Egyszerűen szalad az idő. Nem tudom mással mentegetni magam, csak ezzel a közhellyel. Pedig nagyon meg akartam írni a 2013-as év folytatását, különösen, ha már az első részt is megcsináltam, akkor nem legyinthetek a másikra. Különösen azért, mert az sem volt épp rossz és ott is gyönyörű képek készültek. Naná, hiszen gyönyörű helyeken jártunk.
Augusztus
 |
|
Amikor a lányok nosztalgikusan emlegetni kezdték, hogy régen milyen jó kis táborokban voltak, akkor rájöttem, hogy teljesen másként gondolok azokra az időkre, mint ők. Számomra a tábor egy olyan hely, ahová le tudom passzolni a gyerekeket, mert 10 hétig, a teljes nyári szüneten át nem tudok velük lenni, hiszen dolgoznom kell. Viszont mindig próbáltam jó helyeket találni nekik, így számukra a tábor egy varázslatos hely, ahol jól érzik magukat, új barátokat szereznek és új dolgokat tanulnak. És ez bizony hiányzott nekik. Nosza, hát kerestem nekik gyorsan egy tábort, méghozzá ha már úgyis a Balcsinál vagyunk, akkor vitorlásat. Már az első nap egyedül manővereztek egy kis hajóban a part mellett és természetesen imádták. Sok dolgot tanultak az egy hét alatt és persze új barátokat is szereztek.
Szeptember
 |
|
Amikor két éve beirattam Bendét a lányok által is látogatott iskolába, inkább poénnak szántam. Nem gondoltam, hogy még most is itt leszünk. Nem hogy Angliában, de ugyanabban a városban, de még ugyanabban a lakásban is. De most nagyon örültem, hogy ezzel nincs gond - a fiam iskolás lett. Igen, 3 év fél évesen. Ez csak előkészítő év - de mivel az iskolában van a csoportjuk, nekik is kötelező az egyenruha. Furcsa dolog reggelenként vasalt inget, öltönynadrágot adni a fiamra. Olyan komoly nagyfiú ebben a ruhában. Persze ez az iskola azért nem ugyanolyan, mint otthon. Például csak napi három órát tölt ott - ami szánalmasan kevés. Neki persze nagyon jó, hogy délre, ebédre hazajön, délután itthon van - de számomra rohanás minden délelőtt. Mire kitakarítok és megfőzöm az ebédet már mehetek is érte. Azt gondoltam amúgy, hogy napi három óra semmire se lesz elég - de valójában elképesztően sokat tanulnak ezalatt az idő alatt. Például már tudja majdnem az összes betűt, ráadásul ezeket nem csak felismeri, de le is tudja írni. No, nem gyöngybetűkkel, de azért felismerhetően.(Viszont megjegyezném, hogy három iskoláskorú gyerek heti 15 ingét vasalni egyáltalán nem jó móka.)
Október
 |
|
Azt hittem, hogy az elmúlt években jól megismertük a környéket és idén nem lesz már mit néznünk. De aztán megvettük a National Heritage kártyát, és vele együtt kaptunk egy könyvet arról, mely helyekre érvényes. Ez a klubtagság amúgy végtelenül jó találmány. Egy évre két felnőttnek kb 35 ezer Ft-ba kerül és fejenként hét gyereket vihetünk magunkkal ingyen több mint 500 helyre. (Ez a nagycsaládos kedvezmény!) A térképet nézve kiderült, hogy tucatnyi apróbb kis udvarház, kastély van a környéken hatalmas parkokkal, ahol meg lehet futtatni az aprónépet. Mivel Bende számára még mindig a futás a legjobb program (maratonista lesz, ez már eldöntött tény) ez fontos szempont. Mivel ezek a helyek közel vannak, és immáron ingyen - így tökéletes vasárnapi program lett belőlük. Semmi stressz - ha csak délben megyünk és csak két órát töltünk ott, az is teljesen rendben van. Ha nem látunk mindent, nem számít, majd legközelebb. Van olyan hely, ahol már 4-5 alkalommal jártunk - és nem, még mindig nem unalmas. Egyrészt azért, mert három gyerekkel azért nem lehet tökéletesen koncentrálni arra, ami körülöttünk van, a figyelmünk egy része mindig az övék. Másfelől a házakban mindig vannak új és új programok. A Charlecote Parkban például először az volt a gyerekek legnagyobb boldogsága, hogy plüss-őzeket kellett keresniük, minden szobában elrejtettek egyet. Aki a végén megmondta a kapuőrnek, hányat talált, kapott egy matricát. Ez még Bendét is teljesen lekötötte. Mikor legutóbb jártunk ott, kisbárányokat kellett megtalálni, de mondták, hogy húsvétkor lecserélik majd őket kiscsibékre. A Peckwood House-ban pedig azért imádnak járni a lányok, mert az egyik szobában szőni lehet. Mindegyiknek hatalmas parkja van - őzekkel, bárányokkal, kacsákkal, hattyúkkal, labirintussal, krikett-pályával, játszótérrel, kávézóval, antikváriummal, biopiaccal - mikor, mivel. Nem mondom, hogy ezek a házak mind kihagyhatatlan élményt jelentenek - a legtöbbnek még a nevét se hallottam eddig. De én szeretem a történelemnek ezeket a kis szeleteit és a lányok is szívesen hallgatják a hely történetét, hagyományait, legendáit. Bende pedig... hát ő ebbe nő fel. Miért is ne szeretné?
