Megjegyzem - tegnap ugyan csak a két kicsi áradozott arról, milyen jó dolguk van, de ha a nagyot megkérdem, aki amúgy tini már ugyebár és a legtöbb dologgal kapcsolatban elég kritikus és vállvonogatós, a sulira ÉPPEN ő se panaszkodik. Azzal elégedett. (Nem úgy, mint az élet más területeivel, mint például hogy mennyit szabad a telefonján lógva Disney tinisorozatokat nézni.)
A kicsik lelkesedését amúgy az váltotta ki, hogy a kéthetes tavaszi szünet alatt felújították az iskola kertjét és beleraktak pár új fajátékot. Bendéék kertjébe került egy hatalmas fából készült pillangó és pár apróbb bogár. Semmi extrát nem kell elképzelni, lapos fából készült, olyan mint a fenti képen. (Amit amúgy a gugliról lőttem, mert nem volt reggel nálam fényképezőgép, szóval nem tudom, ki ez a nő.) Eköré még tettek pár fából készült kicsi korongot, amin különböző erdei állatok voltak - hernyó, pók, szitakötő.
Borsiékhoz egy hasonló picike labirintust raktak ki, köré írásjeleket - kettősport, vessző, felkiáltójel, zárójel. És egy csomó nagyon helyes trónszéket.
Naná, hogy örültek annak, hogy valami újat láttak.
Borsi lelkesen mesélte azt is, hogy jelentkezett megint az iskolai kis kertész klubba, de nekem ezzel kapcsolatban nincs teendőm, mert ebédidőben lesz. Ez ugyanis általában egy óra, amiből félóra a kényelmes ebéd, aztán mindenféle programok vannak a gyerekeknek, már akik vevők rá. Van zeneoktatás, kórus, nyelvtanulás - Borsit a kertészkedés bűvölte most el, amire jó sok lehetőség van, lévén a suli udvara hatalmas és zöld. De mostanában a belső zöldséges-fűszerkertet nevelgetik, ahol pici szökőkút, meg padok is vannak, szóval igazi oázis, amellett, hogy helyben lehet demonstrálni mindenféle növekedési folyamatot.
Bíbor az első tanítási nap után szintén lelkendezve vette elő a francia füzetét, hogy ezt most AZONNAL nézzem meg. Egy étlapot tartott a kezéből, olyan pont, mint amit a Nandoo's-ban adnak, ami egy Angliában elég népszerű étteremlánc. Grillezett húsaikról híresek, amik négyféle fűszerezésben kaphatóak: extra hot, hot, medium és sitromos vagy mangós. Ahhoz hasonló, mint amit ideraktam oldalra.
Na most a tanára egy ehhez hasonlót fabrikált, és közölte, hogy négyféle feladatot kell vállalniuk ebben a félévben. Van köztük "hot" meg "medium" is. Ehhez kaptak egy "Nandoo's" játék-hűségkártyát, aki valamit megcsinál, bemutatja, abba kap pecsétet.
Semmi extráról nem beszélünk amúgy, mondhatta volna a tanár azt is, hogy itt a négy feladat, csináljátok meg. De helyette adott pár alternatív lehetőséget (a választás illúziója) és jutalomkártyát (a gyűjtögetést minden gyerek imádjak) és persze egy nagyszerű designt, amit mindenki ismer. Így ez már nem is annyira feladat. Így kell a gyerekeket belelkesíteni fejenként két színesben fénymásolt papírral.
Persze nem minden oktatási ügy zajlik itt sem tökéletesen olajozottan. Lemondtuk a gitártanárt, mert egy ideje már elégedetlen voltam vele. Azt láttam ugyanis, hogy nem élvezetesen tanít. Persze, tudom én, nem minden tanulás öröm, van amiért meg kell szenvedni. Zongorázni tanulni könnyű, mert már az első órán le tudja játszani a gyerek a "szipp-zsuppot" szóval azonnal van dallam, amit lehet élvezni.
Elismerem, a gitár ennél nehezebb ügy, mert hát vágja az ember kezét a húr, meg fáj a pengetés is, meg kell erősödni azoknak az izmoknak. Szóval türelmes voltam. De aztán teltek a hónapok és még mindig csak azt hallottam a szobából, hogy csak egy-egy akkordot játszanak, gyakorolnak, nem áll össze az egész semmiféle örömteli dallá, zenéléssé. Pedig hát tanultak, fejlődtek, hiszen egyre több akkordot tudtak, de amikor megkérdeztem, hogy mit kéne gyakorolniuk, akkor közölték, hogy az "F-akkordot" lejátszották kétszer, aztán közölték, hogy megvolt. Heti egyszer egy órában pedig nyilvánvalóan nem lehet semmiféle hangszert megtanulni, kell a gyakorlás.
