#Post Title #Post Title #Post Title

10+1 tény az olimpiai lángról


A nagy izgalmak közepette, amit a fiam betegsége okozott, el is felejtettem megörökíteni a nagy eseményt, amit Covenrtry a múlt héten ünnepelt. Itt járt az olimpiai láng. Megállt az élet, különösen amerre az útja vezetett, a legtöbben nagy kerti partikat, pikniket csaptak az út mentén és a legtöbben le se szedték a Diamond Jubilee-ról maradt zászlókat. Jól jött az most is, csak emelte az ünnep és a brit büszkeség fényét.
A férjem a két lányt kivitte a reggel 7-es kezdődő ceremóniára és a lányok nagyon élvezték. Igaz, az ő életük már régóta olimpiai lázban ég. Még tavaly kezdődött, amikor kézbe vehették magát a fáklyát, ami itt, Coventryben készült. Idén pedig hónapok óta foglalkoznak vele, beszélnek róla és az utóbbi időben ráadásul speciális olimpiai sportnapok és versenyek követték egymást, a Brownies táborban olimpiai fáklyát készítettek - szóval fel voltak lelkesedve rendesen és még a korai kelés se vette el a kedvüket ettől a nagy eseménytől. Én, mint már mondtam párszor, nem vagyok nagy sportrajongó - de a fáklyás történeteket nagyon szeretem. Következzen hát néhány "fun facts" azaz tréfás és vicces tény a lángról, a fáklyáról és az ő hordóiról.

1. Először is szögezzük le - ami a fáklyában van, annak csak a neve "örök tűz" - a láng maga egyáltalán nem ég örökké. Az olimpiai játékok kezdete előtt néhány hónappal gyújtják meg és az olimpia záróceremóniáján ünnepélyesen eloltják.

2. A lángot négyévente Görögországban, Héra templomának romjainál keltik újra életre, ahol az ókori olimpiai játékok zajlottak. Ókori papnőnek öltözött színésznők gyűjtik össze a nap sugarait egy homorú tükörrel és innen indítják el az olimpiának helyet adó város felé.

3. Ha elfújja a szél (ez bizony a láng útja során előfordul időnként) van egy pótláng is, amely maximum 30 másodpercre van az eredetitől, és a szabály szerint azzal kell újragyújtani a lángot. (Persze megtörtént, hogy amikor elaludt a láng egy lelkes rendőr odaugrott és az öngyújtójával gyorsan újralobbantotta a lángot, de ez ciki volt mindenkinek, mert ha ilyet lehet, akkor ugyebár minek az egész macera a hordozgatással...)

4. A láng nem volt az ősi hagyományok része - bár maga a tüzes futás az ókorban külön olimpiai sportág volt, amelyet Prométeusz tiszteletére tartottak, aki mint mindenki tudja, ellopta a lángot az istenektől, aztán nyilván mint minden tolvajnak, nagyon gyorsan kellett szaladnia a szajréval.

5. A fáklyahordás először az 1936-os berlini olimpián szerepelt. Hitler imádta az ókori görög kultúrát és úgy vélte, hogy ez a láng egyfajta szimbolikus kapcsolatot hoz létre az ősi idők és a nagy német birodalom között. Az ötlet maga azonban Carl Diem agyából pattant ki, aki a szervezők egyike volt.

6. Az első alkalommal rengeteg vita volt róla, hogyan is kéne meggyújtani a fáklyát - a gyufát persze azonnal elvetették, mint túlságosan közönséges megoldást. Az ókorban is használatos tükrös módszert egy görög régész, Alexander Philadelphus vetette fel, akit azért az ötletéért a náci propagandaminiszter, Josef Goebbels személyesen tüntetett ki a Német Olimpiai Érdeméremmel - az okiratot Hitler írta alá.

8. A közhittel ellentétben a lángot nem gyalog viszik Görögországból az olimpia színhelyére, hanem mindenféle járművel. Repülővel, autóval vonattal, tengeralattjáróval - de a legkülönlegesebb az volt, amikor 2000-ben víz alatt futottak vele Ausztráliában egy speciális eszközt kifejlesztve, amely megakadályozta, hogy eloltódjon a láng.

9. Az olimpiai fáklyát nem adják kézből kézbe, mert minden futó megtarthatja a sajátját, csak a lángot kell továbbpasszolnia. Mivel a mostani fáklya majdnem egy méter hosszú, dicsőség ide vagy oda, nem mindenki akarja megtartani, így alig egy nappal a láng indulása után az első fáklyák már felkerültek az internetre. Ez amúgy teljesen legális, hiszen a saját tulajdonával mindenki azt csinál, amit akar. Az ebayen korábbi olimpiákról származó fáklyákat is meg lehet venni, egy 1948-as londoni kezdőára alig 3 millió forint.

10. Fáklyavivőnek lenni nagy dicsőség - általában sportolók, paralimpikonok, vagy olyan köztiszteletben álló emberek vihetik, akik személyes példaképnek is számíthatnak. Ez az elv - de a gyakorlat... hát nagyon más. Itt Angliában sok botrány van most ebből. Volt például egy nagy Coca Cola játék, ahol a nyertesek nyereménye többek között a fáklyavivés lehetősége lett. De nagy cégek elnöke, komoly hirdetők, menedzserek is kaptak ebből a megtiszteltetésből - és ez bizony sokak szemét szúrja, mert ellentmond az olimpia eredeti eszményének.

+1 Diana Gouldtól azonban senki nem irigyli a fáklyát, sokkal inkább a tényt, hogy tud még szaladni. A hölgy ugyanis 100 éves és még mindig aktívan sportol, sőt edzéseket tart Londonban.

One Response so far.

  1. Névtelen says:

    Marcsi, érdekes volt és tetszett a cikk, köszönöm. :)

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...