#Post Title #Post Title #Post Title

Pezsegnek az energiák


Az elmúlt két napban igazi kiképzőtáborban voltam. Napi nyolc órás próbák, szigorú időbeosztás és munka megállás nélkül. És mégse vagyok fáradt, sőt! Alig várom a szerdát, amikor újra mehetek!

Bevallom, annyira nem lelkesített eredetileg, hogy rögtön visszaérkezés után az első hétvégémet egy csapat angol nővel töltsem egy szállodában. Úgy éreztem, hogy nem vagyok még kész a mélyvízre, jobb lenne még egy kicsit a langyosban szokni a medencét. De nem igazán volt választási lehetőségem, mert október végén lesz az a Barbershop verseny (ők úgy mondják, Convention), amin Anglia összes kórusa részt vesz (tavaly hatodik lett a kórus) és előre megmondták, hogy aki ezen ott akar lenni, annak kötelező ez a hétvége is. Mivel én öt hetet amúgy is kihagytam, nem volt kérdés, hogy ha most nem megyek, akkor lőttek az egésznek. Márpedig ha a versenyt kihagyom, amire amúgy egész évben készülünk, akkor minek is megyek tovább? Szóval összeszedtem magam.
Akkor jött a hír, hogy szombat esti parti témája az Oscar gála lesz, ami aztán végképp elvette a kedvem, hiszen estélyikkel nem vagyok igazán ellátva, márpedig ezek a Belles csajok nagyon tudnak bulizni és kiöltözni, és bizony fel kell venni velük a lépést, ha nem akar az ember szégyenbe maradni. És persze még a fellépő ruhánkat is vinni kellett, mert jelmezes próbát is tartottunk. Szóval ahhoz képest, hogy két nap az egész, jókora pakkal indultam útnak a szállodába.
Mondjuk a reggel 9 órás kezdés teljes horror volt amúgy is - ám a szoba, amit kaptam kicsit felvidított. Ilyenben még nem laktam korábban, pedig jártam már pár klassz helyen - de ennek az egyik fala üvegből volt. Csupa napfény, tisztaság, nyugalom, puha szőnyeg, nagy ágy. Mivel Kisbende az elmúlt két éjszakán ismét az óránkénti ébredést választotta, főleg az utóbbi vonzott, de aztán majdnem éjfélig kellett várnom arra, hogy kipróbáljam, kényelmes-e. És akkor még nem is sejtettem, hogy nem fogom tudni kipróbálni. Mert nem alszom majd egyáltalán benne. Egy másik ágyban fogok lefeküdni. (Micsoda fordulatok várnak még a kedves olvasókra...)
Egy ilyen egész napos próba amúgy rémséges is lehetne, mert nyolc órán át állni derékfájdító élmény, és énekelni se feltétlenül jó. Pláne, ha csak két dal van repertoáron, hiszen ezt a kettőt fogjuk a versenyen elénekelni, logikus hát, hogy ezeken kell dolgozni.
De az egész egyáltalán nem volt olyan unalmas, mint ahogyan gondolná az ember. Először is mert ezen a két dalon is tényleg volt mit csiszolni, még akkor is, ha a szöveget és a dallamot tökéletesen tudta mindenki. Mert hát a hangsúlyok, a dal értelmezése és a gesztusok, és persze a koreográfia az bizony kívánja az utómunkát. Tudom, röhejesnek tűnik két darab háromperces dalon ennyit dolgozni, de hol van még most is a vége! Hat hetünk van még a versenyig, és még mindig van munka vele! És tényleg minden egyes részletén van mit ismételgetni, hogy jobb legyen, és tök izgi, de a végére tényleg jól hallható a különbség, és a fejlődés.
Hogy ez az egész jó élmény legyen, persze kellett még egy-két dolog. Az egyik a vendégedző, egy amerikai pasi, aki velünk volt mindkét nap, és friss szemmel látva (ok, inkább füllel hallva) egy csomó apróbb-nagyobb dolgot tudott tanácsolni. Ráadásul mindezt iszonyú jó stílusban és viccesen.
A másik nagy fegyvertényt meg a szálloda tette hozzá a hétvégéhez, ahol tényleg nagyon kényeztettek minket. Az ingyenes óriási kávéautomaták, és mellette gyümölcs, keksz, forró fánk. A nagy svédasztalos ebéd, és az igazán ínyenc vacsora. Az igazat megvallva az egész hétvége egy nagy hízókúra volt, pláne, ha igaz, hogy a nevetés is hizlal.
Merthogy nagyon sokat nevettünk, különösen este, az Oscar partin, amin igazi díjakat is osztottak. A legjobb ruha, a legjobb frizura, a leghiúbb kórustag és a "best supported" kórustag, utóbbi ugyebár azt jelenti, hogy ki van legjobban ellátva amúgy mellesleg. És minő meglepetés, ezt nem én nyertem, bár komoly esélyesként indultam. (Bunda!!!) A díj egy lilára festett kis állványon álló Barbie baba volt amúgy, amit persze komoly ceremónia keretében adtak át és persze a nyertesnek beszédet is kellett mondania. Utána meg énekeltünk éjfélig.
Akkor mentem volna az ágyamba, és le is dőltem rá, amikor hallottam, hogy csepp-csepp-csepp. Esett. Kinn. Nem is lepődtem meg nagyon. Itt mindig esik. De aztán rájöttem, hogy azért olyan hangos a csöppök hangja, mert benn is esik. Csurom víz volt a plafon. Ami azért érdekes, mert az elsőn volt a szobám és még volt fölöttem két emelet. Mindenesetre kaptam egy másik szobát, ami amúgy épp ugyanolyan szép volt, mint az első - csak száraz.