Én ugyan nem tanultam soha gitározni, szóval fogalmam sincsen, hogyan is kellene ennek mennie, de azt gondolom, hogy nem kérhetem a gyereket, hogy egy darab akkordot gyakoroljon fél órán át naponta, mert az teljes idiótaság. Valami dallammá kellene ezt összefűzni, valami egyszerű darabbá (gondolom én) amit minden nap elő lehet venni. De hát nyilván magántanárunk van, annak gondoltam azért azt kellene csinálnia, amit kérek - hát beszéltem vele és elmondtam mi az én kérésem. Persze bólogatott, hogy no problem és yes, meg a lányok is mondták, hogy ők szeretik a pasit, ki ne rúgjam, tök érdekesek az órái. Hát vártunk még. Következő órán a lányok meglévő gitár-könyveiből fel is adott egy dalt, aminek akár örülhetnék is, de valójában felbosszantott, mert ez is azt jelentette nekem, hogy igazából nem készült ő arra, hogy dalt hozzon, hanem itt jutott eszébe, hát adott gyorsan valamit. Mindegy, kicsit énekeltek, kicsit gitároztak, hát megnyugodott a lelkem, haladunk. Aztán következő óra - megint csak az akkordok, még az előző órán feladott dalt se kérte vissza, az meg fel se merült, hogy lehetne ám másikat is venni. Mivel a kéthetes szünet alatt úgyse tudott jönni, végül úgy döntöttünk, hogy akkor ezt most hagyjuk ennyiben. Mondanám, hogy csak felfüggesztettük, de ez így nem igaz. Ezzel a pasival, így, ebben a formában ezt nem fogjuk folytatni. Jövő szeptembertől meglátjuk, hogy milyen lehetőségeink adódnak. A gyerekeknek szerencsére nem rossz élmény, tehát a kedvüket nem vette el, de nagy gitárrajongóvá se tette azért őket. Mert hát nem kérdés, sokat tudnak, sokat tanultak. De ami a zenetanulás lényege lenne (szerintem), hogy ők maguk tudjanak zeneműveket előadni, ez ebben a körben nem valósult meg.
Bíbor zongora oktatásával se vagyok teljesen elégedett, bár ő azért sokféle dalt tanult meg lejátszani, de most, hogy közeleg az év vége, a tanár el kezdte pedzegetni, hogy van valami vizsga, amit le kéne tennie Bíbornak. De ez még nem az egyes szintű vizsga (ne kérdezzétek, ez megint valami olyan rendszer, amiben én nem vagyok otthon) hanem az egyes szintű vizsga előkészítő vizsgája. (Igen, tudom, elmebaj.)
Először mondta, hogy vegyünk hozzá egy könyvet - 5 font. Nem nagy összeg, hát persze vegyük meg. beküldöm a pénzt - megérkezik a könyv. Nem túlzok: egy színes borító, benne négy darab A4-es oldal, ami azért majd kétezer forintért átszámolva elég túlárazottnak tűnik. Benne pár nagyon egyszerű feladat - de az utolsó oldal csak egy kottalap, miszerint "komponáld meg a saját kedvenc zenéd" Hát köszi. Most jött az újabb levél, a vizsga maga 35 font lesz - de mondom, ez még nem is igazi vizsga, csak olyan előkészítős, mégis elkérnek érte olyan 12 ezer Ft-t, hozzátéve, hogy a gyerek egész évi zongoratanulmányai (heti 30 perc suliidőben, tehát elmegy egy adott óráról) alsó hangon számolva is 120 ezer Ft-ba kerültek. (Nem panasz, ez ennyi, értem - csak gondoltam leírom, nehogy azt higgyétek, hogy a "bezzegangliában" minden jobb.)
Most azon tűnődöm, hogy mondjam el a tanárnak, hogy engem baromira nem érdekel, hogy a gyereknek legyen egy újabb oklevele ennyi pénzért. (Arról nem is beszélve, hogy ha hazamegyünk Magyarországra, akkor aztán ez a papír végképp nem ér semmit.) De nem vagyok meggyőződve arról, hogy ha maradunk, akkor nem folytathatja-e enélkül a tanulmányait. Mert ha igen, akkor pláne hagyjuk a fenébe.
