Kisbende beteg. Na, semmi komoly, csak olyan Bendeféle baj. Este magas lázzal, ami egészen 39.4-ig képes felkúszni, aztán napközben semmi tünet, nagy rohangálás és kacarászás. Kicsit napközben talán több nyűgösség van, de azt még lehet kezelni. Amit nehezen tolerálok, az a folyamatos éjszakai ébredés, ami a láz miatt most óránként történik meg. Nem kíván amúgy sokat - pici cici, pici tea, aztán alvás vissza. De engem ez teljesen kikészít,
Vannak ám előnyei annak, ha az ember albérletben él, átmeneti holmik között. Például ha azt látja, hogy a középső lánya szó szerint belevésett néhány szót a szekrényfiókba, miután felmatricázta, akkor otthon, normál körülmények között jönne a szívinfarktus. De most csak legyintettem. Nem azért, mert ez amúgy egy bocsánatos bűn, hanem mert eszembe jutott, hogyan is került hozzánk ez a komód. A felettünk lakód adta oda ingyen, amikor elköltözött.
Igen, azt hiszem a dolgok legnehezebb része tényleg le van tudva. Költözünk. És bár sok dolog homályos még a részletekkel kapcsolatban, de egyre lelkesebb vagyok. És persze egyre szebbnek látom Coventryt is. Minden sétánál úgy nézem, hogy közben fáj a szívem, hogy búcsút kell neki mondanom és kattogtatom a gépem, hogy megörökítsem magamnak. Hogy soha ne felejtsem el, milyen is volt. Mostanában furcsa szentimentális érzések vannak bennem bármerre
Zsuzsi egy korábbi bejegyzésemhez írt hozzászólásában azt mondta, hogy "mixed message" amit közvetítek Spanyolországgal kapcsolatban, és ezen jól elgondolkodtam. Aztán pedig úgy döntöttem, hogy tiszta vizet öntök a pohárba. A helyzet az, hogy eldöntöttük, ősszel Spanyolországba költözünk. Persze közbejöhet még valami óriási magánéleti vagy világméretű krízis, de azért ha a világ megy tovább azon az úton, ahogyan eddig, nekivágunk és kész. Eldöntött
Vannak az anyaságnak fekete napjai. Amikor valahogy minden annyira nagyon rosszul megy. Ez ma ilyen volt. Kisbendének nehéz korszaka van - a rombolós. És ezt egyre nehezebben viselem. Az én drága fiam tipikusan az a gyerek, aki ha csöndben van, azonnal szaladni kell - mert ő szétszerel, kipakol, tönkretesz mindent, amit csak elér és ez olyan nagyon ki tud néha meríteni. Vannak napok, amikor úgy érzem, hogy egész nap csak kármentek és valahogy
Nálunk mostanság ezerrel dúl a Brownies őrület. A lányok imádnak a foglalkozásokra járni, és szinte minden hétre jut valami extra program is. Volt színielőadásuk, jártak a polgármesternél, egymás után csinálják a kihívásokat és szerzik a felvarrható jelvényeket. Ráadásul a hétvégén még ottalvós Brownies buliban is voltak. Tábornak indult ugyan, de aztán az eső közbeszólt. A terv az volt, hogy sátorban alszanak, hálózsákkal, és egy nagy erdőben
Olyan izgalmas a kérdés, hogy milyennek is látnak minket a világ más részein lakók. Mi, magyarok szeretjük nagyon fontosnak látni magunkat. Olyan népnek, akik jelentős szerepet játszottak Európa történelmében és formálták annak kultúráját. Megállítottuk a törököket, tudósaink felfedeztek egy csomó hasznos és izgalmas dolgot, ott a cigányzene és nálunk vannak a legszebb nők. Ugye milyen jó lenne, ha mások is így látnának minket? Egy gyönyörű
A nagy kérdés - vajon hány gyémánt van a királynő erszényében. A legokosabb azzal kezdeni, vajon hány csontot ér egy gyémánt és egy corgi - a királynő kedvenc kutyafajtája. Fontos tudni, hogy az egész kép egyensúlyban van. A helyes megoldáshoz figyelni kell arra, mi milyen messze van a középponttól, mert az természetesen a súlyát is érinti (érdemes megnézni, mint mond a Wickipédia a lever effect-ről...) fontos tudni: a rúd, a zsinór és az erszény
Tudom, hogy ezek a blogos díjak nem komoly állami kitüntetések, de én mégis nagyon örülök nekik, mert szeretet van mögötte, az meg soha nem jöhet rosszkor és soha nincs belőle elég. Aztán meg mindig ülök rajtuk egy csomó ideig, mert nem kis felelősség, hogy kinek adja tovább az ember és mit is mond el magáról, amit eddig még soha. Mert mindig van szabály is, itt az, hogy árulj el öt dolgot magadról és add tovább öt másik bloggernek. És ez nehéz.
Ó, ha tudnám, hogy mi az! Ha tudnám, hogy mi az a döntés, amivel utána a család minden tagja elégedett lesz. És közben szenvedek is, hogy dönteni kell, mert utálok dolgokat magam mögött hagyni. Két hete még olyan biztos voltam benne, hogy Spanyolország az igazán jó döntés - napfény, tenger, egy új nyelv és kultúra, nagy kaland bárhonnan nézem és mindenki csak nyer. Mire jól beleéltem magam, a férj közölte, talált egy nagyon jó állást, amit épp
"A fiad most először pisilt állva! Csak azért mondom, hogy ha esetleg meg akarnád írni a blogban..." - mondta a férjem. Én meg először nem is értettem, hogy miért akarnám én ezt megírni. Aztán meg elgondolkodtam rajta, nem először, hogy miért is írom és kinek ezt a blogot. És ha valóban elsősorban magunknak, családi élményeinket rögzítendő, akkor bizony ez egy komoly és fontos mérföldkő az életünkben. Legalább annyira, mint a Diamon Jubilee
