Három gyerekkel irány Anglia!

Nehéz azt feldolgozni, hogy csak két órányi repülőútra van Magyarország, mégis egy teljes nap megy el az utazással.

Ok, nem vagyok teljesen igazságos, mert ott van még a kétórás buszút is a repülőtérre és nyilván a kétórányi reptéri intézkedés is. De még ez is csak hat óra, bárhogy is számolom. Mégis már korán reggel elindultam Coventryből és mégiscsak késő este érkeztem meg Magyarországra. Nem csoda, hogy hullafáradtan be is ájultam Kisbende mellé az ágyba és másnap reggelig durmoltunk. Minden megígért telefonról elfeledkeztem. És ezen még az se segített, hogy apukám forró kávéval és meleg bablevessel várt. (Ez a kettő az ő specialitása.)
Pedig nem volt nehéz utunk - Kisbende aludt a buszon, aludt a repcsin, kifejzetten kedves és segítőkész utitársaink voltak, és csak annyi panaszom lehet, hogy egy teljes órát késett a gép, de még ez se volt elviselhetetlenül rossz. Mondjuk Kisbende nem szeret sorban állni, és ettől kicsit szenvedett, de egy elvtelenül vásárolt nyalóka (amit amúgy máskor nem vennék neki) a babakocsiban tartotta. A műanyag tokon ráadásul még repülő is volt, igaz, hogy rószaszín, de gombnyomásra beindult a propellere - és mivel Kisbende még nem utasítja el macho módon kapásból Hello Kittyt, ő ettől most tökéletesen boldog volt. Én meg attól, hogy megül a seggén és nem kell körberohangálnom az egész repteret a nyomában.
Mindig olyan fura hazajönni - leginkább azért, mert mindig úgy érzem, mintha el se mentem volna. A repülőn a stewardesekkhez még angolul beszéltem, noha magyarok voltak, de valahogy természetesebben és gyorsabban jött a számra angolul a bocsánatkérés, amikor Kisbende megmarkolta szegény lány seggét. (Pár kínos percig azért még ébren volt...)
De ma már eszembe se jutott angolul szólni még Kisbendéhez sem. Semmi "good-boy" féle duma, amikor fogja a kezem, elfújta a szél az egészet. Itthon vagyok. Ismerős házak (romos, koszos, pont olyan, mint 3O éve volt) illatok (sült gesztenye) fények (ok, ocsmány ez a novemberi fényelenség, de megszoktam) és milyen jó, hogy végre magyarul látom a híradót (még akkor is, ha a hírek nem feltétlenül a kedvenceim.)
Ma már egy komolyabb összeget sikerült elköltenem, főleg a gyógyszertárban (valahogy a hazai vitaminokban jobban bízok, hajrá Béres bácsi) és krémekre (én még nem találtam Dr Hauschka termékeket Angliában, pedig tuti lennie kell). De feltankoltam már magyar újságokból és magyar zenei CD-ket is vettem. Persze marcipános szaloncukor és mézeskalács fűszerkeverék is van már a bőröndömben. Igen, azt hiszem, hogy ez a pár nap főleg a vásárlásról fog szólni - de azzal nyugtatom magam, hogy cserébe talán már decemberben koncentrálhatunk az adventre, mert minden meglesz amiért máskor még az utolsó napokban is szaladgál az ember.