Mindezt a költözéssel összeszervezni nem volt valami nyerő ötlet, de nagyon nem lovalom magam bele már egyikbe se. Egyrészt voltaképp tök nyolc, hogy milyen eredménye lesz a GCSE-nek, csak az én hiúságomat legyezgeti, ha jó. Másrészt, meg a költözést is annyiszor lezavartuk már az elmúlt években, hogy a vérnyomásom ez se tudja már igazán megemelni.
Nézem ezt a rengeteg vicket vackot, amivel tele a lakás és pontosan tudom, hogy ha ezek háromnegyedét soha többé nem látnám, akkor nem is hiányoznának.Rémes, mennyi tárgya van az embereknek, és hogy ezek milyen kicsiny töredéke valóban hasznos cucc.
De persze a csomagok nagy részét most is a könyvek teszik ki, komolyan mondom, ez az én nagy keresztem, ez a sok könyv, amit viszünk magunkkal mindenhová. A dobozok legalább 85-90%-ba ez kerül. Pedig isten bizony, én úgy érzem, hogy a könyvek nagy része ott maradt Magyarországon, és azt is érzem, hogy én, magamnak már alig-alig veszek könyvet (legalábbis cipelniveló papírformátumban, hála néked Kindle). De mégis sok.
(Az igazsághoz tartozik azért, hogy ez a "nem veszek könyvet" dolog jó nagy hazugság, ha jól belegondolok, most is épp úton van egy spanyol gyerekkönyv a postán, amit a gyerekeknek rendeltem. Ilyenkor azzal mentegetem magam, hogy hát milyen nehéz is lesz Magyarországon spanyol gyerekkönyvhöz jutni, itt meg házhoz hozza az amazon. De persze ez egyáltalán nem igaz, mert egy köpésnyire van tőlünk a Spanyol Kultúrintézet, baromi nagy könyvtárral, sőt, amikor a férj legutóbb Magyarországon járt, a Wesselényi utcában egy spanyol-francia könyvesboltot. Amúgy is teljesen elbűvöl, hogy úgy érzem most innen Coventryből nézve, hogy Budapesten minden van. Nincs olyan hülyeség, amire ha ráguglizok, ne találnám meg a belvárosban, tőlünk max 20 percnyire.
Legutóbbi nagy felfedezésem, hogy nem csak angol nyelvű iskola van Budapesten, de angol anyanyelvi tanárokkal működő GCSE vizsgaközpont is, ahol a gyerekeim simán letehetik azt az angol érettségit, amit amúgy a világ nagyon sok országában aztán elfogadnak. Persze a célközönség nyilván az angol gyerek, vagy akinek egyik szülője angol, esetleg több éven át élt kinn. De őket heti 2x2 órában felkészítik az érettségire. Potom félmilláért persze, ami azért szerintem nagyon sok, pláne, hogy nekem legalább két gyerekre kéne kifizetni, és nem is egy éven át. (Közben meg ugyebár én erre itten ingyen járok.)
Amúgy ez a GCSE vizsga nem egy nagy truváj, a tanfolyamon tényleg maximálisan felkészítik az embert a kérdésekre. De az idő - na ott el lehet csúszni.
Tudni kell rólam, hogy kifejezetten gyorsan dolgozom. A matekon például azt szoktam csinálni, hogy amikor kiosztanak egy feladatsort, én akkor megyek ki magamnak kávét tölteni, pisilni. Utána visszajövök, nekilátok és amikor a lap végén járok, a többiek akkor még csak a felénél vannak. A tanár amúgy plusz feladatokat szokott nekem hozni pont ezért is. Szóval a gyorsasággal elvileg nincs bajom.
