Három gyerekkel irány Anglia!

Olyan béna dolognak tűnt először az ötlet, hogy becsöngessünk idegen házakba és cukorkát kérjünk. Miért is adnának, nem ismernek. Különben is, ha cukrot akarok adni a gyereknek, akkor majd veszek. És amúgy meg nem is veszek, mert nem egészséges. Ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben. De kár volt annyit agyalni.

Mi felnőttek ugyan kevésbé voltunk lelkesek, de el kell ismernem, a város igenis Halloween lázban égett - legalábbis a boltokban vámpír és zombijelmezes eladónők szolgáltak ki, a Coventry Telegraphoz ingyen világítós szarvacskákat adtak és a pékségben szörnymintás muffint lehetett kapni. Nem is beszélve arról a temérdek cuccról, amivel teljessé lehetett tenni a Halloween élményt. A műanyag sírkő, a fekete pókháló ajtódísz, a méteres pók, a tábla, hogy "Haunted House" és persze tökök minden mennyiségben.
Hát hogy maradhattunk volna ki ebből? A lányok egész nap az estére készültek és ruhákat válogattak, Borsi Halloween hercegnő lett, Bíbor vámpír. Megvolt a kivájt tök is, és még töklevest is csináltam, amit a mécsesek fényénél ettünk meg vacsorára. És aztán már indultunk is parédézni. Tavaly még csak Zsolt ment ki a két lánnyal, és olyan hideg volt, hogy 20 perc sétálás után jöttek is haza. Akkor Adams Familyt néztek a gyerekek este, hogy teljes legyen az élmény és imádták.
Idén se akartunk sokkal többet - mégis jobban sikerült. Talán mert most az egész család útnak indult. Úgy döntöttünk ugyanis, hogy jöjjön Kisbende is és nézze meg, milyen az éjszakai bulizás. Ráadásul olyan jó idő volt, hogy elég volt a jelmezek alá felvenni egy pulcsit, kabát nem is kellett. Persze Bíbor közölte, hogy ő ugyan nem fog sehová becsöngetni, mert az ciki. És Borsi nagyokat bólogatott, mert ő mindenben követi a nővérét. Tehát csak jelmezes felvonulás volt tervbe véve - még kosaruk se volt, amibe csokit kérhettek volna. És ezt utólag hibás döntésnek bizonyult.
Az első meglepetés az volt, hogy mennyire sokan mászkálnak az utcán jelmezben - gyerekek és felnőttek egyaránt. Aztán láttuk, hogy bizony feldíszített lámpás házból is akad néhány, ha nem is túl sok, ahová be lehet csöngetni.
Ettől még nem kopogtunk volna be, de megtették ezt helyettünk mások, és ahogy figyeltük, kik jönnek és hogyan is zajlik az egész móka. Ám egyszer csak Borsi felkiáltott: Ez a Max anyukája, és ott van a Max is! - csak akkor láttuk, hogy Borsi egyik osztálytársa lakik az utca legrémisztőbben feldíszített házában. Így már nem volt ciki a lányoknak se odamenni és kopogtatni. Ki is tódult 4-5 gyerek, és láttuk, hogy benn a hát is nagyon klasszul ki volt díszítve. Igazi élvezettel adták a gumicukrot, a nyalókát, minden gyerek visítozott és megbeszélték, hogy ki, minek öltözött, és hogy holnap a suliban majd találkoznak.
Hogy az első "trick-or-treat"-jük ilyen jól sikerült, ezen Borsi teljesen felbátorodott, és a két házzal odébb lévő töklámpásos házba is be akart menni. Bíbor kötötte a karót, hogy idegenhez azért mégse, de én bátran vállaltam, hogy elkísérem a lányom, és csapatmunkában megoldottuk. Én kopogtattam, ő holtra vált hangon (kicsit még félt) berebegte, hogy "trick-or-treat". Itt is gumicukor, nyalóka.
A következő ház már adta magát - ki volt világítva, és izgatott gyerekek lestek ki az ablakon, hogy ki fog már végre csöngetni náluk. Bár még én kopogtam, de Borsi hangja kicsit bátrabb lett és Bíbor is elsuttogta mellette állva a varázsszavakat. Nem is beszélve Kisbendéről, aki hamar levette, hogy a dolog lényege a cukor, és tartotta a kis markát. Amúgy ő még jelmez nélkül is mindenütt imádták, különösen a feketék és indiaiak meg is puszilgatták, ölelgették, hogy milyen cuki, és fura módon ezt most ő is egész jól viselte.
A boldog, cukorkát osztogató gyerekeket látva rádöbbentem, hogy bizony otthon ülni csak akkor érdekes, ha valaki TÉNYLEG bekopogtat. Mert ha nem teszik, akkor nagyon uncsi várni. Nincs kinek megmutatni a ruhát, a díszleteket és azt a pár filléres cukorkát adni is jó, és elfogadni se ciki.
A lányok végül nagyon élvezték, pontosan számon tartották, hogy hány házba kopogtattunk be, és hogy miket kaptak, és persze hazáig majdnem az egész el is fogyott. Most tényleg nem akartam ésszerűen beosztani az édességet. Had legyen nekik most az egyszer banzáj. Kistesónak lenni ilyenkor nagyon jó - az én fiam életében összesen nem evett még annyi gumicukrot és nyalókát mint ma este, és amint üres volt a szája, rikoltva követelte, hogy "more-még". Ennek következtében olyan ragacsos lett minden gyerek, hogy a jelmezek mosásba, ők meg fürdőkádban folytatták a bulit, amint hazaértünk. Aztán még egy kis Scooby Doo mozi, persze kísértetekkel és rejtélyekkel. Altatni senkit se kellett.