#Post Title #Post Title #Post Title

Eid Mubarak



Az idegenségnek vannak vicces járulékai is. Eid Mubarakról például sokáig azt hittük, hogy a helyi önkormányzati képviselő, és valamilyen választás miatt van mindenütt kinn a neve. Mekkora tévedés!

De erre csak akkor jöttünk rá, amikor a gyerekek hazaállítottak egy-egy Eid Mubarak feliratú cuccal. Bíbor egy üdvözlőlappal, Borsi egy kis csillámporos papírkockával. Ekkor már gyanús lett, mert a politika ennyire nem mehet be a suliba. És nem is. Az "Eid mubarak" csak annyit jelent, hogy "Boldog ünnepeket!" és az iszlám hívők köszöntik egymást a Mekkai zarándoklat idején. Ez egyben valami iszlám karácsony is, amikor a gyerekek ajándékot kapnak és nem kell suliba se menniük. Szóval a suli meglehetősen kiürült, aminek a lányok csak azért örültek nagyon mert sokat játszottak, kézműveskedtek, és délután Disney mesefilmeket néztek. Csoda, hogy imádják az iskolát?
Bíborka egyébként meg is fogalmazta, hogy ő azt hitte, ebben a suliban csak angolul fog megtanulni, de tévedett. Mert megismeri más népek szokásait, ünnepeit is, és hogy ez nagyon jó. Imádom nézni, hogy számukra ez a színesség teljesen magától értetődő. Hogy Borsi fürdés után csadorként tekeri magára a törölközőt, hiszen a suliban legjobb barátnője is így öltözik. Hogy amikor Dr. Seuss egyik meséjét mondom este, megkérdezik, hogy ő fekete vagy fehér ember volt-e. Vagy amikor az utcán megyünk, és látunk fehér ruhás, szoknyás srácokat, akkor Borsi pontosan tudja, hogy ezek a pandzsábiak. Mert az osztályban is van egy ilyen kisfiú.
Kifejezetten kedvelem, hogy ezt az egész színes kavalkádot az iskolában nagyon tiszteletben tartják. Annak idején, amikor hallottam, hogy Angliában kötelező vallásoktatás van, nem voltam oda az ötletért. Nagyon is jól emlékszem még arra, hogy mennyire utáltam kiskoromban hittanra járni. Arra, hogy ez milyen izgalmas és színes iskolai tárgy lehet, nem gondoltam. Ugyanis itt a vallásoktatás nem azt jelenti, hogy Biblia-ismeretet tanulnak a gyerekek. Hiszen a világ ennél jóval nagyobb. Ezért ők mindenféle vallásról tanulnak. Borsi például ma egy Gudwarába látogatott el az osztályával, ami egy szikh templom, és pár utcával odébb van. Mezítláb kellett bemenniük, a lányoknak kendőt kellett a fejükre kötni, a fiúk speciális sapkát kaptak.
Furán hangzik, de néha jó érzés megtapasztalni, hogy milyen kicsi nép is vagyunk. Hogy itt a magyar a kisebbség, és a suliban még soha nem volt magyar diák. És a helyi könyvtárban nincsenek magyar könyvek - ellenben udru, vagy lengyel részleg nagyon is van!
Maga a suli azért napról napra okoz meglepetéseket. Bíborék például Kenyáról tanultak a héten (régi, angol gyarmat ugyebár) és ennek keretében bejött hozzájuk egy fekete nő és afrikai dobolásra tanította őket. Bíbor persze ezt is élvezi, de a kedvenc órája a számítógép kezelés, amikor azt tanulják, hogyan működik a google, hogyan kell képeket, adatokat keresni rajta. Ami valljuk be, ma már nagyon fontos tudás.
Ennek a számítógépes tanulásnak a keretében a suli minden tanulóját befizette egy szuper matektanulós oldalra is. A neve, mathletics. Ez valami álom. Én ugyan nem vagyok annak híve, hogy a gyerekek sok időt töltsenek képernyő előtt, legyen az tévé, vagy számítógép, de ennek nem tudok ellenállni. És ők sem.
Pedig ez nem más, mint egy nagy-nagy nemzetközi matek-verseny, több tízezer gyerek és iskola részvételével világszerte. Az első lépés, hogy minden gyerek kap a jelszava mellé egy avatárt is. Tehát egy virtuális alakot, akit a saját képére formázhat - kialakítja a bőrszínét, fejformáját, szemét, száját, orrát, ruháját. És ez a hasonmás ezután nekiállhat matekfeladatokat megoldani. A feladatok nagyon jók és pontosan azok, amelyeket az adott évfolyamban gyakorolnak a gyerekek - összeadás, szorzás, osztás, kerekítés, mérés, a naptár, az óra, geometria stb. Nagyon sokféle feladat van, egyszerűbb, bonyolultabb, problémamegoldás, szöveges feladat. Ha az ember már belejött, akkor egy nyílt versenyen másokkal is megküzdhet, a számítógép összehozza majd valakivel a világ minden részéről.
Minden jól megoldott feladatért pontot kap. Ha egy héten ezer pontot elér, beléphet a bronz-kávézóba, ha összegyűjt itt öt bronz oklevelet, továbbmehet az ezüst erkélyre, és csak a legjobbak juthatnak majd el az arany számítógépes szobába. Közben a kapott pontokat levásárolhatják - ezért lehet ugyanis speckó cuccokat venni a kis rajzolt karakterüknek. Koronát, kalózsapkát, rózsaszín hajat, perec alakú szemüveget, UFO hátteret, szélben lobogó copfot és még millió más dolgot. Ráadásul minél több feladatot csinálnak meg, annál több jutalomjátékot is kapnak. Ami persze szintén matek, de mivel látják előre, hogy van 10 zárolt játékuk, teljes extázisban figyelik, hogy azok mikor nyílnak meg.
Szóval ki van ez az egész találva, és a csajok teljesen be is kajálták. Ott tartunk, hogy nálunk a matek lett a jutalom. Ha jól viselkednek, szépen minden más feladatuk megcsinálják, akkor esetleg lehet max 1 óra mathletics, de úgy, hogy az első 1-2 feladatot én jelölöm ki számukra. Amit hasznosnak és tantervbe épp illőnek találok - aztán jöhet a szabad garázdálkodás. Amiben olyan finomságok is beletartoznak egyébként, mint az "esőerdő matek", ahol nagyjából ugyanazok a feladatok vannak, de állatokkal. Vagy a szorzótábla-dalok, ahol vicces figurákkal lehet együtt dalolni a szorzótáblát. De furmányos szöveges feladatok is vannak, mint a ha Kati magasabb Rudinál, de alacsonyabb Maxnál, akkor Cecília hanyadik a tornasorban.
Az oldal neve egyébként www.mathletics.co.uk - és bárhonnan a világból lehet rá jelentkezni. Egy embernek egyébként évi tízezer forint a tagdíj - de ha úgy veszem, hogy ezt matek füzetkékre, CD-ROM-ra amúgy is elkölteném. Ráadásul mi pénzt nem ér meg, hogy nem kell nógatni a gyereket a matekozásra, hanem magától és örömmel csinálja?!? Nálunk a csajok két hete játszanak már vele, és mondhatom, még töredékét se fedeztük fel. Mi most ugyan a sulitól ingyen kaptunk felhasználónevet és jelszót, de eldöntöttem, ha hazamegyünk, otthon is befizetem majd a csajokat. Amúgy ez a sulinak is megéri - rendszeresen ellenőrzik benn is, hogy ki, hogy halad (a tanár átlátja az egészet) megbeszélik ki a legjobb, presztizst jelent, hogy a kinek van a legdögösebben kinéző figurája, és oklevelet is adnak minden héten a legjobbaknak.
Ez a mathletics egyébként kicsit engem is megnyugtatott most, mert ugyan sok jó dolgot tanulnak itt a lányok - de valljuk be, ennek töredéke se jelenik meg az otthoni tantervben. Ami otthon kell, az a matek és a magyar. Merthogy azt még nem tudom, hogy tényleg hazamegyünk-e egy év után, vagy maradunk, de az biztos, hogy semmiképp nem szeretném, ha az angolt megnyernék ugyan a csajok - de cserébe mondjuk behozhatatlanul lemaradnának az otthoni tárgyakból. Mindenesetre most a napi matek gyakorlás megvan. Csak győzzem lepattintani őket a számítógépről.

