#Post Title #Post Title #Post Title

Linzer mindig kétféle módon


A PKU-s diéta, amit Borsinak folytatnia kell nem valami ördöngösség. Voltaképp mindent meg lehet főzni PKU-s módra is, csak tudni kell az átváltás titkát.

Az első dolog, amit a PKU-s gyerekek anyukái megtanulnak, hogy mit mivel lehet helyettesíteni. Ahol a recept lisztet ír, ott speciális fehérjeszegény lisztet használ az ember. Ahol tejet, ott speckó tejet, ami köszönőviszonyban nincs a bocival. Ahol tojást, ott tojásport veszünk elő. Ahol pedig húst - na, ott kerül elő a gomba. Persze azért van néhány trükk, mert mondjuk a túrónak vagy a máknak nincs fehérjeszegény alternatívája. De ilyenkor jönnek a dietetikusok trükkjei, akik elmondják, milyen nagyszerű bejglit lehet csinálni gesztenyéből és a zserbóba diót helyett akár kókuszreszeléket is lehet tenni.
Az igazi szívás nem is az, hogy az ember megfőzze a PKU-s dolgokat, hanem az, hogy mindent kétszer csináljon meg. Kétféle sütemény, kétféle fasírt, kétféle tészta - minden egyes ebédnél. Kétszer annyi munka és kétszer annyi mosatlan. Mióta Angliában élünk és mosogatógép nélkül senyvedünk, tagadhatatlanul ettől szenvedek a legjobban.
De ha megmérem a dolgokat és a serpenyőbe dobom a sok negatív és pozitív dolgot, amit a PKU hozott az életünkbe, be kell ismernem, hogy sokkal több dolgot köszönhetünk a PKU-nak, mint amennyit elvett tőlünk. Sok ismerős, barát, élmény mellett én például a PKU miatt tanultam meg igazán főzni. Muszáj volt. Mert a PKU-sok számára sokat kell főzni. És nem könnyű. Mert az ő tésztájukat egészen máshogy kell főzni, a lisztjükből gyúrt tésztának még a tapintása is más, és a tojáspor... na, annak semmi köze a tojáshoz.
Magyarországon évente két sütőstúdiót rendezett a kórház a PKU-s családok számára, ahol irányított módon okulhattunk és próbálhattuk ki, mit, hogyan is kell csinálni, hogy jó legyen. A gyerekeim pici koruktól imádták - lelkesen gyúrtak, kevertek. A kóstolás soha nem volt olyan népszerű program, mert Bíbor nem is kóstolja meg a PKU-s dolgokat (tényleg más az ízük) Borsi meg, akiért az egész volt, nagyon is bizalmatlan az új ízekkel szemben (ez elég tipikus PKU-s tulajdonság.) Itthon is sokat sütünk együtt - Bíborral a normál ételeket, Borsival a PKU-sokat. De ez hiba volt.
Erre akkor jöttem rá, amikor kb fél éve kiderült, hogy Borsi nem tud feltörni egy tojást. Bíborral persze már évek óta gyakoroltuk, ő profin el tudja választani a fehérjét a sárgájától. Borsi se esik kétségbe, ha ki kell kevernie a PKU-s tojásport - de az igazi tojás... na, az nem megy neki. Merthogy ilyet ő soha nem ehet. Nem is adtam hát a kezébe. Persze amikor kérte, azért nem tiltottam meg neki - ő meg tiszta erőből nekivágta a pohár szélének és minden csupa maszat lett. Sírt szegény, hogy nem akarta én megy alig győztem vigasztani - honnan is tudhatná. És miért is kéne neki tudni? Mire Bíborka lányom felvilágosított: Borsinak igenis tudnia kell a normál kajákat is elkészítenie, mert hogyan fog akkor főzni a férjének? Vagy a gyerekeinek? Hát igen, erre tényleg nem gondoltam. Szóval azóta Borsit is bevonom mindenbe, és Bíbor is csinálja a PKU-s dolgokat, hiszen nem tudjuk, nem hordozza-e ő is a PKU génjét (25% az esély rá) és még előfordulhat, hogy neki is szüksége lesz erre a tudásra.
Szóval amikor a múlt héten megláttam, hogy mellettünk a St Barnabás templomban sütőstúdiót indítanak gyerekek számára nagyon belelkesedtem - hiszen főzni jó. Kicsit ugyan féltem, hogy Borsi mit fog szólni, hiszen ő főzhet ugyan, de nem kóstolhat, de ez persze őt nem zavarta. Az oktatókkal is beszéltem, akiket megnyugtattam, hogy Borsi nem eszik - de ha mégis meg akar kóstolni valamit, akkor ne tiltsák meg neki, hiszen ő tudja nagyon pontosan mit ehet, és ne féljenek, attól, hogy megérinti, nem lesz baja. A tanárok pedig megnyugtattak, hogy nem is nagyon lesz itt más, csak zöldség-gyümölcs, hiszen amúgy is az egészséges ételek elkészítése a cél. Ehhez képest az első héten rögtön "mince pie" volt terítéken, ami egy speciális diós-mazsolás pite. A vicces a dologban, hogy előre elkészített tésztát használtak fel hozzá a gyerekek (semmi helyben gyúrt maszatolós dolog) és még a töltelék is bolti, előre bekevert változat volt. Mondanom sem kell - egyik gyerek se kóstolta meg. Borsi tudta, hogy neki nem szabad, Bíbor meg utálja a mazsolát. De azért élvezték. Mert főzni jó, még így is.
De mennyivel jobb itthon! Élvezik a mérést, a gyúrást, a szaggatást és persze az evést is. A mi karácsonyi családi kedvencünk a linzer. Csak nagyon hamar elfogy, így vagy ipari mennyiséget csinálok belőle és eldugom a falánkok elől, vagy vállalom, hogy karácsony előtt 4-5 alkalommal is nekilátunk. Persze mindig kétféle változatban.
Ez a csodálatos linzer, amelynek eredeti neve linzer "Kiss Katalin módra", de az én lányaim csak virágos sütinek hívják az egyik dolog, amit a PKU-nak köszönhetünk. Merthogy először a PKU-s verziót ismertük meg és én kitaláltam, hogy ha ez ilyen finom, akkor a már ismert módszer szerint próbáljuk meg visszafordítani normálra. Tehát fehérjeszegény liszt helyett normál lisztet, tojáspor helyett tojást. És láss csodát, a dolog így is működött! Sőt! Ilyen finom, hosszan eltartható linzert semmilyen más recepttel nem sikerült eddig csinálnom. Az eredeti recepten én annyit finomítottam, hogy sima liszt helyett fele fehér-fele teljes kiőrlésűvel készítem a tésztát. Így még finomabb, puhább és még egészségesebb is. A vastagsággal is lehet játszani - az egészen papírvékonytól a kicsit ducibb darabokig nálunk mindegyik menő. Fura módon, amikor elkészül, kicsit törékeny - ezért érdemes várni a lekváros ragsztással, míg kicsit kihül, mert akkor sokkal puhább és nem törik olyan könnyen.