Az igazi bomba azonban másnap robbant, amikor az egyik kórustagunk a sok bő ruha után, amiben az elmúlt hónapokban járt felvett végre egy szűket és ebben teljesen egyértelmű volt, hogy babát vár. Hogy ebben mi a szenzáció? Hát hogy a kórusvezetőnk a barátja. Aki korábban egy másik kórustag csajjal járt. És olyan 4-5 hónapja szakítottak. És ez a pocak minimum annyi idős most. Azt, hogy a mi kis kórusvezetőnk afféle kiskakasként válogat a tyúkólban, eddig is tudható volt. És az is, hogy az egyik csajt lecserélte a másikra. Az egyeske nem is jött pár hétig, amin mindenki nagyon sajnálkozott, főleg, mert csak három tenorunk van, akik az igazán magas hangokat ki tudják énekelni, és Lucy volt az egyik, ráadásul a legjobb hangú. Szerencsére pár hét pihenő után visszatért, kicsit több sminkkel és jobb cuccokban mint addig, de hát ez teljesen normális ilyenkor.
Ő amúgy erről a babadologról is tudott már, és neki volt egy olyan további információja is, amit senki más nem tudott eddig. Hogy bizony az új párocska boldogsága korántsem teljes - merthogy most volt a huszadik heti UH (igen, a csaj kb az első randin esett teherbe...) és a kicsi magzat beteg. Nem is kicsit. Egy tumort találtak benne. És még nem lehet tudni, hogy kivárhatja-e a 40 hetet, vagy már hamarabb meg kell operálni úgy, hogy a köldökzsinórt nem is vágják el, és utána visszateszik a kismama hasába. Szóval ki mondja, hogy kórusban énekelni unalmas dolog? Ahol 60 nő van, ott ezerrel megy a pletykálkodás, és amit egy ember tud, az már mindenki számára nyitott könyv.
Ez persze nem így egybe derült ki, a nap folyamán fokozatosan jöttek az infók, és a baba betegségét már csak hazafelé az autóban hallottam. Ami jobb is, mert ez tényleg sokkoló, én még nem hallottam ilyesmiről, méghogy magzati tumor... Többször is visszakérdeztem, hogy tényleg jól értettem-e, de úgy tűnik igen. Most én az egész történet minden szereplőjét nagyon sajnálom. De amúgy nem sírással telt nekik se a napjuk, ha valaki nem tudta, hogy mi minden történik éppen, észre nem lehetett venni rajtuk.
Merthogy ez a nap is jó volt, én tényleg istenien éreztem magam. Mert egyrészt jó dolog az első sorban lenni, és ott csillogni, naná. Imádom az új dalunkat, amiben annyit lehet játszani-színészkedni. És ami még jobb, hogy most már lassan tényleg beépültem a csapatba, és már tudom, hogy kik azok, akik mellé ebédnél-kávézásnál érdemes leülni, mert fognak velem is dumálni. Merthogy ugyan mindenki nagyon barátságos, de vannak kevésbé beszédesek, meg olyanok is, akik ketten-hárman nagyon jó barátnők, és nem feltétlen vonnak be egy idegent. De lassan megtalálom a helyem, és már megvan az is, ki lesz a nagy októberi versenyen a szobatársam. Méghozzá nem is az, akit eredetileg találomra kijelöltek mellém, hanem a litván csaj, aki külön elintézte a cserét, hogy velem lehessen. És ez is tök jó.
És bár reggel időnként bizony nagyon azt kívántam, hogy teljen már az idő, és legyen végre szünet, vagy méginkább délután 5, hogy hazaindulhassak, de aztán amikor tényleg eljött a búcsú ideje, még ráhúztunk negyedórát, és ezt senki se bánta (pedig amúgy ám kényesen pontosak vagyunk) mert annyira belejöttünk a koreográfia változtatásába, hogy muszáj volt még maradni, és kipróbálni és begyakorolni az új dolgokat. Szóval szenzációsak leszünk! Illetve már most is azok vagyunk.
Nekem mondjuk most az a tervem, hogy tartok egy hét gyümölcsdiétát a folyamatos zabálás után, és kérek egy kényeztető lábmasszázst, mert az új ezüst fellépőcipő feltörte a lábam.
De a legjobb mégsem ez volt az egész hétvégében, hanem az, hogy rájöttem, az éneklés egyszerűen kinyitja a kreatív csakráimat, mert tele vagyok ihlettel, gondolattal és muszáj írnom cikket, könyvet, angolul-magyarul. Csak előtte most alszom. Mert a derekam tényleg leszakad. És piszok sokat buliztam tegnap. De ennek ellenére lelkes vagyok. És remélem, hogy ez holnap is megmarad.
(Ja, amúgy a kép az egyik csaj pólójának a felirata - Barbershop - created by men, perfected by women... márminthogy a Barbershopot a férfiak alkották és a nők tökéletesítették. Ez szerintem olyan klassz duma, és az élet mennyi területére igaz...)

2 Responses so far.

  1. Szitya says:

    Hú, Marcsi! Ezt élmény volt olvasni!!! Még engem is feltöltött energiával (ami segít elnyomni azt a kis irigységet is, amit érzek... :-) )

  2. eagleszem says:

    Háhá! Mintha egy BBC-s sorozat forgatókönyvét olvastam volna! Nagyon jó! Tetszik az élet, amit élsz! :)

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...