Három gyerekkel irány Anglia!

Augusztus végén és szeptember elején mással se volt tele az internet, mint szülői felháborodással, hogy milyen botrányos a magyar iskolarendszer. A hittanoktatás, az erkölcstankönyv botrány, a négyig kötelező bennmaradás. El nem tudom mondani, milyen boldog voltam attól, hogy biztosan tudtam: mi ebből kimaradunk. Mert bár sok kérdőjel volt a gyerekek iskolája körül, abban biztos lehettem, bárhová is kerülnek, az jó lesz. És igazam volt.

Bende helye szerencsére megvolt - másfél éves se volt még, amikor beírattam abba az iskolába, ahová a lányok is jártak. Csak úgy a biztonság kedvéért. Fel se került bennem, hogy még most is itt leszünk, de gondoltam a beiratkozás nem árt. Igaz, eredetileg csak érdeklődni mentem be az iskolába, megkérdezni, mikor is kell ezt intézni, de azonnal leültettek, hoztak és nagy füzetet és közölték: most.
Persze szabadkozni kezdtem, kérdve hogy nem túl korai-e ez még, de akkor kinyitották a füzetet, és mutatták, így is csak a 15-ik helyet kapja meg a gyerek, szóval írjam csak be nyugodtan. Beírtam. És lőn, tényleg itt vagyunk, és Bende el is kezdte a "nursery"-t. Ami heti 15 óra és bár hivatalosan óvoda lenne a szó fordítása, az nem egészen ugyanaz, mint ahogyan otthon nevezzük.
Először is az általános iskolával egy épületben van, ezért egyenruha kötelező. El nem tudom mondani, milyen furcsa kis öltönynadrágban, fehér ingben látni a három és fél éves fiamat, akire persze a legkisebb egyenruhás nadrág is bő és hosszú, majdnem három ujjnyit kellett felvarrnom, hogy jó legyen rá.
Az is furcsa azért a magyar szemnek, hogy beviszem a gyereket 9-re és 12-kor már el is kell hozni. Ez a három óra konkrétan egy nagyobb bevásárlásra és ebédfőzésre elegendő, semmi többre. Komolyabb munkát, elmélyülést igénylő feladatot nem tudok csinálni, ha egy nagyobbat kávézom a férjemmel, már el is szaladt a délelőtt. Se ebéd, se délutáni alvás nincs a suliban. Minden ilyesmit itthon kell intézni - ami belefér, ha az embernek nincs munkája, ha dolgozna is, akkor már necces.
Cserébe viszont a gyerek jól érzi magát. Bár kicsit szégyenlős lett mostanában, és ha idegeneket lát, elbújik mögöttem, különösen, ha azok angolul beszélnek. Nyilván nem erősíti a bizalmát, hogy megérkezésünk utáni napon oltást kapott az angolul beszélő nővérkétől. Kettőt is.
Amikor azonban bevittük az ovi-suliba, akkor egyike volt azon gyerekeknek, akik kicsit se sírtak, találtunk egy nagy beltéri homokozó játékot, tele csillogó rózsaszín homokkal, és ez olyan boldoggá tette, hogy az se zavarta, hogy ott kell maradnia. Sőt, az óvónők elbeszélése szerint amikor tegnap egy kisfiú sírni kezdett, odament a fiam, és átölelte, hogy megvigasztalja. Angolul is beszélt velük pár szót - szóval vele egyelőre minden rendben. Egyelőre olyanokat tanulnak, hogy fenn-lenn, kinn-benn. Szóval alapdolgokat. Majd meglátjuk, hogy mi lesz még, kíváncsian várjuk.
Borsika lányom is rettenetes boldog volt, amikor kiderült, hogy visszamehet a régi iskolájába, sőt mi több, ő választhatta ki, hogy melyik osztályba akar menni. Mivel itt minden évben összekeverik a gyerekeket, nem állandó az osztályok összetétele, így ő belesett mindkét terembe, megnézte hol ül több barátnője, és odakérte magát. Mivel ismernek  már minket, a PKU miatt se kellett most újabb köröket tennünk, kihívni a dietetikust a kórházból és beszélni a speciális gyerekekkel foglalkozó tanárral. Borsika diétázik, de mindent tud és mindent intéz, mondták az osztályfőnöknek és ezzel el volt intézve. (Meglepően lazán intéztek most mindent a suliban, ahhoz képest, hogy három éve milyen őrült sok macera volt ezzel.)
