Három gyerekkel irány Anglia!

A képen két érdekesség van. Szerintem az, hogy milyen ügyes házi készítésű nyíllal lövök. A férjem szerint meg az, hogy barna a hajam rajta. Tény, hogy befestettem pár napja, de szerintem az íjazás akkor is izgalmasabb. Szerinte meg nem, mert íjat mindenki csinált amikor kicsi volt. Pedig ebben téved. Én például nem.

Az a helyzet, hogy napok óta olyan orkánszerű szél fúj, hogy időnként hiába lépek előre, mégis hátrafelé haladok. És ez nem csak érzés - egy angol szélturbina is tönkrement a nagy szélben, márpedig azért ez nagy dolog, hiszen ezeket mégis szélre tervezték - ellentétben velem.
Szóval mindeni elhiheti, hogy most nem kellemes kimenni a lakásból. Ilyenkor egyre inkább erősödik a hitem, miszerint én alapvetően egy benti személyiség vagyok, akinek nem hiányzik a szabad levegő. Még akkor se, amikor nem mozog ilyen fertelmes erővel. Bevallom, néha még az ágyból is nehezen mászik ki, mert valahogy hűvös ez a lakás, és nehéz a paplan melegétől megválni reggelente. De sajnos akinek három gyereke van, az nem alhat téli álmot. És akinek van egy kétévese, annak muszáj sétálnia is.
De tény, hogy az Urban Explorers klubbal nem lenne kötelező kirándulni menni. De mivel a bölcsibe a másik anyuka elutazása miatt csak Bende lett volna egyedül és direkt kértek, hogy ha nem mennénk, szóljunk már előre, nehogy hiába menjenek oda a bölcsis nénik, hát úgy voltam vele, hogy nem cseszek ki velük, inkább kibírom azt a pár órát a hidegben, amíg sétálgatunk és kézműveskedünk a fagyban.
Kicsit mindig zavarban vagyok, amikor elmegyek velük valahová, mert rendszeresen szóba kerül, hogy ki, milyen szabadtéri játékot szeretett amikor kicsi volt. Fára mászás, erdei séta, madárles - és olyan béna dolognak tűnik, amikor elmesélem, hogy én gyerekkoromban is csak olvasni szerettem és büntetésként éltem meg azt is, ha anyuék kiküldtek a hétvégi házunk kertjébe, mert a napfényben kápráztak a betűk a szemem előtt és nehezen tudtam koncentrálni a repkedő lepkék meg bogarak miatt. Na, nem a könyvet tettem le. Beszöktem a házba olvasni.
Felnőtt fejjel azért tudom, hogy nem ez az ideális. Az olvasás jó és fontos - de igenis szaladgálni is kell egy gyereknek a kertben. Szerencsére az én gyerekeim nem az én benti-lustulós természetem örökölték. És ennek örülök is. Elvben. De amikor gyakorlatban el kell menni itthonról, azért gyakran szenvedek. Titokban. És ennek az Urban Explorers klubnak meg azért örülök, mert tök jó ötleteket ad arra nézve, mit is lehet csinálni.
Most az íjkészítés volt soron - amihez elmentünk egy városszéli erdőbe, ahol még soha nem jártam és ott íjat és nyilat fabrikáltunk. Méghozzá egész használhatót. Komolyan mondom, nem hittem volna, hogy repülni fog ez az íjvessző és még célozni is lehet vele - de sikerült.
Egyetlen hátránya, hogy komoly eszköztárat kell hozzá vinni. Nagy favágó metszőolló, amivel le lehet vágni a meglehetősen vastag mogyorófavesszőket, aztán kicsi metszőolló, amivel levágjuk a göcsörtöket, aztán kicsi fűrész, amivel kialakítjuk az íjon lévő kötés helyét, és reszelő, amivel ezt kimélyítjük. Egy ponyva, amin dolgozunk (nehogy már a vizes füvön kelljen dolgozni, és jól jött ez a végén amikor ezen ülve teáztunk) és egy másik ponyva, amihez erősítettük a céltáblát, mert persze, mit látszik az is volt. Öt ember volt a csapatban - és mindenkinek tele volt a keze, hogy minden cucc velünk legyen. Szóval jó dolog ez az íjkészítés - de meglehetős eszközigényes. Szerencse, hogy ugyanezt a suliban is megcsinálták a gyerekekkel, akik haza is hozták az íjaikat, így most három komplett íjkészletünk van itthon, és állítólag kb egy hónapig, ameddig ki nem szárad a fa, tudjuk majd használni. Pontosabban majd akkor, ha ki tudunk menni. Mert ugyebár ebben a szélben nem lehet. És ennek azért egy kicsit örülök... :-)