Három gyerekkel irány Anglia!

Alig öt héttel az iskolakezdés után, sok-sok telefon, levél és intézkedés után, végre büszkén jelenthetem az aggódóknak (akiknek köszönök minden kérdést, emilt és segítséget) Borsika hétfőn elkezdheti az iskolát. Egész Angliában ez volt eddig a legnehezebb kihívásunk, de megugrottuk.

Otthonról ez a sulidolog teljesen sima ügynek tűnt: a gyerek iskolaköteles, és mivel nem valami elmaradott afrikai országba megyünk, nyilvánvaló, hogy itt is iskolába fog járni. Az különösen megnyugtatónak tűnt, hogy a lakásunk közvetlen szomszédságában négy iskola is van. Fel se merült bennünk, hogy ezek egyikében sem lesz hely a lányok számára. Pedig amikor augusztus közepén először találkoztunk az önkormányzat hivatalnokaival, ők nagyon csóválták a fejüket. Bíbor rendben van, ő mehet suliba. De Borsi korosztályában nagyon sokan vannak, hely meg nincs. Szóval készüljünk rá, hogy kicsit várni kell - jósolták.
Azt már akkor sem értettem, hogy Bíbornak ennek ellenére miért kellett két hetet várnia, és miért nem kezdheti el a tanulást szeptember elsején, de ráfogtam, hogy hát végül is nem voltunk itt az áprilisi beiratkozáskor, természetesen előfordulhat, hogy van egy kis adminisztratív csúszás.
De aztán teltek a hetek, és úgy tűnt, Borsi ügyében nincs előrelépés. Az jó volt, hogy Bíbor elkezdte a sulit, mert így Borsi rögtön az első helyre ugrott a suli várólistáján. Ám úgy tűnt, onnan nincs tovább.
Bevallom, én már ezt a várólista dolgot se értettem - mire várunk? Hogy valaki elmenjen a suliból? Hogy elköltözzenek? Hogy kilépjenek? Ez ostobaságnak tűnt, mert Magyarországon évközben nem nagyon szoktak az osztályok változni. De hiába kértük az önkormányzatot, Borsit nem osztották be más iskolába, nemhogy közeliekbe, de távoliakba sem. A legtöbb, amit el tudtunk érni, hogy felkerült még négy körzeti iskola várólistájára. De én egyikhez sem fűztem nagy reményt. Joggal.
Az ügyintézés lassúságánál csak a hetek teltek lassabban. Bíbor elkezdte az iskolát, és minden nap mosolyogva, új élményekkel telve jött haza.
Borsi viszont ezzel párhuzamosan lett egyre feszültebb, zárkózottabb és rosszkedvűbb. De hiába láttuk mindezt, segíteni nem tudtunk rajta. És közben végig rágott a rossz érzés - jót akartunk neki, és tessék, a legrosszabbat tettük vele.
Közben teltek a hetek. Az önkormányzatnál azt mondták, hogy majd a következő ülésen döntenek Borsi sorsáról, legyünk türelmesek, aztán, hogy majd a következőn és a következőn.
A teljes kétségbeeséstől és a komolyabb lépésektől csak az tartott vissza minket, hogy közben a suliban megsúgták nekünk - van hely. Merthogy egy kisfiú év eleje óta nem jelentkezett. Valószínűleg elköltözött. De ahhoz, hogy ezt hivatalosan is kimondják, még szükség van némi időre, papírmunkára, blabla. Szóval várjunk türelmesen.
Majd a következő héten azt is megsúgták, még egy hely van Borsi osztályában, mert egy kisfiú egész családja északra költözik. De csak két hét múlva, és azt meg kell várni, aztán majd kell némi papírmunka, és blablabla.
