, ha lelkében még gyermek, mert itt aztán lehet álmodozni és időutazni!