#Post Title #Post Title #Post Title

Kémjáték - kutyafuttában


Évek óta szeretem az esőt. Még gyerekkoromban kezdődött ez a szerelem, amikor minden hétvégén apámék játékboltjában kellett segítenem. Nem szerettem ott lenni. De ez egy szabadtéri árusítóhely, amit rossz időben nem nyitottunk ki. Tehát én évtizedeken át minden pénteken azért imádkoztam, hogy essen. És otthon maradhassak. Néha bejött - sokszor nem. De az érzés megmaradt: az eső jót jelent. 

Sok-sok évtizednyi  pavlovi reflex köt a rossz időhöz és mivel napon nem tudok lenni, mert annyira fehér a bőröm, hogy pár perc alatt leégek, végül tényleg megszerettem a borús időt. Az esővel sincsen nagy bajom. Főleg mert az angol eső általában csak szemerkél. Az angolok amikor megered még a kapucnijuk se rakják fel, én is élvezettel sétálok benne, az eső utáni szagot meg kifejezetten imádom. Szóval ezzel nincs baj. 
De az, hogy én szeretem, nem azt jelenti, hogy ne látnám, ami most van itt Angliában, minden idők legesősebb nyara, ne lenne elképesztően rossz az egész családnak. Április óta szinte folyamatosan esik. Volt 1-2 száraz nap, és pici napfény mutatóba. Aztán annyi. A napjaink főleg a négy fal között telnek. Nem tudunk kimenni a parkba, mert saras, nem tudunk elmenni abba a vízi vidámparkba, amit fél éve kinéztünk, mert nincs hozzá soha elég meleg. És a szél is gyakran fúj.
Különösen Kisbende szenved az egész napos bezártságtól, mert nem lehet vele kimenni oda, ahol minden csupa sár és fúj a szél. Így ha aztán mégis kimozdulunk, akkor én nem is csodálom, hogy szalad, mint a fékeveszett csikó, mert kétévesen rohanni kell. Csak hát az a baj, hogy ez eléggé behatárolja a helyeket, ahová elmehetünk vele.
Szombaton lett volna a Godiva fesztivál, ami egész Anglia legnagyobb ingyenes szabadtéri programja és ami tavaly amúgy nagyon jó volt. De az eső miatt elmaradt. Nem feltétlen a szakadó eső riasztotta el a britonokat, hanem az, hogy olyan mértékű a sár a parkokban, hogy nem lehetett felállítani a nehéz vasszínpadokat, mert elsüllyedtek volna. Hát elhalasztották. (Ez amúgy 450 ezer fontjába kerül a városnak, mert a rossz időre nem terjed ki a biztosításuk...)
Viszont az idő jó volt, ezért pár felvonulást megtartottak és mi is bementünk a belvárosba, ahol úgy döntöttünk, hogy végicsinálunk egy "kémfeladatot." Pár hónapja vettem egy feladatlapot, ami a belváros leghíresebb látnivalóin vezet végig, válaszolni kell bizonyos furfangos kérdésekre, mint mondjuk, hogy a "Coventry fiú" szobra, ami a katedrálissal szemben a tizenedgyedik gömbnél van, mit tart a bal kezében. Aztán a megoldást be kell írni egy rejtvénybe, a betűket átkonvertálni egy kulcs alapján és meg is van a kémfeladat megoldása, amivel megmenthetjük a várost egy következő bombázástól. Mondanom sem kell, a lányok nagyon lelkesek voltak, mert hát ez a kémdolog nagyon régóta izgatja a fantáziájukat, több kémképző könyvünk is van. Az meg hogy kulcsok és rejtélyek voltak, külön izgalmas volt. A terv az volt, hogy bemegyünk együtt - az egyik felnőtt a két lánnyal rejtélyeskedik, a másik felnőtt Kisbende után szaladgál.
Igenám, de Kisbende nem kicsit szaladgált, hanem teljesen megbokrosodva, meg sem állva, a világ végéig. Egy pillanatra le nem állt, mint valami felhúzható Duracell nyuszi. Semmivel nem lehetett lekötni a figyelmét, se beültetni a babakocsiba, se a megadott irányba terelni, se semmi. Totálisan kimerített minket - és amúgy a rejtély se volt egyszerű, ezért a feladatlap negyedénél inkább bementünk a Herbert Múzeumba.
Ez a városi múzeum - helytörténet és társai. Szeretünk idejárni, de elképesztően béna nyitvatatrása van. Minden nap 4-kor bezár, vasárnap meg ki se nyit. Így hétköznap, amikor a gyerekek suliban vannak 3-ig, esélyünk sincsen ide eljönni és hétvégén se gyakran. Pedig itt van egy óriási Lady Godiva gyűjtemény, várostörténeti cuccok és millió izgalmas szoba, amit még fel se fedeztünk. Most a "Négy elem" kiállítótérbe mentünk be. Picike, de nagyon ötletes. A levegős részben például kitömött madarak voltak, mindegyik mellett egy gomb, amit ha megnyomtunk, meghallhattuk a hangját. Elképesztő amúgy, hogy néhány egészen kicsi madárnak micsoda bőgése van. De voltak ásványok, igazi narvál szarvak és persze egy óriási zenélő rész, hatalmas xilofonnal, dobokkal.
Na, ez végre leállította a mi kis maratonistánkat és végre kifújattuk magunkat.
De estére azért jól kifáradtunk, mert nem egyszerű azért folyamatosan szemmel tartani, merre megy. És nekem ez a póráz dolog nem jön be - akkor is szaladni kéne ugyanúgy, mert az már milyen lenne annál fogva magam mellett tartani. Akkor meg, ha úgyis futok, nem mindegy?
Mindenesetre amikor vasárnap reggel a férj felvetette, hogy szépen süt a nap, hová kéne kirándulni, csak annyit mondtam, hogy parkba. Olyan helyre, ahol Kisbende szaladgálhat kedvére, és ahol nem kell félni, hogy lelép az úttestről, vagy nekimegy egy bicajos. Szóval kastélykert.
Egy közelit választottunk ki, ahol az útikönyvem szerint piramis is van. De ránéztünk a weboldalra, és kiderült, csak kedden és csütörtökön vannak nyitva. Elmebaj. Így végül egy még közelebbit választottunk. És életünk legszebb és legizgalmasabb kertjébe keveredtünk. Bende szempontból mondjuk nem volt üzembiztos, és sokkal többet rohangáltunk, mint előző nap - de megérte. Holnap elmesélem a részleteket!

