Három gyerekkel irány Anglia!

Az én lányaim nem írnak levelet a Télapónak. Soha nem is írtak. Nem mintha nem hinnének a létezésében - csak van egy sokkal közvetlenebb módszerük arra, hogy elérjék.

Még kisóvodások voltak, amikor időnként apukám mert értük. Aki, mint minden nagypapa agyonkényezteti az unokáig. Épp november volt akkor is, amikor először kértem meg rá, hogy menjen értük, és ő meg kicsit félt, mi van, ha a gyerekek nem akarnak vele menni, vagy nyüglődni fognak, hogy inkább anyut várták. Hát a zsebébe pakolt pár szem szaloncukrot. És amikor a lányokkal elindult haza, odaadta nekik - de nem csak úgy a kezükbe nyomta, nem ám. Hanem kitalálta, hogy ezt az ő legjobb barátja küldte a lányoknak, akivel útközben összetalálkozott. És ez nem más, mint maga a Mikulás. A lányok persze csont nélkül benyalták a sztorit, és lelkendeve mesélték, milyen különleges édességet adott nekik a nagypapa.
Amikor pár nap múlva újra apámnak kellett elhozni a csajokat, a sikeren felbuzdulva újabb Télapótól származó csokiadagot vitt magával. És ebből aztán lassan szokás lett. A lányok a mai napig szentül hiszik, hogy az ő nagypapájuk személyes jó kapcsolatot ápol a Mikulással, apám meg időnként bennfenntes sztorikat mesél nekik, természeretes egy ada csokival alátámasztva.
Nem csoda hát, hogy amikor először felvetettem, hogy talán levelet kéne írni a Télapónak, a lányok közölték, hogy ez teljesen felesleges, majd a nagypapával megüzenik, hogy mit szeretnének. És ez a mai napig így zajlik, csak eddig személyesen susogták el a vágyaikat, most már Skype segítségét veszik igénybe.
Az egy kicsit se zavarja meg őket, hogy áruházakban, ünnepségeken álmikulások járnak - megértették, hogy sok gyerek van, és bizony a Télapónak is elkél egy kis segítség. De azt tudják, hogy a nagypapa haverja valóság, nem kitaláció. És én örülök neki, hogy tudnak még hinni a csodában.
Borsi ráadásul most különleges adventi ajándékot kapott. Egy PKU-s csokigyár minden évben adventi naptárat küld a gyerekeknek. Azt a fajta nagyon egyszerű, olcsó csokikalendáriumot, amit ezerféle mintával lehet megvenni - de amit a PKU-s gyerekek nem nagyon ehetnek. (Ha mégis, akkor számolni kell, csökkenti a napi más extrák mennyiségét stb) Szóval csinálnak nekik ilyet - de a nagy poén nem ez, hanem az, hogy minden évben a PKU-s gyerekek rajzolhatják tele a címlapot. Mivel mi már tavaly is itt voltunk, naná, hogy küldtünk rajzot. Kettőt is, mert Borsi nem tudott választani. És nagy örömünkre mindkettő rá is került a naptárra. Igaz, két néven - Borika és Borsika néven is ott van, szerintem nem sajtóhiba, egyszerűen csak nem akarták, hogy egy gyerek kétszer is ott legyen, így kicsit változtattak rajta. (Én is ezt tenném...) Ha mi rákérdezünk, akkor sorry, elírták. Mások meg nem http://www.blogger.com/img/blank.gifidegeskednek azon, hogy egy gyerek kétszer is rajta van. Borsié amúgy a 13-as és a 25-ös. A hétvégén kapta kézhez, a PKU-s előkarácsonyi ünnepségen. Pont olyan volt, mint tavaly - csak most már folyékonyan el tudott beszélgetni a Mikulással.