#Post Title #Post Title #Post Title

Az angol koszt


Húsos tortát nem eszem! - jelentette ki a lányom az első napon, amikor Angliába érkeztünk. Nem sejtettem, hogy ezzel a mondattal két évnyi mindennapos mi-is-legyen-a kaja-ma mizéria kezdődik, és a gyerek által megevett ételek száma szép lassan eléri a nullát. (Legalábbis erősen megközelíti...)

Előrebocsátom - nekem, személy szerint semmi bajom nincs az angol koszttal. A hagyományos angol ételek zömét finomnak találom. A krumplipürével borított sült raguféleség, a Sheperds Pie (pársztorpite) az egyik kedvencem és az angol almatortáért már otthon is odavoltam. Az angol szupermarketek rengeteg félkész étellel kényeztetik az anyukákat, van közöttük sok finom és egészséges is. Szóval kezdetben úgy tűnt, hogy nem lesz itt gond, mert ami pedig nincs a készételes pultban, azt gond nélkül megcsinálom, hiszen minden alapanyagot meg lehet itt is venni, amiből az otthoni kaják készülnek. (Mondjuk gulyáskrém és túrórudi nincs, de nálunk ezek otthon sem voltak mindennapos ételek, így hát tényleg nem is hiányoztak.)
Persze az ízek tényleg mások - nem jobbak, rosszabbak, csak hát más a fűszerezésük, és elismerem, ami nekem izgalmas gasztro-kaland, a gyereknek egyszerűen nem ízlik és akkor sem eszi meg, ha a fejem tetejére állok. Ráadásul nálunk mindkét csaj erősen válogatós, így nem is erőltettem az angol kosztot, minek terheljem őket ezzel is, majd szép lassan hozzászoknak, gondoltam.
A valóságban azonban én szoktam hozzá, hogy az egész napom főzéssel telik. Egy menü a felnőtteknek, egy a vega tízévesnek, aki két év alatt a cigánypecsenyét faló, örömmel szalonnázó gyerekből olyan húsutáló lett, hogy még a tejszínes sonkás szószból is kiszedegeti és undorral a tányér szélére pakolja a legfinomabb sonkadarabkákat. Egy külön kaja a PKU-snak, aki persze szívesen enné, amit mi, de nem lehet, és egy Kisbendének, akinek meg pár hónapja semmi sem kell, csak tej, tejbegríz, müzli - esetleg kis rizs és tészta.
Szóval éber óráim nagy része egy ideje azzal telik, hogy főzök, mosogatok, előkészítek. És már nagyon unom a sok válogatóst.
Persze elismerem, otthon el voltunk kényeztetve. Közvetlen a lakásunk mellett volt egy isteni kifőzde, ahol minden nap tucatnyi friss főzelék, leves, frissensült között lehetett válogatni. Így kaphatott Borsi paradicsomos káposztát (ő az egyetlen, aki ezt szereti) Bíbor borsófőzeléket, Zsolt milánói bordát és meg mindenki maradékát, mert nekem aztán édesmindegy, mit raknak elém, ha nem nekem kell vacakolni vele. Félreértés ne essék: szeretek főzni. De napi 4-6-8 órában ez már több munka mint élvezet, pláne, ha a gasztro különlegességeimet és újításaimat csak a férjem értékeli, a gyerekek meg se hajlandóan kóstolni. (Borsi képes volt fél éve hisztérikus rohamot kapni, amikor gombás omlettet készítettem neki, pedig a gombát is imádja és a palacsintatésztát is, aminek most sós változatát készítettem el, hiszen tojást ugye nem ehet. Végül a szép szavak után szinte erőszakkal tömtem bele egy falatot, amikor is rájött, hogy ez finom és azóta a kedvence ez a kaja, de én beleőszültem a rábeszélésbe.)
Szóval az angol konyha a maga másságával okozott némi meglepetést, amikor ideköltöztünk.
Az éttermek, cukrászdák világa nagyon más, mint amihez otthon szokott az ember. Egészen más ízeket lehet itt megtapasztalni. Főzelék az nincs - nem is ismerik errefelé, ez ugyanis hungarikum. De van helyette curry, ami nagyon fog otthon hiányozni. A curryről otthon még azt hittem, hogy egy fűszernövény - de valójában egy indiai egytálétel, afféle "pörkölt" aminek rengeteg változata van. A csirkés és a bárányos az alap, az mindenütt van - de lencsés, spenótos, csicseriborsós és millió szezonális változat van, rizzsel vagy naan kenyérrel eszik, ami olyan, mint a pita. Sajnos a gyerekeknek nem nagyon adható, mert csípős, még a legenyhébb változat is szétégeti az ember száját. Az elején fél liter tejföllel szelidítettem minden adagot, de most már nincs szükségem erre a segítségre, mert egyszerűen megszoktam és megszerettem ezt a ízt, ami nagyon máshogyan csíp, mint az otthoni ételek.
De más a cukrászda is - nem akarom leszólni az angol édesipart, de én még nem találkoztam jó cukrászdával és tortával errefelé. Gyümölcspitében nagyon jók, abból sokféle változat van - de tortából csak egyfélét ismernek. Piskótartorta, cukros vajkrémmel megtöltve ami otthon már a hetvenes években kiment a divatból. Nem rossz néha - én kifejezetten szeretem a kávéval ízesített változat, amire diót raknak díszítésül - de ez is nagyon tömény. Ami még rosszabb, hogy a legtöbb torta édes gejli cukormázzal van díszítve, ami marcipánnak tűnik, de ezt itt nem használják. A máz csak cukor, de megehetetlenül nagy adagban. Az a fajta tortaválaszték, ami otthon még egy egyszerű falusi cukrászdában is teljesen normális, az itt egyszerűen nem létezik. Nekem az is meglepő, mennyire nagyon szeretik a muffint, ami az én szememben nem más, csak unalmas tészta, még akkor is, ha millió díszt és krémet raknak rá. Uncsi. Elismerem azonban, hogy aki ezen nő fel, az ezt szereti és ezt akarja később is enni.
Mindenesetre ha az ember egy másik országba megy, akkor alkalmazkodjon, mondtam magamnak, és bár a gyerekeket nem kényszerítettem arra, hogy azt egyék, amit az angolok, mi a férjemmel azért lelkesen kipróbáltunk egy csomó dolgot. Volt is pár emlékezetes félrenyúlásunk - mert van egypár dolog, amit bármilyen nyitottak is vagyunk, nem voltunk képesek lenyelni. És ezt ebben az esetben szó szerint kell érteni.

