#Post Title #Post Title #Post Title

Nem fenékig mézesbödön


Nem akartam megírni, mert milyen dolog már, hogy amiatt rinyál az ember, hogy csomót utazgat és világot lát. De aztán a barátnőm megnyugtatott: szerinte három gyerekkel utazni inkább a munkatábor lehet, mint napfényes lazulás, és semmi gáz nincs benne, hogy ha az ember belefárad.

A történet teljes ismeretéhez el kell mondanom, hogy Angliában három részre bontják a tanévet. Mindegyik 12 hétből áll. Amikor ennek a fele eltelik, (úgy a hatodik hét körül) vagy egy hét szünet, amikor pedig ledarálták a kölykök az egészet, akkor kettő-három, nyáron négy hét szünet a jutalmuk.
Ez szerintem sokkal családbarátabb megoldás, mert a nyári tíz hete vakáció gyerekszemmel ugyan maga az éden, de amikor az ember felnő, és a saját gyerekeit terelgetné végig a vakáción, akkor azt látja, hogy ez teljesen megoldhatatlan feladat.
Ezek a rövidebb, de sokkal sűrűbben érkező szünetek igazi minivakációk, és ugyanolyan pihentetőek tudnak lenni, mint a nagyok. Ráadásul egy-egy hét szünetet a szülők is könnyebben el tudnak lopni a munkahelyükről, ha nem, akkor persze itt is van iskolai napközi, de mivel csak 1-2 hétről van szó, annak sem olyan megőrző jellege van, mint otthon.
Ami nagyon jó, hogy nem látom a gyereken azt a irgalmatlan fáradtságot, ami otthon már a nyári szünet előtt pár héttel már teljesen eluralta. Fura persze kicsit, hogy az otthoniak azt mesélik, mindjárt vége a tanévnek, nálunk meg csak most kezdődött a harmadik felvonás.
Bevallom, azért én még nem barátkoztam meg ezzel az új metódussal, mert mindig úgy érzem, hogy amin kicsit lenne már valami rendszer az életünkben, máris felborul. És persze a kisvakációk heteiben minden tök zsúfolt, hiszen minden család ekkor pihenget, nincsenek elosztva a nyári szünet heteire a nyaralások, mindenki egyszerre indul útnak. Mi is.
Ez az április persze a királyi esküvővel és a május 1-et másodikán ünneplő britekkel most extra hosszú volt. Egész hónapban összesen 8 napot mentek a gyerekek suliba, így tényleg belevágtunk a lecsóba és nagyon sokfelé elutaztunk. A nagy nyaralás a dél-angliai tengerpart volt, amit már megírtam, de még voltak kisebb, egynapos kirándulásaink is - azokkal még adós vagyok.
Merthogy nincs erőm írni. Az elmúlt napokban teljesen kipukkadtam minden este, és vagy korán ágyba bújtam, vagy a házimunkában igyekeztem utól érni magam. Mert hát hogy is néz ki, amikor a hosszú hétvége minden napján utazunk? Reggel korán kelünk és reggeli után beugrunk a bérelt kocsiba. Mosogatni, rendet rakni nincs idő, hiszen butaság lenne erre vesztegetni a drága időnk.
Aztán odaérünk valahová, ahol egész nap talpon vagyunk, nézelődünk és élvezzük az adott szépségeket. Eközben az egyik felnőtt vigyáz a két csajra (neki van könnyebb dolga) a másik Kisbende után szaladgál, aki ezeken a helyeken általában szaladgálni akar, lépcsőkön fel-le mászkálni (amit nem tud, nyilván ezért gyakorol olyan lelkesen) és persze leülni az út közepére és kavicsokat átpörgetni az ujjai között. Mivel a kocsiban odafelé kialudta magát, bolond lenne a babakocsiban punnyadni. Mivel aki rá vigyáz a szemét se veheti le róla, mert képes percenként életveszélybe kerülni. ezért szóba se jöhet, hogy a felelős szülő mondjuk felemelje a fejét és megnézzen egy festményt vagy tornyot. Így hát időről időre cserélünk. Ennek következtében mire hazaindulunk, mind jól elfáradunk. A gyerekek bealszanak, Zsolt vezet, én igyekszem ébrenlétet színlelni, nehogy ő is kedvet kapjon az alvásra, de általában elbukom, néha olyan mélyen, hogy még álmodni is tudok az anyósülésen.
Mikor hazaérünk, jön a vacsora (újabb mosatlan halommal) és persze a szennyes ruhák kupaca is gyarapodik. A vásárolt könyvek, újságok, szuvenírek pedig bontatlan zacskóban gyűlnek itt-ott, hiszen aznap már mindenki fáradt hozzá, hogy belenézzen, másnap reggel meg már a következő kalandra készülünk. Én vagy beájulok az ágyba az egész napos szabad levegős edzés hatására, vagy még kicsit készülök arra, mit fogunk másnap látni, hogy valami okosat mondhassak majd a családnak. De takarítani biztos nem kezdek.
Így hát amikor egy ilyen hétvégének vége, akkor ott találom magam a káosz közepén és nekilátok a rendrakásnak. Persze nem egyedül - van segítségem is. Kisbende folyamatosan a nyomomban. És segít. Tényleg segít. Hozza a szennyes ruhát és tömi be a mosógépbe. Hozza a mosott ruhát és felrakja a szárítóra. Velem együtt tologatja a porszívót és megvizsgál minden összehajtogatott ruhakupacot. Aki persze látott már 15 hónapost segíteni, az most pontosan érti, hogy a dolgok így nem haladnak előre. Csak amikor ő elalszik. Így minden este döntés előtt állok: vasalás? rendrakás? mosogatás? blogolás? És bár minden este elkezdem fogalmazni a mondatokat, és szívem szerint csak írnék, a családi kötelességeket se lehet elhanyagolni, így fájó szívvel, de vasalok, rendet rakok és mosogatok. De ma este fellázadtam, mert muszáj volt kiírni magamból, hogy jó dolog az utazás, de nagy adagban azért fárasztó. Három gyerekkel meg pláne.

One Response so far.

  1. Hella says:

    Most suliidőszak van, kicsit fellélegezhetsz. Na jó, nem a hétvégéken. :D

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...