Tehát a recept - Linzerkarika Kiss Katalin módra
- 20 dkg liszt,
- fél csomag sütőpor
- 10 dkg cukor
- 1 cs vaniliás cukor
- fél citrom leve
- 1 tojás
- 12 dkg vaj vagy margarin
- lekvár az összeragasztáshoz
- tetejére porcukor

A hozzávalókat összegyúrjuk és sodrófával kisimítjuk, ezerféle formát lehet belőle szaggatni, a lényeg az, hogy mindenből kettő legyen - egy normál és egy közepén lyukas. Ezeket kell majd egy picike kanálnyi lekvárral összeragasztani. Én nem porcukrozom, de azt is lehet.
Ez a mennyiség nálunk egy nap alatt fogy el - ezért minimum a dupláját, de nagyobb család esetén négyszeresét érdemes csinálni. Nagyon fontos, hogy gyorsan megsül, ezért nem szabad felügyelet nélkül hagyni. Nincs annál nagyobb konyhai szomorúság, mint amikor az ember egy egész tepsi fekete linzert dob a szemétbe.
Sok helyen lehet kapni lyukasztós formákat, általában nagyon drágán, amivel egy rugó segítségével éppen tökéletes linzereket lehet készíteni. De ez teljesen felesleges. Ha van otthon egy almacsumázó, akkor azt is be lehet vetni - de ha semmilyen célszerszám nincs a közelbe, egyszerűen egy tompa késsel vagy egy kiskanál végével is csodás lyukakat lehet alkotni.

5 Responses so far.

  1. Hella says:

    Marcsi, minek kell a felsőre lyuk? Van valami célja, vagy csak szimpla szokás?

  2. A lyuk az fontos - ugyanis amikor összeragasztod lekvárral, akkor egy pici mindig ki fog türemkedni - ha nincs lyuk, akkor oldalt, és ragacsos lesz minden. Ha van lyuk, akkor azon és az meg kifejezetten guszta és szép lesz. Nyamm.

  3. Hella says:

    Ragacsos lett a tészta :( Hüpp hüpp. Betettem éjszakára a hűtőbe, hátha úgy jobb lesz. De továbbra is nagyon ragadt. Aztán annyi lisztet adagoltam hozzá, hogy nyújtható és szaggatható legyen a tészta.

    Mit ronthattam el?

  4. Jól csináltad. És az is jó, hogy adtál hozzá még lisztet. Az a módja. Minden liszt más, ez nagyon fura. Én pl. évek óta ugyanazon recept alapján csinálom a bejlgit, minden alkalommal más lesz. A kenyér is ilyen, pedig ott se variálok. Egyszer úgy feljön, hogy ki kell szedni a kenyérsütő gépből, egyszer meg olyan kicsi lesz, hogy csak a közepéig ér. Pedig tök egyformán csinálom. De a tésztának önálló élete van. Szóval ha ragad, lisztezni kell - ha száraz, nedvesíteni.
    Amúgy finom lett????? :-) Mert csak ez a lényeg...

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...