Három gyerekkel irány Anglia!

Eszméletlenül szép időnk volt a hétvégén. Legalább tízszer mondtam el tágra nyílt szemmel, csodálkozva, hogy dehát már október közepe van! Hiába. Rövidujjas idő volt. És szerencsére és az új kocsinak hála maximálisan ki is használtuk.

Időről-időre megdöbbent, hogy milyen hatalmas város is ez a Coventry, és mennyire kicsi részét jártuk már be eddig. Nem is beszélve a környékbeli csodákról. Amikor ugyanis kocsit béreltünk, mindig rajtunk volt a kényszer, hogy most aztán nagyon ki kell használnunk, és muszáj messzi helyekre mennünk, amelyeket kocsi nélkül nem is érhetnénk el.
De most, hogy itt az új kocsi, kicsit enyhült rajtunk a nyomás. Már nem kellett a leghíresebb történelmi helyeket felkutatnunk - helyette úgy döntöttünk, hogy parkozni fogunk. Ami nagyon jó ötlet volt, tekintve, a szikrázó napsütést, amit muszáj volt kiélveznünk az utolsó cseppig, méghozzá a szabadban - se múzeum, se kastély, se falak. Ez volt a cél. Persze megint igazi gyöngyszemekre bukkantunk, ahová muszáj lesz majd visszamennünk.
Szombaton a Ryton Garden volt a célunk, amiről kiderült, hogy egy óriási biokertészet, egy brutál nagy biobolttal megfejelve. Én teljesen belelkesedtem, hogy végre kapok fekete magos kenyeret, igazi jó kis bodzaszörpöt, vega-pástétomot. Merthogy ez Magyarországon nem nagy kunszt, ahol minden sarkon biobolt van, de itt valahogy még nem sikerült rátalálnom a helyi biobolt hálózatra - van pár étrendkiegészítős bolt, pár magos bolt, de nagyon hiányoznak a jó kis tönkölylisztes sütik. (Tudom, fene a gusztusomat...)
Szerencsére épp egy "alma-nap"-ba csöppetünk bele, ami azt jelentette, hogy volt egy csomó ingyen alma kostolás(legalább két tucat fajta közül lehetett választani, és ha valaki elvitte a saját almafája termését, meg is határozták neki) Frissen préselt almalé és persze almás-kézműveskedés - mi speciel madáretetőket fabrikáltunk, szotyimagokat kellett beledugdosni a félbevágott almákba. Én mondjuk jókat röhögtem azon, hogy mennyire messze még a tél, amikor szegény éhező madaraknak erre lesz szükségük, de elismerem, hogy amikor valaki tavaly összeállította a programot igazán nem tudhatta, hogy idén ennyire hosszú lesz a nyár. Nem mintha ezt bárki tudta volna, hiszen kb augusztus közepe óta minden hétvégén elmondják, hogy ez az utolsó meleg hétvége - és ez már annyira abszurd, hogy a Daily Mailben csináltak egy tesztet, összehasonlították, mit jósol az asztrológus, egy jósnő, a meteorológus, egy baba, aki véletlenszerűen mutogat kártyákra és egy állatkerti pingvingondozó, az állatok viselkedését nézve. Nem meglepő módon amúgy még a baba és a pingvin is jobb eredményt ért, mint a meteorológus.
No, de nem kalandozok el teljesen, mert a Ryton Garden megérdemli, hogy írjak róla. Azt mondtam, hogy nem akarunk falakat - hát ez nehéz volt, mert olyan pipec kiállítótermük van, hogy alig bírtuk kicsalogatni a gyerekeket. Rengeteg számítógépes játék, nyomogatnivaló gomb (Kisbende imádta) feladat, és feladatlap a zöldségek-gyümölcsök izgalmas életéről.
Persze amikor végre kijutottunk, ott se csalódtunk - gyönyörű kertek, igazi tanösvények, nagyon sok téma szerint felosztva. A megszokott rózsakert, fűszerkert és üvegház szentháromság mellett olyan kis érdekességek voltak, mint a méheskert, a komposztáló terület, a bogyóskert (egy csomó berryt nem ismertem eddig) vagy élménykert a vakoknak és gyengénlátóknak különösen színes, erősen hajladozó, illatos növényekkel. És még egy csomó más.


A legtöbb időt természetesen a gyerekek kertjében töltöttük, hol másutt, ahol egy igazi emeletes faházikó volt - Bende méretben. Még a lányok is óriásnak tűntek benne és le kellett hajtaniuk a fejüket - de üvegablakok, kis terasz, tetőtér, bútorok, pad a verandán. Azt hittem ott helyben elolvadok tőle - de volt indián totemoszlop, és óriás faxilofon és szélhárfa is, ahol zenélhettek a gyerekek. Mellette egy óriási rét, ahol meg óriás sakk, jenga, go és egyéb társasok voltak kirakva. Végül is az egész napot itt töltöttük - a szép idő is marasztalt minket, a sok felfedeznivaló is.
Mivel a nap még vasárnap is tűzött, kipróbáltunk egy másik parkot, a Kingsbury Water Parkot, ami szintén negyedórányi autóútra van. Óriási, izgalmas játszótér fogadott minket rögtön a parkolónál - egy csomó olyan játékkal, amit még soha nem láttam eddig. A fekvő mérleghintától kezdve a babadobon át a gyerek futógépig. Alig bírtuk elrángatni a gyerekeket, hogy elkezdjük a tényleges sétát. A nap legkellemesebb felfedezése az volt, hogy Kisbende már nem csak úgy szalad, amerre a lába viszi, hanem mellettünk marad akkor is, ha nem fogjuk a kezét. Ami már csak azért is üdvös, mert az utóbbi időben nem marad meg a babakocsiban. De most már néha elhiszi, hogy a kezünket fogni kell és követi a csapatot - tehát ha van egy keresztút, akkor nem rohan előre egy általa kiválasztott ösvényen, hanem hajlandó követni minket. És ez bizony óriási megkönnyebbülés.


A fénypont természetesen a kisvasút volt, ami igazi gőzös, rendes büdös füsttel és vízpárával. Mivel ötpercenként jár, és van vagy hatféle belőle, nem kellett se sorba állni, se sokat várni. Mindannyiunkat elbűvölt, hogy milyen mini a vasúti sín, a lámpa, a váltó és még mini alagút is volt hozzá! A csajok lelkesen visongtak - Kisbende meg tátott szájjal figyelte, hogy mi is ez. Nem tudom, hogy mennyire tudja összekapcsolni, de ma egész délelőtt favonatokkal játszott - igaz a múlt héten is ez volt a kedvenc, szóval nem vonnék le messzemenő következtetéseket. Az mindenképp jó hír, hogy most már simán összekapcsolja a síneket és nagyon élvezi, hogy tologatja a kocsikat rajta. (Ami különösen nekem nagy megkönnyebbülés, mert két hónapja féláron adták a Thomas favonatokat és én nagy lelkesedésemben rögtön nyolcat vettem belőle. Ebből ugyan Kisbende csak egyet kapott meg eddig, a muzsikálós vagont, de eddig még nem sikerült elhitetnem a férjemmel, hogy ez egy állati jó vétel volt és hosszú távon nagyon jól járunk vele. Most, hogy a fia ilyen lelkes vonatozós, kicsit ő is megenyhült.) Mondanom sem kell, innen se akartak hazamenni a gyerekek és ide is vissza kell még jönnünk. Szóval jó kis hétvégénk volt.