Három gyerekkel irány Anglia!

- kiabálták a franciák a várfalról a Monty Pythonban. Néha úgy érzem, én is szívesen kiállnék a várfalra és elordítanám a szélben, hogy szép ez az Anglia, de azért ezek az angolok néha kihúzzák a bicskát a zsebemből!

A városban járkálva minden nap elszörnyülködöm azon, hogyan is öltöznek a gyerekek. Anyukán kabát, sapka, kesztyű. Baromi hideg van. A kisbaba a kocsiban mezítláb, pirosra fagyott lábacskával. Sapkát még egy fehér gyereken se láttam. A cipő-csizma errefelé nem szokás, akkor sem, ha röpködnek a mínuszok.
Hasonló esetben otthon minden öreg néni megállítaná az embert és elmondaná, hogy fázik szegény baba. Itt senki nem szól egy szót sem. Nem szokás beszólni a másiknak. Ami persze jó - de a negatív oldala, hogy a társadalmi kontroll teljesen hiányzik.
Ez nem pár egyedi eset - mások is mesélték, itt az is normális, ha a gyerek haját az uszodából kilépve nem szárítják meg decemberben sem. Vagy hogy a kisbaba cumisüvegébe kólát tölt az anyukája.
Gondoltam, le is fotózom - amikor a fenti kép készült, nagyon hideg volt. Rajtam bundakabát, a lányaimon vastag harisnya. Ez a kislány zokniban jött iskolába - és nem ő volt az egyetlen. Nézni is rossz volt. De nem szóltam be. Más se.
De ami furcsa ebben az egész szülői "lazaságban" (nevezzük így, bár nekem ez hanyagság) mindez csak a fehérekre igaz.
Felszállok a buszra reggel 9-kor, ott áll már egy másik kocsi. Benne egy 3-4 év forma kisfiú (akiket otthon már nem ültetnek kocsiba, de itt ez általános) Olyan mocskos, mintha este hoznák haza a játszótérről. Kétes tisztaságú kabát, kajadarabokkal telemorzsázott babakocsi, és persze nyalókázik. A keze könyékig ragacsos. Azonnal odafordul Bendéhez, és a keze után nyúl. Én persze automatikusan arrébb húzom el a babakocsit - azért mégse kenje össze a gyerekem. Anyuka úgy nézett rám, mint egy leprásra, és végül még én éreztem magam kellemetlenül.
Nekem egyénként tetszik, hogy itt minden szabályozva van - az már kevésbé, hogy ezek a szabályok csak és kizárólag a fehér emberre nem vonatkoznak. Tilos dohányozni a buszmegállóban - de azért a fehér anyuka ott bagózik. Tilos inni a buszon. A vörös hajú nő simán felrakja a lábát a szemben lévő ülésre, elővesz egy sörösüveget és egy üvegpoharat. Gond nélkül kiönti sörét és elégedetten iszogat a busz végében. Senki nem szól rá, mert ugyebár ez nem szokás. És mert ha mégis megtenné... Hát nincs benne köszönet.
Jöjjön egy példa. Zsolt talált egy nagyon jó boltot a környéken, ahol különleges borokat, likőröket lehet kapni. Bemegyünk - nagyon vigyázok, nehogy Bende az üvegpolcok közelébe kerüljön. De utánam bejön két másik babakocsis anyuka is. Azonnal arrébb löknek (halk sorry) majd nagy csattanás. Az egyik angol kisgyerek levert egy üveg bort. Kicsit hangosabb sorry. Felvesz két üdítőt, és fizetne. Ahol a turbános eladó közli, hogy és persze a bort is ki kell fizetnie. Annyi "fuckingot" ami a nő száján kijött még élőben sose hallottam. Ordítva kikelt magából, hogy nincs kiírva, hogy babakocsival tilos bejönni, vigyázott volna ő az üvegeire. Majd lecsap mindent a pultra, és kirohan. Útközben beleütközik Zsoltba, aki rácsattan (nagy a feszkó már) hogy őt ne lökdösse. Mire a válasz - ja, te is külföldi vagy? Akkor neked is fucking és egyéb válogatott ordenáréságok. Végül ő elmegy, a bort nem fizeti ki, de hát ő angol, otthon van, neki mindent szabad. A turbánossal megértően nézünk egymásra. Hát igen, ezek az angolok nagyon rasszisták, mondja. És igaza van. Egy másik angollal nem mert volna a nő se így beszélni.
