#Post Title #Post Title #Post Title

Búcsúmorzsák


Nehezen veszem rá magam mostanság az írásra. Olyan nagyon érzékeny, sírós hangulatban vagyok. Lassan eltelnek a Magyarországra szánt napok, és búcsúzni kell a Balatontól, a családtól, a barátoktól és attól az egész élethelyzettől, amiben most vagyunk. Márpedig ez most jó. És ki tudja, milyen lesz majd ezután.

Nem mintha valami nagy katasztrófa szelét érezném, és attól szomorodnék, csak hát nyitva a szemem és látom: egyre hűvösebbek a reggelek, és érezhetően minden nap korábban sötétedik. A Balatonnál megritkult az embertömeg és a boltok is lassan átállnak a szezonos nyitvatartásról a télire és mi is leeresztettük a nagy medencét, ahol annyi délutánt átpancsoltak a lányok.
Nehéz a búcsú a háztól, attól az életformától, hogy mi itt mind együtt vagyunk és a napok szabadon telnek, és csak lesem, hogy nyúlnak és barnulnak a lányaim, és csodálom órákon át, hogy Kisbende is milyen nagyon ügyes lett! Most még a hintaágyban ringatva szoptatva-altatom és félek, ez az utolsó ilyen békés egymásba olvadásunk az őszi napsütésben. Jövőre már nem így, és nem ott fogom altatni. És ki tudja, alszik-e még akkor is délben.
Mert az idő telik ám, és már csak hetet kell aludnunk és megyünk vissza Angliába, ami most távolabbinak tűnik, mint Kína. Mintha soha nem is mi laktunk volna ott, és valahogy teljességgel képtelenségnek tűnik, hogy nekünk van ott is egy teljesen komplett életünk és háztartásunk, ami visszavár.
De persze a változás az jön, akár egy gyorsvonat, és képtelenség megállítani. Hiszen itt a Balcsinál akkor se maradhatnánk, ha most hirtelen úgy döntenénk, hogy mindent visszacsinálunk és nem utazunk a külhonunkba. Mert ennek a nyárnak és vele együtt a sok jónak akkor is annyi. Jön a suli, a munka, a hideg és a négy fal között töltendő idő. Elképzelni sem tudom, hogyan lehet ezt majd Kisbendével megértetni.
Szóval nincs jó kedvem, pedig annyi emberrel találkoztam és minden találkozó olyan jól sikerült!
Mikor pár hónapja egy kolléganőm arra kért, hogy szerepeljek a cikkében és meséljem el, hogy milyen hatása van a küldfölre költözésnek a barátságok alakulására, nemet mondtam, pedig nem szokásom. De ez nehéz téma számomra. Pedig szerencsés vagyok, és hiszek is benne, hogy a tér és idő változása nem szakítja szét az igaz barátságokat.
Csak hát néha nehéz elismerni, hogy nem minden barátság "igaz" és nekem is van olyan ismerősöm, aki mióta megtudta, hogy külföldre költözünk nem válaszol az emiljeimre és kinyomja a telefonját, ha én hívom. Azt látom, hogy él és virul, mert a Facebook fiókja aktív és másokkal vidáman társalog. Csak engem ejtett. De nincs miért panaszkodnom, ez nem volt igaz barátság. Kicsit kár, hogy így kellett megtudnom, de legalább nincsenek illúzióim.
Amúgy szerintem az anyaság nagyobb választóvonal a barátságok terén, mint párszáz kilométer, nekem legalábbis ott szakadt meg a legtöbb "jóbaráttal" a kapcsolatom. Ehhez képest Anglia nem olyan nagy kihívás. Emil, Skype, képeslapok, levelek és csomagok. És persze ez a pár találkozás évközben. De valljuk be, ameddig pár utcával odébb laktak, a suli-munka-család Bermuda háromszögében akkor is gyakran elveszett a jószándék, és akkor sem találkoztunk ennél gyakrabban. És amikor találkozunk, az tényleg olyan, mintha el se telt volna az a pár hónap. És úgy tudunk elbúcsúzni, mintha holnap találkoznánk. Vidáman, mosolyogva.
Csak amikor így egyedül maradok a gondolataimmal, akkor nehéz néha. Mert ha belegondolok, akkor bizony hiányoznak. Már most.


3 Responses so far.

  1. Olyan szép gondolatokat írtál. Én is kicsit lemaradtam a blogvilágról... de ezek szerint megtaláltuk a kinti világ (természet) szépségeit.Ne bánkódj Marcsi! Tudom, hogy sokan szeretik az írásaidat, sokaknak adsz vele. A vigaszon mellett meg is értelek... Isten áldja az utatokat, a kint léteteket! Erika

  2. Az igazi barátokkal akkor is pillanatok alatt kialakul AZ a hangulat, és beszélgetés, ha két évig nem láttuk egymást. :)
    Engem a Kisbendés szoptatós-altatós hangulatod talált el. Lassan 9 éve, hogy kinőttem-kinőttünk ebből, és veszettül hiányzik! :)

  3. Szitya says:

    Én is hüppögtem, Marcsi! Hajlamos vagyok a nosztalgiára, és nagyon is rosszul megélni az ilyen változásokat, így nagyon együtt érzek veled. és, tíz kint töltött év, meg az azóta lévő tizenöt is megtanított a barátságok távolságtűrő és közelség-nemtűrő mivoltára...

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...