#Post Title #Post Title #Post Title

Kommunikációs evolúció


A telefon arra való, hogy telefonáljunk. Sokáig azt hittem, hogy ez ennyire egyszerű kérdés. Hiába jöttek az újabb és újabb okostelefonok, amelyek mindenféle extrát tudnak, engem ez eddig teljesen hidegen hagyott. Minek nekem egy puccos, drága darab, magyaráztam a férjemnek, Kisbende majd megkaparintja, földhöz vágja, elrontja. Majd ha nagyobb lesz. Hogy én mekkorát tévedtem...

Nem vagyok oda a technikai újdonságokért, nem lelkesedem a legújabb márkájú kütyükért, és valójában minden alkalommal zavarba ejt, amikor levelező rendszert kell váltanom, vagy megújul a Windows és máshová kerülnek a gombok, mint ahogyan megszoktam. De a haladást nem tudom megállítani - az jön és folyamatosan rákényszerít, hogy én is fejlődjek. Az elmúlt években ezért hát belekóstoltam a képszerkesztés fortélyaiba, a html szerkesztésbe, néhány vezetéket is megtanultam összekötni és egyre kevésbé ejtenek zavarba a technikai kérdések. Van ami igenis érdekes és jó dolog tudni, különösen, ha szépíthetem a blogom vagy jobbá tehetem a fotóimat.
De a telefon kérdésben eddig nem akartam változást, csak egy dologhoz ragaszkodtam: legyen rózsaszín és csajos. Nem kell, hogy mindenféle menő dolgot tudjon - bőven elég ha telefonálni és SMS-ezni tudok vele. Fényképet úgyse azzal fogok csinálni, blogot úgyse azon fogok írogatni. Szóval amikor a férjem időnként megkérdezte, ne vegyen-e egy jobb darabot, mindig élénken tiltakoztam. Nem kell. Amúgy is zavarba ejtően sok telefonnal rendelkezem, pedig mindig is olyan bénának tartottam, ha valaki 2-3 telefonnal mászkált. De Angliában én is beleestem ebbe a hibába.
Amikor kimentem egy szép, rózsaszín LG telefonom volt, ami pont azt tudta, amit elvártam tőle. Az alapokat. De jól működött. Egy hibája volt: csak a magyar Vodafone hálózatán működött. Angliában minden második sarkon kikódolják az ember telefonját, de ezt senkinek nem sikerült. Így hát muszáj volt egy újat vennem. Berongyoltam hát az első telefonboltba és megvettem a legolcsóbb darabot, amit kínáltak, egy Alcatelt. Kártyafüggetlen, egyszerű, fapados darab - nekem tökéletesen megfelelt. Két teljes hétig használtam, amikor is a férjem beállított egy Swarowski kristályokkal kirakott fekete szépséggel, amit ingyen kapott a Vodafone boltban, a 20 fontos feltöltése mellé. Otthagyni nem akarta, de ahhoz túl csajos volt, hogy megtartsa. Így lett három telefonom. A rózsaszín a magyar kártyával, a fekete az angollal és az angol zászlós a polcon pihegve várta, hogy kinek kell.
Persze Borsi rögtön lecsapott rá. Megkérdezte, övé lehet-e és én nekiadtam, nem is sejtve, hogy micsoda lavinát indítok el vele. Mert hát valójában mobiltelefon kérdésben Bíborka lányom lett volna a rangidős. Más kérdés, hogy ő nem akart saját telefont - de azért az mégiscsak tűrhetetlen, hogy a kistesója hamarabb kapjon egyet, mint ő. Én persze leginkább bosszankodtam az egészen, mert úgy vélem, valójában egyik gyereknek sincsen szüksége telefonra, hiszen sehová nem mennek egyedül. A suliba tilos bevinni, a haverokkal meg dumáljanak amikor találkoznak. Az pedig, hogy vegyek még egy telefont, hogy kielégítsem a nagylányom telefon iránti halovány vágyát, na az meg végképp nem alternatíva. A telefon így hát ideoda hányódott, hiszen kicsik még hozzá, és bár több osztálytárs is rendelkezett ilyen "virtuális" tulajdonnal, igazából nem nagyon használta senki, mert nem is kell még nekik.
Aztán eltelt egy év és sajnos rá kellett jönnöm, hogy új telefont kell vennem, mert a fekete ékköves aksija egyre gyengébben működött. Ráadásul minden jel nélkül merült le, és ez okozott némi bonyodalmat, például amikor Bíbor egyik nap rosszul lett a suliban, nem tudtam felhívni, hogy menjek érte, mert ki voltam kapcsolva. Szegény egyre lázasabb lett, én meg közben otthon ültem tök nyugodtan, mert a fene se ellenőrzi minden órában, hogy működik-e a telefonja. Ez meg nem sípolt, hogy merül le, csak egyszerűen kikapcsolt. Szerencse, hogy a gyereknek másfél órai nyűglődés után eszébe jutott, hogy van neki egy apja is, mi lenne, ha őt hívnák a tanárok, és az ő telója jól működött, így hazajutott, de azért pár napig neheztelt rám, hogy miért nem lehetett elérni.
Szóval új telefon kellett, és a férjem kérdezgette is, milyet szeretnék. Pirosat, vagy rózsaszínt, mondtam neki, amúgy totál lúzer módon, de ő ennél praktikusabb ember, és utánanézett, hogy mit, mennyiért lehet kapni és a hazautazásunk előtt két nappal beállított a legújabb HTC Desire-rel, amit most féláron adtak, ráadásul kárgtyafüggetlen, tehát Spanyolországban és Magyarországon is használhatom majd.
Most, hogy már egy hete használom, azt kell mondanom: imádom. Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, óriási tévedésben voltam, amikor nem akartam okostelefont, mert igazából az anyáknak van rá a legnagyobb szüksége. Ugyanis nemcsak én vagyok oda érte, hanem a gyerekek is. Mióta megvan, mindenki ezt akarja, Bíbortól Kisbendéig mindenki ezt akarja és sorban állnak, hogy játszhassanak vele, fegyelmezni tudok vele, zsarolni és nevelni.
Az első dolgom ugyanis az volt, hogy egy csomó appot letöltöttem rá - pár hete írtam egy cikket a legjobb gyerekes appokról, így volt pár ötletem, aztán persze egymás után jöttek a játékok, míg végül a telefon több órányi vigassággal telt meg. Eredetileg az volt a célom, hogy a repülőn le tudjam foglalni a gyerekeket, de igazából nem volt rá nagy szükség, mert hajnal 4-kor keltünk, 6-kor indult a gép, és elég bágyadt volt mindenki. De azért kicsit mindenki játszott a csodatelefonommal (kivéve persze engem) és életünk legnyugisabb repülőútját köszönhetem a kis telefonomnak. De azóta is óránként felhangzik a kérdés - anyaaaaa, játszhatok a telefonoddal? (Vagy ha Bende akarja, akkor "mami csingcsing?") Én meg gyakran megengedem, mert azt gondolom, majd lecseng ennek is a láza, és ha cserébe megeszik az ebédet, vagy csöndben maradnak, míg elaltatom a kistesót, akkor mindenki jól jár.
Nem mondom, hogy nincsenek ellenérzéseim is - merthogy nem vagyok nagy híve az elektronikus póráznak, és azt gondolom, hogy a gyerek inkább homokozzon, szaladgáljon és macskázzon, mintsem a telefon gombjait nyomogassa, de ne legyünk képmutatók, mi felnőttek is ezt csináljuk gyakran és ha ebben a világban élünk, akkor nem kérhetjük számon a gyereken, hogy miért követi a példánkat.
És tényleg, milyen egyszerű is ránézni a facebookra a telcsin anélkül, hogy be kéne izzítani a gépet, vagy milyen praktikus, hogy az emiljeimet is el tudom rajta olvasni. És töltöttem le rá egy csomó regényt is, amiket nyugodt óráimban majd olvasgathatok, merthogy ingyen rajta van a világirodalom minden értelmes regénye, de az a spanyoltanulós oldal is működik rajta, ami annyira tetszik és találtam egy csomó olyan játékot is, amikkel még én is szívesen eljátszom, ha mondjuk Kisbende elaludt mellettem én meg nem kelhetek fel, nehogy felriasszam, de aludni mondjuk nem akarok.
Szóval most új világ nyílt meg számomra, ami sokak előtt nyilván már régóta ismert. Majd kiderül, hogy hosszú távon hogyan tudjuk okosan használni.

