Három gyerekkel irány Anglia!

Fura dolog, hogy a szótár mennyire nem használható, ha az ember az adott nyelvterületen él. Mi például a múlt héten teljes "abbey" lázban égtünk. Ez a szó pedig az én óriási, majd kétezer oldalas angol-magyar szótáram szerint "apátságot" jelent. Semmi mást. Pedig ez mekkora tévedés!

Aki persze csak a Westminster Abbey-ig jut el, az megnyugodhat: a szótár teljesen rendben van. Ám ha egy kicsit több időt tölt itt, akkor láthatja: abbey néven itt nagyon sok dolgot emlegetnek, és ennek a szó eredeti jelentéséhez csak annyi köze van, hogy a szóban forgó helyen valaha volt egy apátság. De már nincs. Általában VIII. Henrik kora óta, aki ezeket megszüntette és a pénzüket, birtokukat elvette.
Szóval ha az ember egy Abbeyba indul - voltaképp bárhová eljuthat.
Én a héten három "abbey" bűvkörébe kerültem. Az estéimet a Downtown Abbey határozta meg, ami egy nagyon jó kis angol sorozat, a hétvégén pedig a Coombe Abbeyben és Stoneleight Abbeyben sétálgattunk a családda. Az egyik egy szálloda, a másik egy kastély. És mindegyik nagyon izgalmas volt!
A Downtown Abbey első évada még tavaly ment a TV-ben, de én valamiért nem cuppantam rá, pedig a csapból is a reklámja folyt. De akkor még el voltam foglalva azzal, hogy azokat a sorozatokat nézegessem, amiket még otthon is néztem - afféle laza átmenetként a régi és az itteni életem között: Dr House, Gyilkos elmék, Így jártam anyátokkal és persze Jóbarátok minden mennyiségben.
Aztán ezek lassan elkoptak - és előkerültek új és izgalmas sorozatok. Titkos bűnöm ugyanis, hogy imádom a sorozatokat, és nagyon rájuk tudok kattanni, ha ráakadok egy-egy gyöngyszemre. Az itteni első nagy szerelem a Big Bang Theory volt - amiben isteni figurák beszélnek teljesen érthetetlen dolgokat. Megjegyzem, magyarul se sokat értek a szubatomikus részecskékhez, de ez a sorozat azért is jó, mert nagyszerűen lehet újra és újra megnézni, a poénok nagy része csak sokadszorra esik le. Aztán jött a Tudorok, a Camelot, ami Artúr király korába visz vissza, aztán a Borgiák. Ezt a történelmi vonalat erősíti, hogy egyre több antikvitással foglalkozó műsort találok, amelyek valami elképesztő profizmussal készülnek.
A Downtown Abbey második évada két hete indult be, de én már tavaly tudtam, hogy ha ez folytatódik, akkor be kell pótolnom, egy gyors amazon kör után meg is kaptam az első évadot, és minden este belemerültem a századeleji arisztokrácia világába, kiegészítve a cselédekével, amely természetesen épp olyan színes és élénk, mint két emelettel feljebb az uraké. Gyönyörű nyelvezet, káprázatos kastély (ennek a neve Downtown Abbey) és izgalmas történet, megfűszerezve az első világháború kalandjaival. A legjobb az egészben, hogy nézem a körítést, és hétvégénként pont ilyen kastélyokba járunk, és azok még ma is így néznek ki, de most jobban értem, hogy mi a különbség a chairman, a footman és a valet között, amelyek között amúgy a nagyszótár képtelen különbséget tenni, én még kevésbé, hiszen nem ebben a közegben nőttem fel, és oly távoli nekem ez a világ, mint az afrikai busmanoké.
Az, hogy a hétvégén ezután szintén Abbey-kbe mentünk, tényleg a véletlen művel. Közeli programokat kerestünk, mert csak fél napjaink voltak - szombat délelőtt Zsoltnak jött közbe egy értekezlet, vasárnap délután a csajoknak egy buli. De mivel kocsit béreltünk, ezért hát mindkét nap akartunk valami érdekeset is csinálni ebben a 28 fokos késő-őszben. A térképre nézve ezek az Abbeyk voltak igazán közel.