1. Csipsz-kalandok
A csipsz, ami otthon az egészségtelen ennivalók közé tartozik tartósítószerekkel és ízfokozókkal, itt teljesen megszokott nemzeti eledel. Amikor először beszélgettünk a dietetikussal Borsi diétájáról, akkor ő magyarázta nekünk, hogy melyik csipszeket eheti a gyerek. Amikor mondtuk, hogy ne fárassza magát, mert mi nem eszünk csipszet, szegény azt hitte, hogy nem értjük amit mond és magyarázni kezdte, hogy amikor a tévé előtt ülünk, akkor mit eszünk? Hát semmit, mondtam, mert hát miért is kéne ott és akkor enni. Pláne csipszet. Nem mondom persze, hogy SOHA nem fordul elő nálunk efféle csemege, mert nem vagyok egy mereven bioanyuka, de mivel én magam sem szeretem a csipszet, hát nem veszek belőle. Magyarországon inkább csak szülinapokon, vendégváróként került a kosarunkba, vagy ha a gyerekek nagyon megkívánták. De ez tényleg nem fordult elő gyakran.
Az elmúlt két évben ez azért egy picit változott, főleg a Pringles-nek köszönhetően, amit szép hosszú hengeres dobozban adnak és így a csipszdarabok nem törnek el, mindegyik szépen egyben marad. Otthon aranyárban van - itt egész olcsó és viszonylag finom. Bár nálunk ezt még most is csak alkalmi csemege, ahogy én látom, az angolok étrendjében szinte minden nap szerepel. A sarki kisboltban két teljes fal van, ahol csak és kizárólag különböző csipszeket lehet választani, és fogy is, rendszeresen. Sok gyerek a suliba is ezt viszi ebédre, vagy legalábbis ebéd mellé és ez teljesen rendben van. Az ebéd ugyanis az angoloknál hagyományosan hideg kaja - főleg szendvics, és ez afféle köret. Vagy éppen töltelék, mert szalámi és sajt helyett simán berakják két szelet kenyér közé.
Ízben is óriási a választék, de a kezdeti pár próbálkozás után mi már nem nagyon kísérletezünk. Mióta egyszer sikerült egy igazán durván ecetest kifogni, inkább maradunk a sósnál. Az ecetes azonban gyakori és kedvelt ízesítés - vigyázni kell vele, mert olyan erős íze van, hogy mi azonnal köptük is ki.