One Response so far.

  1. khase says:

    Marcsi, akkor ezek szerint rendben hazaértetek és jó utatok volt? Gondolom gyerekek élvezi az itthonlétet és a balatoni házikótokat :)
    Az okostelefonnal ugyanígy voltam, mint Te :) Gábornak már 3 éve volt iphone-ja, én mindig tiltakoztam, hogy minek nekem egy olyan, bonyolult, meg ugy is csak telefonálásra és sms-írásra használom a telefont, meg egyébként is, játszótéren homokos kézzel tutira nem fogom összefogdosni és nyomogatni, meg különben is....
    Aztán karácsonyra kaptam egyet Gábortól és egy pillanat alatt rájöttem, miért is lelkesedett annyira érte!!!
    Rögtön elkezdtem böngészni az app-eket, és letöltöttem egy csomót (emlékszem, Marcel akkortájt nagyon nem akart inni, volt egy olyan app, ami emlékeztetett az ivásra, mindig jelzett, na ez Marcelnek is nagyon bejött és már szaladt is inni :))
    Aztán jöttek a hirkeresők, az utazási-kirándulási oldalak, a különböző beszélgető app-ek, és persze a játékok :) Marcel szinte gyorsabban kitanulta, mint én, és én is azt vallom, hogy inkább rohangásszon, futkározzon a gyerek, mint üljön a gép (telefon) előtt, de néha, étteremben pl. ha szeretnék nyugiban végigenni egy kaját, vagy hosszú vonat-repülőúton azért nagyon jó szolgálatot tesz :)

    De hátránya is van, nekem pl. az elmúlt fél évben tönkretette a szememet, mert persze egyszerübb este lefekvéskor még gyorsan elolvasni a hireket vagy megirni pár emilt, de a nagyon apró betük megerőltetik a szemet...És nem minden működik rajta, pl. szerettem volna az előző posztodhoz kommentet irni szombat reggel, akkor már mi is úton voltunk, de nem tudtam, nem hagyta...

    Szóval nagyon sok előnye van, az biztos, hamar bele lehet jönnni, az biztos :)))

    Kellemes nyarat Nektek itthon, élvezzétek ki a pihenést az újabb kaland előtt!!! (egyébként arról lehet már tudni, hogy mikor indultok és hova, melyik város lett a befutó?)

    Orsi

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...