November
 |
|
Szeretem, ha látogatókat kapunk, mert sok jó hely van Coventryben, ahová szívesen elviszem őket. Nemrégiben láttam egy listát Anglia 20 legjobb ingyenes múzeumáról - a mi kis városunk két intézménnyel is felkerült a listára. Az egyik a Transport Museum, ahol mindenféle járművet meg lehet találni. Óriási - egy teljes napot el lehet itt tölteni. És nem csak a fiúk, a lányok is élvezik, mert nem csak autók és biciklik vannak, de viktoriánus kori utca is lovaskocsikkal és moziterem is, de még a második világháborús bombázást is újra lehet itt élni. De be lehet ülni a világ leggyorsabb kocsijába is és még a Vissza a jövőből híres Delorianja is a kiállítási tárgyak között van. Bendének természetesen ez a kedvenc múzeuma, időről időre ezért el kell ide jönnünk. A lányok a Herbert Múzeuot jobb szeretik - az a helyi helytörténeti múzeum. Ez a kép is itt készült. A háttérben egy interaktív műalkotás van, több tucatnyi propellerrel. Ha rááll az ember a kicsi piros pontokra (amikből öt van) akkor elindul a szépforgó - ha lelép róla, akkor megáll. Három gyereknek igazi kihívás folyamatosan mozgásban tartani - öt azért elég szépen elboldogul vele. De persze nem ez a legjobb abban, ha vendégeink jönnek - az igazat megvallva a gyerekek leginkább egymásnak örülnek és ki se akarnak mozdulni egész nap, csak játszani pirkadattól késő éjszakáig.De azért jól szokták magukat érezni ezeken a helyeken is.
December
 |
|
Bevallom egyre rövidebb az angliai bakancslistám. A legtöbb helyen, amire nagyon vágytam már eljutottam. Loch Ness volt az egyik nagy álmom, Stonehenge a másik. Aztán jó darabig vágytam a Hampton Courtba, VIII. Henrik kastélyába, de végül oda is eljutottunk. Tetszett Wales és imádtam Edinburghot is, London pedig sokadszorra is elképesztően izgalmas. Nem mondom, hogy mindent láttam már, amit lehet - de elég sok dolgot. Egy hely maradt ki, az pedig a Rosslyn kápolna. Aki olvasta a Da Vinci kódot, az gondolom mind kíváncsi rá. Dan Brown szerint ez a világ legtitokzatosabb kápolnája, ami rengeteg titkot rejt. Naná, hogy látni akartam. De aztán amikor két éve épp mellette mentünk el, kifogtuk az évi két szabadnapjuk egyikét - december 31-et. Fájó szívvel suhantunk el mellette - így amikor most megint arra jártunk, azt mondtam, hogy nem számít, hogy még sok-sok óra autózás áll előttünk és nem érdekel, hogy zuhog az eső. Meg kell állnunk és kész. Azt gondoltam, félórás kis program lesz - hiszen végül is csak egy parányi kis templomról van szó. De végül majdnem négy órát töltöttünk ott, és még csak nem is kávéztunk. Dan Brown világhírűvé tette a helyet - és ennek következtében a látogatók száma az egyik pillanatról a másikra megsokszorozódott. Ha tíz évvel ezelőtt jöttünk volna ide, csak a templom lett volna és semmi más. Most már egy hatalmas látogatóközpont várja a turistákat, rengeteg játékkal, látni, olvasni és tapintani valóval. A gyerekeket alig lehetett becipelni a templomba, olyan jól érezték magukat. De benn is izgalmas volt minden - a legjobb pedig egy nő, aki egy órás előadást tartott a templom történetéről, méghozzá nagyon izgalmasat. Elmesélte, hogy járt már itt olyan ember, aki kalapáccsal akarta szétverni az oszlopokat, mert meggyőződése volt, hogy a Szent Grál tényleg ott rejtőzik az egyikben, de volt, aki állította, hogy földönkívüli űrhajók hangárja rejtőzik a templom alatt. Isteni jól mulattunk az előadásán - a gyerekek kedvence mégis a macska lett, aki évek óta itt él a templomban, és időről időre beleül a látogatók ölébe. Sajnos most nem minket választott, hanem az előttünk ülőket. De olyan hangosan dorombolt, hogy mi is hallottuk. És persze simogattuk is. Fotózni sajnos nem lehet benn - de mint megtudtam, nem a titkokat védik. Pár éve egy fotózkodó férfi hátrafelé lépkedve elesett és beütötte a fejét. Mint ahogyan ez Angliában szokás - a sérüléseiért beperelte a kápolnát. Nem nyert - de a tulajdonos úgy döntött, hogy akkor ezentúl mindenki figyeljen jobban és megtiltotta a fotózást. Nem mondom, hogy nagyon komolyan veszik a tilalmat (nem küldik ki a renitenseket és nem veszekednek vele) de én tiszteletben tartottam a szabályt. Ezért csak kinti fotónk van. A bentiek a fejemben vannak meg. De azok nagyon jók!!!!