A Coombe Abbeyben jártunk már, mert nincs messze tőlünk, és óriási parkja van, nagy játszótérrel - maga az Abbey amúgy nem látogatható, mert egy szállodának ad most otthon, ami azért is kár, mert ez a Midland egyik leginkább kísértet járta kastélya.
A legfontosabb kíséret Geoffrey apát, akit 1345-ben öltek meg itt, de a tettest nem sikerült megtalálni, azt mondják, szegény lelke ezért nem talál nyugtot. A kertben és a kastélyban egyaránt szokták látni, néha 3 lábnyira a föld fölött lebeg, és őt tartják felelősnek a szobákban észlelhető poltergeist jelenségekért is.
De nem ő az egyetlen itteni kísértet - egy fiatal cigánylány, Matilda is kísért itt, aki cselédként dolgozott a Craven családnál, akik 300 éven át éltek itt. Őt a ház ura ejtette teherbe, majd amikor kiderült, hogy gyereket vár, egyszerűen elűzték. A hasában hordott gyermek halva született, ezért hát Matilda dühében szörnyű átkot mondott a famíliára, azt kívánta, hogy minden elsőszülött fiú haljon meg felnőttkora elérése előtt. Hogy ezért vagy sem, a család mára tényleg kihalt, és sok tagja halt meg fiatalon, de Matilda dühe azóta sem csillapodott, könnyű lépteit mai is hallani néha az alagsorban és az istállók környékén. Néha feltűnik még a kertben egy lovagló úriember szelleme és egy Edward korabeli ruhába öltözött lady, aki biciklin járja be a parkot. Mi szellemet ugyan nem láttunk, de mókusokat igen, és ez Kisbendét annyira fellelkesítette, hogy meg is tanulta kimondani, hogy "móku" - és nagyon el akarta kapni szegény jószágot, de az szerencsére gyorsabb volt. Amúgy isteni játszótere van, ahol minden korosztály el tudta magát foglalni, Bendének való is volt, kár, hogy ő a nagyobbakén érezte magát igazán jól, de szerencsére nem zúgott le sehonnan, igaz az apjával ketten fogtuk közre folyamatosan.


Vasárnap csak egy rövidke délelőttünk volt, így Zsolt választotta ki a Stoneleigh Abbeyt, ami arról híres, hogy Jane Austen is járt itt egyszer, mert az anyai rokonsága nagyon gazdag volt. A vezetett túra, amit a házban lehetett végighallgatni eszméletlen izgalmas volt, és a legjobb az volt benne, hogy végre megértettem. Annyiszor jártam már ilyen túravezetők mögött úgy, hogy a fele se jutott el hozzám abból, amit beszéltek körülöttem, hogy most egészen döbbenetes élmény volt. Hogy a nő beszélt-e nagyon szép angolt, vagy én fejlődtem, nem tudom - de sajnos újra meg kellett állapítanom, hogy a vezetett túra három gyerekkel mégse tökéletes időtöltés. Én élveztem, Zsolt is - de sajnos fejenként csak a felét hallgattuk. A másik ugyanis Kisbendét kergette, akinek elvileg alvásideje volt, de az istennek se tudott elszenderedni az ölünkben hiába cipeltük. Vagy visítozva rohangált, vagy nagyokat kurjongatott örömében, de be kell vallanom, ez másnak nem olyan élmény, és a túravezető is látta ezt, ezért előzékenyen mindig kinyitott nekünk egy másik szobát, ahol nem zavartunk másokat, viszont így az előadásról is lemaradtunk. Egy félóra után már a lányok is unták az előadást, különösen, hogy egy-egy szobában nagyon sokat beszélt a néni, nagyon lassan, komótosan haladt, sok történelmi, irodalmi utalással, amit persze kicsit sem értettek vagy értékeltek. Mi egy óra után feladtuk és kijöttünk (Bende a babakocsiban persze rögtön elaludt) és parkoztunk, meg teáztunk az üvegházban.
Amúgy mi egy Jane Austen túrán vettünk részt, amin a túravezető be volt öltözve. Amikor a képet csináltam, azt hittem, hogy ez a két ember is a kastély alkalmazottja - később kiderült, egyszerű lelkes látogatók voltak, akik jelmezbe jöttek. De nagyon barátságosan voltak és megengedték, hogy lefotózzuk őket. Keményvonalas Austen rajongók számára amúgy kötelező a hely, állítólag a Mansfield Park című regényben ezt a házat írja meg a jó öreg Jane néni, aki amúgy 35 évesen járt itt, de akkor már elég éltes korúnak számított. (Khm...)
A múlt hét tanulsága nekem annyi, hogy Abbeybe menni jó. De három gyerekkel a nagy park elengedhetetlen. A kultúránál ugyanis sokkal fontosabb egy jó kis szaladgálás. Ha lehet üvöltözve. Ezt pedig azért mégiscsak az Abbeytől távolabb illendő megtenni.