Szóval úgy tűnik, hogy az angol zeneoktatással eddig nincs szerencsénk, de persze, simán lehet, hogy mi nem találtunk meg a jó tanárt, szakembert.
Ezzel szemben viszont a korcsolya egyre nagyobb szerelem. Az, hogy a lányok már tök jókat pörögnek, és nagyon szép, összerendezett a mozgásuk azt jó látni. Különösen Bíbornál, aki már féllábon is tud pörögni, amire persze nagyon büszke is. Jó lenne, ha heti kétszer is el tudnánk jutni, de ehhez szombaton nagyon korán kellene felkelni, amire a szünetben nem tudtam rávenni magam. De talán majd most.
Bende ugyan az első szint végén nem vizsgázott le (meg se próbálkoztak vele a tanárok) ennek ellenére továbbvitték a kettes szintű csoportba, ahol most épp ketten vannak egy szőke lengyel kislánnyal, Zsuzsikával, akivel állatira összecimbiztek. Folyamatosan kézen fogva csúszkálnak. A kislány ugyan hét éves, de ahogy én látom, körülbelül ugyanolyan szinten tud korizni, mint Bende, akinek mostanra egészen jól összerendeződött a mozgása. Még többet lépked, mint csúszik, de állai gyorsan tud így haladni. A hátrafelé csúszással próbálkozgat, de nem a barátja, mint ahogyan a halacskázás, vagy ahogy itt hívják a lemon sem. (Tudjátok, siklás közben terpesz és vissza.) De próbálgatja. Már nem megy összevissza, egy helyen marad a többiekkel. Noha, nem feltétlen ugyanazt csinálja. Tehát ha azt mondják, hogy most menj el a másik falig és közben emeld fel a lábad, akkor ő csak megy és nem emel. De hát ez nem baj.
Ami haladás még nagyon megfigyelhető, hogy egyre több ideig tud koncentrálni. Az első órán 10 perc után közölte, hogy elfáradt, hagyjuk abban. Jó pár óra kellett, hogy legalább a fél órás óra végéig kitartson nyávogás nélkül, de hát utána még van egy szabad gyakorlással töltendő félóra is, az azért neki már sok volt. Az első tanfolyam alatt nagyon nehéz volt rávenni, hogy maradjon, csinálja, 5-10 perccel korábban így is ki kellett hozni. De most már nincs ez a baj, kitart végig - igaz, utána farkaséhesen jön ki. De azért nem alszik el korábban.
Abbahagytuk a cserkészkedést is - egyszerűen a 7 órai kezdés nekünk túl késői. Most, hogy már a tinicsoportba tartoztak, 7-től 9-ig tartott volna az óra. Egyrészt sok is volt a két óra, másrészt nálunk 9-kor már ágyban vannak a gyerekek. Borsi rendszeresen jött sírva haza, mert a fáradtságtól fájt a feje. Bár ettől függetlenül ő akart még járni, Bíbor egyre többször mondogatta, hogy ő bizony unja, nem akar menni. Mivel ugyebár én is elkezdtem az oktatói képzést, én is egyre inkább beleláttam a dolgokba, és azt láttam, hogy a mi kis csoportunk elég szervezetlen, összevissza. Erről majd egyszer írok bővebben is, de a lényeg, hogy végül én is abbahagytam a képzést és a lányok se járnak már.
Ami viszont nagyon jó az a spanyol - ez a 16 éves lány, aki jár hozzánk egy tündér, a lányok imádják. Tök lelkiismeretesen készül, ha kérésünk van azonnal teljesíti, igyekszik, hogy érdekesek legyenek az órák. Ha bárkinek a közelben spanyoltanárra lenne szüksége, bátran ajánlom. Mi maximálisan elégedettek vagyunk vele - épp azon gondolkodunk, hogy a gitártanár miatt megüresedett hétfökön be kéne szervezni, jöjjön inkább kétszer, mint egyszer. Megjegyzem, a csajokkal azért lehet haladni, mert hát elég jól beszélnek, írnak, olvasnak - csak hát vannak nyelvtani finomságok, amiket azért lehet még csiszolni, meg hát persze a gyakorlás, szintentartás fontos dolog.
Úgy látszik a gitártanárok ilyenek. Barátnőmék fiának is egy évig szinte csak az akkordokat meg a helyes kéztartást nyúzták. Végül tanárt váltottak.