Borsi örömmel vetette bele magát újra az iskolába, és nagyon hálás volt, hogy nem kell most új hellyel és emberekkel ismerkednie. Az ókori Egyiptommal foglalkoznak épp és most egyiptomi táncot tanulnak. A tanulás izgalmas, érdekes, játékos - ahogyan azt megszoktuk. Úgy tűnik semmit nem veszített azzal, hogy az elmúlt évet Spanyolországban töltöttük - matekból és angol olvasásból is rögtön a legjobb csoportba került, a tanár pedig közölte, hogy nagyon örül, hogy egy ilyen okos kislány került hozzá. Az pedig, hogy ő spanyolul is beszél, nagyot lökött rajta a menőségi skálán.
Tegnap kaptunk amúgy egy papírt az iskolából, amin az állt, hogy a mi általános iskolánk bekerült Nagy-Britannia 105 legjobb sulija közé. Jippi.
Kicsit többet aggódtunk még nyáron Bíbor miatt, merthogy neki mindenképp új helyre kellett mennie - középiskolába. A jelentkezéseket természetesen lekéstük, és nem voltunk itt, hogy személyesen megnézzük, melyik iskola mit tud nyújtani. A neten próbáltunk meg kicsit tájékozódni, de aztán az derült ki, hogy semmiképp nem jó a helyzetünk, mert minden jobb középsuli meglehetős messze van tőlünk. Ráadásul eléggé tele is volt mindegyik, és amit legjobban szerettünk volna, arra az önkormányzatnál azt mondták, hogy esélytelen, mert teljesen tele van.
Angol ismerőseim azonban azt tanácsolták, írjam csak be a jelentkezési lapra azt, ami a legjobban tetszik, mert augusztusban sokan átjelentkeznek, hátha mégis akad neki hely. És lőn, tényleg sikerült bekerülni oda, ahová igazán akartuk.
Nincs közel sajnos, szegény Bíborkám így fél 7-kor kel minden nap, ami ahhoz képest, hogy a suli csak 9-kor kezdődik, meglehetősen korai időpont - viszont ugyanoda került, ahová az általános iskolás legjobb barátnője is, így együtt jönnek-mennek.
Ez amúgy egy nyelvtanulásra összpontosító iskola, ahol mindenki tanul franciát, és mellé most még egy nyelvet kellett választania, amit három évig tanul, aztán választhat hozzá még egyet vagy kettőt.
Mi most a spanyolt választottuk - egyrészt, hogy fenntartsuk a meglévő tudását, másrészt, hogy sikerélménye legyen. Én mondjuk azt szerettem volna, ha inkább a németet választja, de a vesztettem a családi szavazáson. (A japán volt a harmadik lehetőség.) Azzal nyugtatom magam, hogy Bíbor végül is még csak 11 éves és így is négy nyelvet tanul/tud épp, lehet, hogy most ez elég is. (Különben is, három év múlva választhat még egy nyelvet ezek mellé, hátha akkor nyer a német.)
Amint elkezdett suliba járni, kiderült, hogy több osztálytársnője is ugyanoda jár, így pillanatok alatt lettek barátai, a BFF-je mellé, aki nagyon hiányzott már neki. Azt meg külön jó látni, hogy minden nap lelkesen jön haza, mutatja, hogy mi mindent tanult. Igazi felüdülés ez a spanyol iskolarendszer merevsége után, ahol nem volt az cél egy pillanatig sem, hogy a gyerek élvezze az ott töltött időt. Ez itt most kifejezetten cél, és jó látni a gyerek arcán, hogy jó helyen van.
Nekünk szülőknek viszont kicsit sokkoló volt, mennyibe is kerül az iskolakezdés. Mivel elég speciális színű az egyenruhájuk (zöld) nem tudtam semmit megvenni a szupermarketben, csak és kizárólag a speciális egyenruha boltokban és csakis az iskola logójával ellátott darabokat, amik olyan háromszor annyiba kerülnek, mint ha mondjuk a Tesco iskolás részlegén venném ugyanazt. De iskolai logós melegítőt, pulcsit, pólót is kellett venni - ezekre pedig rá kell hímeztetni a gyerek nevét is.
Amikor először olvastam a beszerzendő dolgok listáját, kicsit megriadtam, hogy vajon nekem kell kézzel hímezgetni? De kiderült, hogy nem ez a helyzet, a boltban vállalják a műhímzést is.
Még blúzból se vehettem neki bármilyet - speciális gallérú, úgynevezett "revere collar" inget kér az iskola, amit szintén nem lehet akárhol kapni. Mondjuk amikor először olvastam, nem is tudtam, hogy ez mit jelent, úgy kellett rákeresnem a neten - magyarul még mindig nem tudnám elmondani a nevét. Talán dupla pillangógallér lenne? Hát nem a köznapi szókincsben van, egyik nyelven se, az biztos.
