#Post Title #Post Title #Post Title

HU kompatibilitás


Az elmúlt napokban rá kellett jönnöm, hogy két év Anglia kiölte belőlem azt a könyöklős agressziót, amire kishazánkban szükség van. Csak lesem, hogyan tülekednek, tolakodnak az emberek és képtelen vagyok felvenni a régi ritmust. Sőt, mi több, nem is akarom.

Először a strandon jöttem rá, hogy valami nem stimmel, ahol két pénztár volt nyitva és egy kisebb család állt előtte. Én meg szépen beálltam mögéjük, míg a férjem röhögve nem közölte velem, hogy ad egy, ezek nem állnak sorba, ad kettő, ha állnának is, kettő darab pénztár van, hogyhogy ezt én nem vettem észre? És tényleg, gondolkodtam el, hogy lehet ez? Két éve az biztos, hogy nem állok meg nyugodtan várakozva a strand kapujában három gyerekkel, csak azért, mert mások is ott állnak, hanem körbenézek, van-e rá lehetőség, hogy gyorsabban bejussunk.
De így jártam a villamoson is - mire mindenkit előre engedtem, nekem már nemhogy ülőhely, álló se nagyon maradt. És csak lestem, hogy miért áll meg mindenki az ajtóban, ráadásul olyan erővel lefúrva a lábát, hogy képtelenség elférni mellette és ha mégis megpróbálok besiklani, akkor kirakja a könyökét, hogy kifejezetten fájjon, ha fel akarok szállni.
De a legnagyobb döbbenet az volt, amikor ma a kisboltban találkoztam A TOLAKODÓS NYANYÁVAL, igen, így csupa nagybetűvel, mert olyan archetípushoz tartozik, amit lehetetlen lekicsinyelni és amivel szerintem már mindenki találkozott. Állok a kisboltban, a kezemben egy tej, két kakaós csiga. Nem valami nagybevásárlás. Mellettem Kisbende tartja, rágcsálja büszkén a metélt tésztát, amit rábíztam, adja majd oda ő a pénztáros néninek. A két nagy be se jött, ők kinn leültek a lépcsőre, vigyáznak a babakocsira. Mögöttem egy apuka, egy Bende korú kislánnyal, előtte két másik ember. Nem egy nagy sor, nem egy nagy tömeg. Nem is értettem először, hogy a hatvan körüli néni miért nem a sor végére megy, miért mellénk áll. Csak olyan fura volt, hogy jön egyre közelebb és inkább kicsit elénk, mint mögénk. Az ő kezében is csak 2-3 cucc, de kerüli a szemkontaktust, a száját pengevékonyra szorítja, és agresszíven előredöfi az állát. Látom rajta, alig várja, hogy valaki beszóljon neki, miért tolakszik. Merthogy azt próbált az istenadta. Ne állt be a négy főből áll sorba, amely gyorsan pörgött, neki elém kellett vágnia. Az első reflexem persze a védekezés volt, egy testcsellel úgy irányítottam Kisbendét, hogy elállja a néni útját, aki nem esett kétségbe, rögtön bevágott mögénk, így is nyert egy teljes helyet, neki nyilván megérte. A pasit meg mögöttem nem nagyon érdekelte. Most tényleg, ezért kezdjen el balhézni?
Én se kezdtem.
Csak olyan mélységesen megdöbbentem, hogy is van az, hogy két évig Angliában senki nem állt elém, és ha egyszerre értem oda valakivel a pénztárhoz, az inkább hátrébb húzódott, mint elémvágott. Na jó, persze a britek nagyon tudnak sorban állni. Meg udvariaskodni, ami lehet csak álca, de kit érdekel. Mert elmondnám, annak, aki nem tapasztalta még: állati jó érzés, amikor az ember nem úgy indul az utcára, mintha harcba készülne, nem kell agresszíven megküzdenie minden egyes kis négyzetméterért a buszon, és lerúgnia a többieket ahhoz, hogy haladhasson két métert. Sőt, az autósok se kiabálnak egymásnak. Igazán ez az egész már akkor is zavart, amikor Magyarországon éltem, de most, hogy megtapasztaltam, egy társadalom másként is működhet, kifejezetten rosszul érzem magam tőle és nem, nem vagyok hajlandó visszaszokni arra, hogy leugatom az embertársaimat azért, hogy ne nézzenek baleknak. És kérem, ne próbáljon senki meggyőzni arról, hogy ez így normális, mert a magyarok feszültek a gazdasági helyzet miatt. Ha a szegénység felmentés lenne a bunkóságra, akkor India lenne a világ legdurvább helye, és én hiszek benne, hogy a brit nénike a metróban nem azért mosolyog rám, mert gondolatban a pénzét számolja, és a spanyol nyaralását tervezgeti.
Igazából semmi extra rossz élmény nem ért, ráadásul itt lenn a Balcsinál azért a béke szigetén vagyunk. Vidéken azért még mindig udvariasabbak és kedvesebbek az emberek, mint Pesten. Nyilván ezért is döbbenek meg minden alkalommal amikor azt látom, hogy durván, csúnyán beszélnek-bánnak egymással az emberek.
De ha megpróbálom szóba hozni, a válasz általában az, hogy én nem tudom milyen a magyar helyzet, hiszen nem élek itt, itt ez a normális. Könyörgöm, két év nem a világ és bár tudom, hogy az elmúlt két évben sok minden változott, és elismerem, fogalmam sincsen, hogy ki kivel dug a Való Világban, de azt, hogy a politikai-gazdasági helyzet milyen azért nagyon is tudom, mert olvasok híreket, vannak barátaim és minden nap beszélek az anyukámmal. Megjegyzem, ő kifejezetten gyűjti számomra az érdekes és meghökkentő híreket és szinte sportot csinál belőle, hogy olyat tudjon nekem mondani, amit még nem hallottam. Ráadásul a megelőző 37 évet itt húztam le én is, szóval nagyon is tudom még merre hány méter.
És ha valakit érdekel, akkor elmesélném, Magyarország egyáltalán nem változott sokat az elmúlt két évben. Bár tette volna. Én változtam. Ma már elviselhetetlennek érzem például, hogy az ismerőseim jelentős része döbbenetesen rasszista. Persze csak olyan "szalonképesnek" vélt módon, amit azt jelenti, hogy például ha szóba kerül az iskola, akkor a többség úgy véli, meg kellene engedni a gyerekek verését, mert "Kolompár Józsika" higgyem el nem fog másból érteni. Mi van, kérdem én döbbenten, miért kéne egyáltalán gyerekeket verni? Nem inkább pénzt, figyelmet és plusz energiát kellene az oktatásba ölni az államnak? Miért van az, hogy másutt verés nélkül is működik a rendszer? Miért gondolják sokan, hogy ez segítene? És igenis rosszul esik, ha a kórházban a portás néni kioktat arról, hogy a liftet nem kezelhetem. Hogy nem tudok beülni egy kertes étterembe a gyerekekkel, mert mindenki az orrom alá fújja a füstöt, merthogy itthon még szabad cigizni az éttermekben. És igen, nehéz azt is megszokni, hogy a diétás boltban egy vagyont hagyok ott olyan kajákért, amiket Angliában ingyen is megkaptunk, mert rohadtul nem tartom igazságosnak, hogy egy gyerek élete, szellemi épsége azon múljon, van-e pénze a szüleinek a fehérjeszegény tésztára. Vagy hogy nagyon, de nagyon kell figyelni, amikor számolnak a zöldségesnél, mert tuti, hogy át akarnak verni, különösen, ha látják, hogy a három gyerek elvonja a figyelmemet.
Szóval ezek a dolgok nem jók. És amikor ezeket összegzem, akkor nem jó magyarnak lenni.