2. Menta-élmények
Bevallom, a mentolos csoki otthon sem volt a kedvencem. Egy csoki legyen édes és ha lehet, az én ízlésem szerint mogyorós is. Angliában azonban a mentás a nagy kedvenc. Mindenből. És mindenki imádja.
Amikor egy étteremben először kaptam a kávém mellé kis csokikát, olyan ízre számítottam, mint amit otthon adnak: aromás, illatos keserűcsokira. Örömmel vettem a számban - hogy aztán döbbenten vegyem észre, itt bizony mentásat adnak. Amikor elfintorodtam, körülöttem mindenki meglepődött - hogyan lehet ezt nem szeretni? Mi a bajom ezzel?
De nem ez volt az egyetlen mentás kalandunk: a szupermarketben ha előre elkészített krumplipürét vagy borsót vesz az ember nagyon kell figyelni, mert ezek többsége is mentás ízesítésű. És magyar ízlelőbimbókkal ehetetlenül furcsa. De a zöld fagylalt, joghurt és puding se pisztáciás lesz - ez a szín itt a menta ízé.
Nálunk a családból amúgy egyedül Borsi eszi meg a mentás édességeket - de csak csokiban. A krumplipürét ő se szereti mentásan.

3. Élesztő-hatás
A Marmite otthon ismeretlen márkanév, itt nagy nemzeti kedvenc. Lehet belőle teáskannát, pólót, törcsit is kapni, mert tényleg imádják. Eredetileg azonban nem más, mint extra gyors és erős élesztő - de az angolok előszeretettel kenik a pirítósra. Nagyon fűszeres, karakteres íz, tele B-vitaminnal, fehérjével - és nagyon egészséges.
Pont mint az élesztő.
Nekem még a szaga undi, de anyámnak nagyon ízlett a Marmite csipsz. Igaz, ő az élesztőt is szereti eszegetni. Szóval minden csak ízlés dolga.

4. Vajas sütemény
Magyarországon a skótkockás dobozba csomagolt vajaskeksz igazi ünnepi csemege volt, amit aranyárban tudtunk megvenni. Itt ugyanez olcsó, mindennapi csemege lett - nem csoda, hogy hamar meguntuk. Az idejét sem tudom, hogy mikor ettem kekszet utoljára, de vajat persze gyakran használunk és azzal bizony vigyázni kell. Nehéz ugyanis megszokni, hogy az angol vaj alapvetően sós. Lehet ugyan sótlan változatot is kapni, de az a ritkább, sok boltban pedig nincs is. Nekem ez olyan logikátlannak tűnik - merthogy a sótlan vajat bármikor utánsózhatom, de ha már egyszer sós, azt nem tudom kivenni belőle, de úgy tűnik ez egyedül engem zavar. Én ugyanis dobtam már ki elrontott sós süteményt, amihez rossz vajat használtam - de az angol sütik résztájában rendszeresen érzem az édes mellett a sós ízt is, szerintem a vajnak köszönhetően.

5.A puding dilemma
Én imádom a pudingot, de hogy pontosítsak: a klasszikus, magyar, tejes sűrű pudingot. Így amikor Angliában a puding szót hallom, mindig erőszakkal kell figyelmeztetnem magam, hogy itt ez mást jelent, általában a desszertet. De persze van kivétel, mert ha mondjuk valaki fekete pudingot emleget (black pudding) az birkabélbe töltött belsőség, amin csak így leírva gusztustalan, de valójában rendes hazai véreshurka íze van és amúgy tök finom.
A férjem nagy gasztrokulturális sokkja is a pudinghoz kötődik, mert amikor egy főzőműsort néztünk és egy sztárszakács nyári-pudingot készített, ő elhűlve nézte, hogy mi is ez a puccosan kinéző desszert. A recept amúgy egyszerű - vegyél pár szelet fehér kenyeret (azt a zacskós, nagyon gáz pirítósnak valót) bélelj ki vele egy edényt és töltsd tele bogyós gyümölcsökkel. Be a hűtőbe, pár óra alatt megdermed és akkor ki lehet borítani a tálból és voilá, kész a nyári puding. A férjem amióta látta ezt a műsort, a mai napig nem tud napirendre térni afelett, hogyan lehet ezt a vackot édesség címén eladni. Mióta egy étteremben megkóstoltam, igazat adok neki. Nem egy nagy kunszt. Igaz, a sima kenyérpuding sem - ami egyszerűen régi száraz kenyér vaníliás pudinggal leöntve (kis mazsolával, lekvárral bolondítva) és a sütőben megpirítva. Olyan otthoni gyors maradékmentésnek ok, de étteremben büszkén tálalva nekem furcsa.

6. A köret élmény
Ha köret, akkor sült krumpli - amit egyébként itt csipsznek hívnak (a csipszet meg crispnek). A sült krumpli olyan alapkaja, amit minden mellé odaraknak, amihez otthon senkinek eszébe se jutna - mondjuk lasagna mellé, vagy szendvics mellé is. ha valaki csak fél adagot kér, akkor még mellédobnak egy adag borsót is. Ez a nemzeti eledel, mint a hamburger vagy a kenyértésztában sült hal. Néha-néha elmegy - de minden nap... ááááá.....

