Három gyerekkel irány Anglia!

Ellentétben Garfielddal, nekem a péntek a hét mélypontja. Egész héten munka, pörgés, rohanás, szaladás. Mire eljön a péntek, általában olyannyira kimerülök, hogy már felkelni sincsen kedvem az ágyból.

Na, nem mintha ez választás kérdése lenne. Így is szerencsés vagyok, a férjemhez (és a nagylányomhoz) képest egy teljes órával többet alhatok. Nálunk ők kezdik a napot. Egy darabig keltem velük együtt, de kiderült hamar, nincs rám szükségük. Simán megoldják. Szól az óra, mikor még sötét van odakinn. Hétkor. Gyors reggeli és öltözködés, és együtt sétálnak is a buszhoz. Negyedóra séta a busz, időben kell odaérni, mert csak 20 percenként jár. Ha lekésik - késnek a suliból is. Hideg van még odakinn. Elkél a nagykabát.
No, persze nem az én elangolosodott nagylányomnak. Múlt héten végigveszekedtünk vele minden napot, amikor hazaért, hogy miért nincs rajta kabát. Mert persze nála volt, szép akkurátusan behajtogatva a táskájába. Azt mondja nem fázik a buszon, arra a pár perc sétára meg kár lenne felvenni (Hazafelé a ház előtt teszi le a busz.) Tekintve, hogy látszik a leheletem, mikor kinn járok, és a buszon nincs fűtés, (több mint félórát ül rajta!) az érvelését nehéz elfogadni. Hát még ha hozzáteszem, hogy minden kedden úszás is van neki - persze angol módra intézve, szóval nincs idő hajszárításra. Amikor megláttam, hogy kabát nélkül, vizes hajjal masíroz be az ajtón, ki híján szívinfarktust kaptam. De persze nem lett beteg.
Beteg az én vagyok - most már lassan egy teljes hónapja köhécselek, taknyolok változatos intenzitással, de mindenképp csúf hangon. Az orvos szerint ez még teljesen normális. De azért kicsit gyenge vagyok tőle.
Talán azért is viselnek meg ezek a péntekek.
A hét fénypontja számomra amúgy a csütörtök, akkor van a matek, amit még mindig naaaaagyon élvezek. Megírtuk az első témazáró tesztet is, 26-ból 24 pontot kaptam, ami kicsit csalódás volt amúgy nekem (még akkor is, ha holtversenyben csoportelső lettem egy lengyel lánnyal) mert én nem éreztem nehéznek. De hát persze a matek már csak olyan, hogy apróságokon is el lehet csúszni. (Összehasonlításképp a csoport nagy része a 26-ból olyan 14-16 pontot ért el. Ezzel már van egy C-jük.)
Az jutott eszembe, amit még érettségi előtt mondott egy tanárunk - hogy álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk végig, most a legnagyobb és a legszélesebb körű a tudásunk. Mert még megy a kovalens kötés és még tudjuk mikor van a rigómezei csata. Később majd szakosodni fogunk, és bár bizonyos dolgokban mélyebb lesz a tudásunk, nagyon sokat fogunk felejteni is. Emlékszem, hogy csak néztem, és kicsit sem éreztem magam úgy, mint aki sokat tud. Sőt, úgy éreztem, hogy ez kevés.
Most viszont a matekkal kapcsolatban pont azt érzem, hogy olyan ez, mint amikor hirtelen minden a helyére kerül, összeklikkel és kivilágosodik. A matekkal kapcsolatban aztán soha nem volt még ilyen érzésem - soha nem éreztem, hogy valami logika alapján lennének felépítve az órák, hogy egymásra épülne, amit tanulunk. Mintha folyamatosan a sötétben tévelyegtem volna, és hol sikerült kikeverednem az erdőből és meglátni valaminek az értelmét, hogy meg csak úgy próbálkoztam, és kínlódtam, nehogy elsüllyedjek. Itt meg szörfözök a hullámokon és élvezem, ahogy képes vagyok arra, amit kérnek tőlem.
És, látom benne a szépséget is! Azt a példát, amit például elrontottam a dolgozatban, megtanultam kívülről és esténként, az ágyban, elalvás előtt felmondogattam magamnak a helyes megoldást. Mert szép.
Jó, tudom, ez már beteges élvezet.
Szóval csütörtökönként szinte lebegve jövök haza, alig várom, hogy nekiülhessek matek leckét írni (tudom, szánalmas) de erre csak ritkán kerül sor, mert péntekre készülni kell. Angolon ugyanis körülbelül 3-4 hetente van valami vizsga - összességében ez fogja majd adni a jegyünk 40%-át. De vannak olyan vizsgák is, amelyek a végeredménybe nem számítanak majd bele (ilyen a jövő heti beszéd és szövegértés vizsga) de azért majd az eredményük rákerül a bizonyítványra.
