Három gyerekkel irány Anglia!

A kórus a múlt héten új tagot üdvözölt soraiban: engem. A próbaidős státuszból, átkerültem az állandók közé, márpedig ez komoly kötelességekkel jár.

Fellépésre készülünk ugyanis - április 9-én, Bristolban lesz egy nagy Barbershop verseny, és mivel nem akarok szégyent hozni a kórusra, és elbénázni a dolgokat, különösen sokat kell gyakorolnom. Nem mondom, a többiek is beleadnak apait, anyait: hétvégi egész napos próba, esti speciális szólampróbák, ruhapróba, extra mozgásfejlesztő óra. És ha nem lenne elég, beficcentek olyan extra programok is, mint egy kis színházlátogatás, amit szintén a Belles csajok szerveztek.
Nagyon örülök, hogy belevágtam ebbe az egészbe, mert tegnap este éreztem először, hogy ezzel a kórussal együtt énekelni már majdnem színtiszta flow érzés. Ott van körülöttem 60 másik tök jó fej nő, akik baromi jó hangon énekelnek állati jó dalokat. És én velük tudok dalolni, és olyan erővel szakad ki belőlem a hang, hogy szó szerint berezolnál a hasi csakrám. És ami plusz jó érzés, hogy bármerre nézek, mindenki mosolyog rám. És ez már nem csak az udvariassági mosoly, ami minden idegennek jár. Mert lassan már kezdjük megismerni egymást.
Nekem különösen jó élmény, hogy bekerültem egy ilyen női közösségbe, ahol hatvan nő van együtt a húsz évestől a nyolcvanasig. Mindegyik másként kedves, másként szép, másként dalol, és másként mozog. Van olyan fiatal lány, aki első ránézésre elképesztően szép - de ha elkezd dalolni, az arcában nincs igazi élet. És van olyan hetvenes csaj, aki öregnek és csúnyának tűnt kezdetben, de aztán láttam énekelni, és nem tudtam levenni róla a szemem, mert szexi és gyönyörű.
Annyira jó látni, hogy a belső vonzerő mennyire nem függ életkortól és külsőtől. Csak a belső szikra és lelkesedés a fontos, nem a ráncok vagy a hajlott hát. Az is megdöbbentő, hogy ezek a csajok mennyire jól tartják magukat. Smink, ékszer, frizura - nagyon ügyelnek rá, hogyan néznek ki. Sőt, az idősebbek jobban, mint a fiatalok. És egyszerűen megnyugtató, hogy köztük az én "élemedett korommal" még kiscsibének számítok. Tehát, hogy van ám élet 40 után, sőt szerintük még akkor kezdődik.
Amúgy mostanság ez a közelgő negyven egyre kevésbé zaklat fel. Emlékszem, amikor kisdiákként számolgattam, hogy 2000-ben mennyi idős leszek, az a 28 brutálisan vénnek tűnt. Aztán átléptem a harmincat, és akkor született Bíborkám, és olyan jól éreztem magam a bőrömben, hogy eszembe se jutott aggódni a kerek évforduló miatt.
Ez a negyven se tűnik már olyan nagy dolognak. És nem csak azért, mert van még addig 1-2 évem. Hanem mert nincs miért aggódnom. A harmincas éveim állati jók voltak. És azt látom a nálam pár évvel idősebbeken, hogy baromi jól érzik magukat a bőrükben. Kicsit nagyobbak már a gyerekek és van idejük magukra, pénzük is és igényük is.
De ahhoz, hogy ezt az ember észrevegye, azt gondolom nagyon fontos, hogy lássa a többi nőt. Hogy ismerjen, lásson idősebbeket. És a mai társadalom ennek valljuk be nem kedvez. Általában hasonló korúakkal vagyunk körbevéve, és ha idősebbek is az ovis-bölcsis-sulistársak anyukái, ők is hasonló gondokkal küzdenek. A munkahelyen sincsenek olyan óriási életkori vegyülések.
Márpedig nagyon fontos lenne meghallani az idősebb nők bölcsességét - és ebben nem feltétlen tudnak az anyák segíteni. Nem független szakértők. :-) A mai világból fájóan hiányzik a "sisterhood" intézménye. Amikor nők nőket segítenek, látnak, figyelnek. Márpedig ez nem feltétlen adódik magától. Nekem életem legrosszabb élményei közé tartozik, amikor általános alsóban majdnem színtiszta lányosztályba jártam. (Három fiú nem számít, bocs.) Semmi lányos finomság, segítőkészség - durva könyöklés, kegyetlen csúfolódás. Hogy sok csaj között lenni jó is lehet, ez most elég új élmény nekem. És lubickolok benne. Hogy ehhez még a zene is hozzájön, az már csak hab a tortán.