6 Responses so far.

  1. Christine says:

    Minnél több időt töltötök távol, ezek a dolgok annál inkább szemet fognak szúrni neked. És egyre kevésbé akarsz visszaszokni. Mesélnél arról lányaid hogy látják mindezt? Mert anno az én hat éves fiam nagyon kritikusan szemlélte Magyarországot mikor három év Kanada után haza mentünk.
    Mindezek ellenére próbáld meg élvezni a nyaralást és töltődni mielőtt az új kalandba vágtok. :-)

  2. MimiLondon says:

    nagyon igaz.
    más szemszögből viszont: http://360fokbringa.hu/hu/%C3%A1ltal%C3%A1nos/budapest-budapest-te-csodas%E2%80%A6-osszehasonlitas-azsiaval#more-8095

  3. Sz.Kata says:

    B.marian vagytok? Valahogy ugy erzem, neked ott a "Balcsi":-)

  4. Névtelen says:

    Az angolok nem udvarias nep! Errefele tuskok! A ferfiak nem engednek elore, es a babakocsit tolo benefites anyuka se kepes elengedni azt a szot hogy koszi!! Otthon meg ez a mentalitas...Nem csodalkozom, mert rohanni kell, eletstilus..rohansz mert kidolgozod a beled! Hat en sem rohanok, noverkent mert otthon rohanhatok meg eleget! Otthon en beszolok a tolakodonak, mert nem birom ki :-)

  5. szirom says:

    Én is szoktam röhögni, hogy mennyire "közismert", hogy az angolok udvariasak, pedig van egy-két dolog, ami nem szokás, ami máshol alapvető. Mint köszönni egymásnak. Persze Angliában még senki nem szólt be nekem, hogy mi van rajtam, vagy mit és mit nem engedek meg a gyerekemnek, vagy van-e sapka a babán a szeptemberi 20 fokban. Mert eszükbe sem jutna.

    Marcsi,
    Nagyon jól felsoroltad azokat a dolgokat, amik miatt én már nem érezném jól magam Magyarországon. Csak én még nem vallottam be magamnak, hogy én változtam :)

  6. Névtelen says:

    He-he kiváncsi vagyok, mit fogsz szolni Spanyolországhoz? Ott a mamák nem szemlesütve tolakodnak eléd, hanem a legnagyobb természetességgel, közölve, hogy ö már ott volt...

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...