Három gyerekkel irány Anglia!

Lehet, hogy már írtam róla, de biztos, hogy nem domborítottam ki eléggé, milyen fontos kelléke az angol oktatásnak egy egyszerű, fehér, filléres fehér műanyag tábla. Minden nap használják és minden gyerek imádja. Az enyémek is.

Amikor elkezdtem itthon tanítani, akkor az elején nagyon sokat szenvedtem azzal, hogy Borsika lányom ugyan szívesen megcsinált minden feladatot, de ha hibát találtam benne, akkor zokogni kezdett és nem volt hajlandó folytatni a munkát. Egyszerűen nem viselte el, ha én mondjuk egy matekpéldát pirossal áthúztam, és mondtam, hogy ott bizony tévedett. Fizikai fájdalmat okozott neki, hogy az ő füzete, tankönyve mostantól nem tökéletes és mindörökké ott marad a nyoma annak, hogy ő tévedett. 
Persze ezt így nem tudta akkor még megfogalmazni, csak elvonult duzzogva vagy épp sírva és hiába volt addig tök lelkes, akkor befeszült, én meg nyilván nem is értettem, hogy mi itt a baj. Hiszen ott volt a nagyobb lányom, akinek semmi gondot nem okozott, ha kijavítottam a hibáit, és én sem emlékeztem rá, hogy valaha is a lelkemre vettem volna a suliban, ha a tanár ilyesmire vetemedett.
Szóval időbe telt, míg kibogoztuk a szívfájdalom forrását, és azóta ügyelek rá, hogy ha hibát találok, akkor inkább radírt adjak neki és a füzetébe kizárólag pipákat, csillagokat és piros pontokat írhatok. De hát az otthon oktatásban ez a szép: maximálisan tudok alkalmazkodni a gyerek igényeihez, úgy tudom dicsérni, ahogyan neki jó, úgy tudom értékelni a munkáját, hogy az ne bántsa meg.
Lehet azt mondani, hogy ez jó nagy marhaság - hiszen szigor kell, meg nem kell annyira tutujgatni a gyerek lelkét. De a helyzet az, hogy az nekünk nagyon is jó, hogy az itteni suliban pontosan ugyanígy gondolkoznak erről.

Ennek egyik példája, a white board, amit nagyon gyakran használnak. És most nem arra a fehér síkos felületű táblára gondolok, ami Magyarországon is sok iskolában van, és a régi, krétás tábla helyett tették fel a falra. Mert az nagyjából a hagyományos táblának egy modern változata. A tanár ír rá - és szünetben néha a gyerekek is.
Angliában azonban minden egyes gyerek kap egy táblát, filctollat, letörlőt és ezen gyakorlatoznak. A pedagógiai gondolat emögött az, hogy ha hibázik is a gyerek, nem marad nyoma, így hát nyugodtan és stresszmentesen próbálkozhat. Meg hát sok olyan dolog van, amit egy iskolában le kell írni, de nincs értelme megőrizni. Mondjuk matekpéldák, vagy helyesírási gyakorlatok. Ezekkel minden gyereknek tele a füzete otthon - de nyilván aztán lapoz az ember és soha többé nem nézi újra. Az eredmény pedig sok teleírt papírlap, ami megy a szemétbe, tök feleslegesen.
A matekórákat például gyakran azzal kezdik, hogy előveszik a táblát, a tanár mond pár összeadást, kivonást, szorzást, amit fejben kell elvégezni és csak az eredményt kell leírni a táblára, felmutatni és meg is van az ellenőrzés, sikerélmény, bemelegítés. Francia órán a tanár diktál, és erre írják le a nehéz szavakat.
Az enyémek imádják - ezért hát itthon is van egy. Főként azért, mert erre nyugodtan lehet firkálni. De kifejezetten szeretik a gondolatot is, hogy ők most ezzel védik a környezetet.
Ha belegondolok, hogy mennyi papír megy nálunk pocsékba, egyet kell velük értenem.

Most, hogy már Bende fiam is egyre inkább érdeklődik a "feladatozás" iránt, nem elég a sok könyv, vagy újság, amit erre a célra veszünk, kifejezetten kéri, hogy én magam is csináljak neki feladatlapokat.
Régebben a netről nyomtattam ki párat, aztán rajzoltam neki. De hát ezek ugyabár egyszerű feladatok - kösd össze az egyforma formákat, betűket, a számot a megfelelő mennyiségű pöttyel, karikázd e a legnagyobb vagy legkisebb házat, fagyit, karikát. A szívem szakadt ilyenkor, hogy egy feladat, egy A4-es lap, 10 másodpercnyi élvezetést. A tanulás végén meg maroknyi szép fehér papírlapot vittem a kukához.

Egészen addig, míg rá nem döbbentem, hogy mennyivel egyszerűbb, jobb ugyanezt a letörölhető fehér táblácskán csinálni. Persze van más ilyen letörölhetős rajzolós játék is - de nekem a mi fehér táblánk azért is tetszik, mert sokféle színű tollunk van hozzá és mert mágneses, tehát egyéb meglévő cuccokat is rá lehet tenni. Azokat is be lehet karikázni, össze lehet kötni egymással.
A lányok is szeretik, hogy ha pl. helyesírást diktálok, akkor könnyen tudnak javítani. A matekra is találtam egy érdekes, új módszert, a neve "Big Maths" és bár a mi iskolánkban nincs, sok más helyen ezzel segítik a matematikai készségek kialakulását. A lényege az, hogy a gyerekek belekezdenek egy hatszintes képzésbe, aminek során időre kell megoldaniuk a matekpéldákat. Ha sikerül, továbbléphetnek. Minden pénteken van teszt - egész héten meg gyakorolnak. A trükk az, hogy az idő állati kevés, tehát nagyon jól kell tudni, maximálisan készségszinten a dolgokat, ahhoz, hogy továbbléphessen az ember.
Az első szinten (amit a 6 évesek csinálnak) kapnak 7 egyszerű matekpéldát (tízes átlépés nélkül) amit 20 másodperc alatt kell megcsinálni. A második szinten 17 összeadás van (tízes átlépéssel) amire 30 másodpercet kapnak a gyerekek. Aztán egy kis csavar: egyszerű szorzások és bonyolultabb összeadások keveréke (csak egyjegyű összeadások) itt 40 darabot kell 90 másodperc alatt megcsinálni. Ha ez megy, a szorzásra fekszenek: a teljes szorzótáblából 24 példa, 60 másodperc alatt. Aztán tízesátlépéses összeadás és bonyolult szorzás - 42 darab 60 másodperc alatt. Majd a hatodik szinten ugyanez van, csak még szorosabb idővel és még több feladat: 72 darab 100 másodperc alatt.
Akkor léphet a gyerek szintet, ha hibátlanul tudja megoldani a feladatot. A cél az, hogy ahogy mondani szokták "álmából felébredve is" tudja ezeket a gyerek, mert ennyi idő alatt (ez nyilvánvaló) gondolkodni nincs idő, meg az ujjacskákon kiszámolni, vagy elálmodozni.
Bár az én lányaim már nagyobbak (mert azért ezt negyedikes korig kell befejezni, ami olyan 9 éves kort jelent) és maguk a példák nem is okoznak gondot nekik - azért a gyorsaság, amit a feladatsor megkövetelne, meglepte őket. Így hát mi most a fehér tábla segítségével ezt gyakoroljuk mostanság. Kicsit frusztráló, de mint mondtam: nyoma nem marad a kudarcnak.