7. Az angol reggeli
És ha már az angol ételnél tartunk, ne feledjük az "angol reggelit" sem - ez az oka annak, hogy miért nem esznek meleg ebédet az angolok. Mert az igazi angol reggeli után egyszerűen délben még nem éhes az ember. Az angol reggeli ugyanis meleg és brutál bőséges. Van benne tojás, bacon szalonna, kolbász, sült gomba, sült paradicsom, paradicsomos bab, pirítós, röszti és néha fekete puding is. Aki egy ilyen tálat benyom, az pár órára eléggé rendben van - ráadásul egy teával megspékelve mindez jóval kevesebb kalóriát tartalmaz, mint egy tejeskávé-muffin kombó.

8. Tea for two
A teát viszont kétely nélkül minden gyerekem szereti, még Bende is és a "tea-party" kedvenc közös játékuk lett. Van rendes kis porcelán teáskészletünk, azzal szokták a semmit öntögetni (padlószőnyeg van, így még vizet se adok bende kezébe) és öntik bele a képzelt tejet és cukrot, megkínálva persze Micimackót és Fülest is. A nagyokkal persze igazi teázásra is be lehet már ülni egy nagyobb vásárlás után. Az igazi angol teapartyn azonban a tea mellé egy kis emeletes állványon süti és szendvics is jár. Kicsi, helyes háromszögletűre vágott ubis vagy sajtos szendók és speciális angol scone, amit vajkrémmel és lekvárral töltenek meg. A múltkor a Daily Mailben volt egy nagy összeállítás, hogy a Ritzben, a Hiltonban és egyéb puccos helyeken mennyit kell fizetni egy ilyen gasztokalandért - 30-40 ezer Ft alatt nem nagyon lehet megúszni, de itt, mifelénk, a nem puccos bevásárlóközpont tetején már ezer forintnyi fontból megteázunk ketten, egy anya-lánya nap megkoronázásaképpen és ez még akkor is jó ár, ha beleszámolom, hogy ha a kisebbikkel megyek, indulás előtt gyorsan össze kell ütnöm egy szendvicset és egy scone-t, hogy ő is ehessen valamit a tea mellé.

8 Responses so far.

  1. Enikő says:

    Örülük, hogy jobban vagy ezek szerint :-)
    Amikor az angol kajáról esik szó, akkor mindig eszembe jut, hogy 3 hét után milyen elegem lett a szállodai kosztból (a nyelvsuliból kifolyólag, félpanzión voltam) és fogtam magam beültem egy étterembe mikor már nem bírtam tovább. Egy tejszínnel leöntött, brokkolis-krumplis, sajttal terített, sütőben sült tálat kértem, ezt a hozzátevőkből ítélve nagyon elrontani nem lehetett :-D Azóta is lelkesen szoktam csinálni!

  2. Orsy says:

    Ezt annyira jól leírtad :) Pont én is terveztem egy ilyen bejegyzést. :) A múltkor is írtál arról, hogy a barátságok átalakulnak amikor az ember külföldre megy, és azt pont ugyanúgy érzem én is :)

    Megoszthatom ezt a bejegyzést a blogon és/vagy Facebookon (a blogomon Fb oldala)?

    Sok sikert Spanyolországhoz, és nagyon örülök, hogy ennyire ügyesek vagytok, csak hajrá!!! :)

    Orsy

  3. Szia Marcsi!

    Valahogy ide kerültem a blogodra.

    Azt írod, hogy újságíró vagy. Kint Angliában is ezzel foglalkozol?

  4. Szia!

    Mi is kínáltunk már angol kollégákat dianás cukorral, amit ugyanazzal a lendülettel köpték ki, mint ahogy bekapták. És a kérdés, hogy ezt hogy lehet megenni?
    Illetve a kókuszgolyó esete is hasonló volt, mert azt hitték, hogy alkohol van benne. Hiába mondtam, hogy ez csak aroma, nekik nagyon erős volt.
    Nekem ez kicsit fura, mert pl. a piát úgy isszák, mint más a vizet.
    Az nem erős. Milyen álszent emberek az angolok. Hihetetlen.

  5. Pár gyors megjegyzés,mert a számítógép is már be van dobozolva és a laptop lassú.
    1. Enikő - Nem vagyok jobban, a láz mellé jött a folyamatos hányinger és szédülés. Ráadásul tegnap este Borsi is belázasodott. De amikor fekszem az ágyban, akkor nagyon jól tudok blogbejegyzéseket kitalálni. :-)
    2. Orsy, nyugodtan oszd meg bárhol! :-)
    3. Anastasia - itt is dolgozom, de hazaküldöm a cikkeimet

  6. Emi says:

    Csodásan leírtad! Szeretném én is megosztani a gasztroblogomon, ha rendben van!?

  7. Édesek vagytok, örülök, hogy tetszik, osszátok, vigyétek, élvezzétek! :-)

  8. Andrea says:

    Marcsi, jo utazast holnapra !!!

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...