Három gyerekkel irány Anglia!

Ezt a kis táblázatot minden angol szülői értekezleten az ember kezébe nyomják. Ez a gyerek értékelésének kulcsa. És persze ez is nagyon más, mint amit otthon megszoktunk.

Ha szülői, akkor minimum két órás elfoglaltság, és nagyon sok pénz. A Magyarországon töltött évek alatt ez a kép alakult ki a fejemben erről a fogalomról. Az oviban és az iskolában is főleg arról szólt a dolog, mi mindent fognak majd a gyerekek csinálni, ez mennyibe kerül és akármikor is kezdődött, az biztos, hogy zárásig ott ült a kicsi székeken az összes anyuka és apuka. Nem mondom, hogy a rendszer rossz, de itt egészen máshogy zajlik ez a találkozás a tanárral.
A mi sulinkban Parents Evening-nek hívják, és inkább a fogadóórához hasonlít. Nem beszélnek általános hírekről - azt majd megtudjuk a suliújságból és a hetente 2-3 alkalommal is a kezünkbe nyomott körlevelekből. Itt és most a gyerek a lényeg, ezért ilyenkor a tanár csak egy szülővel beszélget egyszerre és arra fókuszálnak, hogyan halad a gyerek a három fő tárgyban - írás, olvasás, matek.
Az otthon megszokott öt jegyű értékelés sehol nincs. De még az sem feltétlen igaz, amit az amcsi filmekben láttam, hogy az "A" a jó érdemjegy, a "B" meg a "C" meg a kevésbé jó. Amikor először dobálóztak a fenti kódokkal, hogy 2B meg 3C nem is értettem, hogy ez most jó, vagy nem jó?
De aztán szép lassan megvilágosodtam. Például Borsi eredménye olvasásból most 2A, ami mivel harmadikos (a táblázatban kikereshető) az átlag alatti teljesítménynek felel meg. Ez nem olyan nagy csoda, hiszen egy éve kezdett el angolul beszélni, ráadásul úgy, hogy előtte nem járt suliba. Otthon mi felváltva gyakoroljuk a magyar és az angol olvasást, az utóbbit nehezíti, hogy nem minden szót ismer, így ez külön nehézség neki. Szerintem az, hogy egyáltalán elérte a harmadikos szintet, nagyon szép teljesítmény. Minden ilyen alkalommal amúgy egy célt is kitűznek a tanárok, hogy mit várnak el a gyerektől - Borsinál azt, hogy érje el a 3C szintet, ami a harmadikos átlagnak felel meg.
Ez amúgy nem az osztályátlagot jelenti, hanem az összes angol iskolás gyerek átlagát (a tanároknak hosszú listájuk van arról, hogy mit kell tudni ahhoz, hogy valaki ebbe vagy abba a kategóriába tartozzon). A gyerektől pedig nem azt kéri, hogy kitűnő legyen, hanem azt, hogy saját magához képest javítson. A lényeg pedig az, hogy mire a sulit elvégzi, addigra minden tárgyból érje el a 4B szintet, ami az átlagos hatodikosok tudása. Van akinél ez lassabban indul be, de aztán felgyorsul, van aki gyorsan indul, aztán stagnál. Minden gyerek más - de ha azt látják, hogy fejlődik a gyerek, akkor minden rendben van.
Amúgy azt jó érzés volt hallani, hogy Borsi matekból 3C szinten van, ami a negyedikesek átlag alatti teljesítményének felel meg (ugyebár ő harmadikos...) ami azt is jelzi a tanára szerint, hogy a gyerek kicsit felszabadultabb, ha nem nyelvi feladatokról van szó, amit ők egyébként abszolút értenek és figyelembe vesznek, hiszen más az anyanyelve. Megbeszéltük, hogy kap majd néhány írás-olvasás gyakoroltató plusz feladatlapot, aminek hallatán amúgy otthon Borsi örömujjongásokban tört ki - ez nem vicc! Ugyanis ő tényleg imád tanulni, szereti, ha van előtte kihívás. Sokszor azért nem csinál meg valamit és rontja le az eredményét, mert tudja, hogy nem fog menni, és nem akarja rosszul csinálni. Ez nem feltétlen jó tulajdonság, de ez van.
Bíbornál azonban leesett az állam - ugyanis közölték, hogy az ő olvasási és szövegértési eredménye 4B - ami a hatodikos átlagnak felel meg (a gyerek ötödikes...) és az ő célja most az 5C... mire én csak zavartan annyit kérdeztem, hogy hát az nincs is benne a táblázatban... hát nincs. Az már a középiskolás szint. Emellett az írás és matek eredménye is 4C, ami szintén hatodikos szint, ott a 4A a cél. Nála hát két perc alatt végeztem, nagyon örülnek neki, hogy ott van, okos, jó gyerek - kicsit talán csendes, jelentkezzen többet. Ennyit tanácsoltak.
Szóval kicsit lebegve mentem haza - ahol azért visszahúzott a földre a valóság, hogy hiába van két nagyon okos, intelligens gyerekem, azt az apróságot, hogy a levetett ruhájukat a szennyestartóba tegyék és ne a gyerekszoba padlójára, azt hosszú évek munkájával se sikerült beléjük plántálni. Igaz, a kezüket megmosták, amikor hazajöttek. Legalább ennyi.
Most különórákat keresek nekik, merthogy otthon annyi mindenre jártak: zongorázni, sportolni. Amikor kiköltöztünk, akkor hagytam ezeket, mondván, hogy elég teher rajtuk a nyelvtanulás önmagában is, hozzávéve a magyar tananyagot.
De most úgy látom, hogy megérett az idő arra, hogy kicsit tovább pussoljam őket (jó kis angolsággal mondva) tehát sport és zenetanulás is lesz idén, ha sikerül közeli helyeket találnom. Amúgy ez nem könnyű, de ennek nehézségei megérnek egy külön bejegyzést.