#Post Title #Post Title #Post Title

Olyan jó kedvem kerekedett


Süt a nap és meleg van. Kifejezetten kabát nélküli, pulcsis idő. És ettől nekem ma olyan jó kedvem kerekedett, hogy csak na. Persze az is hozzájárult ehhez, hogy tegnap este kivételesen már éjfél előtt ágyba kerültem és mégis reggel 10-ig aludtam. Szóval olyan kipihent és sima vagyok.

És ami még jobb, lesz nagy karácsonyfánk. Mert egy kicsi persze eddig is volt, olyan szép, világítós műfenyő. Csinálta is a karácsonyi hangulatot eddig. De aztán egyre gyakrabban előkerült a sóhaj a gyerekek részéről, hogy de jó is volt otthon a nagy fa. És én is nosztalgiáztam, de azért ha a férjem megkérdezte, hogy ugyan már, vegyen-e fát, azért nemet mondtam, merthogy a lakásban se fér el, meg a díszek is otthon vannak, ne költsünk már erre egy vagyont. És különben is, van már egy fánk.
Tegnap azonban az ember a sarkára állt, és közölte, nem vagyunk mi olyan szegények, hogy még egy normális fánk se legyen, és díszeket is tudott ingyen szerezni a rádióból, ahol néha önkénteskedik. Ráadásul Eszter barátnőm meg adott egy csomó fényt a fára, merthogy neki volt még pár amit nem használt. És most a férj elment fát vadászni, és megszavaztatta a gyerekekkel, hogy idén mi együtt díszítünk és nem az angyalka hozza majd a fát.
És ha ennyi jó nem lenne elég, akkor tegnap elkészült a szuper bejgli is, a friss sütés végre olyan lett, mint az álom. Tészta semmi, töltelék az egész, fényes, édes, omlós és gyönyörű. Fel is került rögtön a szekrény tetejére, így is elfogyott már egy fél rúd.
Az is boldoggá tesz, hogy a sok finomságot, ami készül nem csak mi élvezzük, mert a hétvégén begyúrt zserbóból három tepsit csináltam, egyet nekünk, egy PKU-sat Borsinak és egyet Saci barátnőméknek. A bejgliből pedig a fent említett Eszter is kapott egy-egy rúddal. A férj megjegyezte, hogy jövőre nyithatnék egy magyar cukrászdát, ha ennyire lelkes vagyok, de engem meg csak simán boldoggá tesz, hogy másnak is tudok egy kis karácsonyi örömöt csempészni az életébe.
A hó az mondjuk hiányzik, de ezen nem tudok segíteni. Inkább örülök annak, hogy megnyílt a mellettünk lévő játszótér, ahol szuper nagy gyerekeknek való játékok vannak - bonyolult mászókák, nagy csúszdák, egy csomó farönk, és szikla amit mászni lehet, így még Kisbende is jól elszórakozik rajta.
Szóval gömbölyödik ez a karácsony, és ez nagyon jó érzés. A szőnyegtisztítő is megszépítette már a rémes padlószőnyegünket, és túl vagyunk már egy takarítási körön is. Persze ahol három gyerek van, ott soha nincs patikatisztaság, de azért a helyzet sokkal jobb, mint egy hete volt. Az ajándékok biztos helyen a kamrában eldugva, sok már be is van csomagolva (a férj a felelős ezért is) és roskadozik a hűtő a sok finomságtól. Illatozik a szegfűszegekkel díszített narancs is, és ünnepi díszbe öltözött a közös munkától a lelkünk is. Most már kezdhetjük élvezni az együttlétet, hiszen közeleg a karácsony!

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...