Hogy kicsit megsürgessük a dolgokat, az angol dietetikus is írt egy levelet az iskolának és az önkormányzatnak, hogy a PKU miatt amúgy is kirekesztettnek érzi magát ez a kicsi lány, sürgessék már ezt az iskola dolgot is, mert feltétlen szükséges lenne, hogy végre közösségbe kerülhessen. De ezzel csak azt értük el, hogy az iskola teljesen beijedt. Ja, ha PKU is van a dologban, akkor azért összehoznának még egy nagy információs mítinget is, mielőtt Borsi elkezdi a sulit, hogy az iskolanővér, a tanárok, a konyhások is mind tudjanak Borsi betegségének részleteiről, nehogy valami bajt okozzanak. Ehhez majd kell néhány nap, hogy megszervezzék - de csak akkor kezdik el, ha majd tényleg beiratkozott Borsi. Szóval újabb napok telnek majd el itthon, és értelmetlen várakozással.
Szóval vártunk türelmesen és bénán. Az ígért hetek épp egy hete teltek le, amikorra azt ígérték, hogy meglesz a végső ülés, és Borsit hivatalosan is elhelyezi az önkormányzat Bíbor iskolájába. Ami nekik is jó, mert egy helyre járhatnak és nekünk is, hogy nem kell reggelente kétfelé szaladgálni.
Ám eltelt a péntek, a hétfő, a kedd és semmi nem történt. A suliban azt mondták, nem értesítette még őket az önkormányzat az ülés eredményéről, de türelem, ez már csak órák kérdése. Nem kell az önkormányzatra telefonálnunk, ha lesz eredmény, őket értesítik először, nyugi. De szerdán már nem bírtuk tovább, és felhívtuk az önkormányzatot. Ahol azt mondták, Borsit sehová nem osztották be, mert sehol nincs hely. Őket a suli ugyanis nem értesítette arról, hogy lenne. De ha van hely, az nagyon jó. Két hét múlva lesz a következő ülés, akkor majd Borsit beosztják a suliba, és hamarosan kezdheti is az iskolát. Addig legyünk türelemmel.
Na, itt szakadt el a cérna nálunk, és elkezdtük saját kézbe venni a dolgokat, ahelyett, hogy bíznánk a rendszerben. Zsolt írt egy reklamáló levelet az önkorkormányzat Oktatási osztályvezetőjének. Hogy ez egy egyeztetési hiba, amit most azonnal ki kellene javítaniuk, és nem két hét múlva. A dietetikus felhívta őket, hogy irgumburgum, ez így nem mehet tovább. Én meg jobb híján, leírtam az egész kálváriánkat, és elküldtem négy újságnak. A Coventry Telegraph, a helyi újság azonnal le is csapott a sztorira.
Ennek a nagy nyomásnak a hivatal se tudott ellenállni. És csütörtök este felhívtak, hogy akkor Borsit hivatalosan is beosztották Bíbor sulijába. És hogy mehetünk beiratkozni. Azóta beszéltünk az iskolával is - hétfőn meglesz a papírmunka, és hogy nem kell a nagy PKU-s ülésre várnunk, mert a dietetikus ír egy hivatalos levelet, hogy Borsi nincs közvetlen veszélyben. Mi pedig aláírunk egy papírt, hogy bármi is történik a diétával, nem fogjuk perelni a sulit. (Persze attól még a gyűlést megtartják, csak nem kell Borsinak itthon ülve várnia rá.)
Szóval a dolgok úgy tűnnek kezdenek a helyükre kerülni, nekem elmúlt a három napja tartó fejfájásom, Zsolt kisimult, Borsi pedig nagyon-nagyon boldog.
Persze azért bennem vannak még kérdések. Vajon meddig kellett volna még várnunk, ha a hivatalos úton maradunk? Mi lett volna, ha Borsinak nincs nagyobb testvére? Hogy történhet meg, hogy Európa közepén, a civilizált világban egy gyerek 5 hétig nem jár iskolába adminisztratív bénázás miatt? És hogy vajon most hol a fenében fogok királykék színű pulcsit venni neki, merthogy a környéken minden boltban elfogyott, márpedig ez az egyenruha része. Most e percben ez utóbbi izgat a legjobban.