Az iskola amúgy nagyon komolyan veszi magát - az, hogy tilos sminkelni, hajat festeni mondjuk szerintem tök jó dolog, bár tény, hogy ide hat éven át járnak a gyerekek, 18 éves korig, szóval idővel nyilván nehezebb lesz a szabályt betartatni. De például nem lehet csak fekete a gyerek hátizsákja és a tornacipője is, minden minta tilos. Ugyanez érvényes a kabátra is, megspékelve azzal, hogy nem lehet se farmer, se szőr és a kapucni is tilos.
Mondjuk itt Angliában, ahol azért elég sokat esik, szerintem praktikus dolog a kapucni, ezért nem is lehet nagyon másfélét kapni, de szerencsére találtam egy olyat, ami kapucnis ugyan, de a gallérba bele lehet tűrni. A ruhák megvásárlása több mint 500 font volt (olyan 180 ezer Ft) igaz, tankönyvekre nem kell költeni, azt a suli adja, csak egy tolltartót kérnek.
És ez nem magániskola, hangsúlyozom, egy sima, mezei középsuli és nem vettünk nagyon sok holmit, három szoknya, két nadrág, két pulcsi, hat fehér ing, egy zakó (kötelező) és tornacucc két fehér pólóval, egy normál cipő, egy tornacipő, pár harisnya.
Nem csak ez nagy kiadás, de a zenetanulás is, amire itt a sulin belül van lehetőség. Egy félévre 160 fontot kell érte fizetni (56 ezer Ft) és ne feledjük, itt három félév van. Ezért a pénzért, heti egy 30 perces zongoraoktatásban részesül majd a leány, összesen félévenként tízbe. Ha beteg, vagy elfelejt menni, akkor a pénz elvész. Mi most az első hetet így el is vesztettük, mert Bíbor elfelejtette elmenni rá. Ugyanis ez nem iskola után van - a hétfői franciaórájáról kell elmennie, hogy zongorázhasson, majd utána az ő felelőssége a kieső tanulnivaló bepótlása is.
Nem tudom máshol mennyibe kerülnek a tanulmányi kirándulások, de egyelőre ezek is meglehetős drágának tűnnek. Az októberi egynapos tanulmányi kirándulásuk egy vidámparkban lesz, ahol majd egy "science" project keretében hullámvasutat kell tervezniük, ez csak 22 font (kb 8 ezer Ft). De a decemberre tervezett egyhetes walesi kirándulásért már 315 fontot kellene fizetni, ami azért 110 ezer Ft, és ez akkor is sok, ha ezért a pénzért kajakozni, kenuzni és vitorlázni is fognak. Az más kérdés, hogy miért pont télre tervezik ezeket a vizes sportokat. A jövőre tervezett sítúrára pedig 800 fontot kellene kipengetni, ami majdnem 300 ezer Ft. Egyelőre ezeken ezért még nagyon erősen gondolkodunk, nem tudom, van-e értelme elküldeni a gyereket, különösen, hogy ezekre nem mindenki megy, szóval nem feltétlen baj, ha kihagyja, hiszen a walesi kirándulásra például csak 12 gyerek mehet az ő évfolyamukból.
Ami nekünk nagyon meglepő volt még, hogy mennyire modern jó pár dologban az iskola. A gyerekeknek például nem kell magukkal ebédpénzt vinniük, ha nem akarnak. Van egy bankszámla, amire mi itthon online pénzt tehetünk - ő pedig a suliban az ujjlenyomatával fizet. Tehát ha eljön az ebédidő, akkor leveszi a kajákat a pultról, amit szeretne és a pénztárnál csak odanyomja az ujját a kasszához és már le is veszik a pénzt a számláról. Mi meg itthon, ha akarjuk láthatjuk, hogy mit evett a gyerek. (Mondjuk nem szoktuk nézni, egyszerűbb megkérdezni szóban, ha hazaér.)
Ha a gyerek amúgy allergiás, dióra, vagy nem ehet mondjuk disznóhúst, akkor a rendszer azonnal jelzi, hogy nem megfelelő az étel, amit kiválasztott. Természetesen itt is sokan viszik magukkal a kaját és az se gond, ha nincs valakinek bankszámlája, kp-vel is lehet fizetni.
Nem könnyű egyébként összeszervezni az életünk, most, hogy szinte mindenki máskor indul, máskor érkezik, így nem tudok egy olyat fotót se készíteni, amin mind együtt vannak egyenruhában. Elég nehéz emellé bármi mást is beszervezni, különösen, hogy Bende délben piszok fáradtan és nyűgösen jön haza, neki a 8 órai kelés is korai most, merthogy nyáron beállt a 9-re. Még nem látom, hogy emellé hogy fér bele bármilyen különóra, pedig jó lenne némi sport mindegyik gyereknek és én nagyon szeretnék egy spanyol tanárt is, hogy ne feledjék, amit tudnak. Majd meglátjuk.