#Post Title #Post Title #Post Title

Az angol karácsony 3 pillére - második rész

Folytatódjon hát a sorozat a karácsonyi puding után egy kis lakberendezéssel. Évek óta csodálom, hogy az amerikai filmekben milyen szépen ki vannak díszítve a házak. Gyerekként nálunk legfeljebb egy fenyőfás terítő jelezte, hogy jön az ünnep. Mióta saját családom van minden évben egyre több és több csetresz jött a házba, hogy az ünnep fényét emelje. Így lett a kis dobozból nagy doboz, majd kettő, majd három.

Sajnos mind Magyarországon várja, hogy visszatérjünk. Nem szomorkodom. Azzal vigasztalom magam, hogy új esélyt kaptam arra, hogy új dolgokkal egészítsem ki a gyűjteményem. Angliában ugyanis elképesztően olcsón lehet ilyesmit vásárolni. Így hát beruháztam végre egy igazi Óriás zokniba amibe az angol gyerekek kapják az ajándékokat.
Bevallom, évek óta odavagyok ezekért a Christmas Stocking nevű óriási zoknikért, amit eredetileg a kandalló fölé akasztanak, hogy a kéményből lecsúszó Télapó azonnal bele tudja tenni az ajándékokat. Az igazi persze az, ha mindenkinek saját névvel ellátott zoknija van, amit anyuka készít.
Nekünk ilyen nincs. Sőt, eddig az egész zokni-bizniszből kimaradtunk, mert varrni nem tudok és otthon csak aranyárban láttam az igazán helyes darabokat.
Itt Angliában azonban annyira sokféle és olyan helyes zoknikat lehet venni, hogy elcsábultam és mindenkinek vettem egyet. Kandallónk ugyan nincs, de gondoltam apa majd kitalálja, hová is kellene felrakni.
Amikor hazajöttem, akkor döbbentem rá, hogy igazából azt is ki kellene találni, hogy mire fogjuk felhasználni, mert a szokásos ajándékmennyiség töredéke se fér bele nálunk egy ilyen picike zokniba. (Ami amúgy nem is kicsi, de valljuk be, ehttp://www.blogger.com/img/blank.gifgy átlag játék, könyv mégiscsak nagyobb.)
Szerencsére drága férjem kitalálta a tuti megoldást - idén ebben lesznek az adventi pici meglepetések. Évek óta szokás nálunk, hogy advent idején saját készítésű naptárat kapnak a gyerekek. Eddig varrótudomány híján Mikulás zacsikban voltak az ajándékok, de idén a zoknik kapnak főszerepet. November 30-án este megtöltöm őket 24 darab kis ajándékkal, és minden nap húzhatnak belőle a csimoták egyet. Amikor lelapul a zokni és kiürül, aznap van a karácsony. A dolog hátulütője, hogy minden évben tetemes mennyiségű apró csetresszel növekszik az amúgy sem kicsi lomhalom, idén szám szerint 72-vel, hiszen már Bendének is saját naptár jár. De minden évben annyira élvezik, hogy nincs szívem egyszerű csokinaptárra váltani.

A harmadik részhez kattints ide!

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...