De a vizsgán még én is szenvedtem a nagyon rövid határidők miatt. Egyszerűen mondjuk matekon 1 óra volt 16 feladatra, és ezek között volt olyan is, amin el kellett gondolkodni. Én háromnegyed óra alatt csináltam meg 14 feladatot és bizony kellett az a maradék 10-12 perc, hogy elgondolkodjak kettő nehezebben. Aztán persze még béna voltam, mert visszatértem az egyik olyan feladatra, amit már megcsináltam és azt gondoltam, hogy rossz a megoldás, így pánikba esve az utolsó pillanatban kihúztam a jó megoldást és odakanyarítottam a rosszat. Hát ennek nem örülök. De még van két vizsga, ahol feljebb húzhatom a jegyem.
A magyar érettségin olyan emlékeim vannak amúgy, hogy kicsit sem kell sietni, rengeteg idő van, és miután már megcsináltam a feladatokat és ellenőriztem és kijöttem, még akkor is maradt olyan egy-másfél óra. Semmi sietség nem volt bennem, az tuti.
Az angol hasonló érzés volt. Két óra alatt kellett hat fogalmazást megcsinálni, három szövegrészlet alapján. Az első három feladatban meghatározott szempontok szerint kellett elemezni a három szöveget. A negyedik feladatban összehasonlítani két szöveget. Aztán az utolsó két feladat két újságcikk, blogbejegyzés, vagy levél megírása. Az egyik téma most a Facebook volt, hogy vajon elidegeníti az embereket vagy sem. A másikban egy levelet kellett írnom a környékbeli Nyári Fesztivál szervezőjének, hogy mit javasolok, milyen programokat csináljanak. Igazából nekem ez az utolsó kettő elvileg nagyon könnyedén megy (hiába no, ez a szakmám, írok egész nap) és az első rész se nehéz, hiszen magyar szakot végeztem az egyetemen, elemezni azt tudok. Nyilván itt csak az angol nyelvtanon, helyesíráson lehet pontokat veszíteni, de mivel az első részben ezt nem értékelik, nem sokat számít. A másodikban annál inkább.
Nos, nem árulok el azt hiszem nagy titkot: hat fogalmazást-elemzést két óra alatt elég kemény meló megírni. Konkrétan a kezem fájt utána.
És nem vagyok igazán elégedett. Egyfelől nem tetszettek igazán a szövegek, nem éreztem, hogy sokat tudnék írni róluk, az egyik olyan nehéz szöveg volt, hogy elég sok időt eltöltöttem az elolvasásával, és valahogy úgy érzem, hogy a szabad fogalmazásaim se lettek zseniálisak. Arra pedig egyáltalán nem volt időm, hogy újraolvassam amit írtam és ellenőrizzem mondjuk vesszők vagy helyesírás szempontjából.
De hát ez is csak ugyanarról szól: idő, idő, idő.
Megjegyzem, nem csak az én panaszom ez. A litván matektanár barátnőm pl. tavaly az angolon azért vérzett el és szerzett D-t, mert nem volt arra sem ideje, hogy az utolsó fogalmazásba belekezdjen. Idén már meg se próbálta az emelt szintű érettségit, maradt az alapon. A matek csoporttársaim pedig kivétel nélkül azt mondták, hogy az utolsó 2-3 feladatba bele se tudtak kezdeni, mert nem volt rá idejük.
Szóval a fene se tudja, hogy milyen jegyre számíthatok. Az majd csak augusztusban fog kiderülni, merthogy a ponthatárokat mindig utólag húzzák meg, attól függően, hogy milyen az átlagos eredmény. Van olyan, hogy egy évben nehezebb a feladatsor, sokan elbuknak - akkor kicsit lejjebb viszik a ponthatárokat. Ha túl sokan, túl könnyen megugorják, akkor feljebb viszik. Szóval az én eredményem attól is függ, hogy mások hogyan teljesítenek. Meg persze attól is, hogy megy a geometria pénteken és a statisztika kedden. :-)
Persze az eredmény, ahogyan mondtam, nem sokat számít. Az már csak a hab a tortán. Ami igazán lényeges, hogy kiderült: 1. A matek nem mumus, igenis egy szerethető, izgalmas tantárgy. 2. Nem is olyan vacak már az angolom, ahogyan gondoltam. Persze nem tökéletes - de ezen már nem görcsölök. Soha többé.