És ezek a dolgok mostanában sűrűsödnek. Tegnap a vonaton támadt rám egy nő. Bementem pisilni Bíborkával (kell még a lányoknak a segítség) majd amikor ő kiment, jött volna be Borsi. Mire a várakozó csaj ránk szólt, hogy itt kérem sor van és most ő jön. Én meg látom Borsika arcán, hogy nincs idő várni, ő még kislány, simán becsorgat. Amúgy is benn vagyok még a WC-ben, ki se jöttem, csak a nagyot engedtem ki. Amúgy meg egy gyerek szerintem minden civilizált helyen elsőbbséget élvez a mosdóban. Udvariasan mondom, ennek a gyereknek nagyon kell, és rámutatok a Borsira. Részemről a dolog elintézve, csuknám be az ajtót magunk mögött. De a csaj váratlanul megfogja az ajtót, hogy márpedig nem csukhatom be, mert ő jön. (Értem én, neki is kell, de én a gyerekekkel csak a mozgássérült Wc-be férek be, simából pedig 5 méternyire van a másik, épp szabad is.) Zsolt csak azt látja, hogy a csaj fogja az ajtót és kiabál - odajön hát Bendével a kezében és ráförmed, hagyjon minket békén. Ajtó becsukva - azt hinném itt a történet vége.
De nem, mert pár perc múlva jön a kalauz, akinél panaszt tett a csaj (!) és minket teremt le, hogy mert Zsolt beszólni a csajnak. Nem számít, hogy minket ért először az agresszió. Egy férfi nem beszélhet így egy nővel. És ha nem kérünk bocsánatot, akkor leszállít minket, de akár le is tartóztathatnak ám! (Azért nem ijedünk meg nagyon, épp a mi megállónk jön, le is szállunk.)
De ami a legrosszabb, nem tudom, hogy igazunk van-e. Magyarországon az lenne. De vajon itt? Mi a súlyosabb vétség? Ha rám támad egy nő, vagy az, ha a férjem megvéd engem és a pisilni vágyó gyerekem? Ilyenkor külföldinek lenni nagyon nehéz, mert fájón érzem, hogy hiába tudok angolul, a feszült helyzetben sokkal lassabban és bénábban fogalmazok. (Igaz, a frappáns válaszok néha Magyarországon is csak órák múlva jutnak eszembe.) De vajon az igazi baj nem az, hogy külföldiek vagyunk, és a két angol móresre akar tanítani? Ez sem elképzelhetetlen, mert olvasom, hallom, hogy az angolokban is egyre nagyobb a feszültség. Az újságokban is egyre többet olvasni arról, hogy Angliában is megszorítások lesznek, és elveszik a gyerekek után járó pénzt a családoktól. Olvasom, hogy egyre többször támadnak angol huligánok külföldiekre. A zöldséges arról mesél, hogy milyen bunkók vele az angolok. A suliban az egyik szomáliai anyuka azt mondja, hogy hét éve van itt és egy angol barátja sincs, mert nem állnak vele szóba.
Szóval most épp besűrűsödött a rossz körülöttünk. Mintha a sors azt jelezné, vége a laza turistáskodásnak, ez már a valós élet. Persze ha racionálisan nézem, akkor minden bunkó angolra tíz kedves jut. Az idős nénik, akik szívesen beszélgetnek velem a buszon. A pasi, aki odaadta Zsoltnak a napijegyét a buszmegállóban, mert neki már úgyse kell. Helen, aki eljött hozzánk főzni és segített vásárolgatni. A bölcsis nénik, akik felajánlották, hogy eljönnek ingyen vigyázni Bendére, hogy az egész család eljusson Bíbor kórusos fellépésére. Vagy az a PKU-s kórházi csoport, akik tegnap zseniális télapóprogramot szerveztek a gyerekeknek. És ilyenekből tényleg sokkal több van! De azért a rossz mindig jobban fáj, pláne, ha az ember távol van az otthonától.