Nehezen veszem rá magam mostanság az írásra. Olyan nagyon érzékeny, sírós hangulatban vagyok. Lassan eltelnek a Magyarországra szánt napok, és búcsúzni kell a Balatontól, a családtól, a barátoktól és attól az egész élethelyzettől, amiben most vagyunk. Márpedig ez most jó. És ki tudja, milyen lesz majd ezután. Nem mintha valami nagy katasztrófa szelét érezném, és attól szomorodnék, csak hát nyitva a szemem és látom: egyre hűvösebbek a reggelek,
Bíbor sokáig keverte az o-ö, u-ü hangokat. Nagycsoportos koráig cipót húzott a lábára és uveget fogott a kezébe. Ez olyan feltűnő hiba volt, hogy mellette észre sem vettük, az r betűjével is gondok vannak. Igaz, ez nem is a szülő feladata. Az óvodában heti kétszer járt logopédushoz, és amikor iskolába került már csak az a fránya r betű nem volt meg. Ekkor kicsit már aggódtunk, de azzal nyugtattak minket, hogy ez a hang alakul ki legkésőbb és még
A reklámok körbevesznek minket. Nem csak a képen, a lányok háta mögött (ami amúgy 2005-ben készült) de most már itt a blogon is, a bal oldalsó sávban és az első bejegyzés alatt is. Azt mondta a rendszer, hogy jó sokan olvassák a blogomat és immárom megéri nekik hírdetéseket kirakni. Már ha megengedem. Én megengedtem nekik. Nem hinném, hogy ebből leszek milliomos de még azt sem, hogy összejön egy jó kis hétvégi bevásárlás ára. Az sem bíztató, hogy
Be kell vallanom, az én szüleim nem valami jók a családi kapcsolatok ápolásában. Egy kis faluból jöttek Budapestre évtizedekkel ezelőtt és szinte teljesen megszakították a kapcsolatot az hátrahagyott családtagokkal. Igazi kis elszigetelt mini-családként éltünk sokáig. Nem panaszképp mondom, nekem mindig ez volt a természetes - sokáig nem tudtam, hogy mit veszítettem ezzel. De amióta gyerekeim vannak, nagyon jól látom, hogy a család milyen fontos.
Szerencsére soha nem kellett még megtapasztalnunk, milyen az, ha elindul a megvadult tömeg és tör, zúz, fosztogat. Most is messze vagyunk az angol eseményektől, ám azért minket is érint a dolog. Ismerőseink kérdezik, nem félünk-e visszamenni, és hogy vajon tényleg olyan idegengzűlölők-e az angolok és valóban veszélyes-e, ha sok külföldi él a környéken. Mi nem félünk. És igen, mindennek ellenére visszamegyünk. Mert Angliában sok jó ember él. Sokkal
Találtam egy régi képet, amit még a Kismama Magazinba készített rólam hat éve Rátkai Éva. Egy ilyen fotózás hosszú ideig tart, hiszen a egy megjelent képhez százat is kell kattogtatni, tucatnyi módon variálva az ülésrendet, a pózt, a helyszínt. Akkor az én két éves Borsika lányom megunva a fotózkodás fáradalmait egyszerűen elkezdte kigombolni a blúzom, egy kis ciciért. Ez a kép nem került be az újságba. De én attól még nagyon szeretem. Pár napja
Fáj az ujjam. A bal kezem mutatóujja napok óta sajog. Először arra gondoltam, biztosan az ízületeim. Naja kérem, a korral jár. De aztán elgondolkodtam, hogy miért pont ez az ujjam viselte meg az évek múlása? Nem gépelek vele többet, mint a többivel, az SMS-eket se ezzel nyomkodom. Hát akkor mi lehet az ok? Eddig jutottam, amikor Kisbende odaszaladt hozzám, és már határozottan húzott is magával. Naná, hogy ő rángatta ki az ujjamat is a helyéről. Az
...nem is láttam, hogy jelölve vagyok az Egyéb kategóriában, míg Christine fel nem hívta rá a figyelmemet. Ráadásul még rám is szavazott, amiért meg külön meg vagyok hatva, de tényleg! Kicsit mondjuk diszkriminatív, hogy csak facebook felhasználók szavazhatnak, de hát nem fanyalgok, én amúgy is rajta vagyok. Szóval, köszönök minden szavazatot és tök jó érzés ott lenni az egyebek között. :-
Bevallom, vannak gondjaim a szoptatással. Szerencsére nem technikailag. A kezdeti fájdalmat, kényelmetlenséget rég magunk mögött hagytuk. És nincs bennem szorongás se, kényszer se, hiszen másfél éves a fiam, eszik mindent, sőt kifejezetten szereti a hasát és a finom ízeket. Ám a szopizásról nem akar lemondani. Vagy én nem akarom abbahagyni? A válasz nem egyszerű. Bíborkát 9 hónapig tudtam így táplálni, és nagyon kevésnek éreztem. Borsit majdnem három
Nem tudom mi történt, de nem tudok kommentelni, pedig muszáj hozzászólnom ahhoz, amit írtatok!!! Szóval ez most külön bejegyzés, de ha rájövök, hol a bibi, majd átmásolom kommentbe! :-)Na, először is a kopoltyú tényleg tananyag. Ez egy kéttannyelvű általános iskola, ahol harmadikban a környezetet angolul tanulják a gyerekek. Ebben benne van az állatok részei témakör is, kopoltyústúl.Más kérdés, hogy ha egy gyerek aki korábban két évig odajárt egy
Nem megyünk osztályzóvizsgára. Pontosabban nem engedem, hogy a lányaimat egy teljesen értelmetlen, és mint kiderült teljességgel felesleges stresszhelyzetnek vessék alá. Mert kicsit úgy érzem, hogy ez megcsúfolása lenne mindannak, amit egész évben csináltak. Bevallom, ez az egész vizsga dolog régóta böki a csőröm. Alapvetően azért, mert nem értem a dolog logikáját. Miért kellene egy 7 éves gyereknek vizsgáznia? (Amúgy a 9 évesnek se kéne szerintem.)
