Három gyerekkel irány Anglia!

Első fogak, első betegség, első lépések – ez a sok fontos dolog mind egyszerre jött el, most, Bende nyolc hónapos korában. Gondoltam hát itt az ideje egy kis összegzésnek.

Amikor ma magamhoz öleltem a fiam láztól fáradt kis testét, az jutott eszembe, hogy milyen nagyon-nagyon gyorsan eltelt el a pár hónap, mióta megszületett. Persze sok dolog történt velünk azóta, mindez mégse ment fel a bűnöm alól. Tudom, ebbe a bűnbe sok 2-3-4 gyerekes anya beleesik, de reméltem, hogy kivétel leszek. Nem vagyok. Be kell vallanom, hogy Bendécske fejlődése bizony egyáltalán nincs olyan akkurátusan feljegyezve, mint a lányoké volt. Velük még hetente-havonta felírtam, hogy mit szeretnek, mit nem, mit tudnak már, mi a kedvenc ételük, játékuk, mondókájuk. Bende meg, amolyan igazi harmadik gyerekként csak nőtt mellettünk, rendben, egészségesen és dokumentáció nélkül.
Az édeni állapotot, amiben voltunk, csak akkor értékeli az ember, amikor elvész. Nem, nem kell megijedni. Komoly baja most sincsen a kis vasgyúrónak. Erről ma a kedves indiai doktor bácsi is meggyőzött. „You have a good boy, madam!” - mondta, és arra biztatott, hogy szoptassam csak minél gyakrabban, annál hamarabb gyógyul. Igaz, a kis gazfickó vigyorgott rá, pedig ezt a huncut mosolyt idehaza már két napja nem láttuk. Azóta egyfolytában hőemelkedése van, és rettenetes nyűgös. Keveset alszik azt is inkább csak ölben, és óránként ébred, amikor tele a nózija.
Tudom én, két-három nap múlva újra a régi lesz, de most, hogy van egy kis időm, arra gondoltam, elmesélem, milyen is ő.
Nem mondtam még senkinek, de most elárulom, mitől olyan sármos. Van egy varázshajszála. Egyetlen kicsi szőke hajszál, ami legalább 5 centi hosszú. Ahhoz képest, hogy a fején minden más hajszál csak egy centis, ez igazán különleges teljesítmény!
Hátul a tarkójánál pedig van egy kicsi, vörös folt – gólyacsípés, mondják, és úgy olvastam, egy éves kor körül elmúlik, de most még kicsit se fakult.
Nagy dumás és nagy zabás. Édesen zagyvál mindenkinek, ezzel rengeteg ismerőst szerez. De van egy szó, amit már teljesen profin használ. Ez a „mamma” - és azt jelenti, adjatok rögtön enni!
Merthogy iszonyatosan jó étvágya van – ilyet korábban a lányoknál nem tapasztaltam. Beléjük tömni kellett az ételt, Bendét inkább vissza kell fogni, mert döbbenetes nagy adagokat képes lenyomni. Reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora. Persze inkább a gyümölcsös-édes ízek mennek, de azért próbálok kis krumplit, répát, céklát, sütőtököt becsempészni a tálkájába. Ha elég banánnal keverem össze, minden lecsúszik. Mivel errefelé rengeteg zöldséges van, és nagyon olcsón, hatalmas cekkerekben cipeljük haza a gyümölcsöket. Három gyerek mellett sok fogy. Igaz, néha úgy érzem, hogy egész nap mást se csinálok, mint főzök-etetek-mosogatok, újra és újra.
Persze kap bolti kaját is, főleg ha elmegyünk valahová. A kedvence az Organic Ella névre hallgató márka, aminek a legfőbb előnye, hogy fémtasakban adják a gyümölcspürét. Így nem kell hozzá kanál, szalvéta, partedli. Letekerem a kupakot, és Bende már szívja is ügyesen. (Cumisüvege ugyanis nincs, mert utálja, inkább pohárból iszik vizet – és cumija sincsen, meglepően messzire ki tudja köpni, ha megsértjük vele)
A sok kajálás ellenére egyáltalán nem valami duci baba, valószínűleg azért, mert rengeteget és ügyesen mozog. Már hat hónapos kora előtt felállt, és most már a járást gyakorolja. Két kézzel kapaszkodva simán végigsétál a dívány mellett, de mivel ez már nem kihívás neki, most már az önálló, kapaszkodás nélküli állást gyakorolja. 1-2 másodpercig meg is tudja tartani, aztán lecsücsül. Ha pedig áll, simán elég neki fél kéz a támaszkodáshoz, a másikkal próbálja megszerezni a felrakott érdekesnek tűnő dolgokat. Főleg a távirányító, a fényképezőgép és a mobil érdekli, de hát ez minden gyerekre jellemző.
Ami viszont nekem új, hogy mennyire szeret labdázni. Vettünk Borsinak egy világítós pici labdát, amit ha földhöz vágnak, pár másodpercig élénk színben játszik. Azt szereti eldobni, utánamászik négykézláb, majd újra eldobja. Ezzel meglepően hosszan eljátszik.
De szeret még játszani a tesói Icike Picike állataival is. Főleg rágcsálná őket, de szerencsére még nincs foga. De az igazi boldogság, ha a dobozból előkerül a kerítéselem (apácarácsos), aminek gondolom egészen különleges textúrája van, ezért élvezet nyalogatni. Ezt a szájában tartva négykézlábazik a házban, mint egy kiskutya.
Merthogy a fogacskái bizony jönnek. Meg is kínlódjuk rendesen. Szerencsére középen a bal alsó már áttört, de előtte 2-3 napig óránként ébredt ordítva a fájdalomtól. Most a mellette lévő is jön, félek, sokat fogunk még virrasztani, míg összejön a 32.
Nagy csábereje van egyébként, és főleg a csajokat bűvöli el. A nőkkel sokkal kedvesebb egyébként, mint ha pasit lát. Bárhová megyünk, utazunk, azonnal körégyülnek a nők, és simogatják. Ilyenkor van egy jellegzetes fejtartása, amitől mindenki elolvad. Félrebiccenti a fejét, és alulról néz, és csak ezután kezd vigyorogni. Az óvatlan megfigyelő azt hiheti, hogy ez a nézés csak neki szól, ezért azonnal beleszeret. Nem csodálom!
Ha összegeznem kellene ezt a nyolc hónapot, azt mondanám, ez életem legboldogabb időszaka volt. Az első gyerekkel túl sok volt bennem a görcs, a másodiknál arra ügyeltem, nehogy féltékeny legyen az első. Aztán kialvatlan és fáradt voltam a két picivel, és csak arra vártam, hogy legyenek nagyobbak.
Nagyon örülök, hogy sikerült rábeszélnem az uram erre a harmadik babára. Mert teljesen más érzések vannak bennem, mint az előzőeknél. Bende nélkül soha nem jöttem volna rá, hogy az anyaság ilyen tökéletesen ki tudja tölteni az életemet, és hogy én ezt valójában mennyire nagyon élvezem! Ettől pedig a lányokkal is sokkal nyugodtabb vagyok. Ha vannak is napi gondok, az jut eszembe, hogy jajj, de hamar el fog ez is múlni. És hogy aztán hogy fog hiányozni. Tehát most kell nagyon élvezni!