Tavaly amúgy ez még a jegy része volt, de két éve még otthon is meg lehetett írni a beadandó dolgozatokat. Minden évben változtatnak, úgy tűnik és nem csak ezt. Az értékelés is más és más - és számomra elképesztően komplikált. Például mi, GCSE-re készülők "level 2"-n vagyunk, de a Level 3 nem sokkal több ennél, csak az az ötös tanuló, a GCSE A.
(Ugyanígy zavarba ejtő, amikor Bíbor hazajön, és azt mondja, hogy rajzból "Level 6-en" van, mert hát az meg mégis mi? Kiderítettem: az általános iskola végére a Level 4-et kell elérni, a középsulis elsősök vannak a Level 5-on, tehát ha Bíbor Level 6-en rajzol, akkor az nagyon dicséretes dolog. Hogy mikor kezdenek újra számolni és jutnak el a Level 2-3-ra, az még rejtély.)
De hogy ne legyen ilyen egyszerű az élet, a GCSE-n majd A-tól F-ig adják az érdemjegyet (ahol az F nagyjából az értékelhetetlen kategória, és van még az A+ is, ami meg ugye a csillagos kitűnő) de amikor a dolgozatainkat értékelik, akkor "Band"-ekbe raknak minket egytől ötig. Kaptunk egy hosszú listát arról, mik ennek a követelményei, és végül is a Band 5 az itt a nagyon jó. De ehhez még egy számszerű értékelés is jön, amit át kell fordítani Bandekre, és aztán azt kell átkonvertálni az ABC rendszerbe.
Szóval az egész egy nagy katyvasz és ha valaki nem értette meg, amit írtam, ne keseredjen el, nekem is hetekbe került, míg mindent sikerült kibogoznom. (És még simán előfordulhat, hogy valamit még mindig keverek.)
De hogy visszatérjek a péntekre, aznap már nehezen ébredek és isten bizony, legszívesebben ki is hagynám az angolórákat, de sajnos úgy tűnik, minden órán nagyon izgalmas és fontos dolgokról beszélünk, szóval az nagy balgaság lenne. Szóval nincs bliccelés, visszaalvás és pihengetés - megyek, mint a gép. Nagy mázli, hogy a tanár állati izgalmasan tanít, így azért az mindig felvidít. (Segít az is, hogy a helyi kávé és tea automatánál kezdem a napom, és óránként töltök magamnak újra.)
A reklámos feladatom meglepően jól sikerült. Tíz pontot lehetett kapni a írásmű tartalmára, tízet a nyelvtanra, helyesírásra. Én 9-t és 8-t szereztem - angol osztálytársaim általában 6-7-8-as pontokat mutogattak, az enyémnél jobban nem láttam. (Ettől még amúgy lehetett, de a tanár is mondta, amikor még csak ketten voltunk, hogy az enyém a legjobb.) Szóval kicsit kezdek megnyugodni - menni fog ez.
Persze nincs még mire elbíznom magam - ez csak az első vizsgafeladat volt. Jövő héten lesz az első beszéd-teszt, december 6-án pedig újabb vizsga - most kifejezetten szövegértelmezés. Ebben nincs nyelvtan, helyesírás értékelés - csak arra kíváncsiak, hogy megértettük-e az adott irodalmi szövegeket és képesek vagyunk-e pőre szövegelemzésre. Semmi életrajz, semmi "ezt gondolta az író" - csakis amit a szövegből ki lehet olvasni. Egy kanyi plusz pont nem jár érte, még bevezetést vagy befejezést se kell írni - csak az időt vesztegenénk vele. (Ezt sokszor hangsúlyozta a tanár.)
A készülés részeként lassan egy hónapja foglalkozunk két novellával. Az egyik Penelope Lively:The Darkness Out There, a másik Ridjal Noor: Anil. Ezek egyébként középsuliban is kötelező szövegek. Számomra meglepő volt, hogy az Anil először 2004-ben jelent meg, szóval elég modern mű. A neten amúgy rengeteg anyag van fenn róluk - még a youtube-on is lehet találni elemző videókat.
Szóval sok munka van a tanulással, még akkor is, ha szerencsés vagyok, mert a legtöbb dolog, amit hallok, alapvetően ismerős, és tudom, hogy nem túl nehéz. Szóval már megértem, miért mondták, hogy két GCSE egy év alatt azért húzós project. Pláne gyerek, munka, háztartás mellett. Időről időre meg is kérdem magamtól, hogy kell ez nekem egyáltalán? Érdemes-e? Aztán mindig azzal nyugtatom magam, hogy befektetek a jövőbe, és különben se tudnám ennél hasznosabban tölteni az időm. Hát gyűröm. De azért belefáradok mire vége a hétnek.