Három gyerekkel irány Anglia!

Újra beköszöntött az angol iskolai szünidő - nem kell persze annyira irigyelni minket, mert cserébe július utolsó napjáig suliba járnak majd a lányok. Viszont ami jó hír, hogy nem látom rajtuk azt a fajta brutális fáradtságot, amit otthon a nyári szünet előtti hetekben. Valahogy itt jobban beosztják az erejüket. Nem úgy a szülőkét...

Sok töprengés után úgy döntöttünk, hogy ezt az egy hét szünetet itthon fogjuk tölteni - nem megyünk haza Magyarországra és nem utazunk el külföldre sem (pedig nagyon vonzóak ám a repjegyárak errefelé...) Egyszerűen csak bérlünk egy kocsit és felfedezzük a környék nevezetességeit. Merthogy abból jócskán akad 1-2 órán autózásnyi időn belül.
Az első nap Leicester felé vettük az irányt és megnéztük a Space Centert, ahol egy igazi űrhajóval kecsegtettek minket - a gyerekek mögött a kép hátterében ezt lehet látni. Az űrhajó köré építettek ugyanis egy áttetsző burkot. Én előtte elképzelni sem tudtam, mekkora is lehet egy igazi űrjármű - hát kérem, elképesztően nagy és döbbenetesen vékony, óriási hajtómű fúvókákkal alul, amik időnként füstöt eregettek a lányok döbbenetére. Persze nem indult el - viszont sajnos bemenni se lehet. Most, hogy már láttam kívülről, értem miért - nagyon keskeny az egész, számomra rejtély, hogyan lehet ebben akár napokig is kibírni ép ésszel, nemhogy esetleg hónapokig.
Bár azt terveztük, hogy ez lesz a nap fénypontja, de sajnos épp erre nem maradt már időnk, mire odakocogtunk az űrhajóhoz, már lezárták a liftet, így nem tudom, hogy pontosan mit lehet látni belőle. De ez nem marad örökre rejtély, mert nagyon közel van hozzánk - ráadásul itt is megvolt az a lehetőség, hogy ha UK adófizető az ember, akkor egy úrlap kitöltése után a napijegye ingyen és bérmentve éves belépőjeggyé változtatható. Tehát még visszajöhetünk.
És fogunk is, mert a hely afféle Csodák palotája, telis-tele űrhajózással, bolygókkal és csillagokkal kapcsolatos gyerekmegmozgató aktivitásokkal. Mi ezek töredékét se próbáltuk most ki - az ott töltött három óra alig volt elég arra, hogy körbenézzünk.
Az első döbbenetünk amúgy a múzeumban lévő planetárium volt, ahogy olyan előadást láthattunk, amitől tátva maradt a szánk. Nem akarom én lekicsinyelni a budapesti Planetárium csodáit, de amit itt láttunk, az olyan volt, mintha száz évet előreröpültünk volna az időben. Amikor az elején egy fickó elmondta, hogy az előadásban lesz olyan rész is, amikor az űrutazást szimulálják, de ne aggódjunk, mert valójában nem megyünk sehová, még jókat röhögtem, hogy béna pánikolós angolok, hát ki az a béna, aki azt gondolja, hogy tényleg kilövik. De aztán amikor néztem a filmet, már megértettem, hogy miért szippantja be az embereket. Elképesztő vizuális fieszta volt, és jól jött a fickó tanácsa is, hogy aki nem bírja, az egyszerűen csukja be a szemét pár másodpercre, ne pánikoljon be. Kellett a szembecsukás, mert szemüveg nélkül is teljes 3D élmény volt, szemünk előtt keletkezett az univerzum, utaztunk térben, időben és a lányok teljesen el voltak varázsolva tőle. Kisbendét mondjuk kicsit megriasztotta, de aztán gyorsan előkapta az anya-cumit és fél szemmel tovább leste a csillagokat. (Ilyenkor nagy előny a szoptatás, mert nem kellett kimennünk vele.)Megjegyzem, felét se értettem annak, amit mondtak - csak az nyugtat meg, hogy ez valószínűleg magyarul se mondott volna sokkal többet. Meg kell ezt még párszor nézni, hogy a kép mellett a verbális üzenetekre is oda tudjak figyelni.
A kiállítóteremben amúgy kisebb űrkabinok is voltak, meg lehetett nézni, hogyan zuhanyoznak az űrhajósok, hogyan alszanak és mennyi rengeteg kütyü között kell eligazodniuk.
De ami nagyon jó volt, hogy rengeteg modell és játék volt mindenféle korosztálynak. Az építs plüssből űrhajót féle egyszerű játéktól a tekerj egy kart amilyen gyorsan csak tudsz és nézzük meg, hogy a kilőtt proton eltalálja-e a szemben lévőt és létre jön-e a következő "big bang".
Megtudtuk, hogy a meteorit vasat tartalmaz és kis mágnessel kellett felkutatni a kőrengetegben. Megnéztük szimulátoron, mi történik, ha teniszlabdányi, kis háznyi vagy focipályányi meteor hull a földre és ez milyen gyakran történik meg. (A kicsiből évente egy azért lehullik!)
Kipróbálták a csajok, hogy mekkorát tudnának ugrani a Holdon (ezt ugyan csak vízszintesben tudták szimulálni, de azért érthető volt) és hogy vajon miféle élet lehet a földön kívül. Ez volt a kedvencük amúgy - be kellett táplálni, hogy kicsi bolygó, nagy, közepes, hideg éghajlat, vagy meleg, és hogy több rajta a tenger vagy a föld. Utána csinálni kellett róluk egy fotót és azt összemontírozták az adott alien külsejével, így azt is megtudták, milyen ET válna belőlük, és azt is, hogy miért. (Nagyobb gravitáció, nagyobb lény, több víz, úszó állat stb). Megnéztük persze a naprendszer bolygóit is és azok főbb jellemzőit, mitológiai hátterét, elhelyezkedését a naphoz képest.
Sajnos a hely ötkor bezárt, viszont a nap akkorra sütött ki az égen, így ideális volt az időjárás egy kis parkozásra. Elmentünk ház a közeli nagy parkba játszóterezni, frizbizni és labdázni. Fura egy időjárás ez az angol - mostanában minden reggel eső, köd és hideg van, és csak estefelé lesz szép napos idő. Nehéz megszokni azt is, hogy este 9-ig simán világos van. Nem könnyű így ágyba dugni a gyerekeket és elhitetni velük, hogy későre jár. Szerencsére Leicester után ezzel nem volt gond - a sok élmény és a nagy szaladgálás kellőképp kifárasztotta őket. És minket is. Zsolt Kisbende altatásába aludt bele, én a lányok közt szunyókáltam el. És ez még csak az első kirándulós napunk volt a héten...