4 Responses so far.

  1. Enikő says:

    Marcsi, Spanyolban mi lesz a napon? :-) Nekem is nagyon fehér a bőröm, és teljesen meglepődtem, hogy ott nem jött ki a napallergiám. Úgy látszik a nap is másképp süt :-)

  2. Amióta feltalálták az 50+-os faktorú napkrémet én mindent túlélek. Előtte azért rendszeres tortúra volt számomra minden nyár. :-) A legdurvább sztorim, amikor ugyanazzal kentem magam, mint a totyogós kétévesemet - ő gyönyörű kávébarna lett és ocsmány vörös. Igazságtalan az élet. De ők imádják a napot és bírják is!

  3. Enikő says:

    Ez nálunk is így van, apjuk bőrét örökölték, és jó feketék most, lesnek is itt ;-) Nekem van egy kis szinem, úgy épp látszik, hogy egy kicsit voltam napon. Amúgy meggyőződésem és nem vicc, hogy a nap ott másképp süt, vagyis más hatással van a bőrre, mert Mo.-on mindig vörös lettem, Sp.-ban meg egy lábszárleégést leszámítva inkább barnultam. De majd meglátod! :-) Biztos érdekes különbség lesz a sok esővel szemben!!

  4. Látszik, hogy még nem találkoztunk személyesen - akkor tudnád, hogy nekem nem kicsit, hanem NAGYON durván fehér bőröm van. Kicsi koromban állandóan vért vettek tőle, mert mindenki azt hitte, hogy vashiányom van. De soha nem volt, még a terhesség alatt sem. Anyám és a húgom még fehérebb, nálunk ez van. Szóval én Spanyolországban is mindig leégtem eddig. Igaz, utána lett egy minimális színem is, ami itthon soha. :-)

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...