5 Responses so far.

  1. Hű Marcsi, kösz az ötletet, remek.
    Igen, először én is fújtam, hogy Luca ahogy hazaért, ült le a géphez. De hát lecót is ott kap... Mi használjuk még az ixl.com-ot.
    Én beszéltem a tantónénikkel, mielőtt idejöttünk. Azt mondta Zsuzsa nénink, hogy a harmadikos anyagot kábé három alatt tudná a gyereknek megtanítani, szerinte egy értelmes-okos kölök nem kerül behozhatatlan hátrányba.
    Minket egyelőre nem fenyeget az a a veszély, hogy hazamegyünk, de nyáron mindenképpen fogadok egy tanárt Lucus mellé, aki hetente 2X elmatekozgat, magyarozgat vele. Mert mi van, ha mégis...

  2. Ja, és mai a kultúrákat illeti... az én arab-török-magyar gyerekem legjobb barátnője izraeli, a két apuka is országos cimbora lett. A két kölök, pont úgy, mint a Pöttyös Panniban, elkezdett egymás nyelvén is kotyogni az angol mellett. Luca héberül, Yarden magyarul. Nagyon cukik.

  3. Mi hoztunk mindenféle tankönyvet magunkkal - és látom, a harmadikos matek tényleg nem hoz sok újat, csak a másodikosat bővítik az ezres számkörben. A kérdés csak az, hogy a rutin és a gyakorlás hiánya miatt nem kerül-e a gyerek hátrányba. Merthogy van nekem olyan külföldön tanult magyar ismerősöm, aki hazajött és fényévekkel el volt maradva matekból. És nagyon kínlódott. És ugyan nem gondolom, hogy matematikus lesz a lányomból, de nem akarom már most elvenni tőle az esélyt, hogy orvos, vagy mérnők, vagy fizikus lehessen, csak azért, mert a lökött szülei elvitték Angliába. :-)
    A magyar is gázos - mert a helyesírása és a hangos olvasása bizony romlott. De ezért is írunk sok levelet. Hogy ne is tudja, most éppen gyakorol...
    Szóval érted: az angolt megkapja most bónuszként egész életére - de nem akarom, hogy bármi mást elveszítsen miatta.

  4. Tök jó ez az ixl.com is! Ahogy látom, valamivel kevesebb rajta a feladatmennyiség, és nem olyan látványos a design. Viszont ingyen van, ami nagy előny! Én lájkolom! :-)

  5. Marcsi, hát izé, az ingyenesség csak bizonyos napi feladatmennyiségre van. :)
    Közben megoldottam a matekdolgot: Saigon aranybánya az érdekes magyarok szempontjából. Magyar zongora-szolfézs-zeneangol tanárt már kerítettem, a héten jön egy magyar matektanár is.
    Jó, hogy mondod a magyar dolgot is... olvasni sokat olvasunk, de nem ír...azt hittem, az olvasás viszi magával az írást is. Majd ráfigyelek.

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...