Elég boldogító érzés, amikor ül a gyerekem az ágyon, lóbálja a lábát és arról áradozik, hogy neki van a világon a legjobb sulija. Majd a kisebbik, aki ugyanoda jár kórusban egyetért ezzel és mindketten közlik, hogy alig várják már, hogy újra reggel legyen és megint mehessenek. Megjegyzem - tegnap ugyan csak a két kicsi áradozott arról, milyen jó dolguk van, de ha a nagyot megkérdem, aki amúgy tini már ugyebár és a legtöbb dologgal kapcsolatban
Ha valaki tudni akarja, hogy milyen az igazi "angol kert" akkor ide kell eljönnie - mondják az okos szakemeberek. Merthogy ez Anglia legszebb kertje. És ezt nem én mondom - ez az általános vélemény. Az biztos, hogy ez az első hely, amelyet a National Trust csakis a kert miatt vett meg - igaz, hogy igazi pompájávan tündököljön, még hozzáraktak 4 millió fontot és olyan tíz évi restaurációs munkát. De megérte. Mert ez a kert .... az tényleg lélegzetelállító! Persze
Ha csak kevés időnk van, akkor mindenképp ez a number one kirándulóhelyünk. Megunhatatlan, főleg a kert miatt, amihez hasonlót még sehol nem láttunk. Ez a tökéletes természetes természetes játszótér, több tucatnyi óriási 15 méternél is magasabb tiszafával, amik között, alatt nagyszerűen lehet bújócskázni. A ház maga egy igazi régi, Tudor korabeli favázas kis palota a 16-ik századból, amit azonban a 19-ik század elején erőteljesen átépítettek,
Mivel Zsolt végre jobban van, a suliban meg két hét iskolai szünetet kaptak a gyerekek, ráadásul még a nap is olyan erővel süt, hogy ma például lepirult az arcom és meg is fájdult kicsit a fejem, amiért nem raktam rá kalapot - szóval ismét nekiláttunk gőzerővel utazgatni. Rövid hezitálás után úgy döntöttünk, hogy nem megyünk Spanyolországba, sem Magyarországra ebben a tavaszi szünetben (hosszú az út, kevés a pénz) hanem a környéket fedezzük
Reggelente bekuckózom a fotelomba egy bögre kávéval és kinyitom a reggeli újságot. Van ezekben az angol lapokban mindenféle érdekesség - de időnként olyan sztorikat találok benne, amik erősebben felnyomják a vérnyomásom, mint a koffein. Nem hagynak nyugodni sem aznap, sem másnap. Ezek a történetek néha napokig, hetekig velem maradnak, forgatom őket az agyamban, keresem a történet folytatását, megoldását, kérdem magamat, én bizony mit tennék,
